Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1913-07-05 / 27. szám

27. sz. Julius 5. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Gróf Nigraeli, a házigazda te­hát egyedül maradt ifjú barátja val. Mindketten gondterhesen szürcsölték törökmódra főzött fe­ketekávéjukat. Csodálatosképpen egyikük sem tudta, vagy nem akarta megtörni a csendet, mely a tisztek távozása után beállott. Rákóczi éppen azzal a gondo­lattal tópelődött, hogy vájjon elő­hozakodjék-e azzal a hírrel, amit Mentonikától hallott és milyen formában tegye azt? A házigazda pedig, akinek nyomott hangulata elárulta, hogy valami nem tetsző dolog bántja, szintén azon töpren- kedett, hogy mi módon hozza tu­domására ifjú barátjának azt a neki is kellemetlen újságot, amit már három nap óta rejteget, de amit végreis meg sell mondania, l a őszinnte az a ragaszkodás, az n tisztelettel párosult barati sze­letet, amit az ifjú Rákóczi iránt táplál. Végre is Rákóczi törte meg a nyomasztó csendet. — Uost már ideje volna haza is nézni, — szólt felderült arccal. — 1 alán már rá is szállt a gólya Er- z? ebet néuém házára . . . — Az ám, kedves öcsém, majd (1 is felejtkeztem róla, hogy te ör­vendetes családi eseménynek né- zesz elébe. — zökkent ki m'ly gondoolataiból a vén katona. És némi hizelkedéssel tette hozzá : Fogadok, öcsém, hogy fiú lesz. .. meglásd, hogy fiú lesz.. . Rákóczi arcát az öröm pírja bo- rítá el, de csak egy pillanatra mert a másikban már nehéz sóhaj tört fel hatalmas melléből. Nigraeli gróf úgy tett, mintha nem vette volna észre ifjú baiátja elkoinolvodását, s jóakaratulag tanácsolta : — Nevelj belőle jó hazafit 's hűséges alattvalót, hadd gyö­nyörködjék benne mindenki... — Nem fér össze a kettő, — vá­gott közbe Fákóczi élénken. — Nem-e? Hogy érted ezt, Fan­nik ám ? — [Tgv, hogy Bécsben a hazafi- ságot nem tudják összeegyeztetni az alattvalói hiiséggeí... meg az- tán. — Megállt csak! — szakította félbe ifjú barátját a házigazda, mi közben felemelkedett székéről és néhány lépést tett a tágas szobá­ban. — Megálltj csak, Francikám. —- ismételte megállva vendége előtt, merően rászegezve tekintetét. Rákóczi is fölállt és nyílt őszin- teségtőől sugárzó szemeivel állta öreg barátja szívig nató pillantó sait. Nigraeli gróf a Rákócziváálára téve kezét, körülnézett, nogy vé­letlenül nincs-e jelen avatatlan személy is, csöndes, sokat jelentő hangon mondotta: — Üljünk csak le, öcsém, igy ni. Tudod-e, hogy én most tégedet egy kellemetlen dologról akarlak értesíteni? És pedig nemcsak ne- kd kellemetlen, de hidd el, ne­kem is az s éppen azért huztam- halasztottam a dolgot. Én őszin­tén mondom neked, kedves Fran- vikám, hogy jobb" szerettem vol­na elhallgatni az egészet. De az előbbi megjegyzésed most már fel­ment engemet attól a kényszerű­ségtől, hogy elhallgassak olyas va­lamit, ami tudom, hogy az én ifjú barátomnak keserűséget okoz... Itt egy kis szünetet tartott a tábornok, talán, hogy gondolatait rendezze. — Tudod, öcsém, — folytatta. -— hogy én testestől—lelkestől ka­tona vagyok, s hiszem, azt is tu­dod, hogy hozzád őszinte ragasz­kodás s fiatal korod dacára tisz­A legszebb nő is használ bőrápoló szereket, hogy szépségét fenntartsa és ápolja. Szükséges, hogy minden asszony, leány és férfi ápolja a bőrét, megóvja a széltől, naptól. LILIOM ARCKENŐCS és a valódi LILIOMTEJ SZAPPAN a bőrt szép fehérré, bársony­simává teszi, elmulaszt