Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1913-07-19 / 29. szám

AWE Az egyh iz nyári iskolájában tanítást juiius 7-én vette kezdetét. Már az első napon 108 gyerkek volt az iskolában, ügy látszik ez a szám még növekedni fog. | Félévi számadás. Az egfdiáz elöljárósága juiius 7-én tartotta meg a félévi számadást. Bevétel volt $1455.33, Kiadás $1326.{4 és ig.v a jövedelem $129.19. PHILADELPHIA, PA. Keresztelés. Julius 6-án kéresz- teltetett meg a philadelphiai ma­gyar református templdjnban Somiak Jánosné, született Magyar Erzsébet 5 esztendős fia lerene névre._ A lelkész, ifj. Lakjji Zsig- mond ur szép beszéd kíséretében végezte a szertartást. A kisfiúnak keresztszülei Glatz Károlyi és ne­je, Renács Vilma. Isten áldása le­gyen a kis honfitársunkon? Temetés. Szomorú eseményről kell számot adnunk ez alkalom­mal. Nagy István ifjú philadel­phiai honfitársunk ifjú nőjét, né­hány hónapos kis leányának any­ját kisértük el utolsó utjám. — Hosszas szenvedés után szeüd#- riilt örök nyugalomra s az ifin férjet neje hosszas betegség^ s most, házasságuk ily korán tör­tént szomorú vége, egészen nj'ég- törte. Temetése juiius 8-án, dél­után két órakor volt az 5-ik és Girard Ave.-n levő temetkezési intézetből. A részvétnyilváüitók és jó ismerősök egészen megtöl­tötték a nagy szobát, s a temető­be is nagyszámú gyászkisérgt kö­vette a korán elhunyt ifjp asz- szonyt. A gjmszszertartást Mt. ifj. Laky Zsigmond philadelphiai ref. lelkész végezte, ki a háznál meg­hatóan szép gyászbeszédetwtartott *> a temetőben is elbucsu»atta a kedves fiatal asszonyt. Megemlit­AGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA | mt WM MM 29. sz. Julius 19. HOMESTEAD, PA. Gyermek halandóság. Két mJj gyár család boldogságának egéjjp borult itten gyász és bánat söt|t fellege az amerikai nemzeti sz# badság ünnepen, Nieora Dániel neje szül. Benkő Vilma egyetlii íiacskájókat, a szép fejlődésig indult Danikát veszítették el gyermekek réme, a difteritisz m. Szin) házaspár leánykájuk Er­zsébet Piroska névre. Keresztszi|- lei Toboz István és neje Klinkji Lidia. 2) Nagy József (Marostoá- da m. Fintaháza) és neje Salamoti Mária (Ung m. Kis Kapos) szü­lők Albert nevű fiacskája. Keresi^ szülei Tamás Istfán és neje Gábor Juliánná,. 3) Valyocsik Andráis (Pályin, Ung m.) és neje mogy 8 tál. Hiába volt minden odaadó*" banik Aűna (Ung m" Jenke) sf> lök János nevű íiok. Ezt a kisde­det Péntek György és Moszkálv önfeláldozó ápolás, forró könnye^ é. buzgó imádságok, a kedvel gyermek nem volt megtartható a| életnek. Temetésére a család nagy számú barátai gyűltek össze a nyi- tc tt sir elé, mert a ragály veszed delme miatt a koporsót a temp-' lomba nem lehetett felvinni Ugyancsak elvesztett gyermekük* felett keseregnek Lukács János és neje, szül. Kutas Anna szülők is, kiktől a kérlelhetetlen halál an-i gyermek ravatala mellett Nti Harsányi Sándor ref. lelkipásztor hangoztatta a vallás sz Jánosné tartották keresztvízre. * » Esküvő. Díszes násznép vonult fel e hó 15-én a homesteadi és vid's ref. hegyen épült szép templom-; ba, hogy ott szem és fültanuja le-7 gyen annak az ünnepélyes jele^ netnek, midőn két szerető szív egybe forrasztatik a házasság szent szövetség arany gyűrűje ál­tal. A vőlegény az Abauj m. Her-| a meny-. gyala 13 hónapos Mihály fiacskád nádcsányi Bittó István’ jókat kívánta áldozatul. Mindkét’ asszony pedlg a szmt6in odval° . letöségü Hudak Erzsiké volt. Azj .esküvő után alapos lakodalomban volt része a násznépnek, mely a jó Hangoztatta a vallas szent í» «r ».s i „ , , , ,, ,, és vigaszt adásait ’Mifáfok'ésTismerosok sokasagabol pállott. Magyar iskola megnyitása Ho- __________ mes.eadon. 72 tanulni vágyó ~ JT ret. egyhái gyermek iratkozott be jultus f rég le„jlott tiz íves jubnen. jiik e helyen, hogy az elkiStözött, nővére hívására az óhajba ké­szült s ugyanazon nővére két hét­tel ezelőtt tért szinte örök^nyuga- lomra, úgy, hogy a két nőyér nem az óhazába, hanem a boldogabb f^döntüli hazába látja Egymást viszont. Koszorúkat helyeztek a koporsóra Mrs. Nagy, Mrs. Török, Mrs. Topitam, Mrs. Peer’^és Mrs. Horn hards, s ezen kívül sok virág díszítette a koporsót. Az elköltö­zött örök á’mnit a Broad és Diá­mon utcák sarkán levő temetőbe alussza. Béke poraira. Nyári magvar iskola- A Frank­lin és Thompson utcák sarkán^e- vő nyári magyar iskolába gridig 70-nél több gyermek lett behatva. Aki még nem Íratta be, te«e azt mihamarább, hogy a gyerAek so kát ne veszítsen a nyári ^tanfo­lyamból. juiius i-én a homesteadi magyar refor­mátus nyári iskolába, mely alkal­mat nyújt magyar gyermekeknek arra, hogy itt az idegen földön, magyar ismeretekre tehessenek" szert. Öröm volt szemlélni a vi#| dám gyermeksereget, mely ellep- te a templom környékét és néhai? zen várta az iskola megnyitásáig mely természetesen a beiratkozó soknak kellett megelőznie. 