Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-01-24 / 4. szám

2

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

4. sz. 1914 Január 24.

A török bankó.

Irta: Gárdonyi Géza.

A hó ropog az ablakom alatt. Valaki jön. A járását nem ismerem.

— Itthon van-« a mester ur?

Ez a mély férfihang, — akármi

legyek, ha ez nem a Borza. Az a Borza János az öreg juhász, aki téJen-nyáron künn él, messze minden nádfödeles háztól. Csak a birkák vannak vele, meg a szamarak, meg a kutyái.

— Jöjjön be öregem, ide a szobába, a jó meleg kályha mellé! A subát hagyja kint a pitarban. Nem viszi el senki. Hidegvan-e?

Hát valósággal az én jó Borza bácsim, a hamuszin Kossuth-sza- kállas, sasorru vén juhász. El se hinném, ha itt nem ülne a kályha mellett a zsámolyon. A zsámolyt adtam neki, mert a széken nem szelet ülni: szédül rajta, mintha torony tetején ülne. így a zsámolyon, szembe a tűzzel, éppen neki való. Hej a nyáron de sokszor üldögéltünk így együtt esténkint a pásztortüz mellett. Beszélni nem sokat beszéltünk, mert a sok beszéd hiábavalóság. Hanem annál többet hallgattunk. Néha nem hallgattunk egyebet, mint a merő csöndességet. Mert a csöndességet is lehet hallgatni. Néha azonban Borza János belefurulyázott a csöndességbe és olyankor szépen elmulatoztunk. A Borza kutyájának is tetszik a furulyaszó. Sokszor nincs is más hallgatója, csak <° Gyöngyös, a kuszáit szőrű kis fekete kutya. Mikor a gazdája furulyázik, leül vele szemben és tetszéssel hegyezi a nótára a füleit. Van úgy, hogy kiereszti a nyelvét és nevetve néz a gazdájára.

— Hát mi szél hozta kedves Borza bátyám?

Eléje tettem a dohányszitát. Tö mött is belőle és rágyújtott..

A baj hozott engem ide, — mondja, — mert iigön nagy bajba vagyok.

Szomorúan csóválta meg a fejét és keserves szemmel nézett bele a kályha tüzébe.

— Sir én előttem minden, — tette hozzá, — mert elviszik még a párnát is a fejem alól!

Azt gondoltam, hogy nagy adót vetettek a jó emberre és hogy licitálásra került a dolog.

— Az a fő, — szólta mvigaszta- lóan, — hogy az embernek helyén lrgjen az esze.

Hallgatott egyet, aztán kifakadt :

— De a fene ögye mög azt a Csókát, nem könnyű bajba vert az engöm.

A Csóka néven említett valaki a szomszéd falusi pepitanadrágos, evikkeres segédjegyzőnk volt. Sok galibát csinált nálunk is. A reverendát is bizonyára nem a jó magaviseleté miatt kellett levetnie.

—-Hogy én adnék neki száz forintot kölcsön, — folytatta Borza mintha a kályhának beszélne, — száz forint nagy pénz, de azt mondja, neki van egy könyve, a mölyikkel ezreket lehet nyerni a rutlin. Mondok, nem hiszek én annak a könyvnek. De csak bizonykodott, hogy igy mög amúgy, három hónap múlva nemcsak az én száz forintomat adja vissza, hanem még egy százassal mög is szörzi. No igy aztán addig-addig muzsikált a szájával, mígnem az annyukom kinyitotta a ládáját. Mögállj, mondok én még akkor is, mög köll ezt gondolni. De aszon- gya a Csóka ur, nincs itt semmi kotlám való, ád ő neköm egy vekszlit kétszázrul, az aztán annyi, mint készpénz. Kérdőm tőle, hogy mi az a vekszli? Aszongya török bankó. Őzt azt mondja, olyan ban kő, amire rá köll Írni, hogy menynyit ér, aztán be köll tönni a takarékpénztárban. Ott egy pár hónán múlva kifizetik. Avval előhúz a zsebéből egy sárga bankóformát és ráírja, hogy Kettőszáz. Én min- jár gyanakodtam, hogy kettőszá zat irt a kétszáz helyett, de aztán arra gondoltam, hogy ő ezt mégis jobban érti. Hát aztán azt mondja. ihol a török bankó. Kétszáz forintot ér. Hát elfogadja-e kend, mikor majd kifizetik? Mondok, hát hogyne fogadnám el. Azt mondja: Hát akkor írja ide kend, hogy elfogadom. Odaírtam. A nevemet is odaírtam. De azt mondja, hátha möghal kend, amitül Isten őrizze. Bizony, mondok, az mög- eshetik. Hát azt mondja, Írja ide az asszony is a nevit. Hát odaka- part az asszony is. Aztán azt mondja, hát mikor megyen kend a városba? Mondok, most voltam, szent Mihálykor. No, azt mondja, nem tösz sömmit, ő úgyis bemö- gyön még este, lötöszi a török bankót a takarékpénztárba. No mondok, az jó lesz. Hát ki gondolná, hogy hiba volt az írásban?

— Bizony, — felelém, — hiba volt abban.

