Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1915 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-27 / 9. szám
t> AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9. sz. 1915. FEBRUÁR 27. Az ágyutüz fergetegében. — Egy magyar haditudósító jegyzetei. — Hetekkel ezelőtt visszavetettük már az oroszokat Rozwadownál a San folyó túlsó partjára. Csapataink megszállták a folyó balpartján levő lapályos, nyílt területet. Ekkor azonban sikerült egy kisebb orosz osztagnak újból átjönni a folyón: közvetlen a part mellett, Posanic falu közelében olyan állásban helyezkedtek el, amelyet nehezen lehetett megközelíteni. — Csak kissé hátrább fekvő gát nyújtott a mi Kaiserjeagereink- nek fedezéket; de az egész mellső terület, amelyen keresztül vezetett az ut a töltéshez, szünetlenül ellenséges tűznek volt kitéve; — minden közeledési kísérletre az emelkedő jobb parton erős ellenséges állásokból gyalogsági' túlerővel, — gépfegyverrel — és ágyúgolyókkal feleltek. A folyó innenső partján levő oroszok csónakok utján tartották fenn az összeköttetést a szemközt lévő csapatokkal és igy a balparti állásainkat fenyegető módon veszélyeztették. Ezért minden eszközzel azon kellett lennünk, hogy a San-folyónál levő pozíciónkat lehetőleg megerősítsük. Amit a partra látás az ellenségnek elárult, azt föld alatt, vagy éjjel kellett elkészíteni. Hosszú, mélyreásott futóárkokon fúrták magukat át a széles területen a vadászok a töltésig és ezt magát is kivájták, mint a fenyőág kérgét a kártékony férgek. A töltésen végig ásták be magukat egészen a folyó szegélyéig, hogy ott gépfegyverekkel oldalba támadhassák az oroszokat. Végül a két oldali lövészárkok oly közel kerültek egymáshoz, hogy barát és ellenség egymás szavát leshették meg. Hogy még inkább megerősítsük a pozíciót, tábori tüzérséget kellett a gyalogság raj vonaláig elővontatni. Erre a salzburgi tüzérezred negyedik ütegét szemelték ki, amely éppen előtte való este a sötétség leple alatt egész két kilométerig közeledett a Sanhoz; ott várt Polchov faluban teljesen elrejtve az ellenség szeme elöl. — Délelőtt 9 órakor a hadosztály- parancsnokságtól telefon-parancs érkezett,• hogy lehetőleg azonnal vigyenek a San-töltéshez egy ütegszakaszt. A faluból a San-folyóig teljesen fedetlen céltábla simasága mező vonult végig az ellenség szemelát- tára. Itt csak egy dolog segíthetett: aki mer, az nyer. Óvatosan csempésztük ki magunkat a falu sűrűjéből, a tüzérek leszálltak a kocsikról, nehogy nagyon szembe- ötöljenek. Észrevétlenül jutottunk igy néhány száz méternyire a falutól; már abban kezdtünk bizakodni, hogy az ellenséges tüzérségi figyelő ezúttal figyelmetlen; a spekulánsok pedig azt gondolták, hogy az erős napfény hiánya is hozzájárult eddigi sikerünkhöz. De a következő pilalnatban hatalmas süvöltés volt a levegőben és borzalmas dörejjel robbant fel épp állásaink előtt nyolc shrap- nell; a világos robbanási felhők megfosztottak látóképességünktől és még közelebb, részben már mellettünk, teli golyók kavarták porfelhővé a szántót. —- Aufsitzen! Galopp Marsch! És amit mi, kényszer nélkül, nem is álmodhattunk, a nehéz lovak, amelyeket a kombinált éhség- és fáradság-kúrák már teljesen lezüllesztettek, maguktól vágtatni kezdtek és száguldtak a szántón keresztiül, hogy öröm volt nézni. Egyik shrapnell-helyzet a másikat váltotta fel. De a robbanások dörején keresztül a hátunk mögül szirénsip sikitó hangja törtetett ; a faluból lovas vágtatott utánunk -— a lövedékek süvöltése ellenére -— ahogy csak birta, sar- kantyuzta a lovát és magasra tartott kézzel szüntelenül állj-jelzé- seket adott. De számunkra már csak előre létezett, még pedig a mily gyorsan csak bírtuk, egy könnyed földsülyedés felé. Ha ezt elértük, egyelőre meg vagyunk mentve. És elértük; egyszerre eltűntünk az ellenség szeme elől. A shrapnellek mind kissé messzebbre mentek, fölöttünk pukkantak szét és golyóik közvetlen mögöttünk estek le a földbe. Épp csak hogy egy tüzért könnyebben súrolt az egyik, vagy amint ő mondta: ” megcsiklandozott”. De mit akarhatott az iménti lovas? Ő is szerencsésen hozzánk jutott. Arról volt szó, hogy az utolsó pillanatban le akarták fújni elötöré- siinket; a hadosztályparancsnokság értesült róla, hogy nappal milyen veszedelmes az előnyomulás és a parancs kivitelét estére kívánta elhalasztani. Az ellenséget nagyon bosszantotta, hogy a vakmerők megmenekültek. Úgyszólván dühösen szórta be a mezőt sorlövéseivel, bár ott rég nem volt semmi, amit