Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-07-25 / 29. szám

29. sz.. 1914 Julius 25. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA » MI ÚJSÁG? ÖRÖMHÍR. Szerencsétlenül járt északsarki expedíció. Egy jelentés alapján, melyet Barlett kapitány, a Kar- buk nevű expediciós hajós pa­rancsnoka küldött Desbarrats ten gerészügyi miniszternek, azt hi­szik, hogy a Stefenson-féle észak­sarki expedíció nyolc tagja elve­szett. Az előző jelentésekben ar­ról volt szó, hogy a Karluk összes hajótöröttéi elérték Wrangel Is- landot és ott biztonságban van­nak. A jelentések akkoriban nem említették, hogy a hajótöröttek egy része, a Karluk elsülyedése után mentőcsónakon otthagyta a szerencsétlenség színhelyét. Ezek­ről a hajótöröttekről azóta sem­mit sem hallottak és most már Barlett kapitány is biztosra veszi, hogy a szerencsétlenek halálukat lelték az arktikus tengerben. Mennyit iszik az Unió. Szomorú dolog, úgy a Unió népe egyre mé­lyebben sülyed bele az alkoholiz­mus bűnös fertőjébe. Tavaly, 1913- az Unió népe 1,724,607,519 dollárt fizetett ki alkoholért, mig 1912. évben a szeszes italok csak 1,630,187,252 dollár értékben kel­tek cl. Tavaly tehát száz millióval többet ittak el az amerikaiak mint tavalyelőtt. Ebből a rettene­tes összegből 999,000,000 dollárt sörre adtak ki, 590,000,000 dollárt a megrögzött pálinka és whiskey- ivők dobáltak el, mig a különféle borokból 134,000,000 dollár érté­kűt fogyasztottak el Bacchus hű­séges hívei. Átlag minden amerikai 1913-ban 22.68 gallon alkoholt hörpintett le torkán. Ha feltesszük, hogy a la­kosságnak csupán 25.5 percentje él itallal, mert sokan vannak a gyermekeken és asszonyokon kí­vül férfiak is, kik nem isznak, úgy egy-egy ivóra 89 gallon szesz jut. Ennek a nagyobb része sör, ami természetes, ha elgondoljuk, hogy az Unió lakosai közül egy tekinté­lyes csoport ereiben germán vér csörgedez. *! A szeszes italok fogyasztása, a mint látjuk, évről-évre növekszik. 1913-ban átlag 150 gallonnal töb­bet ivott mindenki, mint 1912-ben. Ez is azt mutatja, hogy népek épp­úgy, mint az egyesek, egyre job­ban esnek az ivásnak áldozatul. Az állampolgárokat is gondol­kodóba ejtették ezek a számok. Az egyes államokban erős pártok küzdenek az alkohol gyártásának és forgalomba hozatalának eltil­tásáért. Legutóbb az Atlantic City Anti-Saloon League határozta el, hogy az iszákosság leküzdésére új­ságot ad ki. Felhívunk minden derék, józan embert az alkohol elleni kiizde- li mre. Ezeknek a borzalmas szá­moknak nem emelkedn,i de fogy­ni kell! Kincsek a kofferben. Miss Jua­nita Rieves, John G. Shelton uno- kahuga, nagybátyjának egy régi bőröndjében 100 ezer dollár értkü részvényt és más értékpapí­rokat talált. Most a hagyatékot újra felosztják, mert Miss Rieves- en. kívül még 9 rokon tart igényt az örökségre. — A hagyatéki bíró­ság most Orrin Beckwith és neje hagyatékának újra való felosztá­sát rendelte el. Mind a kettőt az el­múlt télen halva találták a csakis általuk lakott házban. Most a há­zat eladták és lebontották és ek­kor a fal alatt 40 csomag, összesen 40 ezer dollár értékű bankjegyet találtak. Az uj hagyatékra úgy Beckwith mint feleségének a ro­konai tartanak igényt. 1291 uj hajó. A kereskedelmi minisztérium jelentése szerint az Egyesült Államokban a múlt kincs téri év folyamán 1291 hajót épí­tettek, melyek közül 912 gőzhajó, a többi vitorlás. A legnagyobb közöttük a 9.728 tonnás “Matso- nia”, mely a hawai-i és az ameri­kai kontinens közt való kereske­delem céljaira készült. Egy munkás kitüntetése. Dáni- elisz András dobsinai timársegé- det, aki Fischer Samu timársegéd- nél 30 év óta van állandóan alkal­mazásban, a minisztérium elisme­rő okilevéllel tüntette ki. A napok­ban adta át Wittich Andor a mis- kolczi kereskedelmi és iparkamra segédtitkára a jutalmat a derék munkásnak. TISZTELT OLVASÓINKHOZ. Figyelmeztetjük lapunk olvasóit, előfizetőit és hirdetőit, hogy la­punk szerkesztősége és kiadóhiva­tala 116 utca E. 454 szám alá köl­tözött. A sikeresen elvégzett mun­ka jóleső megelégedésével értesít­jük a közönséget erről a tényről, mely örvendetes bizonyítéka la­punk fejlődésének s záloga annak, hogy az a cél, melyet magunk elő tiiztünk, megértésre talál a_z ame­rikai magyarság között. Közönségünkkel vállvetve