Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)
1914-10-17 / 41. szám
41. sz. 1914. Október 17. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ÖRÖMHÍR. Október 25. JÉZUS ÉS JUDAS. Aranyige: Jaj annak az embernek, aki által az embernek Fia elárultatik. Máté ev. 26:24. BIBLIAI SZÖVEG. (Máté ev. 26:14—25; 27:3—10.) Akkor elmenvén egy a tizenkét tanítványok közül, ki mondatik vala Iskáriótes Judásnak, a Papifejedelmekhez, Monda nékik: Mit akartok nékem adni és én ötét néktek kezetekbe adom? Ők pedig rendelének néki harminc ezüstpénzt. Az időtől fogva keres vala alkalmatosságot Judás, hogy őtet elárulná. A pogácsás innepnek pedig első napján ménének a tanítványok Jézushoz, ezt mondván neki: Hol akarod, hogy megkészitsük néked ételedre a Husvétibárányt? ő pedig monda: Menjetek el a városba egy emberhez és ezt mond játok néki: A Mester ezt mondja: Az én időm közel vagyon; te nálad eszem meg a Husvétibárányt az én tanitványimmal. És aképen cselekedének a tanítványok, amint megparancsolta vala nékik Jézus; és megkésziték a Husvétibárányt. És mikor estve volna, letelepedők a tizenkét tanítványokkal. És mikor ennének, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul engemet. És felette igen megszomorodván, kezdék egyenként néki mondani : Én vagyok-é az, Uram ? Ő pedig felelvén, monda: A ki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engemet. Az embernek Fija jóllehet elmegyen, a mint meg vagyon írva ő felőle, de jaj annak az embernek, a ki által az embernek Fija elárultatik; jobb volt volna annak az embernek, ha nem született volna. Felelvén pedig Judás, aki őtet el akarja vala árulni, monda: Én vagyok-é az, Mester? Monda neki: Te mondád. És mikor ennének, vévé Jézus a kenyeret és mikor hálókat adott volna, megszegő és adá az ő tanit- ványinak s mondá: Vegyétek, elvétek, ez az én testem. És mikor a pohárt vette volna és hálákat adott volna, adá nékik, mondván: Igyatok ebből mindnyájan; Mert ez én vérem, mely uj Testamentomnak vére, mely sokaknak bűnök bocsánatjára kiontatik. És mikor ezeket szólaná, imé Judás, egy a tizenkettő közül eljőve és vele együtt sok nép fegyverek!, el és íustélyokkal, kik a Papifejedelmektől és a népnek Véneitől bocsáttattak vala. A ki pedig őtet elárulta vala, adott nékik jelt, ezt mondván: Valakit én megcsókolandok, az a Jézus, megtartsátok azt. Annakokáért mihelyt Jézushoz jutott volna, monda néki: Egés- séggel Mester! és megcsókolá őtet. Jézus pedig mondá neki: Barátom, miért jöttél? Akkor járulá- nak és kezeiket Jézusra vetvén, megfogák őtet. Akkor Judás, ki őtet elárulta vala, látván, hogy őtet halálra kárhoztatnák. megbánván dolgát, visszavivé a harminc ezüstpénzt a Papifejedelmeknek és a Véneknek. Ezt mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. És ők mondának: Mit gondolunk mi azzal ? ám te lássad! Ő pedig elvetvén az ezüstpénzeket a templomban felfelé méné és felakasztá magát. A Papifejedelmek pedig azokat az ezüstpénzeket felvévén, mondának : Nem szabad ezt a templom kincse közé tennünk, mert vérnek ára. És tanácsot tartván róla, megve- /ék azon a fazekasnak ama mezejét, a jövevény embereknek temetésekre. Annakokáért hivattatott az a mező vér mezejének mind e mai napig. (Akkor telék bé a mit mondott volt Jerémiás próféta, ezt mondván : És vevék a harminc ezüstpénzeket, a megbecsültetettnek árát, ki megbecsültetett az Izráel fijaitól. És adák azokat a fazekasnak mezeje megvételére, a mint az Ur rendelte volt nékem.) (Máté ev. 26:14—25, 47—50; 27:3—10.) MAGYARÁZAT. “Az embernek Fia jóllehet el- megyen, amint meg vagyon Írva, felőle, de jaj annak az embernek, aki által elárultatik; jobb volt volna annak az embernek, ha nem született volna.’’ Az Ur Jézus, mielőtt kinhalá- lát elszenvedte volna, szomorú hangulatban, a válás keserű érzetével töltötte el az időt tanítványai körében. Az Ige szavainak be teljesedése közelgett. S bár Jézus örömmel halt meg a kereszten, mégis szomorú volt lelke mindhalálig. Halál. Ehhez közeledett Jézus, de őt nem eme rettegett rémnek előrevetett árnyéka busitotta el. Embernél — legyen bárminő kegyelemei el s az idvesség reménységével megáldva — természetes e halált megelőző pillanatok szomorúsága. Az Ur örömmel adta érettünk magát, de szomorú volt lelke mindhalálig azért, mert akikbe sze retetét árasztotta, akiket ki akart ragadni, meg akart menteni ezer veszedelmek örvénye széléről: a zsidó nép, hálátlan lett hozzá, sőt a legnagyobb döfést — melyek fenséges türelmét megpróbálták — tanítványától kapta. Az Ur célzott a vacsorán elárul- tatására, mire a tanítványai szomo ruan kérdezték: “Én vagyok-e az, Uram?” Péter, a sziklahitü, kemény szavakkal erősítette, hogy meg nem fogja tagadni a Mestert, akármi történjék. S Judás elárulta a Mestert. S Péter megtagadta őt, midőn a tűz világával, a Jézust kínzó poroszlókkal szóba ereszkedett. S Jézus megbocsátott nekik. Megbocsátott Péternek, ki megtagadta, de rögtön keserves bünbáJézus és Judás. natot érzett s megbocsátott Judásnak, ki felakasztotta magát. Péter bünbánatán, elhatározásán egy uj, dicső élet épült föl, Judás büntetése a kárhozat lön. Jézust, az Igét, az Anyeszent- egyházat gyakran elárulják, megtagadják gyenge hitü tanítványok, gonosz érzelmeket takargató, névleges keresztyének. Istennek szép szavak1 al, jótettekkel mutatják, emlegetik igaz voltukat, de a gyenge, minden kisértésnek engedő hit vagy egy, a lélekből ki nem irtott indulat az Ur megtagadására, elárulására indítja. Ha botlás után bünbánat keletkezik, uj életre kelhet a bűnös Isten kegyelméből. Aki azonban Judás módjára bizonyos bűnöket fejlesztget lelkében, az bűne elkövetése után a kárhozatra számíthat. Sötét éjszaka lehetett az olajfák kertjében. Jézus még itt is tanította tanitványait. Azok azonban fáradtak voltak már s elaludtak Jézus imádkozott a Mindenható Atviához! Hirtelen világosság fénye tör elő a sötétségből. Lámpások fénye ez. Hallani lehetett a katonák lépéseit. akik kezükben karddal és fegyverrel közeledtek. Jézust keresték. Volt közöttük egy vezér, aki irányította őket. Ez a férfiú a megfizetett Judás volt, az Urnák egyik tanítványa. Most is kezében tartja az erszényt és a pénzt: az árulásának gyalázatos bérét. Judás felajánlotta szolgálatait Jézus ellenségeinek, a főpapoknak. Megígérte, hogy 30 ezüstpénzért elárulja azt, akitől ő annyi sok jót kapott, az Üdvözítőt. Amikor közel volt már hozzá: megcsókolta e szavakkal: ‘Egészséggel, Mester!” Ez volt az árulás jele. A katonák kivonják fegyvereiket, azonban Jézus szelíd szava lefegyverzij őket. Nincs szükség fegyverekre ott, ahol Jézus van. Maguk a katonák is meglepődnek, egy pillanatra megborzadnak talán... majd kötelességüket teljesítik s elviszik a hitnek fejedelmét. Óh, látjátok-é, mint hurcolják az ártatlant. Viszik a főpapokhoz. Ám Judás már nem vezeti őket. Furdalja már gonosz tette után a lelkiismerete. Óh, mit tettem? Támad ellene a lelkiismeret. Siet vissza a főpapokhoz. Ne bántsátok — mondja az áruló halálos félelmével. — Ártatlan Ő! Mindegy! A főpapok már nem hallgatnak rá. Hiába szórja szét a templomban a pénzt... bűnös lel-
