Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-10 / 6. szám

12 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 6. sz., 1912 február 10. Regény. Az elátkozott család. Irta: Jókai Mór. És aki igy együtt látta e családot, nem első tekintetre megmondihatá-e, mi lakik azon ruhákon belül? A férfi fényes dolmá­nyán, a nő ősmagyar mentéjén, a lyánka divatos uszáján, az ifjú fénytelen kabátján nem kívül hordta-e jellemét? az egesz esa- lád életrajzát? Az alispán büszke főtartással fogadá az egyenkint eléje járuló rokonok üdvözletét; szives, néha leereszkedő volt a kerek, szár­nyas dolmányok iránt, közönyös s kurta •mentékhez, mikor a szegény nemes rokon hálálkodott előtte, akkor épen máshoz for­dult beszélni. Az a mós pedig épen olyan ember, a kit Malárdy ki nem állhat, egy nyers, nyakas kuruc nemes, a ki oly kacskaringósra kicsa­varta a bajuszát, mintha egyenesen őt akar­ná boszantani vele. acél sarkantyúkat visel pengős taréjjal, s széles zsinór övét kötött fel csípőig érő mentéje fölé, selyem nyak­kendője aranyos rojtjait pedig épen csúf­ságra hagyta kicsüngni egész melle közepé­ig; más embertől ezt kihívásnak vették vol­na ilyen társaságban; végtére homlokán üstökbe csavarba szénfekete haját, mig fcétfelől hosszú csigákban omlik az vállaira. Ez Vasadi Gábor ur, a csallóközi protes­táns nemesség szája, szeme, füle; ő általa látnak, hallanak és beszélnek. Tisztuljitáson Vasadi véleménye 2000 votum. Ezért tün­teti ki olyannyira az alispán. Tűri 'különc­ségeit, nehéz természetét, sértő észrevéte­leit, kérkedését — egy Malárdy ellenében. Azonban átestünk ahálálfcodáson; az al­ispán vendégei asztalhoz ülnek, ki-ki rang­ja és megbecsültetése szerint, a jelentékte­lenebb vendégek számára szomszéd ter­mekben vannak terítve asztalok. A külső termekben hajdúk és inasok szolgálnak fel, az alispiáni asztalnál fiatal joggyakornokok, patvaristák; az alispánnál folytonosan ti­zenkét nemes ifjú végzi a törvényes pálya ez előkészületeit, s az nagy szerencsének tartatik ez alispánhoz juthatni patvariára. A kávé épen ki volt már osztva s Hugó Oscár épen nagy gyönyörűségei figyelmez- teté Hu dem iát és több előkelő hölgyet az asztal végén ülő szegény rokonra azzal a görbe fésűvel hajában, a ki az alispán test­vérét asszonynénjenek nevezte s most rend­kívül meg volt akadva a kávéscsészével, melynek mind teteje, mind alsó tálcája akkori divat szerint tele lévén öntve ez ide­gen nedvvel, a becsületes férfiú ki nem tudá találni, hogyan igya ki miár ő e fur­fangos edényből azt az izét? mert ha a te­tejéről ivott, akkor az aljából ömlött a dől- | mányára, ha pedig az aljából ivott, akkor a tétjéből dűlt az orrára. Végtére is olcsóbb az orr, mint a dolmány, az aljából kezdé el szürcsölni a kávét, míg egyszer azután természetesen a felső csésze sulyegyent vesztve, mindenestől az ölébe hullott; a jó ember akkor monda hüledezve: „ha én azt tudtam volna, hogy ez lejár”. Azonban mindezen nevetni nem volt szabad mert most az alispán arca különös ünnepélyes komolyságot mutatott, s a mi hangot ő adott, azt kelle megtartani minden ■kinek. Mindamellett a jámbor atyafi sze­retett volna már inkább ott kinn lenni az istállóban. Szerencse rá nézve, hogy épen e pillanat ban uj kocsidörgés hallatszék az udvaron, egy patvarista az ablakhoz futott s halkan jelenté az alispánnénak, hogy valami pom­pás hintó hajtatott be az udvarra, négy tü­zes paripával: parókás kocsis a bakon; há­tul tarsolyos huszár ezüstös egyenruhában a hintóbán pedig egy gyönyörű fiatal ga­vallér ül, a kit ő még soha sem látott; buza- virágszin dolmány van rajta, arany z'sinór- zattal, nyestprémes kalpag a fején, gyémán tos kócsaggal. Soha sem láttak olyan szép fiatal embert e tájon. , A vendégek mind kíváncsian néztek az ajtóra, melyet a hajdúk siettek feltárni, a midőn beléipett azon az említett jövevény, a kit valóban az első tekintetre is volt mi­ért megcsodálni. Gyönyörű magas karcsú iifju volt a jöve­vény; termete sugár és hajlékony, szabad mozdulatai, könnyüded főhordozása első tekintetre elárulták benne a nagy urat, ki az emberi gyülevészt maga alatt szokta látni, I arca nőiesen finom, a büszkeség sajátszerü férfivonásaival: derült, márványtiszta hóm lók, izgéikony szemöldök, nyugtalan kacér, mindenfelé vizsga szemek, egyenes szabá­lyos orr, s vékony, gyermeteg metszésű aj­kak, éles, hamis szá j szegletekkel; minden vonáson a biztos önuralgás kinyomata és valami önkéntelenül parancsoló hatalom- érzet. , Öltözete az akkori idők fogalmai szerint a legizletesebb: ruháinál a legszelídebb szí­nezetek összeválogatva, búzavirág- és ba- rack-virágszinek, világos, fehéres arany­nyal hímezve, mely csak valamivel sárgább az ezüstnél: haja a legdivatosabban bodo- ritva és hófehérré hajporozva, ujjain gyé- mán.tos gyűrűk, óraláncáról antik camaeák csüggnek alá. A jövevény igen fiatalnak látszott; az akkori sima arcú divat ugyan nem igen engedő megbecsülni az életkort, mégis vol­tak naiv vonásai az arcnak, mik egyedül a busz év alatti kor sajátjai. Az ifjú ur alig látszott ennél idősebbnek. (Folytatás következik.) Tisztelt olvasóinkhoz. Felkérjük la­punk t. olvasóit, hogy azon cégeket, amelyek lapunkban hirdetést közölnek, pártolni szíveskedjenek. Lapunkban csak is elsőrendű és megbízható cégek hirde­tését közöljük és igy azokat legjobban ajánlhatjuk olvasóinknak. Kérjük már a legcsekélyebb bevásárlásnál vagy rende­lésnél is lapunkra hivatkozni. Köszönettel és tisztelettel; A kiadóhivatal: Feeling Better Already —^ ankíYoűT érzi magát? Nagyon örvendek, hogy utasítását hűen követtem és szenvedő testrészemet bedörzsöltem a Dr. Richter-féle Pain= Expellerrel Megszűnt a torok és hátfájásom és már is kitünően érzem magam. Egyet­len házból sem hiányozzék e kitűnő szer. Vigyázzon a hamisítványokra. Kapható 25 és 50 centért. F. AD. RICHTER & CO., 215 Pearl Street, New York. Richter-féle Congo Pilula (25c.) megszünteti a székrekedést. ^

Next

/
Thumbnails
Contents