Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-05-09 / 18. szám

18. sz. 1914 Május 9. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA S MI ÚJSÁG? Orgonaszantelés. A balogtamási ref. leányegyház hívei önkéntes adakozás folytán templomukba egy díszes, 275 korona értékű or­gonát állítottad. Az orgona fel­szentelése a napokban volt. Az egyházi szertartás alkalmával Csa- lay Pál ref. esperes megható al­kalmi imát mondott. Ezt követte Zajdó László zsipi ref. lelkész ma­gas szárnyalás!! remek egyházi be­széde. Rákócz; torony M:skolcon. Hét évvel ezelőtt, amikor Rákóczi ham­vait hazaszállították, Miskolc vá­ros Gálffy Ignác indítványára el határozta, hogy az Avas tetején Rákóczi tornyot épit. Tekintve, hogy a Borsodi Bükk Egylet ek­kor már a saját kezdeményezésé­ből mozgalmat indított a Rákóczi torony építése iránt és filérekből mintegy tízezer koronát gyűjtött, össze, Nagy Ferenc dr. polgármes­ter a Borsodi Bükk Egyletet bízta meg a tervek elkészítésével. Bor­sod vármegye legközelebbi köz­gyűlésén indítványt tesznek, hogy a torony felépítésére a megye na gobb összeget szavazzon meg. Zavarok egy házasság körül. Furcsa eset történt a gyulai anya- könyvezetői hivatalban. Ugyanis Ambrus Anna házasságot akart kötni Misiák Istvánnal. Misiák azonban a kellő perceben még nem j< lent meg s igy az anyakönyvve­zető az asszonyt az egyik tanúval Árokszállási Andrással boronálta össze. Misiák azonban erről nem tudva, egyházilag is házasságot kötött a feleségével. Mikor az uj pár hazakerült, akkor tudta meg. hogy baj van a polgári házasságuk körül. Miután a csendőrségen elpa­naszolták a baiukat, az ügyészség vizsgálatot indított a különös ügy ben. 1600 évig a föld alatt. A budai gázgyár építkezésénél a vizmiiépü- lc-1 alatt a minap római sírt talál tak. Kőkonorsó volt benne k't em­ber csont’aival, mellettük elzárva Krisztus utáni TII. századbeli réz­pénzek. A leletet a fővárosi múze­um számára átvette Cside Albert aquincumi felügyelő. Furcsa alkotmány. A inólcsi tett kínai alkotmányt most lépte- tik életbe. A alkotmány az elnök­nek óriási hatalmat biztosit. Csak az elnöknek lesz joga összehívni, felfüggeszteni, bezárni és felosz­latni az országgyűlést. Joga lesz a költségvetést és más javasato­kat előterjeszteni, sőt a már meg­szavazott törvényeket is újból tár­gyalás alá bocsátani. A háború in­dítása és a béke megkötése az el nők kizárólagos joga s övé a fő­hatalom a hadsereg és a haditen­gerészet felett. Izgalmas életmentés. Farkas István és Révész Mihály Duna­iéi dvárr ól burgonyát szállítottak \ ukovárra. Mohácson ki akartak kötni, evégből dereglyéjükkel a város felé igyekeztek, de a magas vízállás miatt a folyam sodra el­kapta a dereglyét s mielőtt úrrá lehettek volna a hulámok fölött, a dereglye oly erővel vágódott az egyik vízimalomhoz, hogy nyom­ban darabokra törött. Egyikük se tudott úszni. Kétségbeesetten ver­gődtek és segítségért kiabáltak. Sapkás István a partról csónakba ugrott és az élet-halál között küz- ködő embereket kimentette. Az orosz parasztok sorsa. Az egész világ azt hiszi, hogy Orosz­országban, az önkény hazájában, a szegény földművesnek, a muzsik­nak, semmi snlya nincs. Pedig van, annyira van, hogy még meg is bűn tetik a muzsikot azért, mert sú­lya van. Szt-Pétervár mellett egy szegény muzsik megunta az éle­tet atyuska országában, öngyilkos akart lenni s ebből a c ólból a vasúti sínekre feküdt. Ezért a rendőrség aztán kemény öt rubelre megbün­tette, azzal az indokolással, hogy súlyos tárgyat helyezett a vasúti sínekre. Mintha bizony a