Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-13 / 46. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 46. sz. 1915, NOVEMBER 13. Jézus története. Irta: SZÉKELY SÁNDOR, brownsvillei ref. lelkész. (Folytatás.) S az ő igéje nem kétértelmű: a Messiás az, aki zsidó remény szerint a múló világ helyébe az el nem mulót, a földi Jeruzsálem helyébe a mennyei Jeruzsálemet, a földi templom helyébe a megigért Isten országának örök templomát teszi. 'S Jeruzsálem hallotta ez igét; a kezdetet később nem tartották oly élénken emlékezetben; azt azonban mindenki tudta, hogy Jézus az uj, megigért templomot három nap múlva felállítja. Hogy ilyen igét meghallottak, arról aztán gondoskodott az azt kisérő, vi- harszerüen hatalmas tett. Ez nem kevesebb feltűnést keltett, mint ha Jézus a szentély tetejéről le- leboesátkozott volna. És e tett tetszett, dacára a kereskedelmbe való látszólag törvénytelen bele- avatkozásnak. Sem a zsidó elöljáróság, a tanács templom őrségével, sem a római parancsnokság, mely a templomi eseményeket mindig nagy gonddal figyelte, nem lépett fel e napon közbe. Jézus a rendet, a pillanatnyi zaj dacára, kevésbé zavarta, mint előmozdította. Úgy látszik, ez volt a túlnyomó befolyás. S Jézus az q szent életre lelkesítő beszédjéül magával ragadta a tömeget. Este övéivel elhagyja a várost. Az éjszakát a szabadban tölti, mint a legtöbb idegen. Reggel ugyanazon az utón jön, mint az előző napon, Bethániából. Ekkor Péter megmutatja neki, hogy egészen hervadtan és száradtan áll az a fa, melyet előző napon megátkozott. Jézus is álmélkodik; de az élmény neki sokat Ígérő. Bethániát az Olajfák hegye választotta el Jeruzsálemtől. A magaslatról mintegy húsz kilométernyire fekvő, mélyen csillogó Holt tengert lehett megpillantani. Itt mondja Jézus a tanítványainak: — “Bizony mondom nektek, aki azt mondta a hegynek: — kelj fel és zuhanj a tengerbe és ha e mondásnak beteljesedésében nem kételkedtek, az is meglészen.” — Mát. 21; 21. — Ez olyan örvendezés és merészség, mint a milyent Luther mutatott, midőn Wormsba ment. Éppen úgy ment Jézus most a küzdelemre Jeruzsálembe. S a küzdelem nem maradt el. A főtanács egy küldöttsége megkérdezi a galilei prófétát, hogy milyen joggal lép fel. A templom urai megtudni akarják, hogy Jézus itt, mint Ur, miként tevékenykedik. De Jézus nem mentege- tődzik, ő egy ellenkérdésesl felel. Azt kérdi, hogy ki adta a jogot Keresztelő János működéséhez? Jézus válasza és szándéka világos. Egy próféta nem a főtanácstól kapja a teljhatalmat, hanem Istentől. Ez állt Keresztelő Jánosra és ez áll Jézusra is. Keresztelő Jánosról elismerhette a főtanács, hogy ő Isten küldötte. Jé: zustól ő különbözött: — Keresztelő János sohasem küzdött a zsidó törvény és zsidó szokás ellen; soha sem zavarta meg egy embernek szokásos keresetét, mint azt Jézus most a templom tisztításánál megtette. Azonban a főtanács aggódó írástudóinak ép oly kevéssé tetszett Keresztelő János férfiasán erőteljes alakja, mint Jézus dacosan szabadelvű magaviseleté. Ő ketten nem mentek azon a keskeny ösvényen, melyet minden lépten a törvény előírásai határoztak meg. így a főtanács emberei vállvonogatással felelnek, nem tudják, hogy Keresztelő János honnan vette a jogot fellépéséhez. S a názáreti kézműves a r.ép első embereinek azt a hetyke dacos választ adja: — “Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.” — Mát. 21; 27. — S különös! Azok a férfiak, kik e helyen parancsoltak, megelégszenek e válasszal. Persze, hiszen egy egész napot \ártak, mig e szerény kérdésre bátorságuk jött. Ekkor, mielőtt elmennének, még egy példázatot beszél el nekik Jézus. Eleve tisztában kell lenniök e példázat értelmével: — azért csatlakozik Jézus egy jól ismert ó-testamentumi példázathoz, melyről Ézsaiás szól. — V; 1. — Ézsaiás barátja szőlőjével mindent megtett, amit tehetett; ennek dacára a szőlőhegy vad szőlőt termett; ekkor ott hagyja ko- páran és parlagon. Ézsaiás magyarázata szerint igy tesz Isten Izrael népével. Jézus most csaknem úgy kezdi, mint Ézsaiás; ő is fenyegetést akar kinyilvánitani. De a szőlőt megmunkáló rabszolgáknak lázadását ecseteli; megölik uroknak követeit, végre az ő egyetlen kedves fiát. Ezért ők, persze, nyomorultul elvesznek és mások veszik át a szőlő kezelését. A főtanács emberei látták, hogy a példázat rájuk céloz. A részletet is megértették. Jézus épen Keresztelő Jánosról szólt nekik. A nagy prófétát a leggyalázatosabb módon gyilkolta meg egy zsidó fejedelem és a főtanács nem tiltakozott ellene. S az is világos volt, hogy Jézus kit értett a szőlőtulajdonos egyetlen szeretett fia alatt. Most már többé nem tartja vissza messiási mivoltát. — Hiszen