Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1913-03-08 / 10. szám

2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 10. sz. Márciu * 8. Mahmud Halil Dsámi. Irta: Sipulusz. Bizonyos, hogy igazságszeretet­tel és szivjósággal még zivataros, háborus időkben is messze terjedő hírnevet tudtak maguknak szerez­ni az emberek. Pedig az ilyen kor­szakokban katonák uralkodtak, s csak az ő hősiességükről és vitézi tetteikről beszélt a világ. A kiktől féltek, az nagyobb ember volt, mint a kit szerettek. De azért a történelem az ő becsületesen veze­tett főkönyvébe az utóbbiakat is bevezette. így hát nekem egyebet se kell tennem, mint elővennem ezt a nagy könyvet és lapozgat­nom benne. Meg is tettem és igy bukkantam Mahmud Halil Dsámi igaz történetére. Mert ez a törté­net nem a mese rózsafáján ter­mett, nem is a kisujjamból szop­tam, hanem megtörtént valóság, melyet keleti irók úgy szoktak idézni, mint a lehiggadl török böl- cseség egyik kiváló példáját. A történet hőse tehát Mahmud Halil Dsámi, a nagyhírű szolnoki kádi, az igazságos biró, a kihez messze földről eljöttek, hogy bo­nyodalmas pöröket kibogozni se- gitsen. A derék Mahmudnak Szol­nokon az volt a hivatalos köteles­sége, hogy egymással pörlekedő törökök ügyét elintézze. Az is elé- pe tartozott, ha török a magyarral veszekedett. Ellenben, ha magyar a magyart szorongatta, ezt már a szolnoki magyar biró volt hivatva elintézni. És mégis igen gyakran megtörtént, hogy a felek még ab­ban az esetben is eléje járultak, ha mind a ketten magyarok valának: annyira biztanak az ő rendkívüli becsületességében és igazságossá­gában. Egyszer egy magyar ur csodál­kozását fejezte ki a kádi előtt, hogy egy török-magyar pörben a magyar javára tudott dönteni. Di­csérte az elfogulatlanságát és a pártatlanságát. Mire a kádi ' igy felelt: — Ha a magyar ellen döntök, akkor megölöm az igazságot. Ez pedig gonosz tett volna, a mire én képtelen vagyok. Én nem azt te­kintem, hogy ki áll előttem, hanem hogy igaza van-e, vagy nincs. Ha a legutolsó cigánykoldus bepörli a váradi basát, én a rongyos javára ítélek, ha igaza van. Mert az igaz­ság szent dolog és szent akkor is, ha a koldus rongyai takarják, nem pedig a basának a szultántól ka­pott zöld kaftánja. A kádi ilyetén kijelentései per­sze mindenfelé elterjedtek, a mi csak öregbítette az iránta való tiszteletet. És mikor a piacon lévő hivatalos helyiségét estefelé bezár­ta és leballagott az ó tiszaparti nyárilakába, hol nagy kertje, virá­gai és gyümölcsfái valának, min­denki tisztelettel félreállt az utjá- ból és alázatosan megsíüjyegelte. Szinte úgy néztek rá, mint egy szent emberre, a kire azt a hivatást bízta a jó Isten, hogy az oly ritkán kapható igazságot osztogassa az emberek között. Nem kell azonban azt hinni, hogy a kádi valami érzelgős szivü ember volt. Oh, nem, ha igazában érezte magát, kegyetlenül végre­hajtotta a kimondott Ítéletet. Olyankor se sirás, se jajgatás meg nem puhította az ő szivét. Hatal­ma nem terjedt annyira, hogy ha­lálos Ítéletet is mondhasson, de egy kegyetlen büntetést igen gyak ran kimondott és ez a kézlevágás volt. A lopást tudniillik ezzel bün­tették abban az időben,s ez a bűn fordidt elő legtöbbször. De mivel ez a büntetés a tolvajt egész éleié­re nyomorékká tette. Mahmud csak igen erős bizonyítékok alap­ján Ítélte karvesztésre a bűnösö­ket. Sőt megtette azt, hogv kate­góriákat állított föl. A V. végső nyomorúságában lopott, az iránt elnéző volt, az csak huszone. bot- iitést kapott a talpára. Hires esete volt az igazságos kádinix. mikor egy Abdallah nevii arabs katonát, a ki pedig bevallotta a lopást, föl­mentette. Ez a csapatjától elszakadt, me­zítlábas. vékony rongyokba öltöz­ködött katona egy öreg aszsony kíséretében érkezett Szolnokra, a hol a nő régen elveszettnek hitt urát kereste. Az asszonynak két j tehetetlen gyerek volt a karján, s ezekkel már átkoldulta magát Oláhországon, Erdélyen és fél Ma­gyarországon. Kolozsvártól kezd­ve Szolnokig Abdallah támogatta őket. kinek fiatal szive megkönyö­rült rajtuk. Szolnokon éppen vásár volt és Abdallah odament, hogy szétnéz­zen. Az első, a mit meglátott, egy halom frissen sült cipó volt, mely egy gazdag pék sátra alól mosoly­gott feléje. Abdallahnak eszébe j jutott a nyomorult asszony és két j gyermeke, nosza, kiragadott két szép cipót a tömegből és el akart vele illanni, de a pék kiabálására a cirkáló rendőrök elfogták és a kádi elé vezették. A katona a biró °lé borult és igy kiáltott föl: — Oh, igazságos biró, elisme­rem. hogy lopással jutottam e két cipó