Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-25 / 39. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 39. sz. 1915 SZEPTEMBER 25. Vol. XVI. Sept. 25, 1915, No. 39. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja * Ref. Church in the U. S. magyar egyházmegyéjének hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, uew yorki ref. lelkész Főmunkatárs: KOVÁCS ENDRE daytoni ref. lelkész Szerkesztőség és kiadóhivatal: 454 E. 116th St., New York. Minden levél, közlemény, egyházi és egyleti tudósítás, felszólalás és hirdetés e címre küldendő: Amerikai Magyar Ref. Lapja 454 E. 116th St., NEW YORK. Telephone: Harlem 1893 Előfizetési árak: Amerikában egész évre.............$1.00 Magyarországra egész évre... $3.00 HUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL Published Every Saturday by the Board of the Presbyterian Church ti. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church in the U. 8. Editor: Rev. LADISLAUS HARSÁNYI Subscription rates One Year $1., Half Year 50c — Foreign Countries One Year $3, Half Year $1.50 Official Organ of the American Hungarian Reformed Federation. Az Amerikai Magyar Református Egyesület hivatalos lapja. A két szomszédvár Vörösmarty Mihály koszorús költőnk “Két szomszédvár” cimii müvét sokan megkönyezték. A Háldor és Sámson családok szomorú viszályát Írja le Vörösmarty. Tanulságul és például szol gál nekünk az amerikai reformátusoknak a jelen testvérimre,ban. melybe úgy is mint nemzet, s úgy is mint egyháztagok belekeveredtünk. A Káldorok és Sámsonok harca a küzdelem, mely érdek- ellentét és félreértés következtében a két egyház között olyany- nyira kifejlett. A Káldorok és Sámsonok harcát vívjuk mi, amerikai magyar kálvinisták, s ebben a harcban nem csak család van család ellen, de sok családnak gyermekei állanak egymással szemben. Mily gonosz végzet az, mely a két testvért, a csatlakozott és nemcsatlakozott egyházakat egymás ellen uszitá, és a magyarság, a kálvinista egyház erejét belső átkos csatákon gyengíti, emészti. Hány két szomszédvár van itt az Egyesült Államokban, a magyar reformátusok éle tében. Két-két magyar kálvinista. templom egymás szomszédságában, melyeknek tagjai a végki merülésig hajlandók egymás ellen harcolni. Az amerikai csatlakozási akció anyagi és erkölcsi eredményéről írott cikkein vége felé a követ kező sorokat irtani: -— “Mi, akik eredeti álláspontunkhoz ragaszkodunk, hajlandók vagyunk beismerni tévedésünket, hazafiatlan- ságunkat, ha az amerikai számot tevő magyar lapok s a nem református vallásu egyházak vezető íerfiai, hazánk hivatalos képviselői, kik legalább némileg ismerik a nemcsatlakozott református lelkészek munkáit, nyilvánosan kinyilatkoztatják, hogy szerintük mi olyan munkát végzünk, mely munka káros nemzeti létünkre, s káros a magyarságra. Hogy a mi egyházunk tagjai, akik részt vesznek minden nagyobb magyar mozgalomban, akik vezető-szerepre választattak honfitársaik által, nem oly jó magyarok, s gyerme keik jobban elamerikaiasodnak, mint a csatlakozott egyháztagok gyermekei. Hogy az amerikai polgárlevéllel biró esperes urak vezetése alatt álló egyházak sikeresebben visszatartják a tagokat a polgárosodástól, mint a fennhatóságuk alá nem tartozó leiké szék. Hogy a csatlakozott egyházak többett tesznek iskoláikban hazai segélyezéssel a jövő nemzedék megmentésére, mint mi teszünk hazai segélyezés nélkül. Nyílt szívvel, nyugodt lélekkel állunk az amerikai s otthon maradt véreink igazságos itélőszéke elé Ha nem tartanak minket méltók nak arra, hogy létezzünk, ne tűrjenek meg,ha meg nem szolgáltunk a hántásra, miért engedik, hogy beleegyezésükkel hazaárulóknak, bérenceknek bélyegezzenek bennünket.” — Hallgatás, mély hallgatás a felelet minden oldalról. Ugyancsak a fentebb említett cikket a következő sorokkal végeztem he: “Ha a magyarországi református egyház vezető-férfiai taktikát változtatnának, s a gúnyos, bántó hang, egyes gyülekezetek erőszakos becsatlakoztatása helyett a segélyező egyházak vezetőségével nem türelmetlen, de megértést kereső összeköttetést létesítenének, — amely összeköttetésre úgy a Presbyterián, mint a Reformed Church vezetősége kezdettől fogva mindig kész volt, de a mely készséget a hazai egyház körei figyelmen kivül hagytak — valószínű, hogy mint ág. ev. hitvallású testvéreink, kik hazai és amerikai evangélikus egyházak közös intézkedése folytán ideális békességben élnek, és áldásos sikeres egyházi munkát végeznek, mi magyar reformátusok hasonló békés helyzetbe kerülnénk, egyházunk és az amerikai