Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1915-07-10 / 28. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LATJA 28. sz. 1915 JULIUS 10. 6 tak győztesek, a város maga még is sokat szenvedett, s a kiil- és elő­városok, a hol a munkásság la­kott, teljes romhalmazzá váltak. A hajlék nélkül maradt munkás- nép akkor elvándorolt és velük Ypern ipara is áttelepült más vá­rosokba. Nyugat Flandria virág­zó fővárosának lehanyatlását te­hát az angolok okozták, úgy hogy 1584-ben az utánnuk jött s szinte a város ellen vonult spanyol csa­patoknak már nem igen volt sok elpusztítani valójuk. Ypern a spanyol ostrom után gyászos na­pokat élt; az ipar teljesen meg szűnt, a lakosság leolvadt ötezer­re s máig, illetve a háború kitö­réséig sem tudott újra fellendül­ni a régi magasságra, lakosságá­nak száma pedig ma is csak alig érte fel a tizenötezret. Maga a város egyike a legfestőibbeknek, melynek középkori külseje, épü­letei valóságos látványosságszám­ba mennek. És bár ipara és régi jelentősége nagy hanyatlást szen­vedett, azért még sem lehet a fél vagy egészen kihalt városok közé számítani, mint a milyen typust Brügge és Mecheln képviselnek. A lakosság ugyanis csupa élet­vidám, eleven, szorgalmas és jó­módú elemekből kerül ki, és bár a város ma úgy fest, mint egy megkövesedett múlt, mégis nem olyan üres, mint a kihalt és csön­des Brügge. A gyapjú és a szö­vetipar volt a város éltető eleme és ennek köszönheti azokat az építkezéseket is, a melyek dicső­ségéről beszéltek s a városnak oly festői képet adtak, hogy kevés oly város volt egész Flandriában, ahol minden szemet és lelket gyö­nyörködtető kilátás és vidék tá­rult a szem elé. És most ez a vá­ros, az angolok jóvoltából, újra rom és teljes pusztulásra van kár­hoztatva, melyből kétséges, hogy valaha uj életre fog-e kelhetni. BIBLIAI LECKÉKÉT it egyedüli, a melylyel gyermekének Igazi lelki gyönyörűséget szerezhet. A legszebb ajándék ez és ÖTVENKÉT VASÁRNAPRA szőlő bibliai leckekép ára a posta- költséggel együtt CSUPÁN 10 CENT. Megrendelhető a kiadőhivatalban Amerikai Magyar Reformátusok liapja 454 E. 116th St., New York. Telephone 3201 Plaza Alaplttatott 1904-ben. Frank C. Dávid MAGYAR TEMETÉSI VÁL­LALKOZÓ és BALZSZAMOZó. 322 E. 34th St. NEW YORK Elvállal városban és városon kivht mindenféle temetéseket. Automobil és kocsik bármely időben megrendelhetők nála. összeköttetésben van az összes templomokkal. A legjob mag undertaker. Ajánlja magát a magyar kö­zönség figyelmébe. Az Amerikai Magyar Református Egyesület Vlnkiilt 1800 Julius 6-én Trenton- nan, N. J. Beléptidlj korkülönbség nélkül 2 dollár. Fél évi tagsági dij 00 cent. Okmány és nyugtakönyv ára 25 cent. A belépés tehát tagon- kén' 2 dollár és 85 centbe kerül. Tagja lehet minden tisztességes, magyar születésű vagy magyar szü­lőknek itt született gyermeke, ha a l«-lk életévét betöltötte és 45 éves­nél nem idősebb. Kivetés nincs, hanem kői szerint megállapított hnvldijak, a melyek a következők: 1« —22 éves 80.75 16 éves 21.30 13 —24 0.20 87 „ 1.36 >5 —26 0.86 88 ., 1.40 17 —28 0.80 8# 1.46 29 0.95 <0 „ 1.50 10 1.00 41 „ 1.56 81 ., 105 42 „ 1.60 12 1.10 48 „ 1.66 88 1.15 44 .. 1.75 14 1.20 45 .. 