Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)
1914-06-06 / 22. szám
22. sz. 1914 Junius 6. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA EGYHÁZI HÍREK. NEW YORK, N. Y. A New York Harlemi Első Magyar Rexormatus Egyház kóréhből. A pünkösdi szent ünnepek a.- kahnából a New 1 óik harlemi első magyar református egyházban ez alkalommal is megtöltötték a templomot az egyházi tagok. Szinte látszott a nagyszámú gyülekezeten, hogy az egyiiáz telepit máért való iáradozásukban a lelkesedésnél csupán a békesség és a s..ei ecet volt nagyobb, ami különben az egyház rohamos fejlődését is biztositja. A pünkösdi szent ünnepek alkalmából Haisá- nyi László New York harlemi íef. lelkész konfirmációs vizsga állal fe lvette a gyülekezet körébe a 13 éves Kovács Annát, aki értelmes, ' iláges feleleteivel tett tanúbizonyságot arról a hitről, amelyben őt a szülei felnevelték. Ugyancsak a pünkösdi szent ünnepek alkalmából a keresztség szent sákra- mentuma által két kis gyermeket vettek fel a gyülekezet körébe. — Először a borsod megyei, hangácsi illetőségű Bolha János és abauj- megyei, gagybátori illetőségű ref. vallásu Pál Mária fiát, aki a szent keresztségben a János nevet nyerte. Keresztszülői tisztséget Nagy István és neje Magyar Erzsébet töltöttek be. — Az abaujmegyei alsómárai illetőségit réf. vallásu Pecsenye József és a szabol sme- gyei illetőségű Batta Erzsébet fiát, aki a keresztségben József ne- vet kapta. Keresztszülők voltak Hegedűs János és Szilvás! Boriska A New York Harlemi Jótékony- sági Nőegylet, melynek nemes célja, hogy felekezeti különbség nélkül segítséget nyújtson szenvedő honfitársainknak. Havi gyűlését csütörtök este már a harlemi uj magyar házban tartotta. A harlemi magyarság szervezkedése. Az uj Magyarországért való küzdelemben a harlemi magyar és tót betegsegélyző egyletek és általában a magyarok mél tó módon akarják kivenni részüket. Még gróf Károlyi Mihály ittléte alkalmával megalakult egy nagybizottság, mely az összes harlemi egyesületeket összekapcsolta és serényen működik hogy a harlemi magyarok között minél szélesebb körben visszhangra találjon úgy Károlyi Mihálynak, mint megbizottiának, dr. Farkas- házy Zsigmondnak a magyar -ághoz intézett szózata. E nagybizott- só" elnöksége érmen ezért most sr,nmba+on. iunius 6-án délután 3 órakor 533 E. 118 St. alatt a Stronczer-íéle helyiségben gyűlést fog tartani, amelyre ielhívja az égj - létek elnökeinek, tisztviselőintk és az összes érdeklődő tagoknak szives ügyeimét. NYÁRI MAGYAR ISKOLA ELIZABETHEN. Tóth Mihály, az elizabethi egyházat beszolgáló theologus kiríö- nös gondot óhajt fordítani a gyermekek nevelésére. E végből mindennapos nyári iskolái fog szervezni, melyre nézve az JBgyházme- gye beleegyezését neimjsak, hogy megnyerte, hanem §40.00 havi fizetéssel nyári iskolai tanítót is kap. Ezt az állást ilrivulka Ká- i oly kollégiumi tanifló fogja betölteni. Tiszt. Tóth u® három nyáron keresztül volt I alkalmazva Amerika legnagyobb Vyári magyar iskolájában, a firidgepoiti nem csatlakozott egyházban, mint tanító. A Bridgeporton^zerzett tapasztalatokat az egyház^zerve- zés terén a múlt télen márHgen sZép eredménnyel kamatoztatta s a tanítás terén szerzett tapasztalatait pedig a saját eszméivel párosítva nyáron Elizabethen, a saját egyházában óhajtja éid^ke- siteniA gyermekeket túlterhelni a nyári magyar iskolában nem szabad. Egész télen foglalkoztatják gyönge elméjüket a public school- rk'ban. A nyári szünidő alatt tulajdonképpen pihenniük kellene s a nyári magyar iskolában agyon- tanitjuk őket, ez a gyermeknek ahelyett, hogy használna, inkább árt. Azonban okos‘-és észszerű rendszerrel ezt a kérdést is meg lehet oldani. Játszva, dalolva k 11 a gyermeket a legszebb erkölcsi dolgokra megtanítani. A Vv érmék elméjébe úgyszólván bele khd lopni a tudományt. S hadd hií^vye hogy játszik, a tanítónak kelP tudni, hogy a gyermek tanul, Tóth ur, de meg a hozzá kisegítőül alkalmazott Krivulka Károly ur is zeneértő ember s gondoskodni fognak arról, hogy az Elizabethen, N. J., julius elején megnyíló nyári magyar iskolában a