Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-02 / 40. szám

2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 40. sz. 1915 OKTOBER 2. fognának, először ki kell számíta­ni a költségeket; oda mutat az előtte levő templom talapzatára és a falak nagy köveire, a földi templom helyébe már három nap alatt az örök templomot állítja fel, melyet nem emberi kéz épí­tett. Csak a Márk szövegének Máté általi erőszakos átalakítása folytán indokolt, hogy a későbbi legenda Józsefet, az atyát, ács­nak tette meg. Jézus saját olva­sása révén ismerte meg az ó-szö- vetséget; némely irásszakaszok őt bensőleg nem csupán órák hosszá­ig, hanem több napokon keresztül is erősen és mélyen foglalkoztat­ták. Csendes kézműves életét meg­szakítja a nagy jordáni remete és vezeklő hire. A Héberek evan géliuma előadja, hogy Jézus any­ja és fivérei a csodálatos férfiú­ról beszéltek neki és ama kívánsá­gukat fejezték ki, hogy ők is Jánoshoz mennek, és meg keresz­tesednek. Azonban Jézus nem akarta magát rászánni kezdetben erre az utazásra. így vélekedett: — “Mit vétet­tem, hogy elmenjek és megkeresz­teltessem vele magamat?” (Raffay S. Újszövetségi apokri- fusok 12. 1.) — Erkölcsileg meg nem tört természete kezdetben vo­nakodik e meneteltől; ő egyáltalá­ban nem szereti a kegyesség kü­lönös utait. S ezúttal mégis igy határoz: — “ Ha csak amit mond­tam, nem tudatlanság?” (Raffay S. u o.) Jézus működésének vége felé még visszautasította, hogy őt valaki “jó” mesternek nevezze, mert csak Isten jó (Márk 10: 18, Máté 19: 17). Ha Jézus a kezdet- beni vonakodás dacára a Jánoshoz való menetelre határozza el ma­gát, ez az ő szigorú önnevelésének mély komolyságát tanúsítja. Tud­ni akarja, hogy az ő benne levő jó lelkiismeret helyes-e, hogy váj­jon őt János meggyőzi-e a bűn­ről. S mily nevezetes ez az elbe­szélés, ha ez elhatározás világtör­téneti következményeire gondo­lunk! Jézus először vonakodik az emberrel összekerülni, akivel va­ló találkozása az ő benne eddig szunnyadó erőket kelti uj életre és arra az ösvényre helyezi, mely eleinte számkivetést, gyalázatot, és kereszthalált, azonban megdi­csőülést, feltámadást és örök di­csőséget is hozott. A keresztyén- séget se Jézus alkotta; a keresz- tyénség Isten rendelése által jött létre. Jézus látta azt a férifut, aki kenyeret nem evett és bort nem ivott, aki nem puha ruhába öltöz­ködött és aki nem hasonlított az ingadozó nádhoz, mint más embe­rek. Az a hatalmas benyomása volt, hogy egy próféta állt előt­te. Az összes próféta alakok kö­zül leginkább a hatalmas Illés foglalkoztatta a kegyes képzel met; ha tüzes szekéren ment fel az égbe (II. Kir. 11.) akkor az utolsó napon ismét meg fog je­lenni, hogy a sziveket a Messiás eljövetelére előkészítse. Ez a vá­rakozás János által látszott betel­jesedni. Jézus nem tartozott azok­hoz a gunyolódókhoz, kik félig borzadással, félig nevetéssel mon­dották Jánost ördöngősnek. Áhi- tatosan figyelt Keresztelő János szavaira, s az ő megtérési követel­ménye és messiási rajza mélyen be vésődött leikébe, ő maga ecse­telte azt a benyomást, melyet Já­nos rája gyakorolt: — “az asszo­nyoktól szülöttek közt a legna­gyobbnak” őt nevezte (Máté 11: Lukács 7: 28.) S Keresztelő Já­nos beszéde, melyet evangéliuma­ink megőriztek, nem véletlenül van az ő beszédeinek nagy töme­géből kiragadva. Ez