Ézsaiás könyvében e szavak állanak: —■ “Mondjátok meg Sión leányának, imé, eljött Messiásod.” — 57; II. — De e fenyegetés gyűlöletet szült — el akarják pusztítani a Messiást, ki a törvénynek és a szent hagyománynak érvényét megsérti s a jelen kor mértékadó emberei iránit semminemű tiszteletet nem mutat. Hiszen minden azt bizonyította, hogy ő nem Messiás. De a főtanács szerencséjére a Messiás egy elveszett ember volt: — a rómaiak ilyen világi ki- rálylyal röviden szoktak bánni, így azon mesterkedtek, hogy a jövő királya a világ akkori uraival nyílt ellenkezésbe keveredjék. Először helyeslik, hogy ő szabad- elvüsége mellett marad. Farizeusok és herodiánusok Jézushoz el mennek és hamis szívvel dicsérik őt, hogy ő csak az igazságot követi és az emberekkel nem törődik. így most ama, Jeruzsálemre nézve égető kérdést kell eldöntenie, hogy kell-e a császárnak adót fizetni? Judea és Samária Szíria provinciának külön részét képezték; itt a lakosság közvetlenül fizette az adókat Rómának. Ez az Isten választott népe méltóságának nem látszott megfelelni. Az uralkodó királyi családnak legalább egy fia, Heródes fia, állott itt is a tulerős Róma és a lakosság között. Jézus gyorsan dönt: — “Mutassatok nekem egy dénárt,” mondja ő. Ez volt a leghasználtabb pénz, melyet a birodalom pénzverőjében készítettek; értéke kilencven flilér körül vala. Azonnal kezébe adnak egyet. Ekkor Jézus egy olyan törvénytelenségre utal, melyet mindenki elkövet, aki ilyen pénzt b asznál. — ‘1 Kié e kép ? ” — kérdi ő s minden zsidó tudta zsenge gyermekkorától fogva, hogy Isten megtiltotta neki valamely élő lénynek képét magával hordani. De igazolják magukat, midőn igy válaszolnak: — “ A császáré.” Ez ellen semmit sem lehet tenni, a császár tulhatalmas. így pedig Jézus is visszanyujtja a pénzt és kinyilatkoztatja: — “Adjátok meg azért, a mi a császáré, a császárnak, és ami az Istené, Istennek.” — Mát. 22; 17 és köv. — Ha Isten ara kényszerit benneteket, hogy a császár törvénytelen képével ellátott pénzeket használjatok, akkor Isten se tehet az ellen, hogy ti a császárnak adót fizettek. — Ez olyan nyilatkozat volt, mely bármely emberre való tekintet nélkül hangzott el és mégis senki bele nem köthetett. Azonban a főtanács a kimenetellel nem volt megelégedve: — igy a kényelmetlen férfiút nem távolították el. Jeruzsálem papi családjainak előkelő köreiben minden rajongó irány felé hajlottak: — a szaddu- ceus irány semmit sem akart tudni a nemzeti jövő iránti reménység ápolásáról és a túlvilág fantasztikus képeiről, amelyeket a farizeusok szerettek. Ők látták, hogy mindez egymással össze van kötve: Jézus messiási hitét gyökerestől kitépnék, ha a holtak feltámadásának hitét gúnynak szolgáltatnák ki. így megkérdik Jézust a holtak feltámadása felől. E hit ellen minden zsidós gondolkodás alapjából, a törvényből hoznak fel bizonyítékot. A gyermektelen özvegynek törvényszem kötelessége, hogy meghalt férjének fivéréhez menjen nőül. Ám a feltámadás világában a három személy örök életre egyesittetik: — kinek a hitvese lesz hát? Csakhogy a tárgynak fűszert adjon, Jézus egy asszonynak hét férjéről szól. De Jézus illetlennek találja, hogy emberi éle és gúny érintse a szent dolgot. Tévelygőknek nevezi a túl élelmes kérdezőket — Mát. 22; 23; Márk 20; 27. — Ők nem értik az írást és nem értik Isten mindenhatóságát : — a feltámadásban sem nem házasodnak, se férjhez nem mennek ;— a feltámadottak olyanok, mint az angyalok; ők olyan világhoz tartoznak, amely földi mértékkel nem mérhető. S a szad- duceusok nem értik az írást: — Jézus is a szent törvénykönyvből mutatja ki. hitét. Isten Mózes előtt az s atyák Istenének nevezi magát; tehát ezeket halálukkor nem adta ki kezéből; ő Istenük maradt; az Isten tulajdonsága, hogy ő soha nem lehet a holtak Istene; az ő hűsége minden emberi sorson túl terjed. A szaddu- ceusok Jézust az ő hitével nem tudták nevetségessé tenni; — ellenkezőleg, ama veszélyben forogtak, hogy támadásaikkal nevetségesekké váljanak. (Folytatása következik.)----------o---------VILÁGHÁBORÚ. Irta: Szabolcska Mihály. Virrasztó, lázas, néma éjszakákon, ügy tetszik, hallom a csaták zaját. Lelkem előtt robogó hadsorok, Szuronyrohamok iramlanak át... S hogy büszke, szép fajom ott látom égni, Hol a vész és dicsőség legnagyobb: — Arcom kigyul, örömkönny gyűl szemembe S büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok! De hajh... virrasztó, lázas éjszakákon, Mig hallom zúgni a csaták zaját, S lelkem előtt robogó hadsorok, Szuronyrohamok iramlanak át: Ez emberirtó, szörnyű gyilkolások Vértengerében összeborzadok; Kétségbeesve felzokog a lelkem, S szégyenlenem kell, hogy ember vagyok!