— Jön hozzám tegnap egy irás. Nézőm, olvasom. No, mondok, anyjuk ,ihol van már a hir a török bankórul. Oszt hát mögkapja kend a kétszáz forintot? Mondok, úgy nézőm, még ráadást is adnak. Elolvastuk az Írást. A bojtár is

elolvasta. Nem igen értöt tűk, de mondok, az mindegy, a számot mög lőhet érteni. Hanem mit akar nak. Bizonyosan azt akarják, hogy mönyek be a pizér. Azt mondja az anyjukom, legjobb, ha beballag kend a faluba a Csóka úrhoz. Mondok, hát ha muszáj, mögkere- söm.

— Nem találta. Bevitték katonának.

— így mondták neköm is. Mutattam a jegyző urnák az írást. Azt mondja, arrul beszél az irás, hogy kend kétszáz forinttal tartozik a takarékpénztárnak. Mondok, ott tartoznak neköm. Aszongya: Ü jobban érti. De én mégis jobban tudom, hogy én nem tartozók.

Aszongya, no jól van, majd meglátja kend, hogy két hét nem telik bele, dobolnak kendnél, ha nem fizeti kend a kétszáz forintot. Mondok, má hogy fizetném? Aszongya, mert tartozik kend. Mondok, de én nem tartozók, hanem a Csóka ur. Avval elmondom a török bankó történetét. Azt mondja erre, kendé az igazság, de azért mégis kend fogja mögfizet- ni a kétszáz forintot. Mondok, hát ha a jegyző ur is azt mondja, hogy enyiin az igazság, hogy fizetnék? Erre aszongya, tnönnyek a fenébe, mert neki sok a dolga. Hát ide gyüttem.

Ezt mondva, a térdére csapott, aggodalommal nézett reá in.

— Sajnálom kendet, —szóltam, --• mert csakugyan kend fog fizet ni.

Elkomorodott.

— Én? Hát kétszer fizessek, egyszer se kapjak?

— Nincs különben. Az igazság az volna, hogy kend kapjon most, de a török bankó az oka mindennek.

— A török bankó?

— Az ám. Az olyan papiros, hogy aki legfelül Írja a nevét, az nem fizet, aki pedig alább Írja, vagy pedig a hátára írja a nevét, hát az fizet.

— Csakhogy én oda Írtam ám azt is. hogy el-fo-ga-dom— Éppen ezzel vetett kend magára lakatot mert a török bankón azt jelenti az elfogadom, hogy a fizetés kötelezettségét fogadja el kend.

— De verje mög a csuda, én nem ngy gondoltam ám.

— Az mindegy, a városban nem kérdezik, hogy ki hogyan gondolta. c*ak azt nézik, hogy mi az az irás?

— Hát az igazság kutya?

Fölállt. Nagy mérgesen zsebredugta a pipáját. Az ajtónál mér egy*»«r vissza fordult.

— Nem nyert a rutlin?

— Én?

— Nem: a Csóka ur.

— Nem tudok róla.

A fejét esóválgatva, ümmöget- ve vette magára a subát. A hó megint ropogott a lépései alatt. Az utca közepén megállott. Megfordult. Láttam, hogy a paphoz igyekszik.-----o----ÉRDEKES KIS HÍREK.

Az emberi testnek 15 nap pil e nésre van szüksége, mig 48 óra. folytonos nyugalomnélküli mun kát helyre pótolhat.

— 200 személy közül, akik a '( életévét elérték, 125 házas.

— Kínában az utcák mind göi bék, hogy a rossz szellemek r. találják benne az útjukat.

— Midőn a tea leveleit e’.ősíö hozták Angolországba, nem főz ték le, mint most, hanem ették.

— Az Egyesült Államokbar. hangszerek készítésénél 42 ezr személy van alkalmazva.

— A német hajórajnak van cg mentőhajója, amely kizáróla > san az elsülyedt tenger alatt jár hajókat hozza a felszinre.

— A hawai szigeteken nine homok. Ide Seatleból küldik a ce ti ént gyártáshoz szükséges ho mokot.

— Az Egyesült Államokban évente 42,000 zongorát készítenek. Ezek együttes ára 70 millió dollár.

— Az Egyesült Államok bányá szati hivatala egy oly gépezete*: szerkesztett, amelylyel a bányákba vizpárákat bocsátanak, hogy (>. által a nagy mennyiségű szállongó szénpor lehütessék és igy meggátolják az oly veszedelmes szénpor robbanásokat.

— Szakértők kiszámították, hogy ha a föld faállományát szak szerűen kezelnék, ez évente százszor annyit jövedelmezne.

TISZTELT OLVASÓINKHOZ.

(Lapunk könyvosztályáról.)

Lapunk tisztelt olvasóinak kényelmére könyvosztályt nyitottunk, mely főképen az imakönyvek és egyéb vallásos könyvek terjesztésével kiván foglalkozni, ezenkívül a hasznos és lélekemelő könyveket kívánjuk terjeszteni.

Reméljük, hogy lapunk t. olvasói a jövőben bennünket keresnek fel megrendeléseikkel, annál is inkább, mert a hirdetésünkben közölt könyveket azonnal szállíthattuk.

Tisztelettel

az A. M. Reformátusok Lapia-’zerkerztősége és kiadóhivatala.