Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-20 / 47. szám

2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 47. sz. 1915. NOVEMBER 20. Jézus története. Irta: SZÉKELY SÁNDOR, brownsvillei ref. lelkész. (Folytatás.) Jézus tekintélye nő. Egy Írás­tudó komoly kérdésest lép Jézus - hoz; a törvény parancsolatai kö­zül a legfontosabb után tudako­zódik. A kérdés a zsidó vallás­ban tulajdonképen el vala döntve. A zsidó minden reggel és minden este e szavakat imádkozta: — — “Halld Izrael; az Ur, a mi Istenünk, egy Ur! Szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szived­ből, teljes lelkedből és teljes erőd­ből!” — 5. Móz. 6 ;4-5. — Jézus tehát öntudatosan áll hitközössé­gébe népével, ha Ő az Isten sze­relésének e parancsát elsőnek nyilvánítja. Azonban e parancs­nak különössége és sajátossága ennek dacára édvényesül. Jézus az ó-testamentumnak ismeri az egyik törvényét, mely az Isten szeretésének ez első és legfonto­sabb törvényéhez hasonlít; ez a felebaráti szeretet parancsolatja, melyet a farizeusok nem épen oly magasra tartottak, tehát nem ál­dozásokban, nem mosakodások­ban, nem böjtölésekben, nem ama pontosságban, melylyel a templo­mi adakozásokat végzik; mind­ezekben nem fejeződik ki igazán az Isten iránti szeretet. De igaz­ság, könyörületesség és hűség az embertársak iránt, ezek a valódi ismertetőjelei annak, hogy Istent szeretjük. E nap küzdelmei nem fárasztották ki Jézust. Az Írás­tudókkal megakarja világosan ér­tetni, hogy mit gondol ő feleba­ráti szeretetnek; — ekkor mond­ja el az irgalmas szamaritánus csodálatos példázatát. A szeretet nem kérdi, ki áll hozzám elég kö­zel, hogy segitnem kelljen?! — A szeretet segít és segítsége által még a legtávolabb levő és a leg­idegenebb ember emberhez is kö­zel megy. Az éjét Jézus ismét az Olajfák l egyén tölti; reggel ismét a temp­lom téren van. Ekkor ellenfelei még egyszer megkísérlik, hogy a népet eltántorítsák tőle. Egy asz- szonyt hoznak eléje, kire házas- ságtörést bizonyítottak. A tör­vény ennek megkövezését kíván­ja, de ítéljen Jézus is. Hiszen is­meri a bűnösök barátját, ő védeni fogja az asszonyt, s ez felfogja a jeruzsálemi nép szemét nyitni. Rendes szokása ellenére Jézus ez egyszer gondolkodni látszik; egy bottal mindenféle jeleket rajzol a porba. De nem az foglalkoztatja, amit kérdezőinek mondand; egy­nek bűnében mindenek bűnét lát­ja. Korának embereit többször nevezte “parázna nemzetséginek és ezen érzésből fakad válasza: — “Aki közületek nem bűnös, az ■vesse rá először a követ.” — Ján. 8; r. —- Ekkor újra lehajlik és ismét jeleket rajzol. De amint utóbb felnéz, a rövid válasz cso­dát müveit: — a vádlók szótlanul kisompolyognak. S Jézus kije­lenti az asszonynak, hogy ő sem ítéli el. — “Eredj el és többé ne vétkezzél! ” — A bűnösök szeren­csétlenségét nem lehetett a jeru- zsálemieknek hathatósabban ecse­telni. Most tudták meg, hogy Jé­zus a bűnt elitéli, és a bűnöst még is csak sajnálja. De a Messiás nem lehetett ez a Jézus; a Messiás Dávid fia Beth- lehemből. Jézus Galileának egy kis helyiségéből származik. Jézus ismeri ezt az ellenvetést s amint most is nyilvánosan Messiásnak mondta magát, most