Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1913-07-12 / 28. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 28. sz. Július 12. Regény KÉT PÁRT KÖZÖTT. — Történelmi regény. — Irta: Kovács Endre. (26-ik folytatás.) Ltolsó szavait Nigraeli tábornok különösen hangsúlyozta, de hiába leste a hatást-, mert Rákóczinak egy arcizma sem rándult meg s ez a körülmény alkalmas volt a tábornokot megnyugtatni, aki ekképpen folytatta: — Most ismét olyan hir jutott Récsbe, hogy az ország egyes helyein elégedetlenkedik a nép. Az elégedetlenek szervezkednék, hogy az adott jelre alkalmas pillanatban nyíltan is kitűzzék a lázadás lobogóját. Szóval a kurucok ismét mozgolódnak... Mondd, öcsém, nekem megmondhatod, — a kassai hadtestparancsnok én vagyok ,de az nem vesz róla tudomást, — mondd, tudsz-e te valamit erről a mozgolódásról? Rákóczi megszorította öreg barátja kezét s szeme közé nézve erősen, az igaz Meggyőződés hangján mondá: — Nincs, bátyám, egyáltalában semmiféle mozgolódásról nincs tudomásom s azt hiszem, szó sem lehet ilyen dologról. Agyrém, mumus az egész.. . És hogy az, te magad is bizonyára tapasztalhattad, hogy ez a szegény nép milyen türelmesen hordozza terhét. Az az egész vágya, hogy hagyják békében és ne arassák le mások, amit ő nagy fáradsággal vetett . . . Itt egy kissé kigyuladt az arca, de azért a férfias mérséklet hangján tette még hozzá Rákóczi: — Hanem vigyázzanak, a kik a szelidlelkü uralkodót ilyen rémmesékkel keserítik. Nem tesznek ezzel jó szolgálatot. És addig fes- tik falra az ördögöt, mig utoljára majd megjelenik. . . Mindketten hallgattak, mialatt Rákóczi azon töprengett, hogy vájjon mit fog még hallani; viszont az. öreg házigazda Rákóczi utóbbi szavainak értelmét akarta macának megmagyarázni. Rákóczi hamarosan észrevette, hogy öreg barátjának stratégiával telitett koponyájába nagy szeret ütöttek önkéntelenül kiszalasztott szavai, sietett hát némileg eloszlatni a homályt, a mi meodehetősen sikerült is, mire a vén katona megnyugodva, mintha ménr közlékenyebbé vált volnál. Elmondotta, hogy az* ő véleménye szerint a hiób hírek eredete Heister generálisnál keresendő. Ő ugyanis sokáig volt kuruc fogságban. Ott sok mindent látott, hallott s most, hogy Thököly Zrínyi Ilonáért szabadon bocsátotta, visszakerülve, azzal akarja megtépázott katonai habárait az udvarnál helyreállítani, hogy Thököly táborában szerzett élményeit ugv állította oda, mint hasznos tapasztalatokat, a mikkel elejét lehet venni váratlan meglepetéseknek. Mert az bizonyos, hogy Thököly még nem tett meg mindent, amit akart. Nagy sereggel rendelkezik még Havasföldön és csak az alkalmas pillanatot várja, hogy újra beülhessen és lángba borítsa az országot. (Nos, hát ez éppen nem volt rémlátás. Heister közel járt az. igazsághoz, csak éppen abban tévedett, hogy ezt az alkalmas pil lanatot Thökölynek a mostohafia fogja legalább ez idő szeiint megszerezni.) Végül aztán rátért gróf Nigra- “li mondanivalójának tulajdon- képeni céljára. Elmondta, hogy már harmadnappal ezelőtt figyelmeztetést kapott Béesből, — nemcsak ő, hanem a többi kerületi parancsnok is, — hogy Rákóczit kísérjék figyelemmel, mert biztos tudomás van róla, hogy a felső megyék lakossága forong, megtör lásra készül. Összeköttetésben állnak Thökölyékkel és a mozgalom szálai Rákóczi kezében csomósodnak, futnak össze, stb. — Hát engem, — fejezte be Nigraeli gróf — az első pillanatban igen kellemetlenül érintett ez í dolog. Hiszen két nappal előbb jöttél hozzám látogatóba. Azon is töprengtem, hogy ezt a látogatásodat azok után, amik tudomásomra jutottak, vájjon nem fogják-e illetékes helyen félremagyarázni ? — Hiszen te is tudod, — tett még hozzá bizalmas hangon, — hogy mily csekélység kell ahhoz, hogy a legtisztább jellemű embert is gyanúba fogják azok, odafent . .. — Óh erről, sajnos, nem egy alkalommal volt már meggyőződésem. — sóhajtott Rákóczi csüg- geteg hangon. — Azért hát kérlek, öcsém fogadd meg öreg barátodnak jó tanácsát . .. — Már előre is megfogadtam. — Köszönöm. — szólt elégedetten szorongatva fiatal barátia kezét a vén katona. — Köszönöm — l'fennek gondoltalak én és jól