magyarság előnyére.” Mielőtt e javaslat az illetékes körök figyemébe jutott volna, a felelet útban volt Amerika felé, melyet a Református Híradóban az augusztus 19-iki számban olvasunk : — “Hivatalos levél a főtisztele- t ü és méltóságos konventi elnökségtől, Budapestről. — Dr. Ku- thy Zoltán espereshez a főtiszte- letü és méltóságos konventi elnökségtől a következő hivatalos leirat érkezett: 3258| 1915 sz. Nagy tiszteletű Esperes Ur! Tudomásomra jutott, hogy egyes amerikai theologiai seminá- riumok növendékei alkalmaztat nak kisegítő prédikátorokként. Szives figyelmébe ajánlom Nagytiszteltü Urnák, hogy amerikai seinináriumok növendékei egyházközségeinkben lelkészi teendőket még kivételes esetekben sem végezhetnek, mert egyházi törvényeink szerint theologusok,- lelkészi teendőket esak püspöki felhatalmazás alapján végezhetnek, amerikai lelkészi működéshez pedig ezenfelül még a konventi elnökség minősítése is megkiván- tatik, az említett amerikai theo- logusok pedig sem püspöki felhatalmazással nem bírnak, sem konventi minősitvényiik nincsen. Felkérem ezért Nagytiszteletü Urat, hogy egyházmegyéjében az ezzel ellentétes gyakorlat megszüntetése iránt intézkedni szíveskedjék. Budapest, 1915 julius 22. A református egyetemes konvent elnöksége: Gróf Dégenfeld József, főgondnok, világi elnök.” íme, a békés közeledés. Hogy mennyivel inkább metsző az éle e rendeletnek, az érti meg különösen, aki tudja, hogy ki ellen irányul. Mi sejtjük. A detroiti M. U. hiradásaibóól tudjuk, hogy ifj. Kalassay Sándor, a chicagói McCormick seminárium hallgatója, a csatlakozott egyházak nyugati egyházmegyéjének esperesének a fia alkalmaztatott a nagy kiterjedtségü detroiti egyházban kisegítő prédikátorul. Más nem lehet tehát, mint ő, ki ellen ez a rendelet kiküldetett. Közeledik tehát az az idő, a mikor az Amerikában hosszú időt élő református lelkészek papi pályára készülő theologus fiai nem prédikálhatnak kálvinista létük dacára a saját édes atyjuk szószékén, csupán azért, mert hosszú tizenkét esztendeig szülőiktől távol, magyarországi iskolákban nem végezhettek. Mennyivel kevesebb reménye lehet már derék jó magyar református szülő ambiciózus gyermekének arra, hogy a hazai református egyház fennhatósága alatt, mint református lelkész szolgálhassa Istenét és hazáját. Azaz van egy reménye mind a kettőnek. A múlt példái mutatják, hogyha valamelyik felavattatja magát valamelyik amerikai kálvinista egyház által, ha nem is végzi el a theologiai kurzust s megválasztatja magát valamely magyar gyülekezetbe lelkészül, melynek temploma van, s e gyülekezetét rábirja, hogy csatlakozzon és a templomot is vigye magával, akkor megkapja a szükséges felhatalmazást és képesítést. Másképen aligha. De kevesen vannak, akik ilyen eszközök felhasználásával csatlakoznak. A clevelandi M. H.-ban olvas suk, hogy a Református Híradó 12-ik számában “Jegyzetek” címmel, “Figyelő” aláírással egy cikk jelent meg, melyben többek között ez a kitétel is találtatik: “Hindenburg állítólag a neki nyújtott segítségre azt kötötte Rí feltételül, hogy monarchiánknak az ö vezetésére utalt katonái esak magyarok és csak reformätuso«: legyenek, mert a győzelem egyedül ezekkel biztos.” — A M. H. sérelmesnek találta ezt a feltevést a nem református magyar katonák részére s ezt helyesen és nyiltan meg is irta. Helyre lett igazítva a tévedés a Református Híradóban. Nem a kafholikus, görög katholikus, vagy más vallásnak ellen lett Írva e cikk, s nem is azok ellen citálta Hinden- burgot a cikkíró ur, hanem & “ presbyteriánusokká vedlett reformátusok” ellen, kik ellen a “a cikk éle irányul” ami “a cikk további részében félreérthetetlenül meg van mondva.” — Micsoda következetlenség. Hindenburg mondását citálni, mely szerint minden vallásuval lehet győzni, csak a presbyteriánussá vedlett magyarral nem. Pedig azok a derék magyar katonák, kik Amerikában létük alkalmával a pres- byteriánus fennhatóság alá tartozó egyháznak voltak tagjai, épen oly liösök, mint a többiek. Hanem az mégis félreérthetetlenül meg vau irva, hogy semmiféle vallásu magyart nem szabad megérteni a Református Híradó szelént, csak a nemcsatlakozott reformátusokat. Hogy pedig a presbyteriánus theologiára járó magyar diákokkal, s közöttük az esperes ur fiával mi lesz, nem tudjuk — bár szeretnők tudni, mert hisz nem közönséges dolog az, hogy egy idegenbe szakadt szegény bevándorló gyermeke, érezve azt, hogy szive-lelke a papi pályára készteti, s hogy a saját nemzetének vele együtt kivándorolt gyermekei között óhajtja hirdetni zengzetes