az a beszéd, mely Jézust arra ösztönözte, hogy a hatalmas emberrel megkeresztel- tesse magát. Nem gyöngéd fülek­nek szólt ez a beszéd, a mikor János a tömeget, amely oda tó­dult, “mérges kígyók fajzatának” nevezte (Máté III.: 7), melynek ábrahámi eredete a megtérés ko­moly munkája nélkül semmit sem segít: mikor az isteni Ítélet kö- zellétére utalt: — “a fejsze im­már a fák gyökerére vettetett;” — minden pillanatban lesújthat. S azután az ilyen kemény beszéd után fáradt megadás: — “én víz­zel keresztelek” — tehát, mara dandó eredményt az én munkám sem céloz. S ismét egy reménytel­jes fellélekzés, lelkesült tekintet a jövőbe: — “utánam jő egy nálam- nál erősebb férfiú, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó”; az Szentiélekbe fog bemártani tite­ket, hogy egész valótokat az tölt­se be, az tűzzel fogja kiirtani a gonoszt, mely még hozzátok tapad. És most János a Messiást rajzol­ja, a szérűn levő férfiút, ki, szóró­lapáttal kezében, elkülöníti egy­mástól a gabonát és a polyvát, minden jót megtart s minden rosz- szat megsemmisít és eltakarít. A názáreti kézműves figyelt e beszédre és Keresztelő János nagy alakjánál hatalmasabban állt sze­mei előtt a Messiás képe, amint azt János rajzolja. Mily boldog a Messiás, aki bizonyos, hogy övé­it Isten országába vezérli, Keresz­telő Jánossal szemben, aki bőjtöl- ve, imádkozva és prédikálva ve­sződik és még sem tudja bizonyo­san, hogy az Isten országának tagja-e és hogy azokat, akiknek prédikál, Isten országára utal­ja-e? — “Aki a legkisebb a mennyek­nek országában, nagyobb Keresz­telő Jánosnál.” — Mát. 11. Luk. 7:28.) Ám ki van az Istennek or­szágában? Jézus megkeresztelke- dik. Ez ő rá nézve szent, nagy pil­lanat; szent, tiszta életet akar Is­tenének szentelni. De mig az ün­nepélyes cselekményen átesik, ad­dig közte és ezen férfiú közti el­lentét, ki őt oly hatalmasan meg­rendítette és aki most őt kereszte­li, ragyogó képben tűnik' lelki­szemei elé. Nem szükséges vára­koznia a férfiú jövetelére, ki őt Szentlólekkei keresztelné; a fé­nyes felhőből Istennek lelke ga­lamb alakban száll le rája. A ga­lamb szokásos képe az Isten lelké­nek. Miként Noé galambja, úgy lebeg kezdetben a világ megterem­tése előtt “az Isten lelke a vizek felett”. S ezen éber álomban lá­tott képpel egy isteni ige egyesül, a mely a menny felhőiből szivéhez igy szól: — “Nem szükséges ag­gódnod a mennyország miatt; te vagy amaz én szerelmes fiam, aki­ben én gyönyörködöm.” Jánosnak az eljövendő isteníté­lettől való aggodalmát Jézus nem osztja; de ez a kinyilatkoztatás, a mely ez aggodalmát elvette, nem hagyja nyugton. Nem tér vissza Názáretbe; Keresztelő János ta­nítványaival időzik csendes ma­gányában; a nagy élményt fel kell magában dolgoznia. — “Is­ten fia vagy-e?” — E kérdés csen­dül vissza egyre fülében. Olyan sok minden látszik az ő hitével Kztembeszállani és ^íegkisértetik, hogy álljon el attól. Lélekben Jé­zus ismét a Tábor talapzatán, Ná- záret szomszédos hegyén látja ma­gát — a héberek evangéliuma be­széli el ezt nekünk (Raffay S. i. m. 14 1.) — onnan messzire kilát­hatni egy szép és gazdag vidék­re : — különböző fejedelmek és urak birtoka terül el; Galilea földjén II. Heródes Antipas ural­kodik; a Genezáret tó túlsó part­ján van a pogányok tiz városa: északról csillog a Hermon hegy