esik. hogy nem csalatkoztam benned. — Mit tanácsolsz, bátyám, — kértezte Rákóczi, — mit tegyek? Nigraeli gróf ünnepiesen komoly arcot öltött s szinte elérzé- kenyülten szólt: — Amilyen gyorsan csak teheted, öcsém, hadd el ezt a vidéket, eredj Becsbe vagy Hesszenbe, akárhová, de távozz hazádból, legalább is addig, mig más szellők nem fujdogálnak errefelé. Vili. Rákóczi Leopold. Nagyterjedelmü ekhós alkalmatosság döczögött a Kistapolcsány- ba vezető sárgás színű poros ország utón. Azt gondolta volna az ember, hogy a Noé, vagy Isten tudja melyik ősapánk idejére emlékeztető, csikós vászonernyő-; bárkán legalább is egy köszvényes nagy időket tapasztalt hercegnő, vagy ha nem, hát valami régen kiérdemesült potentát potrohát himbálgatja a rögös, hepe-hupás országúton tovagördülő kerekes bárka. És hogy ilyenféle gondolatok forduljanak meg az emberek fejében, nem kellett hozzá élénk fantázia. A bárkát, — vagy jó, hát mondjuk: kocsit — de gummi kerék nélkül — elől-hátul négv-négy, igen jól adjusztirozott vasas német kisérte, vezetőjük egy altiszt, előttük jó puskalövésnyi távolságban galoppozott; hátul pedig, de már nem akkora távolságban, egy fitos orrú tiszti szolga vezetett kantár száron egy ficzánkoló szűr e paripát. Ha jól visszaemlékezünk, már láttuk valahol mind a kettőt, az embert is, meg az állatot is. Éppen azért nem nagy fejtörés italálni, hogy annak a ficánkoló szürke lónak a gazdája is itt van ' alahol a közelben. Persze, hogy itt van. Abban a terjedelmes döcögő alkalmatosságban mereng P'aga elé Rákóczi s csak igen ritkán, mikor nagyot csikorog a tengely egy-egy kátyú fölött, emeli fel göndör fürtös fejét gépiesen és réveteg tekint tova a kanyargós országúton. Bánatot és keserűséget okozó dolgok foglalkoztatják az ifjú four elméjét. A mit Mentonika pár nap előtt oly különös körülmények között adott tudtára, hogy tudniillik Bécsbe. a látszat ellenére. hogy igy meg amúgy bírja Rákóczi Lipót császár, kegyét. — a kamariUa mégis sanda szemmel nézi minden lépését és mindenütt kiséri a ravasz álnokság, hogy vájjon mikor akad meg a kama- rilla kelepcéjében, — amit öreg barátja, Nigralli gróf is minden kétséget kizárólag megerősített. Nos hát ezek a dolgok épen nem találták készületlenül Rákóczi önérzetét. Az ő becsületes, hűséges lelke már vértezve volt az ilyen machinácziók támadása ellen. De Nigraeli, a vén katona — akaratlanul ugyan — egy még mindig vérző sebről tépte le a fájdalmat csillapító flastromot. Édes anyja, Zrínyi Ilona nevét is bevonta beszélgetésük folyamán a jó tanács adásba és akkor olyan húrokat 'érintett, amelyek kínosan rezegtek at az ő szerető gyermeki szivén. Zrínyi Ilona köztudomás szerint még el sem búcsúzhatott fiától, mikor cserébe Heister generálisért — a kit Thököly egy szerencsés kimenetelű csatában foglyul ejtett — az udvar szabadon bocsátót, hogy hontalanná válva, megossza férjével a száműzetés keserű kenyerét.. . Óh milyen nagy volt ez az asz- szony! Hűséges hitves, szerető anya és mindenek fölött a szó legszentebb értelmében igazi honleány... Mert fiát még gyermekkorában kiragadták anyai karjai közül, hogy kioltsák belőle ősei jogérzetének utolsó parányát is, maga is azt hitte, hogy a gyermek csakugyan megtagadta már magát s legfeljebb talán majd csak akkor ébred öntudatra, ha majd a szabadságért kitűzött kuruc zászló hármas jelszava felrázza. Akkor is sajgóit az ő igaz magyar szive, amikor Julia leányát feleségül kellett adnia egy vérbeli osztrák katonának. Óh, nem is gondolta ő ezt valamikor! Sőt azt hiszem, rosszul járt volna az a jövendőmondó, aki szemébe merte volna mondani Zrínyi Ilonának, hogy Julia leánya osztrák generálisné lesz... No de mi tűrés-tagadás: Gróf Aspremont, amint láttuk, méltó férfin volt a Rákóczi Julia kezére s a derék generális, ha nem is élesztette szetetett hitvese szivében az ősi tradíció lángját, de bizonyos, hogy nem törekedett azt kioltani sem. Derék, minta férj és hűséges rokon volt. Hát ugyan ki tehetett róla, hogy osztráknak született5 . Tehát, amint sejthető is. mind ezek a szomorú gondolatok nem igen voltak alkalmasak am a hogy Rákóczinak kellemessé tegyék ha-
