Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-23 / 12. szám
4 Amerikai Magyar Itef orma tusok Lapja 12. sz. 1912 március 23. VOL. XIII. MARCH 23, 1912. No. 12. AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A Ref. Church in the U. S. magyar egyházmegyéjének hivatalos lapja. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorki ref. lelkész Főmunkatárs: KOVÁCS ENDRE, daytoni ref. lelkéaz. Szerkesztőség és kiadóhivatal: a 14-ik utcai magyar ref. egyház, New York. Minden levél, közlemény, egyházi és egyleti tudósítás, felszólalás és hirdetés e címre küldendő: Rév. LADISLAUS HARSANYI Lakás: 326 E. 79th St., New York. Telephone 7135 Lenox. Előfizetési árak: Amerikába egész évre.................................$3.00 Magyarországba egész évre.. $3.00 (15 kor.) KUNGARIAN-AMERICAN REFORMED SENTINEL Published every Saturday by the Board of Publication of the Presbyterian Church, U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church in the U. S. Editor Rev. LADISLAUS HARSANYI. Publication office: 244 East 14th Street, New York, N. Y. Subscription rates: One year $2; Half year: $1; Foreign countries: One year S3; Half year $1.50. NE ÖLJ! Egy mosolygós szemű, fekete kis emberke ; ez az olasz király. És ennek a new yorki mozgófénykép színházak vászj náról is olyan jól ismert barátságos kis királynak az életére tört egy anarchista a héten. Meg akarta ölni. Csak azért, mert király. II. Viktor Emánuel, aA nagy Viktor Emánuel unokája és fia a merénylő kéztől elpusztult Umbertónak, dacára király voltának, igen népszerű ember alattvalói között, mert tulajdonképen nem más, mint amilyennek a mai felvilágosodott korban minden királynak lennie kéne, — koronás polgára hazájának. Olaszország ma elismert nagyhatalom és hogy még sem adózik annyival a nagyhatalmi hóbortnak, mint a többi nagyhatalomnak tartott nemzetek, az csakis királyának bölcs mérsékletétől függ. Viktor Ema- nuelről minden olasz ember tudja, hogy nem a ceremoniás királyok közül való. Sokkal inkább demokrata, mint egy-egy köztársasági elnök. És amilyen jó király, éppen oly jó hazafiképpen oly jó ember és éppen oly jó férj és családapa is. Egy király, egy hatalmas nép, nagyhatalmú uralkodója, aki nem a hatalom betetőzéséért, szóval nem diplomatiai okokból nősült, hanem szivére hallgatva nőül vette Nikita montenegrói király, akkor még csak fejedelem, leányát Elenát. Tehát rangon alul nősült. És amilyen szerető jó férj, éppen olyan gyöngéd és jó apa is, mert nemcsak apja gyermekeinek, hanem nevelője is.. Szóval minden tekintetben olyan, amilyennek egy jó embernek, egy jó királynak lennie kell. És hiába törekszik jót és szépet alkotni, nemzetét nagygyá, hatalmassá tenni, a társadalmi rend esküdt ellenségei, a meghibbant eszü anarchisták előtt semmi sem szent, sem a koronás fő, sem a szerető családapa, hanem ölniök kell, mert azt hiszik, hogy a késő utókor egykor, mint mártír halált halt hősöket fogja őket ünnepelni. iMi előttünk, akik a vallás szent tanait tanítjuk, egyenlő az ember. Előttünk éppen oly szent és sérthetetlen a legutolsó napszámos munkás felebarátunk élete, mint a királyoké. Előttünk az egyik élete éppen oly drága, mint a másiké s igy a merénylettel sem akarunk bővebben foglalkozni, mert hisz minden embertársát szerető ember megvetéssel fordul el az orgyilkosságtól. így hát mindannyian 'r