Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1913-12-06 / 49. szám
8. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 49. sz. december 6. Az az árván maradt fiatal asz- szony még csak annyit sem mert hangosan kérdezni: ;—Óh, vájjon viszontlátom-e még valaha az én édes uramat?!.. Minden fajdalma két tompa, elfojtott kiáltásban összpontosult. — Óh, — tört fel ziháló melléből a végtelen szenvedés hangja. — Óh! — sóhajtott fuldokolva és belekapaszkodott néma fájdalma egyetlen tanújának, a meghatottságtól szintén néma Mentoniká- nak resezkető karjába. Mert hiszen nem köny és nem is zokogás, de nem is a jajszó a fájdalom igazi kifejezője, hanem az a semmihez sem hasonlatos tompa hang, mit a kétségbeesés gyöt-, reime vált ki a vérző szívből. . . XV. Idegenben. A lengyel határon túl, egy szegényes kis faluban pihentek ki Rákóczi és Lehmann hadnagy az ut fáradalmait, hogy egyúttal megvárják a derék szahaditót is, aki megbeszélés szerint utánuk volt menendő. Azonban Lehmann kapitányt hiába várták, mert az akkor már élettelenül feküdt kiterítve a bécsújhelyi várkastély egyik cellájában, egy hevenyében összerótt asztalon. A fiatal kapitány megmentette Rákóczit, de a saját éld tével fizetett e nemes cselekedetéért. A szökést ugyanis a hajnali szürkületben vette észre egy alantasabb tiszt, még pedig úgy, hogy meglátta a börtön ablakából le- L'.gő kötélhágcsót. Arra persze nem is gondolt, hogy Rákóczi más ni on menekült. Rögtön alarmiroz- ta az egész őrséget és berontott Lehmann kapitány szobájába, mely éppen Rákóczi cellája mellett volt. Lehmann alvást színlelt és kiutasította a kötelességtelje- sitésben tobzódó tizstet, aki minden áron be akart hatolni a cellába. — Megtiltom, hogy oda bemenjen ! — förmedt rá erélyesen a kapitány nyugvó helyéről felugorva. — Én vagyok a fogolyért felelős. Azért vagyok itt, hogy vigyázzak iá.. . — Én pedig azért vagyok itt, kapitány ur, — riposztozott a tiszt — hogy önre vigyázzak. A másik percben már kiröpültek a kardok hüvelyeikből. A párviadal rövid pár percig tartott és Lehmann kapitány halálos sebesülésévid végződött. De Rákóczi mentve volt. A kamarilla pedig tombolt tehetetlen dühében. — Végre a kezeink közt volt és kiszalasztottuk! — toporzékoltak a dinasztia hűséges csatlósai. — Sohase leszünk többé abban a helyzetben, hogy még egyszer a körmünk közé kaparithassub. . . — — Csak az a szerencse, hogy a birtokait nem vihette magával, — vélekedők egy másik udvaronc. Hát az bizonyos, hogy ez a körülmény némi kárpótlással kecsegtetett, azonban a formalitásnak is eleget kellett tenni. A haditörvényszék, melynek karmai közül Rákóci igy kisiklott, nyomban a szökése után, 1703 április 30-án fej- és jószágvesztésre ítélte. Birtokait konfiskálták, azonkívül pedig 10,000 ezüst forint jutalmat tűztek ki ama szerencsés halandó részére, aki még egyszer a bécsi urak körmei közé juttatja a rebellis kurucot és 6000 forintot annak, aki halva keríti kézre. De azzal is megelégedtek volna, ha valaki odakint idegenben teszi ei láb alól valami módon, úgy vélekedvén, hogy mégis csak jobb írsz, ha csak a szelleme jelenik meg olykorolykor kisérteni, mintha egyszer csak teljes életnagyságban tér vissza az ősi hazába. . . Az első pályázatra nem akadt vállalkozó szellem. A másodikra akadt ugyan egy magával végképpen leszámolt labanc, aki bosszú- érzését akarta kielégíteni, amiért férfias érzése legérzékenyebb oldalán ütöttek gyilkos sebet ■=— a kurucok. No, de keressük fel Rákóczit. Mikor mér elmúlt az az ielö, a mely alatt a derék Lehmann kapitánynak meg kellett volna érkeznie. Rákóczi és kísérője sejtvén, hogy valami nem várt esemény következett be, tovább menekültek Lengyelország belsejébe, nehogy közel az osztrák határhoz a rnindenkörülmények közt üldözők még esetleg határsértéssel is rajtuk üssenek, Egyik rokonának, Siniavszky főispánnak a kastélyában talált Rákóczi menedéket és ott várta aztán a további fejleményeket. Ugyancsak itt értesült Lehmann kapitány tragikus sorsáról s ar- 7'ól, hogy jogvesztettnek, vegyi hontalannak nyilvánították és végül arról, ami legfájdalma1 abban érintette úgyis nehéz, ipegpróbá'- t a t&sok at. átszenvedett s/i-ét hegy szerető hitvesét, gyermekével együtt fogolyként az Orso'yn i szüzek zárdájába internálták. i Most még Bercsényi sorsa iránt aggódott. Ez az aggodalom azonban fölösleges volt, mert a derék hazafi mindjárt, ahogy hírét vette Rákóczi elfogatásának, szintén Lengyelországba menekült és Varsóban várta ő is a további fejle-’ rr.