birtokába, Ítélj fölöttem, a i>o"van a törvények parancsolják ak arra kérlek, bogy a kenyere1 l' acyd meg a birtokomban. Mert tudd meg, hogy azt én nem a ma­gam számára loptam, hanem egy éhező asszonynak és két nyomo­rult gyermekének szántam. És itt elmondta történetét az igazsághoz híven a bírónak. Mah­mud Halil eltakart arccal végig­hallgatta a beszédet, azután levet­te a két tenyerét arcáról és igy szólt: — Emberséges Abdallah, te a messze Szíriából jöttél, hogy fegy­verrel szolgáld hitedet és házadat. Tehát derék ember vagy. Te meg­sajnáltál egy nyomorult asszonyt két gyermekével és megsegítetted őket, csupán jó szivednek paran­csára engedelmeskedve. Tehát még egyszer derék ember vagy. Aztán elkövettél egy tiltott csele­kedetet, de akkor se magadnak loptál, hanem a tehetetlen éhezők­nek. Gonosz tettet követtél el hogy megint jót cselekedhessél. Háromszor voltál jó és csak egy­szer rossz, ha ezt a mérleg két ser­penyőjébe vetem, úgy látom, hogy az javadra billen. Ilyen körülmé­nyek közt én bennem nincs bátor­ság arra, hogy téged megbüntesse­lek. Eredj tehát Isten hírével, vidd magaddal a kenyereket és fogd ez, az ezüst pénzt, hogy magadon is segithess. Allah vezérelje léptei­det. Nemcsak elbocsátotta a tolvajt, hanem még munkát is szerzett ne­ki. s hivatalból kutatásokat ren­delt el. hogy az aszonv az urát negtalálja. Hát biz ez. nagyon szép és az emberséges kádi gondolkozó smocl- ja bizony nem illik bele abba a barbárkorszakba, a melyben élt. De mindez semmi. Mahmud tulaj­donképp hírnevét annak az. egy esetnek köszönhette, melv a család jában előfordult, s melyet mindent fölülmúló bölcseséggel és éleselmé­jűséggel intézett el. íme, az eset, hallgassátok. Mahmudnak, a szolnoki kádi­nak három felesége és egy leánya volt. A három feleség ugv érlen- dő, hogy tulajdonképpen egy tör­vényes feleség, a leánynak az any- ia. a másik két asszony pedig kö­zönséges rabnő a háznál, cseléd- nunkák elvégzésére. Leiláról, Mahmud leányáról mindenki azt mondta, hogy csoda­szép. Legalább tiz éves koráig az volt. Mert tiz éves korában a tö­rök leányt eldugják és attól kezd­ve senki se látja, csak az anyja, apja. testvérei és a nőcselédek. A ldk tehát gyerekkorából emléke-’- +ek rá, ar,ok terjesztették a szépsé­gének a hírét. E hir alapián aztán ’mm egy muzulmán köszöntött be •i kádi házához, puhatolódzni. hogy a fia számára nem lehetne-e megkapni a rejtett virágszál ke­zét. Az öreg kádi állandóan azt felelte erre a kérdésre, hogy nem. Fiatal még a gyerek, az apja se gyönyörködött még benne elege-, Az apja tiltakozásához a leány is hozzájárult, aki egjr rejtett a'ola kon keresztül mindig kihallgatta az apák beszélgetését. A mit egy ilyen látogatás után el is árult az apjának, interpellálván őt ek­ként : — Mondd csak, jó apám, mié t nem a fiatal ember jön ide meg­kérni a kezemet? — Hogy tudod te, hogy a fiatal ember nem volt itt? A leány fölugrott, széthárito.t.. az ablakot rejtő virágokat és me mutatta az apjának, hogy inn i. tudja és hozzátette: — Azt hiszem, nem műveltem tiltott dolgot. Ha engem nem s’ a bad látniok, nekem szabad Ián.. — Igazad van, gyermekem, d azért az öregek mégis csak bü csebben elintézik ezt a dol^o mint ti fiatalok. — Hisz ez a kettő nem zárja k egymást — felelt a leány talpra­esetten, — előbb én megnézem a jövendőbelimet, s aztán ti öregek, még mindig összedughatjátok a fejeteket, hogy a dolgot bölcsen elintézzétek. — Megint igazad van, megint igazad van, — nevetett az öreg olyan jóízűen, hogy a térdét is ve­regette — hogy a vidám dzsm k csiklandozzák meg az orreimpá- dat álmodban! Dehogy adlak én téged oda, ki lenne az én télbe- hajló életemnek világossága és melegsége. Szóval a jelentkező ifjakat egy­másután elutasították a kádi há zából. De hogy a Leila szépségé­nek nagy hire volt, bizonyítja az, hogy a tiszaparti nyaraló csöndes éjszakákon gyakorta megállót! egy-egy csónak, melyben szerel­mes ifjak Hafiz epedő dalait éne­kelték. A mi nyilván Lilának szó­ló hódolat volt. Egyszer aztán, mikor Léda kö­rülbelül tizenhét esztendős volt, beütött a menykő. Ali Mehemed nagyváradi cserkeszkapitány sze­mélyében. A daliás ifjú maga jött el a szép Leila kezét megkérni. Szép legny volt a kapitány. Ar­cát három világrész napja égette barnává, hangja, ha halkan be­szélt. lágy volt, ha hangosan be­szélt, dörgővé vált, de tud paran­csolni is a csaták tüzében. Finom szakálla alatt úgy rejtőzött egy finom kardvágás, mint valami fé­szek. Oh Leila tudta jól. hogy ide 1° halál akarta befészkelni magát,

Next

/
Thumbnails
Contents