Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1913-05-17 / 20. szám
8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 20. sz. Május 17. Regény KÉT PÁRT KÖZÖTT. — Történelmi regény. — Irta: Kovács Endre. (18-ik folytatás.) A hazatérő Rákóczit és nejét még a városon kívül az a kellemetlen meglepetés érte, hogy egyszerűen elfogták őket. Aspremont gróf a fogát csikorgatta dühében, hogy olyan rutul kijátszották. ő tőle kértek ugyanis pontos tájékoztatást, hogy melyik napon érkeznek Rákócziék és hogy egyenesen Bécsbe jönnek-e? A gróf természetesen minden gyanú nélkül adta meg a szükséges felvilágosítást, noha tudnia kellett volna, vagy legalább sejtenie, hogy sógorának minden bejelentés nélküli házassága nagy és kellemetlen meglepetést keltett az udvarnál. De hát Aspremont gróf előtt is annyira színlelték a közömbösséget, a nembánomságot, hogy esze ágában sem volt arra még csak gondolnia is, hogy Rákóczit ily fogadtatásban részesítik. Tudnunk kell, hogy Aspremont gróf a városon kívül várta az ifjú párt, hogy elsőnek üdvözölhesse őket. De milyen nagy volt meglepetése, mikor ott már egy udvari kocsi várakozott, egy tiszt és négy vasas katonával, Rákóeziékra. — No hát ez aligha lesz disz- küidöttség, — mormogta a gróf, — itt valami készül. És eltalálta. A tiszt udvariasan felszólitotta a grófot, hogy kegyes kedjen hazasétálni, mert az ifjú pár fogadására ő van kirendelve. — Felsőbb parancsra, — tette hozzá nyomatékkal. Gróf Aspremont az ajkába harapott. — Ez a kocsi az ő számukra van itt? — kérd? nyugodtságot erőltetve magán. — Igenis, tábornok ur. — És hová viszi Rákócziékat? A tiszt késett a felelettel. Úgy tett. mintha nem értette volna a kérdést. — Azt. kérdeztem — ismételje a gróf türelmetlenül — hogy mit akarnak Rákócziékkal. Az udvarhoz viszik őket, vagy hová? A tiszt előbb egy kissé gondolkozott. azután' lehető kíméletes formában megbizatásáról csak éppen annyit árult el, a mi elég volt arra. hogy a gróf egy cseppet se tudjon többet, mint a mennyit már tudott. Annyit már sejtett a gróf. hogy hiba van a kréta körül, de hogy tulajdonképpen minő komplott szövődött Rákóczi ellen, arról halvány sejtelme sem volt. Végre, nehogy időközben megérkezzen a fiatal pár, a tiszt kifogástalan tiszteletadással, de határozott hangon a következő felvilágosítást adta: — Tábornok ur nem veszi rossz néven, ha felsőbb parancsra kénytelen vagyok tábornok urat figyelmeztetni, miszerint kemény parancsom van rá, hogy tábornok ur találkozását Rákócziékkal meg akadályozzam... Gróf Aspremont most már eleget tudott. Ö is katona lévén, bármily nehezére esett, kerülte, hogy alantasának e kényes helyzetében további kérdezősködéseivel esetleg kellemetelnséget okozzon. Tehát gondolatokba merülve, de azért gyors léptekkel sietett haza. Otthon újabb s nem kevésbbé kellemetlen meglepetés várta. Éppen akkor nyitott be dolgozó szobájába, mikor felesége hangosan vitatkozott egy udvari lakájjal, aki nagypecsétes levelet szorongatott a kezében. A grófnét rettenetes felindulásban találta a miatt, hogy a lakáj kereken kijelentette, mikép a velet csakis a generális urnák ját kezébe adhatja. Ilyen eljárás szokatlan volt grófné előtt s parázs kis veszek dést kezdett a szegény németté aki gépiesen csak a vállait vono gáttá a nélkül, hogy ő nagysága szörnyű haragjára reagált volna ! E közben érkezett haza a gróf — egyedül. Egy pillantás és rögtön tisztában volt-a helyzettel. — Tehát én ellenem is megindult az aknamunka — mormogta magában, homlokát összeráncolva. Nyugodtságot erőltetve magára, átvette a levelet a lakájtól, a ki nagy hajlongások között hátrált kifelé. Azonban, aki azt hinné, hogy Rákóczi Julia a dolgok ilyetén váratlan alakulása miatt görcsös zokogásban tört ki, — az nagyon tévedne. Óh. a grófnét ugyan meg lepte férjének szokatlan komor arca, de aztán az ő finom női ösztöne rögtön megsejditette azt is hogy bár valami nem várt esemény következett be, azonban ezt nem szükséges éppen a tragiku- s?bb oldalról mérlegelni. A grófné törte meg a csende* ezzel