Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)
1914-02-07 / 6. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA T2 6. sz. 1914 Felniül r (. LACKAWANNA, N. Y. A lackawannai ref. egyház szervezését Bassó Béla lelkész kezdte meg, utóda pedig később Schódle A. Gyula lelkész lett, kinek lelki- pásztorsága idején épült fel az egyház 16.000 dollár értékű telkén, az egyház temploma, mely nagy ünnepség keretében lett felszentelve. Lelkész távozásával a gyülekezet uj lelkipásztorául Fazekas Sándor lelkészt hívta meg. YONKERS, N. Y. 1909 február havában bízta meg a Presbyterian Church missziói bizottsága jelenlegi lelkészt, Szilágyi Endrét a magyar egyház, megalakításával, aki március 28 án sikeresen meg is vetette az egyház alapjait; a szervezkedő gyűlésen 96-an vettek részt; jelenleg , az egyház 137 tagot számlál. Temploma a gyülekezetnek még nincs, de máris megvásárolta 5000 dollárért a templom és lelkész'.ak számára a helyet s a templom építését tavaszra tervezik. Van az egyház: kebelében magyar iskola, amelyben a lelkész és nege, aki okleveles tanítónő, tanítanak, továbbá női egylet, a mely jelentékeny vagyonnal rendelkezik. ALPHA, N. J. Alphán, N. J. az egyházi1 munka 1914. évi december hó 7-én vette kezdetét, amikor is Kuthy Zoltán ref. esperes és Bereczky László ref. lelkész jelenlétében a köz gyűlés minden tagja nemes lelkesedéssel és egyakarattal történt szavazással haitározatilag kimondotta, hogy 1904 évi december hó 7-én hivatalosan és véglegesen megalakult az aphai, N. J. és vidéki magyar ref. egyház s ez az egyház csatlakozik a magyarországi erf. egyház dunamelléki egyházkerületéhez. Kuthy Zoltán ajánlatára Dömény Zoltán választatott meg az egyház első lelkészének, ki csak a bemutatkozó prédikációt tartotta meg dec. 11-én s eltávozott Delray, Mich.- ba- hol őt szintén megválasztották. 1905 március hónapban Uj- laky János ref. lelkészt választja meg a gyülekezet lelkésznek, ki elfogadja a meghívást. Időközben Bridgeporton, Conn, tartott egyházmegyei közgyűlés nem veszi tudomásul UjlaJky János megválasztatását s Kovács Béla volt johnstowni lelkészt kívánja Al- phára áthelyezni, kit az alpliai gyülekezet ííem volt hajlandó megválasztani. — Ezáltal egyenetlenség jött létre az esperes és az egyház között, mely any- r.yira elmérgesiilt, hogy az esperes egyrészt visszatartotta a Konvent által az alpliai egyház számára küldött 500 dollár templom- építési segélyt, másrészt nem akarta folyósítani a lelkésznek a hazulról küldött lelkészfizetés pótlékát. .1906 október hó 10-én Hamborszky Nándor Pál new brunswicki ref. lelkész elnöklete alatt a közgyűlés egyhangúlag elhatározta és kimondta, hogy az egyház megunva az áldástalan állapotot- a hazai dunamelléki egyAz alpliai (N. J.) templom házkerület kötelékéből kivál és összeköttetésbe lép az amerikai angol presb. egyház newtoni egyházmegyéjével. 1910 nov. hóban a hívek, pár kivételével beléptek egyházunkba Ez időtől a mai napig három Ízben történt kísérlet a békesség és gyönyörűen megindult egyházi munka megzavarására, de a mi Istenünk hatalmas keze megvédte znnkat. Ujlaky János négy évig végezte fáradtságos munkáját, kinek távoztával Pompl II. Rudolf ref. lelkészt választotta meg az egyház, ki 14 hónapon át volt az egyház szeretett lelkipásztora. A jelenlegi lelkészt, Dézsy G. Károlyt, 1910 júliusában választotta meg a közgyűlés egyhangúlag