Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-21 / 51. szám
12 AJV1JÜK1KAÍ JViA(íYAK KEfOKMATUSOJK. LAÍ*JA ál. »/. December iSJ TÁRCZA. ESTI SÉTÁK. Irta: Kavács Endre. A gyönyörű Sajó völgy egyik legszebb fekvésű csinos falujában láttam meg a napvilágot, a természet'öl én nevekedtem, a szegények iskolájában tanultam s Krisztusnak egyik kései, szegényes körülmények közt élő szolgája lettem... A természet szeretete második természetemmé vált... .. . Vannak napok, amikor utálom a nagy várost, a zajos utcákat, a hazug, a csillogó világot, ezt a „hiúság vásárát.“ — Hogy a többiről most ne szóljak, a legutóbbi karácsony estén is ilyen bolyongó kedvem volt. Künn járkáltam valahol a város egy félreeső részében, csendes, nép- telen utcákon és kerestem elveszett énemet -.. Még mindenkinek élénk emlékezetében van a múlt tél szokatlan keménységével. Hideg, nagyon hideg téli este volt. A járda keményre fagyott, mint az üveg. Az egyik utcasarkon nagy néptömeget láttam tolongani egy kivilágított ház előtt. Egy pár elhizoft rendőr álldogált az átelleni sarkon. Kiváncsi voltam, hogy ugyan miért ácsorog, zajong itt ez a néptömeg és megkérdeztem a rend őrét, hogy mit akarnak itt ezek az emberek. — A Salvation Army ad itt ma este ingyen vacsorát és holnap, karácsony napján ingyen ebédet a szegényeknek.. . Megállók a ház előtt és nézem az éhező embereket. Csupa szánalmas alak. Asz- szony, gyermek, férfi. . . Mégis igaz hát! Vannak még nemes szivü emberek a földön. .. Bementem a gyülekező, melegedő helyiségbe. Ttt, szokták bevárni az éhező szegények, mig bebocsátják őket az étkezőbe, oda. ahol a ltorgó gyomrot lecsillapíthatják. Valami fájó érzés szorította össze a szivem táját, valami haragos megszégve- nülés. Tudtam, éreztem, hogy ezek az emberek most azt gondolják magukban, mit keresel itt te, te jóllakott ember, az éhesek között? Tanulmányozni akarsz minket, okulni akarsz a mi nyomorunkon, látni akarod, mint eszsziik mohón az ingyen ételt, hogy annál jobban essék otthon a kényelmes fütött szoba, a párolgó finom vacsora? Rosszul esett ez a sok éhes, ellenséges pillantás és bementem inkább az étkezőbe. itt talán nem vesznek egyhamar észre. Tényleg úgy is volt. A hosszú asztaloknál eléggé csendben- rendben ült a sok éhes ember, várva a vacsorát. Első tekintetre minden ember arca egyformának tűnt fel előttem. Az éhség kinja eltöröl minden kiilömbséget és az egyéniség teljesen elvész, mig üres a gyomor. Most tudom csak megérteni, hogy az éhes ember még gyilkolni is képes egy falat kenyérért. Elsimul itt a társadalmi kaszt rendszer, a valláskülönbség, a nemzetiségi gyűlölet (magyart nem vettem észre közöttük) mind-mind megszűnik itt... Mikor az első benyomás megdöbbentő hatása elmúlt, szemügyre vettem egyenként az alakokat. Mikor a vacsora kezdetét vette, megindult a társalgás is. — Igen jó vacsora, — mondja az egyik ember — de holnap még ennél is jobb ebédünk lesz. . . — Nekem mindegy, — szól a másik, —- csak a hasam legyen teli. Az egyik asztal végén nagyon hangos társaság van együtt. Közeledem feléjük. Amint melléjük érek. elhal a szó ajkukon. Egy sápadt képű suhancz — mint mellettem mondják — a szociálista újság egy betűszedője, dacosan néz rám és azt mondja = — Mit hallgatózik az ur?... A másik asztal végén ülnek az ..urak“, azokat hallgassa. A szeme irányát kö,vetve, szemügyre veszem a másik asztal végén ülő „úri“ kompániát. Egy hosszú hajú ősz ember eszik itt nagy mohósággal, mint mondják, ez a ..teacher of violin“ ; mellette egy valaha jobb napokat látott öreg asszony, a „gyárosné* ‘ ül; — rongyos, foltos