szegény, koplaló, kiuzsorázott muzsik teste valami súlyos tárgy lenne... A virtus jutalma. Oláhp Bakon, 1913 december 14-én Pa: esz And­rás a korcsmából hazamenet test- véröccsével találkozott, ki őt meg­támadta és megsértette állítólag egy fejszével. Az összetűzés régi haragból kifolyólag történt és Pa- kesz János be is ismerte, hogy ő bátyját bántalmazta, de nem fej­szefokkal. hanem egy kalapács­osai. A napokban volt ez ügyb n a főtárgyalás a rimaszombati tör­vényszéknél Kolbay Sándor elnök­lésével s Lehoczky Márton al- ügyész vádbeszéde után a bíróság súlyos testi sértés büntette miatt Pakesz Jánost jogerősen 4 havi fogházra ítélte. Bő istená!d*s. Kerekes Lajos szönyi napszámost esőstől látogat- t;v meg az áldás. Felesége, Velő Lina a napokban hármas ikrekkel lepte meg. A gyermekek közül egy * MEGJELENT 1 i AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ' JUBILEUMI NAGYSZÁMA ! MELY 52 OLDAL TERJEDELMŰ ÉS i 70 KÉPPEL VAN DÍSZÍTVE. I TARTALMA: T A lep 15 éves története. Irta Harsányi Sándor........ Oldal » .4—5—6 | Boldogságom. Költemény, Kovács Endrétől .......... 6 J Üdvözletek az amerikai magyarságnak................... .7—8—9 I Néhány szó az “örömhír” rovatáról....................... 9 I Pártoljuk lapunkat. — Kovács Endre..................... 1° í Kivándorlók. Költemény, Radó Antal..................... 10 I MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZAK AMERI- 1 KÁBAN ........................................ 11—27 I A, loraini Ref. Bs. Egylet története......................... 25 I Az erdő és a szél álma. Költemény, Kovács Endre .. 27 I A Eloomfieldi theologia története ..................... 28 j Azt szeretem... Költemény, Kovács Endre............ 28 Az amerikai Ref. Egyesület a tisztikar arcképével 29—30 j A világ vége. Elbeszélés Kovács Endrétől ............ ..31—32 I Levél a tanyáról. Vers Gárdonyi Gézától............... 32 j Kaszavásárlás. Elbeszélés Mikszáth Kálmántól ... . . 32—33 | Doktoravatás után. Humoros rajz........................... ..33—34 • Tanácskérés. Elbeszélés Gárdonyi Gézától........... ..34—35 ^ Híres magyar anekdoták............................................ 35 | Látogatás a new yorki Tombs fogházban. Fabritzky Antaltól .......................................................................... . . 36—37 2 A leghíresebb feltalálóról, Edisonról. Irta: Dénes Sán­.. 37—38 2 Az alkohol és az egészség. Irta: Dr. Kovács Richárd .. 39—40 2 Tudományos apróságok.........................................• • • 40 1 A szent korona elásása és megtalálása. Irta : Tóth Béla 41—42 í A Reformátusok Lapja — önmagáról....................... ..42—43 i T-rirrlotácplr ........................................ .43—52 2 A jubileumi nagyszámot: f Rendes előfizetők..........INGYEN a nem előfizetők . . 25 CENTÉRT í kaphatják meg. T • Fizessen elő a lapra, melynek előfizetési ára csak egy 2 dollár egy egész évre. i Pénzküldeményét igy címezze: ? i AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 214—2nd Ave. New York, N. Y. j • fiú, kettő pedig leány s mind a há­rom egészséges és életképes. Az anya is jó érzi magát. Az áldás- képesség úgy látszik a családban van, mert harmadszor született az ifjú párnak ikergyermeke. A szülői gondatlanság áldozata. Stifely íánosné nevickei lakos há­rom éves Anna nevű leánya a la­kástól mintegy 200 lépésnyire le­vő Ungfolyó partjához ment, ott játszadozván, elszédült s a part­ról a vízbe esett. A habok csakha­mar elsodorták s a magára ha­gyott gyermek mentők híján a vízbe fulladt.

Next

/
Thumbnails
Contents