Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)
1914-07-18 / 28. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 28. sz. 1914 Julius 18. LEGGYORSABB ÉS LEGALKALMASABB PÉNZKÜLDÉS BÁRMELY ÓHAZAI BANKBA, VAGY A MAGYAR KIRÁLYI POSTATAKARÉKPÉNZTÁRBA. Sürgönyi pénzeket 24 óra alatt PóSTAI PÉNZKÜLDEMÉNYEKET pedig a lehető legrövidebb idő alatt eljuttatok az ő-hazába. MINDENNEMŰ PÉNZATUTALASA1VAL FORDULJON HOZZAM! JOHN NÉMETH, volt cs. és királyi konzuli ügyvivő. í 457 WASHINGTON STREET, NEW YORK, N. Y. f Pénzküldés. Hajójegy-üzlet. Közjegyzőség. I Aru-üzlet Farm-osztály "ÍJ TÁRCA. NEMES BORA KATALIN. Olvasóink bizonyára mindnyájan ismerik ezt a nevet, de talán nem mindnyájan ismerik közelebbről azt a fenkölt gondolkozása nőt, szerető feleséget, jó gazdasszonyt, gondos édesanyát, ki e nevet viselte : Luther Mártonnak, a nagy reformátornak hü élete-párját; azért talán szivesen veszik, ha itt egyet-mást elmondunk róla. # Az 1520-ik évben a nimtscheni zárda apácái közül kilencen levelet Írtak szüleiknek és rokonaiknak, hogy “leikök üdvössége okáért” szabadítsák ki őket a zárdából, s“ők készek mindent tenni és szenvedni, ami derék gyermekekhez illik”. Tehát az evangéliumi világosság már a nimtscheni zárda homályos ablakain is átsziiremkedett, be, egészen azoknak a kiesi gyermekkoruktól kezdve sötét előítéletekben nevelt apácáknak leikéig, kik most belátták, hogy nem az az Isten akarata, hogy ők itt a világtól elvonulva mint élőhalottak tengődjenek, hanem hogy szüleik, s a hozzájuk tartozók mellett dolgozzanak s ha kell, tűrjenek, szenvedjenek, mint jó gyermekek. El, ki innen a dohos sötétségből a világosságra, a szabadságra! Ez volt a kilenc apáca jelszava, kik között nemes Bora Katalin volt az egyik, azelőtt egyik legbuzgóbb az áhi- tatossági gyakorlatok végzésében, kit 17 éves korában már felszenteltek apácává s ki a saját bemondása szerint “hevesen, serényen és gyakran imádkozott”, de lelkének nyugodalmát még sem találta meg s azért most egyik legbuzgóbb a kiszabadulási törekvésekben. De hiába volt minden törekvés, a szülők és rokonok hallani sem akartak a szabadulásról. Lutherhez folyamodtak. Meg is hallgatta kérelmüket. Irt egy köztiszteletben álló torgaui polgárnak, Koppe Leonárdnak, ki aban a zárdában ismeretes volt s ő aztán másik két becsületes torgaui polgár segítségével husvét estéjén a kilenc apácát elvitte Wittenbergbe. Ter- .mészetesen nagy lármát csaptak a papok és barátok, de Luther nem törődött vele, mert az apácákat nagy tiszteletben álló éltes polgárok kísérték/ nem lehetett tehát semmi rosszat beszélni róluk, — legfeljebb azt, hogy rossz apácák. De hát ők nem is akartak se jó, se semmilyen apácák lenni, hanem jó gyermekek és nők. Legtöbb baja Luther Mártonnak volt a menekültekkel. Annyit csak összeadakoztak, hogy néhány napig eltarthatta őket, de mi lesz velük aztán? Irt szüleiknek, jaj, de azok jobban féltek saját gyermekeiktől, mint a kárhozattól. Végre is előkelőbb wittenbergi polgárok fogadták őket családjukba. Bora Katalin Reichenbach Fülöp házához került, ki később polgármester lett. Az egész család szeretetében napról-napra növekedve, élt itt Katalin csendességben és békességben. Lutherrel gyakran kellett talál- kozniok, de valami bensőbb vonzalmat nem éreztek egymás iránt. * Tudvalevő, hogy Luther mindenkit biztatott a házasságra, de bár barátai, sok pap és volt barát Is, megházasodtak, ő nem. Akkor aztán őt biztatták. Ha olyan jó dolog az a házas élet, mint ő hirdeti, hát házasodjék meg ő is. Ne csak prédikálja, hanem tettel is bizonyítsa be, hogy a papnak meg kell házasodni. De ő nem akart: nem sokáig él ő már, elemésztik úgyis nemsokára, most is halálos ítélet alatt áll, ki tudja, mikor hajtják rajta végre? Miért tegyen egy asz- szonyt szerencsétlenné. Végre ősz atyja, akit Luther mindvégig igaz gyermeki tisztelettel szeretett, mégis rábeszélte. Hát ne mondják, hogy ő csak másokat tud biztatni! De kit vegyen el? Ebben az időben Katalinénak volt egy kérője: dr. Glatz Gáspár. Elküldte násznagyát, Amsdorf Miklóst, hogy kérje meg a leányt. És a leány azt mondta, hogy ha a násznagy ur, vagy Luther ur megkérné, hát nem mondja, hogy nem menne férjhez. Meghallotta-e ezt