Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-28 / 52. szám
52.. sz. December 28 AMERIKAI MAO YAK KJÜJVOKMATUÖOK LAKJA szegényekre és gyermekekre gondolna... .' ein szó gyen li magát, hogy ma is a főkönyv előtt görnyed?... Nein hallja a harangokat, melyeknek szava odahallat- szik az irodájába?... Nem látja a csillagokat, melyek a kicsike szobákban kigyulladnak?... Mayer. Mayer, azt mondom, hogy rossz, vége lesz ennek a cinizmusnak. .. A kereskedő eddig is nehezen állta meg. hogy a hosszú beszédet végig hallgassa, de most dühösen rázta meg az ártatlan telefont. — Mire gondoljak: a szegényekre és gyermekekre?... Hát én rám ugyan ki gondol, ha kérdeznem szabad?. .. A dombóvári Deutsch épp ma mondott csődöt s ez nekem tizenötezer forintomba került, mert a gazembernek ilyen nagy összegei hiteleztem... Mindennap fizetésképtelenné lesz egv-két vevőm, mert azok ugyan nem törődnek olyan ostobaságokkal, hogy nekem örömet szerezzenek.. . Kinevetnek és az üzletüket egy éjszakán át hatják a feleségükre... Miért vegyek hát én hintalovakat a maszatos gyerekeknek s miért egyem mákos kalácsot, mikor húsz százalékra kell kiegyeznem az inzolvens adósaimmal?... Az utóbbi szavakat már meglehetős hangosad kiáltotta bele a telefonba, de a nyilvántartási hivatalt nem ijesztette meg a lármájával: az előbbi dallamos hang ismét megszólalt a láthatatlan vezetéken keresztül: — Mayer, szegény Mayer, ön bolondokat beszél... Szedje hát össze azt a csekély kis agvvelejét, s feleljen szépen a kérdéseimre... Azt akarom, hogy saját maga belássa, milyen badarul és esztelenül élt a mai napig. .. — Kikérem magamnak, hogy velem ilyen tónuson beszéljen, — rikoltotta most a tömzsi emberke, aki a kereskedői világban hires volt arról, hogy a nyelve mindig a helyén van. A titokzatos hangot azonban ez a támadás nem hozta ki a sodrából. — Mayer ur. legyen higgadt, mert különben sose fogjuk megérteni egymást... Mennyit keres egy éven át a boltjából?-— Hogy mennyit keresek?... Régente ötvenezer forintot is megkerestem, mert a falusi zsidók pontosan beváltották a trat- táikat, de most, mióta a pénzpiacon olyan nyomorúságos világ van, örülök, ha tizenöt ezeret megkeresek... —Éi elkölti az egész jövedelmét? Mayer epésen fölkaeagott: — Hallja, maga talán lirai költőnek néz eneem. aki hónap végén adós marad a kávéházi főpincérnek?... Én, mint szolid kereskedő, tisztába vagyok vele, hogy az okos ember nemcsak megszerzi a pénzt, hanem meg is tartja... Nekem kétszázhat vanezor forintom van a Magyar Alta- ános hitelbankban, s check számlám a Giro Egyletben és a postatakarékpénztárnál. — Hát mennyit költ el egy esztendőben ? — Legfeljebb háromezer forintot, de az is sok... Mire költenék?... Se feleségem, se macskám, se kutyám, — ami ruhára meg kosztra kell, az nagyon kevésből kikerül... Én kávéházba egyáltalánban nem járok, színházat pedig huszonöt év óta nem láttam belülről. . . Én nem életember vagyok, hanem kereskedő. Annyira kereskedő vagyok, hogy már ezt a fecsegést is meguntam, s azért kérem, tegye le a kagylót, mert nekem sokkal sürgősebb, hogy a mérlegemmel mielőbb elkészüljek. Dühösen le akarta tenni kezéből a telefon hallgatóját, de a rejtelmes hang most sietve közbeszólott: — Halló, halló, — várjon csak egy keveset, Mayer ur... —- Mit akar még mondani? — Azt akarom mondani, hogy maga egy szegény, beteg és szánalomra méltó ember... Tudja, hogy miért? Azért, mert maga