találhatott volna. Most már csak jelentést kellett küldenünk a veszélyes rónán keresztül elmaradásunkról. “Ki jelentkezik erre önkéntesen ? ’ ’ Többen kiléptek a sorból, valamennyit egy jelentéktelen kis fickó előzött meg, egy bécsi szabócska. A két üteg még nem volt rendeltetési helyén Posanienál. Egy másik széles terület volt még köztünk, amelyet az ellenség ugyancsak végigtekinthetett és nappal erős gyalogsági tűzzel szórt végig. De most már bevárhattuk, mig a sötétség védőleg terjeszti ki szárnyát és amikor talán enyhül a golyóeső. Borús pirossággal tűntél a nap a lapály füstjében és ködjében; csakhamar beállt a sötétség. Készültünk a továbbnyomu- lásia. Még lobogtak Posanicban a lángok, az ellenséges tüzérség felgyújtott néhány házat, a tüzosz lop bevilágította a mezőt. Végül azonban már csak a romok izzása fénylett. Elindultunk. A gyalogsági tüzelés csakugyan mintha enyhült volna; de csak egy pillanattá, mert nyomban rá annál erősebben folytatódott. Sűrűn szök- destek a golyók a sötétségben, majdnem hajszálnyira mellettünk, élénken puffogtak a robbanó lövedéke’:; azt lehetett hinni, hogy nincs mód az átjutásra. A lovak füleiket hegyezték, amikor tulkö- zel süvöltött el mellettük a golyó. Mellettük lépdeltek a tüzérek, a kiket veszedelem tömeges tömeges fellépte úgyszólván gondtalanná tett; csak egy Ízben fogta el őket a türelmetlenség, amikor a golyóeső közepette néhány pillanatra megragadtak egy mocsárárokban. Körülbelii húsz percig tartott a golgota járás. De aztán célnál voltunk. Mindenki önkéntelen társa felé fordult, vájjon él-e még és k; hitte volna, egyikünk sem hiányzott. Az ütegeket gyorsan felállítottuk a töltésen, a már előző leg elkészített vágásokig toltuk előre, ahol a nád a töltés szélén kifelé hajlik. Lovakat vissza az erdős fedezékbe ! De gyorsan ! Mert a megkezdődött harc egyre hevesebb lesz. “Mindenki fel!... R;a- dó ! Szuronyt szegezz! ” — hallatszik a parancs végig a töltésen. És a számtalan sánclyukak hosz- S’ui sorúi végig éledni kezd minden; mindenféle sötét alakok nőnek ki a földből; lövésre készen helyezik el a puskákat a töltés élén. Valósággal pokoli lárma keletkezik. senki sem hallja a saját szavát sem. A gépfegyverek keményen kalapálnak, az ellenséges tüzérség ágyudörgéssel játszik bele ebben a zajban; mint fénygolyócskák, pattannak szét a shrapnellek, a gránátok tüze pokoli lánghoz hasonlít és ez volt a következő napok állandó hangversenye; roham es ellenroham; rettenetes birkózás a San partszegély minden méternyi földjéért. IIa éjjel a zaj, mint olyan, nagyobb hatással volt, an- nálelkeseredettebb volt a célba- lövés nappal. Ahol csak fej emelkedett ki a sáncokból, ott telibe- találás volt; az ellenséges tüzérség egész gránátkészletekkel seperte le a mi töltésünk élét. Jaj volt annak, aki épp mögötte álló helyzetben volt; aki támaszkodva gubbasztott azt az elszakított föld- hányások maguk alá temették. Rettenetes élet napokon és éjszakákon át. De mennél közelebb álltak ütegeink az ellenséghez, annál rettenetesebb volt a hatásuk. Csakhamar fölfedeztük az ellenséges gépfegyvereket és nyomban szétlőttük őket. Az ellenség minden próbálkozása, hogy ismét átkeljen a folyón, meghiúsult shrapnelljeink golyózáporában. Csak egészen sötét éjszakákon, amikor az ifjú hold felhők mögé bujt, olyankor tudtuk megakadályozni, hogy az oroszok pótlásokat és megerősítés seket ne kapjanak a túlsó partról, így makacsul tarthatták magukat, sőt éjszakai szuronyroham- mal is próbálkoztak ismételten. Néha három-négy rohamot is megkíséreltek egy éjszakán; mi mindannyiszor ellenrohammal feletünk. Óvatosan ugrálták át vadászaink a töltést és az orosz lővészárok- han, vagy az előtt, véres mészárlások voltak; sokan tulmesszire rohantak és az orosz állások mögé kerültek, ahonnan lopva tértek ismét vissza. Mint misztikus álomkép vad alakjai, úgy harcoltak a vitézek az éj sötétjében, a töltés mögött; az ütegeknél ilyenkor csak zűrzavaros dühöngés volt hallható, nem lehetett látni, sem tudni, milyen szerencsével fokuk a harc. Csak a szuronyroham szerencsései, akik visszatértek, hoztak róla hirt. Egyszer azonban helyettük, mindszentek napjának komor reggelén, vad csatatusák után e»ész halom orosz katona rohant feb'nk a töltésen át. Már-már ott álltak az ütegek melletti lövészárekban. Ijedten riadtak hátra a védtel n tüzére1', gyors futásban menekült aki tudott ; a többség, a parancsnokkal együtt már az oroszok kezében volt. De gyorsan közeledtek
