Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1913-03-29 / 13. szám

13. sz. Március 29. AMERIKAI MAC»YAK REFORMÁTUSOK LAKJA 3 el e szavak, hogy a fiatal asszony felelhetett reá s a nélkül, hogy mai szokás szerint megharagu­dott volna ezért a férjére, egysze­rűen félre vonult e szavakkal. — Az uraknak olyan beszélni valójuk van, a mit csupán négy szem közt óhajtanak elintézni. Aztán egy kis mellékajtón el­tűnt a szépséges grófné. — Édes Ferenc sógor, — kezd­te most Aspremont fontoskodva, — te nem is tudod, hogy én is, a feleségem is, mennyire szivünkön viseljük a te sorsodat. — Hát annyira nehéz, hogy a térimből nektek is jut? — szakí­totta félbe szavait Rákóczi. Aspremont egy nagyot nyelt s aztán egész komolyan, szinte pa- thetikusan kezdte: — Őszintén me? kell neked val­lanom, édes Ferenc sógor, bogy én nemcsak az ellenségeidtől féltelek, hanem a jó barátaidtól is. És leg- főkétpen önmagadtól. — Nem értelek, — vágott sza­vába Rákóczi, beszélj világosab­ban. — Jól Igyekezni fogok hát, hogy megértessem magamat. És most a nemes gróf valóság­gal egy perspektívát állított sógo­ra élé. Azon kezdte, hogy ő jó osztrák, a miből azonban nem következik, hogy ő ellensége volna a magyar­nak. A két nemzet már földrajzi elhelyezésük is egymásra utalja, ügy az osztrák császárság, mint a magyar királyság különféle népek összessége, a mipől önként követ­kezik, hogy ha nem akarják, hogy ez a két állam kártyavárként omol jón össze, úgy Ausztriában a né­metnek. a Magyar birodalomban pedig a magyar nemzetnek kell a vezető szerepnek jutnia. Az már megint más kérdés, hogy a két vezető nemzet miként tudja egymást megérteni. Hogyan értelmezi Ausztria e társas vi­szonyt. — ügy, hogy Ausztria előbb koldussá, aztán pedig rabszolgájá­vá akarja tenni Magyarországot, és ezen az utón már jó messzire haladt. I (Folyt, köv.) MAGYAR CUKRAZDA. A közelgő húsvéti ünnepekre aján­lom pozsonyi diós és mákos patkói­mat, továbbá tortákat és Kugler sü­teményeimet, melyek minden nap frissen kaphatók. ALEX. KENYE- 'RES, egyedüli magyar cukrász, 200 SECOND AVE., 12—13 utcák között, New York. Telephone: 6093 Orchard Református egyletek. Bridgeporti Magyar Ref. B. S. Egylet. Alakult: 1903. augusztus 13-án. Elnök: Id. Köteles István. Alel- nök: Id. Tóth József. Pénztárnok: Bodnár András. Jegyző: Babinszky Mihály. Titkár: Jesztrebi Sándor. (605 Bostwick Äke.) Ellenőr: Szőke János. Számvizsgáló bizottság: De­zső János és Varga Ferenc. Trustee: Ifj. Köteles István. Beteglátogatók: Smojda Sámuel és Gyurcsák Fereno- né. Az Am. Magy. Ref. Egyesület osztálynál jegyző: Dicső Ferenc (249 Pine St.) Ajtóör Major András. Pénz­tárnok: Bányai István 401 Bostwick Ave. Egyleti orvos: Dr. Steinberger Márton (617 Hancock Ave.) Ifjúsági osztály ügykezelő ifj. Kerekes Lajos. Ellenőr: ifj. Köteles István. Gyűléseit tartja minden hó 3-ik vasárnapján délután 2 órakor az el­ső Magyar Ref. Egyház iskola helyi­ségében. Southbendi IClső Ref. R. S. Egylet. Alakult: 1899. május 1-én. Diszelnök: Tizsteletes Bartók Bé­la. Elnök: Barna János. Alelnök: Imri István. Pénztárnok: Lengyel Miklós. Titkár: Kolonics János, ki­hez minden az egyletet érdeklő leve­lek és egyéb ügyek cimzendők, 728 W. Monnroe St. Jegyző: Sule János. Pénztári elenőr: Varanai Károly. Bizottsági tagok: Tiszteletes Bartók Béla és Szabó József. Beteglátoga­tók: délen: Barta János és Barczai János, nyugaton: Szolnoki István és Búzás János. Rendfentartók: Sinka József, Szilágyi András, Németh Fe­renc és Szolnoki András. Ajtóörök: Molnár József és Parko János. Ingó­ság vagy vagyonkezelők: Lengyel Miklós és Parko István. Zászlóvivők, az amerikaihoz: Pecze József, az egyleti diszzászlóhoz: Jeso Gyula, zsinórtartók' Juhász János és Barta Sándor. Gyűléseit tartja minden hó első vasármnián az uionnan épült Ma­gyar Házban, Cepins St. Astitabula-Harbor. O. Első Magyar Ref. B. S. Halott-Elt. és Női Tempi. Egylet. Flnök: Tóbiás András. Alelnök: Voltek József. Jegyző: Id. Palágyi József, akihez minden az egyletet érdeklő levelek cimzendők, lakik: Asth«bul'> Svédén. O. Box 121. Pénz­tárnok: Takács János. Titkár: Sim- csik János. Pénztári ellenőr: Világi László. Számvizsgáló bizottság: Ma- rincsák György és Balogh Károly. Beteglátogatők, férfiaknál: Csupik József és id. Lengyel János, nőknél: Héty Sámuelné és Szabó Antalné. Zászlótartó, hazai: Kis István, ame­rikai: id. Palágyi József. Szöv. ügy­kezelő: Marincsák János. Ajtóör: Gégény György. Gyűléseit tartja minden hó 4~ik vasárnapján délután 2 órakor a Svéd Hallban. Daytoni Első Magy. Ref. B. S. Egylet Alioittatott 1908 Október 25-én. Lelkész elnök: Kovács Endre. El­nök Mécs József. Alelnök: G. Deme­ter József. Jegyző: Pécsi László. P“nzíárnok: Kocsis Sándor. Levelező ző tit>ár: P. Lakatos János, kihez az i'P”Wot érdeklő levelek küldendők. 1424 Blaine St. Davton. O. Pénzügy’ szám vív": Takács Dániel. Pénzügyi titkár: Huszfhi Tst.ván Pénzügyi el­lenőr: Varga István: Kiskönyv veze­tő: Fodor Pál. Nyilvántartó: Szabó ^ápdor. Beteerlátogstő ellenőr: Mács János. Beteglátogatők: F. Lakatos Sándor és Síié Dániel. Három tagú h’zottsáe: Nagr András, Rá^zkövi Géza, Ifi. Hegedűs János. Aitóörök: Td. Hegedűs János és Id. Papo Gá- hnr Zászlótartók: magvarhoz: F. Lakatos József és Ardai Albert. amR- rikaihoz- Végh István és Szilágvi Jó­zsef. Könyvtárnok: Kovács Endre lelkész. r.-«léseit, tartiq, q tió utolsó vasár­napján a templom alatti iskola helyi- l ségéhen Homestead és Vidéki Magyar Ref.- B­S. és Egyházi Egylet. Alakult 1904. január 31-én. Diszelnök: Nt. Harsányi Sándor ref. lelkész. Elnök: Matyi András. Alelnök: Lengyel Sándor. Pénztárnok: Kun Károly. Jegyző: Kiss Kálmán. Tit­kár Géczi Dániel, kihez az egyletet érdeklő levelek küldendők: Box 37 Homestead, Pa. Ellenőr: ifj. Makó János. Számvizsgáló bizotság: Lige­ti Sámuel, Péntek József és Kovács János. Beteglátogatók, Homestea- don: id. Lengyel István, Kun Berta­lan. W. Homesteadon: Ruhincsák István; Munhalton Molnár Mihály. Magyar zászlótartók: Id. Tóth János, Kovács Károly. Amerikai zászlótartó ifj. Lengyel István, ajtóőr Petro And­rás és Süveg Pál. Háznagy: Vályik György. Ref. egyesületi ügykezelő, id. Harsányi Sándor lelkész és Kor- nyák György. Legyen az egyleten és annak lövő­jén ezután is isten áldása. Loraini- Magyar Ref. Betegsegélyző Egyház és Temetkezési Egylet Alakult 1903 szept. 12-én. Beteg­segélyt 13 héten át heti 6 dollár, má­sik 13 héten heti 3 dollár. — Teme­tésre 80 dollárt. Halálesetre annyi dollárt, a hány tag van. Havi dij 50 cent. 30 évig beállás ingyen. Elnök: Korka' András, alelnök: Tóth Sándor, jegyző: Kalassay La­jos (ö egyszersmind a titkár is, hoz­zá küldendő minden az egyletet ér­deklő megkeresés, cime: Elyria, R F. D. No. 4.) Pénztárnok: Koczka János, ellenőr pénztári-titkár: Lajos Gyula, beteglátogató: Kósa Károly és Gazsy Mihályné. zászlótartók- Szarka Balázs és Szabó Sándor; ajtó őrök: Galambos András és Mészáros István, bizalmi férfiak: Tdő. Virág István, Szanyi Lajos és Györfi Sá­muel. Az egylet gyűléseit a ref. Iskolá­ban tartja minden hó első vasárnap­ján. Tagja lehet bármely férfi vagv nő, aki az alapszabály követelmé­nyeinek megfelel. Startlei I. Amerikai Magyar Ref. Sionra Épült Betegsegélyző és Halott Élt*kai >tó Egylet Alakult 1896. november 1 én. : Elnök Rárdos Sámuel, alelnök id Kocsvai Pál, pénztárnok Alexovics József, titkár Dókus Lajos, Dillon- valle ,0., Box 96, kihez minden levél eimzendő. Ellenőrök Tdösbb Bárdos András és Fazekas Sámuel, beteglá­togató Zeffer Ferenc, sitóör Molnár Ferenc, zászlótartók Balázsi- Antal és Sálob Bálint, ügykezelő a Refor mát.usnál Bárdos Sámuel, Bridgepor­tinál Fazekas Sámuel. ________ East^Chicng >i (IiuMna) Ref. Betegseg. és Templom Egylet. Alakult 1912.február bó 1-én. Diszelnök: Tiszt. Vécsei Jenő ref, elkész. Elnök: Bedics Gábor. Alel­nök: Mező Zsigmond. Pénztárnak: Váradi Dániel. Jegyző Kiss Sándor Titkár: Detvay András, Box 301 East Chicago, Indiana. Ellenőr: Czakó János. Pénztári bizottsági tagok: Balog Antal és Ponőák János. Beteg­látogató: Molnár János. Ajtóör: Szabó János. Gyűléseit tartja minden oó első csütörtökjén a Keresztyén Ifjúsági Kör nagytermében. a ™ TÖRÖK ISTVÁN UTÓDA FIGLER JÓZSEF elsőrendű magyar vendéglő 414 EAST 5th STREET NEW YORK, N. Y. Kitűnő magyar konyha. — Fi­gyelmes kiszolgálás. — Egyle­teknek külön helyiség. — Min- den este Székely Bandi zene- |] kara hangversenyez. S Telephone 1089 Orchard. ír' *

Next

/
Thumbnails
Contents