százszor könnyelműbb, mint a lirai költő, aki hónap végén adó smarad a kávéházi főpincérnek. Az a szegény fickó csak nyomorult garasainak hág a nyakára, de maga az életét fecséreli el. Pedig az élet sokkal, drágább kincs, mint az, a mit maga a Giró- és Pénztáregyletbe őriz. A folyószámláját más fogja megdézsmálni a holta után, de az élete a magáé, egyedül csak a magáé s amit föl nem használ belőle, az mindörökre elveszett, amikor a szemeit lehunyja Tudja, hogy mi az élet. az. ami a lelkét és a szivét megfogja. Maga nem él, csak állati munkában várja azt a végső pillanatot amikor a kalmuki raktárának búcsút mond. Élni csak az él, aki sir a színházban, amikor a húszezer forintos tenorista énekelni kezd, aki egy szegény földönfutót boldoggá tesz pár pillanatra, egy gyermek kacagásában újjá születik, egy boldogtalannak a kezét megszorítja, egy szép vers. nóta vagy szónoklat hallatára naivul föllelkesedik: ez mind él, mert mind elkölti a tőkéjét, mely I a halála után amúgy is semmivé foszlik. De maga, szegény Mayer, nem él, hanem hatvan év óta egyre arra várakozik, hogy egyszer már — majd ha a koporsójában fekszik— reggel nyolc órán túl is tovább folytathassa az éjszakai pihenését.... És ez a legszomorubb az egész dologban hogy az összezsugorgatott, fel nem használt életét még csak örökségül sem hagyhatja a jókedvű fickókra, akik a vagyonát majd holta után elköltik. Most pedig jó éjszakát, mert más do1 gom van Mayer ur válaszolni akart valamit a hosszú beszédre, de e pillanatban felnyi11 tóttá a szemét s zavarodottan ébredt annak a tudatára, hogy az egész telefon- beszélgetést csak álmodta. Vagy csakugyan szólt hozzá valaki a láthatatlan hálózaton át, mely ismeretlen távolságokból fut ide a fehér háztetőkön keresztül ? — Akárhogy volt, Mayer ur úgy érezte, hogy ma nem. bírna tovább dolgozni többé, azért magára véve a kabátját, csöndesen távozott az irodájából. A nagy udvaron már térdig ér a hó, a ládák alig látszottak ki belőle, a levegőben pedig millió apró pelyhecske szitált. És Mayer ur — Tste ntudja, hogyan? — a meghalt édes anyjára gondolt, aki gyerekkorában kergetődzött vele a kis falusi szobában. s akinek szemében ő. a komoly, szögletes üzletember, egy édes, aranyos baba volt, mint azok, akikkel néha csipkés vánkosok között találkozott a nagyváros utcáin... Ő, mint pufók béby. nevetni és sind is szeretett volna erre a különös gondolatra ... A kapuban összeta'álkozott •Jánossal, a háziszolgával és a feleségével, akik most jöttek haza az éjjeli miséről. .. Mayer ur ránézett az asszonyra, aki alázatosan köszönt neki és igy szólt magában : — Ez is úgy tekint a porontyaira, mint az én anyám tekintett valaha én ream, a mikor a szobába bujósdit játszott velem . .. Es ekkor belenyúlt a nadrágja zsebébe és egy ezüstforintot kivéve, igy szólott leereszkedéssel a bámbló Jánosnéhoz: — Itt van. majd vegyen rajta egy sípot a kis gyerekének. . . Az én anyám is sípot vett nekem, amikor annyi idős voltam. mint a maga fia. Tisztelt előfizetőinknek és olvasóinknak ez utón kívánunk BOLDOG UJESZTENDŐT A “Reformátusok Lapja” szerkesztősége és kiadóhivatala. BIBLIAI LECKEKÉP az egyedüli, a melylyel gyermekének igazi lelki gyönyörűséget szerezhet. A legszebb ajándék ez és ÖTVENKÉT VASÁRNAPRA szélé bibliai leckekép ára a posta- költséggel együtt CSUPÁN 20 CENT Megrendelhető az kiadóhivatalában UiiHilkai Magyar Iteformátusok laipjn 235 F. 115th St New York