szép- löt, májfoltot, pattanást, mit esszert és minden arctisztá- talanságot. Ezer és ezer asszony leány és férfi használja, dicséri és ajánlja a valódi Mersits-féle LILIOM ARCKENŐCSÖT cl LILIOMTEJ SZAPPANT és a LILIOM ARCPORT Egy darab Liliomtej szap­pan és egy tégely Liliom arc­kenőcs 1 dollár bérmentve, a három féle szer, úgymint Li­liom arckenőcs, Liliom tej- szappan és a liliom arcpor $1.50 bérmentve. A valódi egyedül a feltalá­lónál ezen a címen kapható: V«R*S KERESZT ELSŐ MaGVAR GYÓGYSZERTár 8901 BUCKEYE ROAD CLEVELAND, OHIO. Cor. 89 St. telettel párosult barátságos szere­tet fűz... — Meg vagyok erről győződve, kedves bátyám, — biztosította öreg barátját Rákóczi az igaz meg­győződés hangján. — Nos hát, — folytatta az öreg tábornok, — amint mondtam, én ratona vagyok, talán jó hadve­zér is lehetnék, de annyit se értek -I politikához, mint a hajdú a ha- í angöntéshez... — óh, óh !. .. — Én nem issmerem a ti viszo­nyaitokat az uralkodéházhoz. Nem tudom, hogy ti hódított nép vagytok-e, vagy pedig önként, a magatok jószántából adtátok-e az uralkodói jogart a Habsburgok- í ak. Annyit azonban tudok, hogy nemzetednek egy nagy része elé­gedetlen a jelenlegi állapotokkal, melyek már nem mai keletűek s melyek ellen nem egyszer fogott fegyvert, hogy jogait erőszakkal i kicsikarja. De hogy mik ezek a jogok, azt bizony én nem tudom, ellenben tudom azt, hogy bármely pillanatban minden habozás nél­kül seregem élére kell állanom rogy azok ellen vezessem, akik e vélt jogaikat fegyverrel akarják visszaszerezni... (Folyt, köv.) ELADÓ egy kitűnő karban levő, lelkészi hivatalban használt Blickensder- fer-féle 50 dolláros Írógép félár­ban, azaz 25 dollárért. Hol? Meg­mondja a kiadóhivatal. Szabadalmakat kidolgoz, kieszközöl és értékesít A. Dénes MARNÖK szabadalmi ügyvivősége 125 EAST 33rd STREET, NEW YORK, N. Y. Szúnyog és más rovarcsípések esetén a leg­jobb szer a Dr. Richter-féle ‘ ‘ Pain Expel­ler” 25c és 50c a gyógyszertár­ban vagy di­rekt tőlünk: Fid. RICHTER &C0. 74-80 Washington St. New York. %•*'***«******' MANDEL SÁNDOR urat, ki az angol nyelvet több. mint 8 év óta sikeresen tanítja, a magyarság «íves figyelmébe ajánljuk. Tanítás levélileg is. Kérjen 40 olda­las fel világositó könyvecskét, ingyen küldjük. Mandel Sándor 61 A VE. A, NEW YORK, N. Y. ■ A MUNKÁS EMBER OTTHONA! RINDEN, N. J. a munkás nép otthona, a hol a jó lét honol. Minden ember, aki csa­ládja jólétét, jövőjét szivén viseli, itt fog­ja megtakarítani centjeit, ha házakba., tel­kekbe fekteti, mert láthatja, hogy Linden New York közvetlen közelében a legroha­mosabban fejlődő község, ahol biztos le­het, hogy a befektetett pénzének gyümöl­csét ö élvezheti. A mi telkeink 25x100 nagyságúak és a Jersey Central és Pennsylvania vasút fő­vonala közt fekszenek, több nagy gyárral, ahol 5000 ember dolgozik, körülvéve. Az utcáink, járda, kanális, vízvezeték, W 4 villany és gázvilágitással vannak ellátva. Telkeink ára: 150 dollártól felfelé esi “'pék- Sff'Hlsgg™ könnyű havi részletfizetés mellett áruljuk. öSjífíj A mi általunk eladott telkeken már több __712311a virágzó üzlet nyílt. Ne mulassza el senki az alkalmat, jöjje­nek és tekintsék meg ezt a helyet. Bővebb felvilágosításért, szabad vonatjegyért forduljanak John Fedor 100 Second Ave., New York. Vagy pedig a helyszínen Henry Groseh Wood Ave. Linden, N. J. faz uj városház közelében.)

Next

/
Thumbnails
Contents