nyilvánosan is szól ez ellenvetésről. A hat­vanadik zsoltárban ez áll: — — “Monda az én Uramnak: — ülj az én jobbomon!” — a zsidó hagyomány szerint pedig már Jé­zus korában Dávid királyra ve­zette vissza a bibliai zsoltárokat, így tehát Dávid király nem csu­pán az Úrról, Izráel Istenéről be­szél, hanem még amellett másról is szól, mint Uráról; s e másik Is­tennek jobbján ülend: — hiszen ez csak a Messiás lehet. A Messi­ás pedig Dávid ura; Dávid hallot­ta, hogy ez az ő ura Isten jobbján ülend; akkor hát a Messiás soha nem lehet Dávid fia. A Messiás az isteni világhoz tartozik és már Dávid korában Istennél volt. Ezt Jézus épen úgy hiszi, mint saját messiási mivoltát, S komoly beszédben inti Jézus a népet az írástudó lelkipászto­roktól, kik őket tévútra vezetik. Ezek az ellenfelek, kiktől minden, az ő működése elleni tiltakozás végre származik. Jézus ostorozza a hiúságukat, hazudságukat, sze- retetlenségüket, a törvény külső kötelezettségeinek betöltésénél való kinoságukat, a másokkal va­ló érintkezésük lelkiismeretlensé­ge mellett. Azután dicséri a sze­gény özvegy asszony adományát, mely nagyobb, mint a gazdagok összegjei; előtte a külső semmit sem ér, a belső minden. S este e'hagyja a templomot, hogy még egy rövid ideig tanítványaival az Olajfák hegyén üljön és a Jeru­zsálem felett leáldozó napra pil­lantva, az eljövendő Isten-ország­ról beszéljen. De közben Jeruzsálemban ké­szül a végzet. Jézust sem a ró­maiaknál bevádolni, sem saját né­pénél nevetségessé vagy botrányt ckozóvá tenni nem lehetett. Ek­kor a tizenkettő közül egy arra vállalkozik, hogy Jézust ellensé­geinek kiszolgáltassa. Judás Is- káriótest is kiküldte egykor Jézus a Galileában való tanításra; ké­sőbb ő is híven számkivetésbe is ment Jézussal. így őt bizonyára nem egyedül a csengő jutalom vit­te az árulásra. De ő nem hitte, hogy Jézus a Messiás: a Messiást, a világ jövendő biráját nem árul­ta volna el. így azonban nem tetszett neki a zajos bevonulás, a templomtisztitás, a főtanács elu­tasítása, az egész fellépés a szent városban. S hogy ne kelljen Jé­zussal elvesznie, magát Jézust el­lenségeinek kezébe szolgáltatja ki. — Jézus éles tekintetét nem kerü­li ki, hogy tanítványainak mi a szándéka; a közös vacsoránál Jé­zus határozottan kimondja gyani- tását. Judás magatartása; mege­rősíti gyanújában ; ekkor erős fel­indulás következik miatta. A ke­nyeret kezével megtöri: — “Ez az én testem, — mondja — igy törjétek meg ezután a kenyeret az én emlékezetemre.” — S amint az evésnek vége van, akkor az utolsó kelyhet, mint áldozati adományt a földre önti és igy szól: —- “Ez az én vérem, az uj szövetség vére, amely sokakért kiontatik. Nem iszom többé a szőlőtőkének gyü­mölcséből mind a mai napig, ami­kor mint újat iszom az Isten or­szágában.” — Márk. 16; 25. — Hiszen a Messiás idejében Isten uj szövetséget köt népével; meg­bocsátja neki a bűnt és a paran­csot kőtáblák helyett a szívbe ír­ja. Jézus felindulása megmarad a Gethsemáné kertbe menetelnél. Várja, hogy összes tanítványai el­pártolnak tőle, hogy még Péter is megtagadja. De vigasztalja őket hazáítlanságuk miatt is; mielőtt Galileába visszamennek, ö újra ott lesz. De a