fo­gunk küzdeni ezentúl is a magyar­ság érdekében s reméljük, hogy ez az eredmény, mit lapunk elért, csak egy állomása a jövő sorozatos sikereinek. A DICSŐSÉGES BEVONULÁ (Márk ev. 11:1—11.) Aranyige: Örülj Sionnak leánya, örvendezz Jeruzsálem. Imé, jön néked a te királyod. Zakariás 9:9. BIBLIAI SZÖVEG. \ Mikor pedig közelednének Jeru- salemhez, Bethfagéhez és Bethá- niához az Olajfák hegyéhez, elkül- de kettőt az ő tanítványai közül. És monda nékik: Menjetek el im e faluba, mely előttetek vagyon; és mindjárt, hogy oda bémentek, találtok egy megkötött vemhét, melyen senki az emberek közül nem ült, odljátok el és hozzátok nékem. Hogyha valaki néktek ezt mondándja: Miért mivelitek ezt? azt mondjátok: Mert az Ur szű­kölködik e nélkül; és azt azonnal ide bocsátja. Elmenének azért és találának egy megkötött vemhet az ajtónál, kívül a kettős útnál, és eloldák azt. És némely emberek, kik ott állnak vala, mondának né­kik: Mit miveitek, hogy eloldjá­tok e vemhet? Azok pedig feleié­nek azoknak a mint Jézus megpa­rancsolta vala ; és elbocsáták őket. Elhozák azért a vemhet Jézushoz és az ő felső ruháikat arra hány­ják és reá üle. Sokan pedig a fel­ső ruháikat az útra teríték, néme­lyek pedig ágakat szeldelnek vala a fákról és az útra hányják vala. És a kik elől eninnek vala, és há­tul követik vala, kiáltának, mond­ván : Hosánna. Áldott a ki jött az Urnák nevében. Áldott a mi atyánk, Dávidnak országa, mely jött az Urnák nevében. Hosánna, ki a magasságos egekben vagy. És beméne Jérusálembe az Ur, és a templomba; és mikor mindeneket elnézett volna, és már estvéli óra volna, méné Bethániába a tizenkét tanítványokkal. MAGYARÁZAT. Akármilyen elzüllött, elsatnyult nemzet életét vizsgáljuk, legyen bár az kivetkőzve nemzeti érzése­iből, nem találhatunk példát arra, hogy föl ne lelkesítette volna egy- egy nagyobb esemény lefolyása. Hogyne lelkesedett volna a zsi­dó nép, mikor évszázadok óta siny lette leigázóinak megalázó ural­mát s a legszpmorubb időben fel­tűnik egy fényes csillag; ragyo­gása reményt gyújt a százezrek szivében. “A zsidóknak uj kirá­lya van.” Melyik zsidónak nem dobbant meg a szive, mikor a ki­rály közeledtét hírül hozták az uj­jongó Jeruzsálemnek? i. Repeső örönfcnel tolonganak a jerikói utón, melyen a “király” fog jönni. S mindenikük akar ked­veskedni valamivel. Egyik szőnye­gét, másik ruháját teríti az útra, az olaj ág és pálmaág ott hajlong minden várakozó kezében. íme, jön a király. “Hozsánna, hozsánna, üdv a Dávid fiának! Áldott legyen, aki jött q,z Ur ne­vében ! ’ ’ Eme, nem hagyta még el a Jehova az Ő népét, lesz még dicső kora Izrael népének. Szinte csodálkozunk azon, hogy miképpen ragadott ilyen lelkese­désre egész tömegeket egy egysze­rű ácsmesternek fia. Igaz, hogy néhány nappal e dicső fogadtatás után már halált ordítottak feléje. Tehát nem értet­ték meg törekvéseit! Az a fogad­tatás, ez a lelkesedés azonban min dióféleképpen a Messiásnak, a Mesternek szólt. Ő az Atya küldöt­te, az ő fia volt. Ő maga lelkese­dett legjobban a fiuság ez esz­ményéért s ez a lelkesedés tartotta fogva s indította meg a tanítvá­nyokat, valamint összes hallgatóit. “Áldott legyen a Dávid orszá>- ga.” Vájjon milyen volt Dávid or­szága? Azaz mi volt a Dávid ki­rály ideálja? Bizonyosan nem a ha taloinra gondolt Dávid, mikor fej­leszteni akarta országát. ö is, mint a Messiás, a Jehova és a zsi­dó nép közti kapcsot akarta so­rosabbá tenni. A hatalmas, erős, uralkodó zsi­dóország ideálja immár elpusztult. De a Dávid országa mégsem vált ködképpé, elhozta azt a uj király, a Messiás. A zsidók Jézus és Dávid között csupán külsőleges összehasonlítást tettek. Mert ha eredeti terveit lát­ták volna, akkor nem kellett vol­na csalatkozniok benne. A inai emberek közül is sokan csalatkoznak benne. Nem fogad­ják el királyuknak, mert az ő or­szágában csak alázatossággal le­het élni s mert a külsőségekről nem teádnak lemondani. Ismerjük fel Urunkban a Messi­ást és dicső bevonulása lesz szi­vünkbe. Vajha a mi szenvedő magyar né­pünk megértpiáé a Király szavát! S törekedne megvalósítani Isten­nek országát. Hiszem, hogy világi hatalma sem állana hátrább a töb­bi nemzeténél. Hiszem, hogy ak­kor az Ur, a “Magyarok Istene” sem vonná el segítségét fiaitól!.. •

Next

/
Thumbnails
Contents