reverendába öltözött kiaszott alak gubbaszt jobbra a gyárosnétól. mig balra egy kopott ele- gánciába öltözött középidejü ember (valaha biztosan „ur“ volt, látszik róla) igyekszik udvarolni, kellemeskedni a hervadt, rongyos öreg damának. Átmentem a másik oldalra az „úri“ csoporthoz. Eleinte bizalmatlanul néztek reám, mig lassanként belemelegedtek a beszédbe és a reverendás végzett plébános azt mondta: — Kiváncsi ugy-e, uram, megtudni, hogy jutottunk intel'igens ember léttünkre a Salvation Army ingyen vacsorájához ! Látom az arcán, hogy nem puszta kíváncsiság hozta ide. Szeretné megtudni élet- történetünket. .. A vacsorának vége volt, Az „úri“ társaság is oszolni kezdett. Elbucsusztunk egymástól. (kezet fogtunk, mint úri embereknél szokás), a plébános pedig kész örömmel fogadta meghívásomat s nehány perc múlva már kényelmesen elhelyezkedtünk egy csendes kis külvárosi restaurantban, előttünk állott a párolgó tea s a plébánus beszélni kezdett: — Ne várjon érdekes, nagyszerű bonyodalmakban dús történetet, uram. Egyszerű £s rövid az én történetem és nagyon, de nagyon szomorú. .. A gá/lámpa fénye ráesett arcára és most láttam csak tisztán a szomszédom arcvonásait Érdekes, keskeny arc, finom vonások, deres haj. . . az egész arc végtelenül vonzó> és rokonszenves volt. — Egy stájer falucskában töltöttem el. — kezdé történetét, — gyermek éveimet. Apám jómódú kerékgyártó mester volt és urat akart nevelni belőlem minden áron. Igen jól tanultam és szüléim elhatározták, hogy pap lesz belőlem. Én a magam részéről irtóztam a papi pályától. Élni akartam, a világban forogni és — színész lenni. Szüléim meg sem hallgatták könyörgésemet és — pap lett belőlem. A pályámat sohase szerettem. Pedig micsoda egy pap áhitat. jámborság, alázatosság nélkül? Tavaszi reggel, napsugár, virágillat nélkül! Kinek szükséges jobban a lelkesedés, a pályaszeretet. mint egy papnak?... . . . Ott ért utói a végzetem a gyóntató székben Egy szép fiatal leány jött el hozzám gyónni. Ö 18 éves volt. én 27. A gyóntató szék nagyon alkalmas hely volt arra. hogy megszeressük egymást, aminek az. lett az én helyzetemben a természetes következése. hogy egy szép napon nászúira keltünk messzire... messzire... erdős, bérces Erdélyország közepébe. Szóval megszöktünk. Itt éltünk ejgy kis vidéki városba elvonulva a világtól, megelégedésben, boldogságban néhány évig. Ella (ez volt a neve kedvesemnek) művirágokat készített, én zongora* órákat és német leckéket adtam. Boldogok voltunk és elégedettek. Bár örökké tartott volna!. . . Egy őszi este hazafelé siettem lecke órám után és a félig nyitott ajtóban megálltain. mert hangokat hallottam. Benéztem az ajtón és hátra tántorodtain Ella a pamlagon ült. mellette egy férfi és egymás; kezét fogva beszélgettek, suttogtak. A kétségbeesés. a hirtelen harag elvalátottak, kirántottam revolveremet, melyet mindig magamnál hordtam, mert sokszor estp kellett a hegyeken keresztül haza mennem é-t berohantam a szobába. Aztán nem tudom mi történt, hogy történt -. . Ella egyszerié csak ingadozni kezdett, ma.id a földre bukott. Lelőttem. . . Egy pillanatig sem kételkedtem azon, hogy bűnös, pedig óh Istenem ! az idegen férfi nem volt más. mint a saját testvérbátyja... Azután elzártak. Hosszú évekig voltam a börtön lakója. És most. . . kicsapott plébános. gyilkos vagyok. A hangja meg- csuklott. — Majd megpróbálom, hátha tudok önnek valami alkalmas, könnyebb munkát szerezni, — vigasztaltam.-— Már hasztalan, uram. elzülött exís- tencia vagyok már én. akinek csak a Salvation Army ingyen vacsorája és a sze*- erény ház való. ..