Luther, nem hallotta-e, nem tudom, csak azt tudom, hogy mindjárt meg is kérette, s Katalin hozzá is ment. Menyasszonyi ajándékul küldött neki egy arannyal futtatott ezüst emlékpénzt nyakékül. Az egyik oldalán az érckigyó volt s a megsebesült izraeliták képe ezzel a felirattal: “A felemelt kígyó a megfeszített Krisztus élőképe ’ ’ és ezen kívül: “Dr. Luther Márton adta ezt a jelképet az ő Katalinjának ajándékul.” A másik oldalán a megfeszített Krisztus képe van, körülötte nagy néptömeg, körül ez a felírás: Krisztus a mi bűneinkért halt meg.” És kívül: “Aki ét. i. Katalin) aki született 1490-ben január 20-én.” Katalin tehát 1525-ben. mikor férjhez ment. 27 éves volt. Luther 42. Az esküvő egész csendben folyt le, a legmeghittebb baráti körben. Sőt még jó barátjai közül is hiányzott legjobb barátja: Me- lanchton Fülöp. Mert hát nagy veszedelem rejlett ebben a házasságban ! Mert ma is nagyot néznének az emberek, ha egy barát meg egy apáca házasságra lépnének, hát még akkor, mikor mindenki úgy tudta régi regékből, hogy egy barát meg egy apáca házasságából fog születni az antikrisztus. # Pedig dehogy antikrisztus született ebből a házasságból! Hanem hat gyönyörűséges szép gyermek, három fiú, három leány. Ezek közül az egyik leány alig egy éves korában meghalt, a másik 13 éves korában, de a többi megmaradt a szülőknek örömére, gondjára, Mert ha sok gondot okoznak a gyermekek, sok örömet is. Egy szép kép jut eszembe Az asztalon áll a karácsonyfa, rajta égő gyertyák s ezerféle csecsebecse és édesség, a szoba közepén három gyermek énekel igaz áhítattal, jóságos arcú atyjuk üti nekik a taktust s kezében gitárt tart, a negyedik gyermek falovával és szekerével játszik de amellett elragadtatással hallgatja nagyobb testvérei énekét ; az édesanya egy karosszékben ül, kebelén tartva legkisebb gyermekét. Bora Katalin ez az édesanya, a volt apáca. Oh, milyen bol- godság sugárzik arcáról, milyen erő, milyen megelégedés, milyen elragadó báj! Oh be szép is, be nagy is, heh dicsőséges a nő, az anya! Ezt a képet nézzétek meg ti, kik a zárdák dohos falai között, meddő vezekléssel akartok szentséget, dicsőséget szerezni: micsoda a ti külső kegvességtek, minden dicsőségtek ehhez képest! Sok gyerek, sok gond, azt mond- iák a magyarok: de édes gond. azt is hozzátehetnék. Luthernének nem volt sok. Gondozta, ápolta, nevelte gyermekeit, amellett az egész háztartás, meg a külső gazdaság gondjai is az ő vállára nehezedtek. Mert bizony Luther nem sokat gondolhatott a gazdasággal, mert annyit irt, prédikált, utazott, tanított, menekültek ügyében jött- ment, tudósokkal érintkezett, hogy ha 48 óra lett volna egy napban, akkor sem ért volna rá gazdálkodni. Egy kis birtokot szereztek Wittenbergtől kissé távol, azon Katalin gazdálkodott, Wit- tenbergben kerteket szereztek, azo kát Katalin gondozta, úgy, hogy a mi a konyhára szükséges volt, minden az ő termeléséből került ki. Azonkívül sört főzött, baromfit nevelt s ki tudná még mit nem. De kellett is neki dolgozni, mert sok volt a kiadás. A gyermekek neveltetése sokba került, de még többe a sok vendég és a menekültek segélyezése. Mert sokan megfordultak Luther házánál s még fejedelmeket is rejtegetett napokig. És aki kért tőle, annak adott. Egyszer egy tallért sokáig tartogatott már, nem volt neki több, s mikor egy hitéért üldözött ember elpanaszolta neki a sanyarú állapotát, igy szólt: “Gyere ki tallérként, ez az ur hi! ” — és odaadta neki. Máskor egy diák kért tőle segítséget, de mivel nem volt pénze, nem tudott adni. Éppen akkor kapott egy szép ezüst poharat ajándékba. Kezébe vette, összeroppan- totta s odaadta a diáknak: “Minek nekem ezüst pohár? — adja el.” Hát mindez igen sokba került, úgy, hogy évenként 500 forintnál többet költöttek (az akkor igen sok pénz volt), pedig Luthernek csak háromszáz forint fizetése volt A többit bizony mind Katalin teremtette elő Isten segítségével. De azért soha sem szólt az urának, hogy ne ajándékozzon annyit a szegényeknek, vagy ne tartson asztalinál annyi menekültet. Luther meg is mondta, hogy ha a felesége olvan gondos és takarékos nem lett volna, szegénységre jutottak volna, igy nedig gyarapodtak. — Mert hiába keres ám a férj, ha a .feleség nem takarít!