csak őszinte örömmel gondolunk arra, hogy a gyáva merénylet nem sikerült és hogy öt kis gyermek szeretettel ölelheti meg a családapát, aki népének is igazi jó atyja. pék sorában. Addig pedig okoljunk, az oly rettenetes képekből, amelyeket most a lapok elibénk tártak. Hisz olvastuk mindannyian, egy törvényszéki tárgyaláson a vádlott és cimborái agyonlőtték a bírót, az ügyészt, a sheriffet, szóval valóságos csatát rendeztek a törvény szentnek ismert csarnokában. Ez pedig történt itt Amerikában az Ur 1912-ik évében. Ha ez, ami teljesen kizárt dolog, — nem itt, hanem véletlenül nálunk Magyarországon. történt volna, akkor most tele szájjal bömbölnének megint a német és az angol lapok. És ismét csak arról írnának egész hasábokat, hogy a magyar vad, fékezhetetlen, stb. nép, szóval itt nincs helye. De, mivel a dolog itt Amerikában történt, hát senki sem kiabál, hanem napirendre térnek hamarosan az egész véres dolog felett és mire a vén Europa lapjai, köztük az óhazai lapok is hirt szereznek erről a csakugyan barbár esetrpl, akkorra már csak egy egyszerű “Amerikai történet” lesz az egészből, ami vér nélkül nem is eshet. És a végén még odaírják, — hogy azért Amerika mégis az igazi kultúra és előrehaladás hazája. * * Ha az ember elhagyja Magyarországot a mi szép hazánkat és bárhová megy a külföldön, nem a leghizelgőbb hangú jelzőket hallhatja, amikor a magyar nép ről, a magyar nemzetről van szó. Ausztriában és Németországban sajnos a legelterjedtebb elnevezés “Die barbár, magyarén” ami tulajdonképen annyit jelent, hogy műveletlen, tanulatlan buta népnek ismerik a magyart. Itt Amerikában, sajnos itt sincs jóban. Mi ott vagyunk azok között a népek között, melyek az Egyesült Alamok bevándorlási biztosai szerint ,,nem kívánatos elemek.” Hogy ez miért van igy, arról nagyon sok szomorú és tanulságos történetet lehetne elbeszélni, amelyekben tényleg a legtöbbször a furkos bot és a bicska játszották a főszerepet. És bár ezek az esetek mindinkább ritkábban fordulnak elő, sajnos még kis részben okot adnak a rólunk táplált rossz vélemény fentartásá- hoz. És hogy ez igy van, az igen szomorú, de tanulságos is, mert a saját kárán tanul az ember s igy nincs messze az az idő, midőn helyet kérhetünk a kultur néi8-|í8. Március tizenötödikének emlékét szerte az országban, egész Amerikában megünnepli minden magyar bevándorolt. Mégünneplik az egyházak, az egyletek, a társaskörök, a sajtó, szóval mindenki igyekszik szeretettel megemlékezni az elhagyott haza ama nagyjairól, akik szabadságukat, vérüket és életüket készek voltak feláldozni az imádott haza függetlenségéért. Szépek, meghatók ezek az ünnepélyek nagyon, de még sem oly annyira szivrehatók, mint ha a magyar bevándoroltak itt Amerikában született és angol iskolákban nevelt gyermekeit látja az ember ünnepelni. E sorok Írója résztvett egy márciusi emlékünnepélyen, hol harminc gyermek nem tiszta magyar sággal ugyan, de magyart szerető szívvel énekelte “hazám, hazám, szegény magyar hazám.” És amig a bevándorolt magyarok itt született gyermekei ily igaz szeretettel ragaszkodnak szülőik szülőföldjéhez, addig Magyarországot vész nem fenyegetheti, mert ha ily nagyfokú hazaszeretet él a magyarok között még ezer és ezer mértföldnyire a szülőhazától is, akkor bátran élhetünk Kossuth La jós szavaival. “Magyarországot a poklok kapui sem dönthetik meg.”