10 ói* is volt már, mikor a beiratkozá­sok befejeződtek s a gyermekeik szép rendben, párosával felvonul tak a templomba, hol a “Jövel Szent L3lek” kezdetű, ősi szé]p ének elhangzása után az egyhá% lelkipásztora buzgó imádságban esedezte a megkezdendő nagy munkához a Mindenhatónak mennyei áldását. A gyermekek^ 1 'rom csoportba osztva tanitta nak részben maga a lelkész, rés ben Harsányi Andor papnövel­déi: által, ki egyszersmind a h©- mesteadi egyház kitűnő kántojra is. A homesteadi ref. egyház elöl­járósága és minden egyes tagja büszke lehet arra a hittérítő ^s Imi ünnepélye anyagilag is szép se- igitséget juttatott az egyháznak. Nevezetesen az ünnepély után köz vétlenül eszközölt első zárlat tisz­ta maradványaképpen jun. 15-én $369.08 adatott be az egyházi pénz tárba. Most utólag a pótadomá­nyok összege $108.59 lett leszá­molva a júliusi egyháztanácsi gyűlésen, végül a jubileumi ban kett bevételei is, mintegy $125 szintén az egyházi pénztárt illeti, úgy, hogy az ünnepély anyagi végeredményét, mint tiszta hasz­not $600 lehet tenni. Fényes bi­zonysága a templomot szerető ál­dozatkészségnek. , —^banning; PA­I Keresztelő. Török István (Aba njtorna m., Szögliget) és neje szül. Pásztor Klára, szintén odva- ló ill. derék házaspár egy újszü­lött jövetelének örvendeznek. A kisded megkereszteltetésére az örvendező szülők kihoizattak ho- mesteadról Nt. Harsányi Sándor ref. lelkipásztort, ki István nevet adott a kisdednek. Keresztszülők kénytelen odaadni a halál kegyet­len angyalának. A parányi kopor­sót annak lakójával együtt fel- szállitották a homesteadi ref. templomba, hol az anyaszentegy- ház utolsó áldásával való ellátás után mély részvéttel lett kikisér- ve a minden halandók nagy vete­ményes kertjébe, a temetőbe.__ n».jjji«urassc' EAST PITTSBURG, PA. Keresztelők. Két magyar csa­lád részesült itten a múlt hetek­ben a legszebb égi ajándékban. Nevezetesen Tóth Mihály (Cserép­falva, Borsod m.) és a szintén oda való illetőségű neje, szül. Mada­rász Zsuzsánna egy kis fiucs' a jövetelének örvendeznek, ki is háznál végzett szertartással ke­resztelt meg Gyula névre Nt. Har­sányi Sándor ref. lelkész. Továb­bá Bulla Ferenc (Zólyom m. Do- valbulló) és neje Papp Borbála (Tárcái, Zemplén m. ill.) szülők 1-is leánykája a homesteadi ref. templomban Etel Borbála név­re. Az előbbi kisded keresztszü­lei Borovics András és neje Tóth Terézia, az utóbbié pedig Papp Jubileumi zárszámadások. A VICK HAVEN, PA. Esküvő. Egy kedves ifjú pár ment fel innen Homesteadra a Tdt szombaton, hogy az ottani ref. templomban, az Ur oltára efőtt egybeforrasztassák szivei­ket. A vőlegény Gömör m. Szád­vári ill. Farkas József, a meny­asszony Abaujtorna m. Szilasi ill. NMgy Rozália. Az ifjú párhoz Nt. Ifersányi Sándor ref. lelkipásztor síép beszédet intézett, megáldva házassági frigyöket. 4-----------------------------------—­A magyarság szaporodása. — nemzeti értékű munkára. ^•^•tfA^önyvbe Szabó nyári jn&gfr'-iH*" islfola.Ta'nak fám János és neje Pásztor Mária let- kűzött folyik. 1-1, ^ BRUCETON, PA. Az itteni magyar ref. templombai/ Bimbóhullás. Nagy bánat érte az elmúlt vasárnap három kisdejfl itten égy derék magyar családot a lett megkeresztelve és pedig 1) napokban. Lukács István és neje Győri József (Abauj m. Komjáii) szül. Borsos Lidia az ő 4 hónapos és neje szül. Oláh Eszter (AbaMj ' edves kis leánykájukat voltak f Bft*Pó FARM. Kitűnő alkalmi vétel. Eladom 57 holdas birtokomat, épületek­kel, mely fele részben értékes ke- ményfa-erdő és legelő, fele rész­ben szántóföld. Van rajta 2 nehéz igás ló, 3 kocsi, 1 drb. hasas tehén, ad 16—18 cvort tejet, 1 drb üsző borjú, 3 magsertés felbugva Berk­shire faj, direkt az állami farm- r.ól, 1 Sicna kaszáló gép, 1 lóge- reblye, 1 drb 2 lovas kapáló, 1 drb 1 lovas kapáló, 1 töltögető és 1 szántó eke, 1 acél rugós borona. Ára a terméssel együtt $2600, $1725 kell készpénz. Avagy ha va- Jréki a berendezést bírja csak meg­venni, úgy átadom fele termésért a birtokot hosszabb idejű szerző­désre is. Biztos és független meg­élhetés és boldogulás egy nagyobb családnak. Fabők Vince tulajdo­nos, Flemington, N. J. R. F. D. No. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents