Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1913-03-15 / 11. szám
11. sz. Március 15. AME1URA1 MAUYAK K£f'UKMATUBO& LAEJ A 1 GYERMEKEKNEK. ^ t ____________ ^ ^ ____ >.___ A VADÁLLAT. — Szégyeld magad, Irén, — monda az anya, — olyan nagy vagy és mégis félsz. Hiszen senki sincs odakinn, a ki téged bánthatna. Irénnek ugyanis a konyhába kel lett volna menni egy pohár vízért. Minthogy azonban este volt, s a konyhában nem égett a lámpa, nem mert egyedül kimenni. — A gyermekektől mindenféle ostoba mesét hallott. Attól félt, hogy a konyhában valamilyen vadállat, vagy kisértet van! Anyja többször mondogatta, hogy a farkasok, medvék nem szoktak a konyhában járni, kisértet pedig egyáltalában nincs is, —- de Irén jobban hitt a gyermekek ostoba meséiben és tovább is félénk, ijedős maradt. Semmi áron sem akart tehát vizet hozni s csaknem sírva fakadt. E miatt már aztán méltán megharagudott az édes anyja. Meg akarta Irént verni. A veréstől azonban úgy látszik még jobban félt Irén, mint a kisértettől, mert amint anyja említette, rögtön kiment a pohárral a konyhába. A következő pillanatban vissza is rohant: Édes anyám! kiálta, a konyhában egy rettenetes nagv vadállat van, meg akar engem enni. — Bohó vagy, leányom, válaszolt anyja, mindjárt megmutatom neked, hogy semmitől ijedtél Egy rettenetes nagy vadállat van a konyhában. meg. -— Ezzel a gyertyát meg- gyujtotta s kiment Irénnel a kony hába. — Mohát, hol van az a te borzalmas állatod? — Jaj, viszonzá Irén remegve, az asztal alá bujt! Benéztek az asztal alá és csakugyan ott találták a — kis kutyát, Purdét. Ezt nézte Irén vadállatnak! Maga is nevetett oktalan félénkségén s föltette magában, hogy leszokik róla. Ezentúl éjjelnappal bátran kiment a konyhába, padlásra, pincébe s egész életében nem látott ezeken a helyeken soha farkast, medvét, kisérte- tet. Ezért mondá gyakran a többi gyermekeknek: Ne féljetek semmitől, az Isten mellettetek van mindenütt s nem engedi, hogy bajotok történjék. Látod, látod kis öcsém Most baj lesz belőle Hogy leckédet nem tudod A rendes időre. Nem-e megmondtam, tanuljál És csak aztán játszál. De biz hiába szóltam. Mert szót nem fogadtál. A LECKE. A KÉT MENYASSZONY. (Folytatás a 2-ik oldalról.) —t Rákóczi Erzsébet szelíden csitította a haragvót. rmkoey nem lesz, hiszen Zrínyi Erzsébet szép és gazdag, én meg csak egy szegény ieánv vagyok, a kit az ő édes atyja nevelt könyöi'ületből. Engedelmeskednie kell... — Nem és nem... Rákóczi Erzsébetnek: örömtől villantak meg szemei, de ez csak pillanatig tartott, Ádám gszre se vette. — Ha jó fiú... De a mikor téged jobban szeretlek apámnál. — Úgysem lehetek a magáé. . . Szökjünk meg. . . A leány gyönyörködve nézte a férfi vergődését, de az utóbbi szavak hallatára ijedten ugrott hátra. — Az Isten szerelmére, hova gondol. . . Ádám odatérdelt lábaihoz és onnan könyörgött fel hozzá1 : — Ha szeretsz, megteszed. .. — Nem, nem. . . — Akkor nem is szerettél soha. — Mindig, örökké. . . — Akkor jöjj velem. . . — Szégyenlenék a szemedbe nézni... — Ez az utolsó szabad? — Ez. — Akkor tudd meg, — mondá Ádám indulatosan, — hovv feleségül -veszem Zrínyi Erzsébetet és boldog leszek vele. Te p dig szenvedni fogsz és lén gyönyörködöm a szenvedésedben. • Rákóczi Erzsébet megfordult és elszaladt. Törődött is ő most a bá- ránykáival, szaladt fel a várba. Az utón gondolkozott kissé, hátha mégis kegyetlen lesz. Visszaszalad és megmondja neki. Nem, nem, annál nagyobb lesz a boldogsága, ha - akkor megtudja. Ádám pedig nézett utána sokáig Azután ledobta magát a földre, átölelte Erzsébet ott hagyott kosarát, koszorúját és sirt keservesen. Boldog volt, nagyon boldog. II. A mit Erdődy Ádám mondott Rákóczi Erzsébetnek,az csakugyan megtörtént. A tárnokmester megkérte Zriúyi lánya kezét és ez oda is Ígérte. Kitűzték a lakodalmat is. Egy hét múlva lesz. Ezen a napon esküdött húsz évvel előbb az öreg Rákóczi is és boldogok voltak. Hátha ezek is azok lesznek. Rákóczi ugyan nem volt babonás, hanem Erdődy annál inkább, tehát sietve fogadta el az ajánlatot. Hanem... — Hanem —.szólt Rákóczi s kissé gúnyosan nevetett — en a német svalizsér urakat, kegyelmed vendégeit, be nem engedem váramba . Erdődy zavartan dadogta: — De hiszen ez lehetetlen ! — Erős fogadásom tiltja. Erdődy azt bitte-, hogy Rákóczi gúnyolódik vele. — De akkor a lakodalom. . . — Az ön várában lesz. Nagy kő esett, le a tárnokmester szivéről. Sietett jóváhagyni.-— Még pedig — folytatta Rákóczi — a vőlegény nász kísérete a várkapuig jön, csakis a kapuig: itt átveszik a menyasszonyt és viszik a vőlegény karjaiba. Jó lesz így? Hogyne lett, volna jó ! Még aznap hozott mindenféle hires szabómestert, a kik varrták a menyasszonyi kelengyét, az es-