a lakonikus kijelentéssel: Szépen vagyunk! A gróf intett, hogy bizony csehül áll a dolog. — Mit akarnak már megint azok a jezsuiták? — tört ki a harag Rákóczi Júliából, miközben a harag pírja látszott az arcán. Aspremont éppen a levelet bontotta föl. — Majd a levélből alkalmasint megtudjuk. Aztán elolvasta, a mint következik : “Gróf Aspremont Lajos tábornoknak ezennel meghagyatik, miszerint a további rendelkezésig tekintse magát szobafogságban le vőnek. Vesse magát alá azon intézkedéseknek, melyek ő felsége legfelsőbb elhatározása folytán abban a z irányban történnek, hogy e rendelet a legnagyobb szigorúsággal végrehajtassák. Aspremont grófnak további intézkedésig látogatókat fogadnia nem szabad, még abban az esetben sem, ha azok legközelebbi rokonai volnának. Aspremont grófnak a köteles hadi erények szigorú betartásával bele kell nyugodnia ő felsége legfelsőbb intézkedésébe, a nélkül, hogy az okokat kutatná. A mely okok különben alkalmas ti?ívjon és időben úgy is tudódó ' ■ • ' ^ .-'Htiüik. 1 v K ráhagyásából ’ v A^m-Salm gróf \ V,?éd tábornok. y\ % ? — kérdezünk, kedve ívűén a gróf. nyugtalanít a — Egy éseppet sem. Körülbelül ejtem már. hogy honnan fu a szél. No de azért mi sem maradunk összedugott kézzel. Tehát, mint látjuk, Aspremont gróífot éppen nem ejtette kétségbe a nagy pecsétes levél tartalma s mire a kukta jelentette, hogy tá- la’va van. akkorára már teljesen visszanyerte nyugalmát s a legjobb appetitussal látott hozzá — persze' csak ugv kettesben — az Ízletes ebéd elköltéséhez. Harmadnapra a fent elmondottak után, a Schönbrunn gasse egy magánosán álló nagy szürke házának erősen vasalt tölgyfa kapuján jellegzetes három koppontást tett ezüstgombos botjával egy udvari staféta, kezében nagy pecsétes levelet szorongatva. A hatalmas kapu csikorogva nvilt ki. de csak úgy félig s nagy ilővigvázattal kukkantott ki raj- 'a egy rézvörös, tömzsi orrú ábrá- 7 at. Alig hogy megpillantotta a látogatót, rögtön alázatosra nyúlt az arca és szó nélkül, de mély hajlongások közepette engedett utat az udvari stafétának, aki igen szertartásos léptekkel haladt föl a szőnyeggel borított tölgyfa lépcsőkön. Mindjárt a lépcsőről tágas, két szárnyú ajtó nyílt, amely azonban olyan előszoba félébe vezetett. Itt egy parókás lakáj gunnyasztott s ugyancsak igyekezett kellő pózba vágni magát, amikor megpillantotta a látogató kezében a meg lehetős nagyméretű levelet, amelyen Ausztria kétfejű sasa terpeszkedett kibontott szárnyakkal. A staféta egyet legyintett botjával, annak jeléül, hogy őt fölösleges bejelenteni, mire a lakáj ajtót nyitva, minden további c re mónia nélkül bebocsátotta az u 1- var emberét, akiről a külseje után ítélve, legalább is titkos tanácso t képzelt maga előtt a jámbor cseh atyafi. A szobában senki sem volt d 1 amint a staféta meglehetős hangon köhécselni kezdett, a másik ajtón két szép fej kukucskál! ki s mindjárt rá előtűnt Rákóczi deli alakja. Előbb gondosan betette maga után az ajtót s csak azután közelített a mélyen hajlongó jövev'ny elé. Rákóczi szó nélkül nyújtotta ke zét a levél után, de hozója nem adta oda, hanem vizsla szem k- kel körülnézve, egészen bööml hajolva Rákóczihoz, magyarul moi- dá: — Majd el mondom szóval, hogy mi van benne. Rákóczi alig tudta elfojtani, hogy meglepetésében fel ne k ált- son. Arca pillanat alat földeriilt s mindkét kezét a jövevény elé nyújtotta. A jövevény azonban nem sietett az üdvözlést viszonozni, hanem a kezében levő bottal mirdenii t megkopogtatta az almazöldre festett falat s csak ez után kapta le fejéről háromszögletű kalapját. I — Mentonika! — röppent el Rákóczi ajakáról. —- Igen is, drága jó uram, cson- tostól-bőrőstől, felelt a jövevény mélyen meghajtva magát és most már elfogadva az odanyujtott kezet, melyet meghatottan nyomott sebesen ziháló mellére. Jó időbe telt, mig szóhoz bírtak jutni. Rákóczi minden tartózkodás nélkül és a legapróbb részletekig elmondotta, hogy Bícsbe érkezésük alkalmával má ra város határán, a hol a sógorának kellett volna őket fogadnia, nagy megle-
