Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-14 / 50. szám
bO. sz; December 14 a ui ti. luk a I MAux Art rvc.r uttMA I uovjrt latja 5 TÁRCZA. A RÓZSABIMBÓ. Irta: Jókay Lajos. Ünnepet ültünk, ránk nézve nevezetes ünnepet. Illés Gábor tanitótársam az idén töltötte be fáradalmas pályája harmincadik esztendejét; ezt a nevezetes alkalmat ünnepeltük. Harminc évet eltölteni az iskola termében, három tizeden át, minden évben, hat esztendős kis leánykákat megtanítani Írni, olvasni — és még hozzá kilencven kis leányt: nem csekélység, akárki mit beszél. Fájdalom, a jó Isten nem áldott meg engem valami különös tehetséggel, igv tehát csak a magam igénytelen modorában írom le. a mi ez ünneplés során egyszerű szivemét olyan mélyen meghatotta. A kis jubileumot szeptember huszonötödiké délutánján tartottuk meg Gyönyörű őszi idő volt, olyan szép. mint egy bánatosan mosolygó leány, a ki tudja hogy szerelméről le kell mondania s ezt el akarja titkolni. . . A halványkék égen bágyadt-tüzü nap fiigött, s arca előtt ezüst fátyolként terült el a langyos levegő finom párája. Jó meleg volt még. de már az ősz mindenen megérzett, mint a titkolt fájdalom a hangos nevetésben, mint a mosolygó szem tükrén a könv. Az iskolaudvart felsöpörtettük. de a sürülombu akácok mégis leejtettek egy- egy aranypénzt, talán, hogy az ünnepeltet földi javakkal ők lássák el. Tölgylevél- füzérekkel. s az ősz még megmaradt virágaival szépen földszitettük a legnagyobb termet. Kihordattuk belőle az összefargi- csált padokat, leszedtük a természetrajzi képeket és helyükbe papirzászlókat aggattunk, mig a terem végében a falra női kollégáink elragadóan csinos diadaljelvényt alkalmaztak selyemszallagokból és őszi- rózsa-galandokból. Szép sorban székeket raktunk, melyeket a polgármester ur volt szives átengedni a városháza gyiiléstermé- ből. Igazán, minden nagyon szép, nagyon kedves volt; legalább engem szivem mélyéig meghatott. Öt óra tájban már mi, kartársak, mind ott ál dogálunk a folyosón és vártuk a vendégeket. Most láttam, milyen szép számmal vagyunk igv együtt: huszonket- ten voltunk. Valamennyiünkön kivétel nélkül fekete ruha díszlet Nem mondom, hogy egyik-másik társam nem hízta már ki a császárkabátot, de hát néptanító egy életen át is legföljebb kétszer csináltathat fekete öltözetet. Szabó Gyula kollégámnak bokáig ért csak a nadrág, púpos is volt a térde, ám uj volt a kabátja és szép fehér mellénye alatt domborodott széles, masas melle A női kollégák fehér ruhába öltöztek és hajukba őszi-rózsát tűztek. Ök is olyan szépek voltak, mint talán soha máskor. Ácsorogtunk. beszélgettünk. A türelmet lenehbek be-besiettek az ünnep szinhelyé- ! re, s megigazítottak hol egy széket, hol I egy tölgylevél-galandot, a melyik lecsúszott; hol a tintatartót taszították közelebb oda, hol a diszközgviilés jegyzője fog | ülni. j Mar közelgett az alkony. Homályos sar- | kok képződtek a nagy udvarban, s feke- tülni kezdett az akácok lombja. A vága- •ásra szánt ölfa mellett két nagy bográps alatt tiiz égett; körűié a sovány Csutorás István iskolaszolga, meg kövér felesége, a jó Panna asszony sürgölődtek Finom :i arhapürkölt. meg tokánv kerül elő majd azokból a bográcsokból a diszgvülés után. Engem még ez a főzés is meghatott. Olyan ellágyuló kedvben voltam, mint talán még soha életemben. Olyan buzgón rakták a tüzet C’sutorásék, hogy ők is hozzánk tartoznak, a jó emberek. Lassan