tanítványok nem akarják a pillanat kényszerét fel­ismerni. A jeruzsálemi zivataros sürgés-forgásban kifáradva alusz­nak, mig Jézus forró imájával a halálküzdelmet részben megelőzi. Tudósításunk itt Péterre megy vissza, kinek később rettentőbb hogy akkor nem tudott ébren ma­radni. Az elfogatás a tanítvá­nyok rövid ellenállása után meg­történik. Ők elmenekülhetnek; csak Jézust tartóztatják le: — bi­zonyára ez Judás feltétele volt. Szokás ellenére a főtanács éj­jel jött össze i|téletre. Az idő szorgos. Másnap este kezdődik a pászkaünnep; ekkor Jézus ügyé­nek elintézve kell lenni. S az ak­kori igazságszolgáltatás és itélet- végrehajtás gyorsasága mellett ez lehetséges volt, bár két törvény­széknek kell Jézus felett dönteni. Először is a főtanács, a főpap tör­vényszéke. A tárgyalás szabály­szerűen folyt, ha a szokatlan idő­től, az éjjeli üléstől eltekintünk. Két terhelő tanú vallomásának kelle megegyezni, hogy ez elitélés megtörténhessék. Ezt nem érték el azonnal. Két tanú a templom lerombolásának és újra felépíté­sének szavait nevezte meg, melye­ket Jézus a templomtisztitásnál vala. Vádnak lehetett használni, ha Jézus igy szólt volt: — “Le­rontom a templomot!” — Ez a szentély elleni vétek volt. Azért is elitélték volna Jézust, ha vilá­gosan mondta, hogy ő Messiásnak tartja magát. De a tanuk minden pontban megegyeztek egymással; ez Jézus vádolt beszédének szósze­rinti szövegére vagy alkalmára vonatkozh’atik. Ekkor a főpap magát Jézust kérdi meg az össze­gyűlt törvényszék előtt, hogy ő-e a Messiás? Jézus eddig hallga­tott. Most a tűz hatalmasan tör elő bensejéből. Nemsokára látni fogják bírái őt “ülni a hatalom­nak jobbján és eljőni az ég fel­hőivel”. — Mát. 16; 62. Akkor ö lessz bírójuk. A bátor, büszke feleletet istenkáromlásnak tekin­tik. A főpap megszakgatja ru- it, mert ilyen vétek az ő jelenlé­ben történt. A csábitó, ki Isten törvénye ellen küzd, azt merészeli Istenről mondani, hogy Isten tet­te meg őt a világ birájává. Is­tenkáromlás miatt egyhangúlag halálra ítélik. De ők maguk nem hajtják vég­re az ítéletet. Pilátus, római hely­tartó Jeruzsálemben lakott; talán féltek tőle, hogyha az ő beleegye­zése nélkül hajtanak végre halá­los ítéletet; valószínűbb, hogy a kivégzés gyülölségét ő rá akarták hárítani. Pilátus a zsidó Isten ká­romlásával, persze, kevesett törő­dött. így egy más vádat készíte­nek. A kora reggeli órákban — meglehetős biztos számítás szerint K. u. 30—ban, április hó 7-én, — Jézust neki átadják. A vád úgy hangzik, hogy Jézus magát a zsi­dók királyának nevezte. Ezt Jé­zus nem tagadja; ő a Messiás. — így Pilátus igazságszolgáltatása hirtelen véget ér. Reggeli kilenc órakor Jézus, előzetes megostoroz­ta tás után, megfeszittetett. Vele együtt két rablót visznek halálra. Az ünnep előtt még meg akarják tisztítani a levegőt a fogházakban. «■BBBHBIiaHBiaBIBlfin h Bármilyen könyvre van ■ g szüksége, szíveskedjék ezen ■ céghez fordulni. ■ KóRaiLajos 5 Protestáns irányú könyv- ■ kereskedés. BUDAPEST, ■ Kammermayer Károly-u. 1. ■ Tankönyvek, tudományos ■ b müvek, folyóiratok, refor- ■ ■ mátus imakönyvek és zsol- ® b tárok legnagyobb raktára. ■ H ■

Next

/
Thumbnails
Contents