hóval belepett csúcsa; ott a fensi- kon fekszik Filippi Cézárea, Filep negyedes fejedelem fővárosa; s a hol délen a nagy síkság túlsó ré­szén a hegyek ismét emelkednek, ott a római sas terjesztette ki a szárnyait Samária felett és messze délen, ahová a szem el nem lát­hat, Judea és a szent város felett. Ez az a világ, melyben Jézus fel- nevelkedett, melyet ismer. S a mennyei hang ezt mondta: — “Te vagy amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.” — Is­ten gyermekei fogják bimi a föl­det; Isten fia lesz egykor a világ és minden ő dicsőségének ura. Szabad-e Jézusnak a dicsőségen kapni? Népe gyakran hamis Mes­siásnak tapsolt; ő se nélkülözött volna ilyen lelkesült sereget, mely a küzdelmet az összes mostani urakkal felvette volna a jövendő királya érdekében. De e gondo­latnál Jézus borzadva látta a ki­sértőt maga mellett állni. Felüti törvénykönyvét és az ily gonosz gondolatok ellen fegyvert talál: — “Meg van Írva: — az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj!” (Mát. IV: 10.) Azon­ban az egyszer felébredt kisértő gondolat oly hirtelen nem hátrál. Isten fia vagy — és a világ ezt nem tudja? — A názáreti kézmű­vesnek nem fogja ezt elhinni, azon ban maga Isten fog fiáért síkra szállani. Azt mondja a Zsoltárok könyve: — “Az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy kézen hordozzanak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.” ( 16: 11- 12.) Ez okvetlenül Isten kedves fiára vonatkozik, akiben Isten gyönyörködik. S az alkalom ilyen csodára, melyet sokan látnak és amelyről sokan hallanak, nem hi- ányozhatik. Minden felnőtt zsi­dó ismerte a szent várost az ünne­pi zarándoklásokból. A szentély előterében, mely mindenkinek, még a pogánynak is, megközelít­hető volt. Heródes egy pom­pás oszlopcsarnokot építtetett, a melynek lapos tetejéről szédülés érzés nélkül nem lehetett a me­redek ménységbe lenézni. Ha Jé­zus itt sértetlenül bocsátkoznék alá, elhinné neki a világ, hogy Is­ten gyönyörködik benne, hogy ő Isten fia. De ő néhány sorral tovább olvas a felnyitott könyv­ből; ott találja ez intelmet: — “Ne kisértsd az Urat, a te Iste­nedet.” (Mát. 4:7.) Isten mond­ta neki, hogy őt szereti, hogy ő benne gyönyörködik, de Isten nem bízta meg azzal, hogy e szent tit­kot tovább adja, még kevésbé, hogy azt csodatettel megerősítse Jézus hátrál Isten akarata előtt. Azonban a szent szöveg még egy­szer emlékezteti az ő különös, lát­szólag érthetetlen sorsára. Ekkor néhány fejezettel később Mózest idézi népének emlékezetébe, hogy az Ur miként vezette őt negyven évig a pusztában, hogy próbára tegye, miként éheztette, hogy ér­tésére adja, miszerint : memcsak kenyérrel él az ember, hanem min­den igével, amely Istennek szájá­ból származik” — (Mát. IV: 4.) (Folyt, köv.) Angol-magyar Református Ka­tekizmus. Kitűnő katekizmusi kis könyvecske, melynek használható ságát mutatja, hogy már a máso­dik kiadás is csaknem teljesen el­fogyott belőle. — kapható a ho- mesteadi ref. lelkészi hivatalnál, a könyvecske ára 15 cent. Ugyanott megrendelhetők Őzi­ke Dániel Halotti Búcsúztatók cí­mű müve is 50 centért, továbbá Miért vagyok én evangéliumi pro­testáns cimü kitűnő hitvédelmi munkácska is 12 centért. Megrendelések e cimre intézen- dők: Rév. Alex Harsanyi, 1008 Tent Avenue, Homestead. Pa.

Next

/
Thumbnails
Contents