érkeztek a vendégek. Legelőször a helybeli gimnázium tanári kara. valamennyien fekete ruhában. Nem mondom, hogy (egy «egész életen keresztül ) néha- neha nem néztem kissé kedvetlenül rájuk, mivel olyan sok fizetésük van hozzánk képest, holott nem végeznek nehezebb munkát, mint mi; de most eszembe sem jutott ilyen, s jól esett őket körünkben üdvözölni. Igazgatójuk, egy mosolygós arcú, alacsony termetű, cvikkeres úriember, biztosított, hogy végtelenül boldog, midőn az ünneplő testvérintézet örömében osztoz'iatik. Megérkezett a polgármester, vele a kis város tisztikarának jelentékeny része Jöttek urak, néhány urinő és a presbitérium teljes számmal. Be is vonultunk a terembe, s lassan elhelyezkedtünk. Ekkor a mi igazgatónk, a lelkes tanító, megnyitotta a gyűlést és kijelölt két kollégát (az egyik szép fiatal leány volt), hogy menjenek el az ünnepeltért. Ez időre felfüggesztette a diszgviilést. Halkan beszélgettek a vendégek, mert mindnyájan érezték azt a szerény meghatottságot. a mely a mi szivünket áthatotta, a mely benne volt a homályosuló őszi légben, kiáradt a hervadó virágokból, s belopta magát az ünneplő, közönség leikébe. A fal mellett, kis széken, csöppnyi lányka üldögélt. Lábacskái messze voltak még a padlótól, s kezecskéjében óriás rószabok- rétát tartott. Milyen szép volt ez a kis leány! Arca olajbarna, haja fekete, átfonva vérpiros szalaggal; szeme még feketébb és máris olyan, mint két szikrázó kőszénfekete golyó. Bátran ült a széken, csak arcocskáján kétfelől nyílt ki az izgalomnak két piros rózsaszirma A kis Ilonkának is részt kellett vennie az ünnepelésben; ö köszöntötte föl Illés Gábor kollégámat, az osztály nevében. Még egy hónapig se járt iskolába, de máris meglátszott rajta a jó Gábor szerető gondja. Halk moraj futott át a gyűlésen; nyílt az ajtó, jött az ünnepelt. Halványan, kissé elfogódottan lépkedett a két megbízott között. Csodálatos dolgot kellett tapasztalnom. Azt. hogy ámbár huszonöt évé ismerem az én kedves kollégámat, barátomat, a derék Illés Gábort — sohasem néztem meg ilyen jól. mint ma. Sohasem láttam ilyen világo-, san, minő szelíd, jóságos arca van; mennyi lelki nemesség ül szelíden összecsukott ajkán, milyen emberszeretet,' türelem, meg értés néz ki szürke szeméből. Derék szál ember ő. de kissé hajlott alakján meglátszott már a harminc esztendő fáradalma, s az élettel való nehéz küzdelem. ügy hiszem, mások is észrevették mindezt. mert szeretettel és tisztelettel néztek rá még azok is, a kik tekintélyes hivatalt viseltek és földi javakkal jobban meg \alának áldva. Legelőször igazgatónk besszélt és röviden. a köteles szerénység korlátái közt, méltatta az ünnepelt tanító munkás életét, mely csöndes, zajtalan, de nélkülözhetetlen. áldásos, mint a termékenyítő májusi eső. Aztán a polgármester hatalmas termete nyúlt föl az immár fölgyujtott lámpák fényben és a nemes város nevében ő is kifejezte nagyrabecsülését a tanítói munka iránt. Büszkén néztem körül és megindulással. Jól esett szerény lelkemnek ez az elismerés, a mely a mi rögös pályánkon oly ritka, mint a fekete gyémánt. íme, mégis van hála. elismerés az emberekben és virág is nyílik tövises utunkon. Igénytelen szivem örömmel telt meg és hálával; megfogadtam, hogy ezután kettőzött erővel fogom teljesíteni nemes hivatásomat. (Folytatás a 9-ik oldalon.) M nap 50 50 Midi a fíémt A g. aa.1 * / (Ofimami K/ss Emil BRNKfíR fO#Second five NSwYORK.