1 85 15 1.26 ki egyesület tagjai a következő »«gélyekre tarthatnak számot: Az egyesület az elhalt tagok után fizet 100 dollárt és temetési segély simán 100 dollárt, összesen 1000 évi Várt. ás egész életére munkaképtelenné rált tag 450 dollár félsegélyben ré­siéiül. Sérülés következtében csonkul&st •senvedett tag 250 dollár csonkulásl segélyben részesül. Három hónapi betegség után a tag őt dollár heti betegsegélyt kap »gy évig. Beteg tagjai számára külön betegse- gélyző osztályt tart fen. Ebben az osz­tályban azonnali betegsegélyben ré­szesülhet a tag, azonban a betegse- gélyző osztályban a tagság nem köte­lesé. Át olyan tagok számára, a kik gyermekeiket halál esetre kívánják biztosítani, külön gyermek-blztosltő «sztályt tart fenn az Egyesület. A tag bebiztosíthatja a gyermekét, ha a gyermek elmúlt már négy éves és H-ik életévét még nem érte el. Be­léptiül] 16 cent. Havi díj 15 cent. — üzért az Egyesület fizet 4—10 éves gyermek halála esetén 75 dollárt, 10—16 éves gyermek halála esetén 100 dollárt gyermek halálesett se­gélyt. A 16-lk életévét betöltött gyermek-tag 25 cent átíratást díj el­lenében az Egyesület rendes tagjai kössé lratlk minden további dij, vagy vizsgálat nélkül. Bármilyen felvilágosítást készség­gel megad az Amerikai Magyar Re­formátus Egyesület vezértestülete, a mely a következő tagokból áll: Elnök: Ifj. Kötelei István, 780 Bllsworth St., Bridgeport, Conn. Alelnök: T. Tőth Sándor, 1854 Tlth St. S. E. Cleveland, O. Titkár Molnár István, 406 Whlttv- oaore St , Toledo, O. Pénztárnok: T. Boros Jenő, 1946 Sakewal St., Toledo, O. Ellenőr; T. Borsos István, 118 West End Ave., Detroit, Mich. Számvizsgáló bizottság: lCováchy M. Uyörgy, 8816 Buekyee ftoad, Cleveland, O. Révén Elek, Boz 8, New Castle. P». Papp István, 4250 Marvla Ave 8 W., Cleveland, O. HITTEST VÉREK! AZ AMERIKAI MAGYAR REFOR­MÁTUS EGYESÜLET as egyetlen olyan magyar intézmény, a mely az Egyesült Államok Congresszusa által adott szabadalom levél alapján ai Egyesült Államok egész területén jo­ga van működni. Fennállása óta több mint fél millió dollárt fizetett már különféle segélyekben. Jelenleg agy tagjai ssámát, mint vagyonát tekint­ve, erősebb, mint bármikor volt, te­hát foggal megérdemli, hogy mindé* M«*i**-év#sk tafc/f-. I lecfea Az amerikai magyar reformátusságnak szüksége van jó olvasmányokra. Ezt bizonyítja az a számta­lan levél is, melyet előfizetőinktől, kik jó könyvek iránt érdeklődnek, kapunk. Ennek a szükségletnek a fedezésére az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja elhatározta, hogy A HIT ÓRÁI BiBiiDBiiBiaiimiiiiiiinmi címmel egy kis csinos kiállítású KÖNYVTÁRT AD KI, MELYET AZ AMERIKAI REFORMÁTUS EGYHÁZ TOLLFORGATŐ LEL­KÉSZEI ÉS VEZETŐ EMBERI SEGÍTSÉGÉVEL l SZERKESZT HARSÁNYT LÁSZLÓ NEW YORKI LELKÉSZ. A “Hit órái”-nak első három száma már kapható. MIND A HÁROM SZÁM GYÖNYÖRŰ MAGYAR­SÁGGAL, ÉRDEKESEN MEGÍRT OLVASMÁNY, MELY NEM CSAK AZ AMERIKAI, HANEM AZ ÓHAZAI VALLÁSOS IRODALOMBAN IS NAGY FELTŰNÉST FOG KELTENI. A HIT ÓRÁINAK ELSŐ SZÁMAI: Hogyan lett egy szocialista keresztyénné Az amerikai munkáséletben gyökerező vitabeszéd egy szocialista és egy vallásos hittársunk között, mely a Krisztusban bízó testvérünk győzelmével végződik ( 82 oldal. Ára.......... ................................................. 10 cent A MÁSODIK SZÁM: A hitetlen tragédiája Szintén amerikai tárgyú elbeszélés, mely az al­kohol romboló hatását példázza. 16 oldal. Ára.................................................................. 5 cent A HARMADIK SZÁM: A biblia a mi vezérünk Gyönyörű gondolatok, ötletek záporával termékenyí­ti meg azoknak a lelkét, akik a mi szent könyvünket szeretik és megérteni akarják. Ez a könyv meg­magyarázza a hittestvéreknek, hogyan olvassák a bibliát. Ára .....................................................................5 cent POSTAI RENDELÉSNÉL 1 CENTET KELL MÉG BÉLYEGEKBEN KÜLDENI. TOVÁBBELÁRUSITÓKNAK KEDVEZMÉNY. Megrendeléseket az AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 454 E. 116th STREET, NEW YORK címre kell küldeni.

Next

/
Thumbnails
Contents