ényeket. Itt hallotta aztán az örvendetes hirt, hogy Rákóczi megmenekült, mire rögtön érintkezésbe lé# pett ifjú barátjával. Megható volt a két férfiú találkozása, de csak rövid időt szántak a dolgok ilyen szerencsés fordulatán való örömüknek. Bercsényi előadta, hogy ő XIV. Lajossal egész mostanáig fentartötta az összeköttetést. S arról is biztosította Rákóczit, hogy a kellő pillanatban a franciák uralkodója mindig kész lesz egy esetleges fölkelést úgy erkölcsileg, mint anyagilag támogatni. És itt rögtön szembetűnhetik, hogy a jóval fiatalabb Rákóczi mennyire túlszárnyalta diplomáciai felfogásban a hevesvérű Bercsényit. — Kedves bátyám, — mondá Rákóczi komoly hangon, — én a világért sem vonom kétségbe őfelsége Lipót császár jó szándékát. De mivelhogy a kása már megégette a szánkat, hát jó lesz kerülgetni, amíg kihűl... — Amig elszalasztjuk a kedve.- ző alkalmat, — vágott közbe Bercsényi türelmetlenül. Rákóczi szelíden legyintett a kezével.-—Ne félj, kedves bátyám, — mondá, — az alkalom inkább közeledik, mitsem szaladna. El is fog érkezni, csak várni kell 7'á. Miért kaparnók tni ki a Tnás számára a gesztenyét a tüzből. — Nem értelek öcsém, — türelmetlenkedett Bercsényi, — beszélj világosabban. — Jó, hát hallgass meg és Ítélj. •— Hát hadd hallom azt a bölcs okoskodást, — kötekedett Bercsé- nvi kissé gúnyos hangon. Rákóczi szelíden mosolygott. Nem érzékenykedett barátja kicsinylésén. — Nos hát, — kezdte komoly hangon — a dolog igy áll: A megüresedett spanyol trónért ma-holnap kenyértörésre kerül a sor az aspiránsok között. A Habsburgok jogot formálnak rá és a Bourbonok is; de a kérdést ininden- e etre a kard fogja eldönteni. Hát az csak természetes, hogyha mi a császári hadsereg jó részét idehaza lekötjük, akkor a fü a iciák ■munkáját ieen megkönnyítettük. De ki ál! arról jót, hogy a vetélvtársak nem egyeznek-e meg valamilyen módon és akkor az ő békéjük árát majd ismét szegény, sanyargatott hazánk fogja megfizetni. Én úgy tartanám célszerűnek a dolgot, hogy ne mi legyünk a kezdeményezők, hanem várjuk ni eg, inig XIV. Lajos megkezdi a háborút és ha a sereg jó része az országon kívül lesz lekötve, akkor a mi dolgunk mindjárt köny- íiyebben fog menni. . . Igv vélekedett a fiatal Rákó- c;i. Bercsényi egy szó ellenvetés nélkül hallgatta át s elismerése jeléül melegen szorongatta ifjú barátja kezét. — Attól féltem, — mondá bi zonyos meghatottsággal —- hogy a jezsuiták kiöltek belőled mindéi, csepp magyar vért, pedig anr: látom, éppen nem vált károm ? tanításuk Aztán meggyőződéssel tette hoz zá: — Hát jól van, várunk, de pihenünk Majd ha az óra ütni L nem dugjuk be a fülünket a ha ja elől — ngy-e? Rákóczi még Varsóban értesül, róla — még pedig igen megbíz ható forrásból, hogy életére tör urk. A hir éppen nem ejtette bámulatba, de azon már mégis elk seredett, hogy az orgyilkos sz r pére éppen egy honfitárs vó”a kozott. Hazatérő útjában nem volt mi tői tartania mert Bercsényi go - doskodott biztonságáról, tehát cmk otthon kellett megkettőztet- nie az éberségét. De azért, ha hazájából látogatta meg egy-egy bujdosó — és pedig ilyen igen sok volt — gyakran elmulasztotta a szükséges elővigyázatot amit pedig — bár közvetett utón -— nagyon is lelkére kötött — Mento- nika. így történt azután, hogy a fölbérelt ember a közelébe férkőzhetett. Rákóczi az első pillantásra, amint a hitvány alak csuszó-mászó alázatosságát észrevette, kezdte magát igen kényelmetleünl érezni. De egyszerre kersztülvillant agyán, hogy ime előtte áll aki arra vállalkozott, hogy orgyilkos módon vet véget még oly rövid pályafutásának. Ám azért megőrizte higgadtságát és a látszólagos “panaszra jött” bujdosót lehető szívességgel hallgatta. — Nagyon szomorú a mi sorsunk odahaza, uram, — kezdte siralmas hangon az ágrólszakadt bujdosó. — Lám. — és itt rongyaira mutatott — igy néz ki már oda-
