Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-01-31 / 5. szám

XV. ÉVFOLYAM, 5. SZ. NEW YORK, N. Y. 1914 JANUÁR 31. VOL. XV. No. 5.

AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET HÍVATALOS LAPJA.

OFFICIAL ORGAN OF THE AMERICAN HUNGARIAN REFORMED FEDERATION

Editor:

Rev. LAD. H A R S A N V I 214—2nd Ave„ NEW YORK

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON — PUBLISHED EVERY SATURDAY

Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N. Y., under the act of March 3. 1879

A magyar közmondás azt tartja: “Ne szólj szám, nem fáj fejem.’’ Szó sincs róla, Isten a nyelvünket azért is teremtette, hogy beszélni tudjunk, de nem csupán csak azért teremtette, hogy csak beszédre és pedig folytonos beszédre használjuk.

A sokbeszédü ember, az olyan, akinek a nyelve és szája folyton jár, előbb-utóbb bajba kerül,

A történelem tanúsága szerint a sok beszéd, a fecsegés már nagy nemzeti "ragédiákat idézett elő. Sok ország véres és céltalan háborúkat viselt csak azért, mert azok, akiknek kezében volt letéve az ország: Sorsa, többet beszéltek, mint gondolkoztak.

A mindennapi életben gyakorta hallhatjuk: “Ez, vagy az igy mondta.’’ Sokszor ismerőseinkről, jóbarátainkról, hozzátartozóinkról elhisszük a legképtelenebb dolgokat is, mert “valaki azt mesélte valakinek, hogy ez és ez igy, meg amúgy. ’ ’ Sokszor van rá eset, hogy valamilyen jelentéktelen dolgot elmesélünk egy ismerősünknek, egy hét múlva találkozunk egy másik ismerősünkkel, ki ki ugyanazt a dolgot százszorosán megnagyitva és túlozva meséli el nekünk és a végén reá sem isme rünk, hogy amit most hallottunk, az tulajdonképpen ugyanaz,, amit egy héttel előbb mi mondottunk elA pletyka, a rágahm már számos becsületes embert tett tcnk- e, juttatott rossz útra, bűnös életre

A vigyázatlan, a meggondolat- an beszéd boldog házasságok a, oldogtalanná tett, gyermekekei idegenitett el szülőiktől, rokonokat, jó barátokat ellenségekké tett.

A meggondolatlan beszéd vétek, sőt sokszor bűn is, mert azzal másokat boldogtalanná, szerencsétlenné tehetünk.

Nekünk, magyaroknak szokásunk azt is mondani: ‘ ‘ Ami a nyelvemen, az a számon”. És ez az

; őszinte beszéd tiszteletreméltó is

!

I lenne, ha nem lenne néha karos. Ha beszélünk, beszédünk mindig és mindenben legyen őszinte, egyenes, nyilt, becsületes. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindig kell beszélnünk, és hogy sokat kell beszélnünk. A közmondás helyesen | mondja: “Beszélni ezüst, hallgatni arany.”

A nyelvünk nemcsak beszélés- re, hanem hallgatásra is be van rendezve, miért is sokszor tapasztalhatjuk az életben, hogy néha a

hallgatás belesebb a legbölcsebb beszédnél is.

A müveit világ előtt ismert Zangwill, ki zsidó vallásu, egy zer Chicagóban egy ünnepi ebéd- e volt hivatalos, hol szomszédja 3zt a kérdést intézte hozzá: “Nos, hogy izük önnek a chicagói sonka?” Mire ő mosolyogva felelte: Mindenesetre jobban izl!k, mint a chicagói nyelv.”

Ilyen esetek sokszor fordulnak elő a mindennapi életben és ezek is azt biionyitják, hogy néha az őszinte beszédnél is többet ér a bölcs hallgatás.

A magánéletben, a társas életben szánkat ha szólásra nyitjuk, gondos, megfontolt legyen a beszédünk, jusson eszünkbe, hogy sok beszédnek sok az alja. Munkánk, hivatalos dolgaink elvégzése közben pedig kerüljük el a beszédet, csak akkor szóljunk, ha szükséges, haszontalan beszélgetéssel pedig ne töltsük azt az időt, melyért fizetséget várunk, és melyért fizetséget is csak úgy várhatunk joggal, ha kötelességünknek pontosan, rendben teszünk eleget s igy biztosítjuk magunknak a mások elismerését és a magunk előmenetelét.

Gög ös kegyesség.

(Lukács XVI 11:9—14)

Azt hihetnék, hogy a kegyessé« ésgőg kizárják egymást Mert minden kegyesség gyökere és tápláléka az alázatosság, s bármily jelszavak és szentélyek válasszák is ei a különböző korok és országok kegyeseit egymástól, az alázatosságban : az emberi akaratnak az isteni akarat alá való helyezésben, a mennyei törvények iránt való engedelmességben, a megnem érdemelt kegyért mutatott háláda- tosságban, a csapások zúgolódás nélküli elviselésében mindnyájan megegyezni látszanak. De a kegyesség változatos, sok alakú és különféle álruhái között gög fog lalja el az első helyet.

A templomba megy a farizeus mert úgy kívánja a kegyes szokás. A fellépés biztonsága és a hivatal kimért méltósága nem hagyják öt el isten házában, hol úgy viselkedik, mint egy kegvenc fejedelmi urának várában. A büszkén álló alakokban, az előkelőén suhogó ruhákban, mindkét nemii kegyes templomlátogatók őszinte arcvonásaiban nyílt szemek még ma is felfedeznek valamit abból az öntudatból. bogy ők a keresztyénig szine-javához tartoznak, kiknek legfelsőbb uruk maga a jó Isten. Vele bizalmas lábon áUani, az ö házában otthonosan forgolódni, szerintük ezt kívánják a vagyoni előjogok és az állásbeli kiválósá gok.

Isten, hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb em berek, — imádkozik a kegyes ember. Nem születéséért gazdagsá-