gyermekek ne csak tanuljanak, hanem játszva tanuljanak és mégis tudjanak. ügy Tóth urnák, mint egyházának az a célja, hogy az Elizabeth környékén szétszórtan élő magyar családok gyermekeire nézve is lehetővé tegyék a magyar nyelv nek írásban és olvasásban való elsajátítását. Evégből az egyház, ha elegendő jelentkező volna, hajlandó valamj úgynevezett inter- nátust berendezni,-ahol a vidéki gyermekek cgeuély. dij ellenében az egyház vezetőjének felügyelete alatt lakást s ellátást nyernének a nyári iskola tartama alatt. Az egyház vezetője erre nézve mindenkinek szívesen ad felvilágosítást. Címe julius 1-től: M. Tóth, 449 Magnolia Ave., Eliza- I Iliid»'11 1111 11111 ............ HOMESTEAD, PA. Páros élet. Szép esküvő ment végbe ismét a homesteadi és vidéki reformátusok templomának falai között e hó 28-án, amikor is az Abaujtornam., alsókemencei ill. István György derék honfitársunk esküdött örök hűséget szi ve választottjának, a szintén aba- ujtorna megyei, petőszinnyei ill. Rascsák Boriskának. Az ifjú párt a rokonok és jóbarátok csapata kisérte fel a szentegyházba és a szertartás után vissza a lakodalmas terembe, elhalmozván őket a legjobb kivánatokkal. A házasságnál tanúként ifj. Czakeszi Imre és Hihék György honfitársaink szerepeltek. PITTSBURGH, PA. Szomorú temetés ment végbe egy sok csapástól meglátogatott özvegy nőtestvérünknek ismételt gyásszal illetett hajlékában. A halál könyörtelen angyala pár perc leforgása alatt ragadta ki az édes anyai ölelő karok közül, Özv. Thauer Antalnénak az ő másfél éves, szépen fejlődött József nevű fiacskáját. A megrendítő hirtelenséggel jött csapás teljesen lesújtotta a különben is betegeskedő édes anyát és mély részvéttel töltötte be a család barátainak szivét, A korán kiszenvedett kedves gyermek köporsóia mellett a vigasztalás szent igéit a család lelkipásztora. Harsányi Sándoj:-- homesteadi és vid. ref. lel^ip^SZtor illattá. SO. BEND, IND. Lélekemelő ünnepe volt a so. bendi református egyház híveinek az elmúlt pünkösdi ünnepen. Az egyház templomának belsejét zöld gályákkal díszítette fel az egyház gondnoba néliáry ifjúval, amely valóban kellemes meglepetést szerzett az egyház híveinek. Mint minden nagy ünnepen, úgy most is örömmel tapasztaltuk, hogy milyen nagy számmal vannak református testvéreink So. Bendben. Az istenitiszteletet nagy ban emelte a most már 22 tagból álló egyházi énekkar, kik hegenként kétszeri tanórán portosan megjelenve, szorgalmasan tanulják a négyszólamú énekeket és dalokat az egyház lelkészének vezetésé alatt. Vasárnapi iskola. Vasárnapi iskolai tanítások folyamatban vannak. Legújabban öt angol férfi és nő jár ki magyar vasárnapi iskolánkba, akik a szép gyermeksere- f'et, több osztályokba felosztva, végezik a tánitást. Ugyanezen tanítok a nyár folyamán tanítani fogják gyermekeinket, amikor íjnajd a gyermekek kalap, kosár és egyéb szalmafonással a leánykák pedig különféle kézimunkák készítőével fognak foglalkozni. — Gyermekeink részére a nyári magyar; iskolánk iigve máris folyamatban van és a tanítás julius hó 6-án fogja kezdetét venni. Városunkban a mostani helyzet kissé nehéz, mivel a munkaviszonyok nem a legkedvezőbbek, de a legrövidebb idő alatt világhírű gyáraink teljes erővel fognak dolgoztatni, amikor minden munkaképes ember alkalmazást kaphat. Ház rsság. Junius hó 6-án lépett házassági szövetségre Deák Ferenc, áesalai, Sopron m. honfitársunk és Tóth Zsófia helybeli hajadon. Sok szerencsét kívánunk az uj házaspárnak. Keresztslós. Junius hó 7-én ke- reszteltetett Simon Lajos és kedves nejének újszülött kis fia. A kis .vüszülött valóban édes. örömmel tölti el a kedves szülőket s velük együtt a szerető rokonokat és .ióbarátokat. — Nőjjön nagyra a kis újszülött s legyen tartós öröme a kedves szülőknek. AZ AMERIKAI MAflYAR REFORMÁTUS EOYESÜT.ET az egyetlen olyan református szervezet, a mely az egész ország reformátnssAgát egy táborba gyű jti és tagjairól szeretettől «a« d Pl cnDQNMl ™AGY*R tlSuKHnGU Konyha É5FRISSITÖ’ITAL0K. AUER MRXI rríagyarzeneka= •ra hongversenyei. O. GrlrmbqsésSpitzer TULAJDONOSOK, |H5l2^ABE.NEWV0RI