lelkésznek. Ebben az időben volt az egyház a legválságosabb helyzetben. Ekkor csak 28 hitbuzgó tagja volt egyházunknak és $2593.38 volt az adóssága, addig ma a jelenlegi lelkész példaszerű vezetése mellett, van 109 rendes tagja és az egyház összies adóssága csak $447.00. Tehát oly rövid idő alatt- oly kevés tag mellett, egyéb kiadásokon kívül $2150-ral lett kevesebb az adósság. Van két házhelyen épült cemeaitblock templomunk, saját temetőnk és külön 4 házhelyünk. Folyó évben meg indítjuk a lelkészlak építés nemes fáradtságos munkáját, melyet Isten segítségével és a hívek áldozatkészségéből fel is fogunk építeni. 1910 novemberben a lelkész szervezett Oxford Furnecen, X. J. leánvházat, hol az egyházi munka szép eredményeket mutat fel. Továbbá Martins Creek, Pa. és New Village, X. J. szintén laknak szórványosan ref. hívek, kinek lelkiszükségletüket egyházunk lelkésze látja el. Dí Jzsy Károly alpliai lelkész Dézsy G. Károly, az egyház lelkésze Debrecenben született 1882 ben. Ott végezte középiskoláit. Majd itt Bloomfielden, N. J. theo- loginak 3 évig volt hallgatója. AZ ELIZABETHI MAGYAR REF. EGYHÁZ. Elizabethen, New Jersey államnak fejlődő gyárvárosában, a nagy számú magyar református- ság mindezideig még szervezve nem volt. A kívánatos egyházszervezés nehéz munkáját Tóth Mihály bloomfieldi theologus kezdette meg 1913 szeptember 20-án. Fáradozását meglepő siker koronázta úgy, hogy az egyháznak ma már 153 tagja van s rövid időn belül a saját templomában dicsérheti az Istent. Az első istenitisztelet 1913 szeptember 28-án lett megtartva. Ugyanakkor alakuló egyházgvü- lést tartott a gyülekezet, amelyen egyhangúlag kimondották a hívek az egjdiáz megalakulását, továbbá, hogy ez az ifjú egyház a Presbyterian Church of the II..S. of America fönhatósága alá fog tartozni. Ugyanekkor tisztviselőknek a következőket választotTóth Mihály bloomfieldi theologus ták meg: Gondnoknak: Tóth Ká roly, algondnoknak Varga Mihály, pénztárnok Kántor László, presbyterek Iski Mihály, Boczány András, Horváth Gyula, Iski László, presbyterek: Iski Mihály, Romany András, Horváth Gyula, Iski László, id. Jakab János és Róczics András; egyházfiak Varga István, ifj. Jakab János lettek. Az egyház tisztviselői az egyliá zat beszolgáló theologussal élükön mindent megtesznek, hogy ez ifjú egyházat felvirágoztassák. Ami könnyen megy már csak azért is, mert a gyülekezet tagjaiban a lelkesedéssel együtt megvan az áldozatkészség is. Szép bizonysága ennek az, bogy a tagok adakozásából a gyülekezet már megszerezte igen szép és értékes urasztali és keresztelési edényeit. Merész lépést tett a gyülekezet akkor, amikor elhatározta, hogy saját templomában akarja dicsérni Istent és megveszi a New Point Road és Magnolia Ave. sarkán levő csinos, öt-hat ezer dollárt érő templomot. Azonban sikerülni fog az adás-vételi üzletet oly szerencsésen lebonyolítani, hogy a tagok nem lesznek anyagi erejükön felül megterhelve. Ami adóssága lesz az egyháznak, arra kamatot nem kell fizetni. Aztán meg az elizabethi gazdag amerikaiak között az egyháznak sok jó barátja van.-Karácsonyra is 100 dollárt kapott a gyülekezet Hammer S. Károly úrtól, aki kilátásba helyezte, hogy az egyház kiadásainak fedezésére minden évben hozzá járul száz dollárral. Az egyházat beszolgáló theologus erősen bízik abban, hogy a gyülekezetnek még több ily barátot is fog tudni szerezni. Segítse meg az Isten!