Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-16 / 11. szám
10 ii. sz. 1912 március 16. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja Hazelkirk, Pa. Utána kérdezősködtür a dolognak s fogjunk értesíteni. Nem akarnak elhamarikodlva itélett mondani. Előfizetése rendben van. Üdvözlet. Lapunk barátait szives szeretettel kérjük arra, hogy a magyarság és különöseb ben az egyház társadalmi életben végbemenő eseményekről bennünket tudósítani és ekkép hírrovatunk változatossá tételéhez hozzájárulni szíveskedjenek. Valamint természetesen hálás köszönettel fogadjuk, hogy ha testvéreink az által is megmutatják lapunk iránti szerete- tiiiket, jóindulatukat, hogy ezt barátaik, ismerőseik közt terjesztik 'és bennünket uj előfizetők beküldésével megörvendeztetnek- Mi minden erőnket megfeszítve, teljesen érdek nélkül, nem pénzért, nem fizetésért dolgozunk, hanem azért, hogy fáradozásunkkal Isten országának szent ügyét előbbre vigyük, magyar református anyaszentegyházunknak minden jutalom várása nélkül, szolgálatot tegyünk, és a hitéletet építsük, erősítsük. Méltán számítunk ez önzetlen munkánkban minden jóravaló magyar református test vérünk szives segítségnyújtására. * Tomko János urnák, Homestead, Pa. Igen köszönjük odaadó és nem is remélt szép sikerű fáradozását, melynek első eredményeképen 7 uj előfizetőt szerzett lapunknak. Valóban, ha oly messze nem volna New York Homesteadtól, elmennénk, hogy megszorítsuk lapunk ho.rnes- teadi derék képviselőjének kezét és az élő szó melegével Iköszönjük meg neki lápunk irányában való hű fáradozásait. Regény. Az elátkozott család. HASZNOS TUDNIVALÓK. Irta: Jókai Mór. Vasárnapi leckéinket a vasárnapi iskola tanítóinak keresésére mindig egy héttel előre készit/ük el, hogy igy alkalma nyíljon mindenkinek arra, hogy a leckékre elkészüljön. Azért készítettük el most is a március 17-iki leckének megfelelő részeit. Tartsa azért meg mindenki a "Reformátusok Lapját”, ahol mi hétről- hétre kidolgozzuk a vasárnapi iskolák részére a bibliai magyarázatokat. Kérjük a vasárnapi iskola tanítóit, hogy pár sorban küldjenek be hozzánk tudósításokat vasárnapi iskolájuk elhaladásáról. Ezzel hasznos szolgálatot teszünk, mert felkelthetjük az érdeklődést más egyházakban is vasárnapi iskoláink iránt. 1 Aki az AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET tagja, az nyugodt lehet, mert családjáról becsületesen gondoskodott. Az öreg atyafi egyre növekedő buzgalommal bámulta a rendkivüli csodatéteÍ lket. Bámulatában egészen előre jött már a színpadig s egyszerre csak megszólalt: <— Hallod-e te muszka? Halod-e komédiás ! Nyelje el hát engem, ha tudsz. A maguszok nagymestere nagy szeme két mereszte rá. — No nyelj engem, ha igazi ördöngös vagy; nyelj el engemet. A társaság kacagni kezdett e furcsa ötletre. — Avec piai sir- Igen szívesen. Vi- szonza az ezermester, megértve a naiv kivánatot. Tessék leülni ide a székre. Az érdemes atyafi elhízott ragyogástól mosolygó arccal mászott fel az emelvényre, s vitéz önhittséggel foglalt helyett a mutatott széken, mint a ki dolgáról annyira bizonyos, hogy ellenfele tö- rekedéseit mind lehetetlenségnek tartja. — Megengedi ön, signore nobili, hogy e rendkivüli műtéthez némi kis előkészületet tegyek. Bar exemple: nem lenne ön oly kegyes, hogy előbb lehúzná a sar- kantyus csizmáit, félek, hogy azoknál fogva fennakad. Az öreg atyaifi neki feszité az egyik lába hegyét a másik sarkának s nagy tusakodással lehúzta az egyik csizmát. Még mindig mosolygott. A bűvész felvette tenyerére a nagy bagariát. — Void m’sieut et m’dam! egy csizma. Spiriti miéi ubedite! A bűvész eltá- totta a száját s a csizma egy perc alatt eltűnt. A jámbor atyafi csak úgy nézett utána : vájjon visszakerül-e még s lesz-e belőle újra csizma? Ezt bizony lenyelte. — Kérem a másikat is- Ennek a lehúzása most még nagyobb iküzködésbe került: s a becsületes atyafi képe nagyon komoly vonásokba kezdett húzódni, a midőn azt is átadta a boszorkánymesternek. — Allez, tournez! — Egy perc alatt az is eltűnt. A becsületes ember nagyon kezdett már feszengeni a széken. Ez nem jól megy. Egy kicsit izzadott a homloka. — No már most, revenons a nos mou- tons signore nobili. Tartsa ön magát nyugodtan. A bűvész egy szabómértéket vett elő s tetőtől talpig megmérte az atyafi testi hosszúságát. —- Accurat! Épen elegendő. No már most mindjárt készen leszek. Csak még egy kis türelem, signore nobili; maradjon ön veszteg. A jámbor ember kékült, zöldült; a mint a bűvész idegen bűbájos szavakat széórt feléje, s midőn háromszor körüljárta, ez mindig hordta a fejét körül utána, akár merre járt- Majd elejté az. állát, olyan hosszú lett a képe. Végre a bűvész mindennel készen lévén, elkezdte a fogait kiszedegetni: természetesen, hogy mikor ilyen nagy testet lenyel,, útjában ne legyenek. Először egy pár zápfogát vette ki s letette az asztalra, azután az első fogait szedegette ki. De már ezt nem várta végig a jámbor ember,h anem felpgrott a székről s iramodott lefelé a színpadról. — Hahó! signore; nem addig van az, kiáltó utána a bűvész s egy szökéssel utolérve, megragadta gallérjánál fogva az iramodót; tessék csak itt maradni, tessék helyt állni, ha kívánta. A jámbor ur eleinte azt ‘hitte, hogy kirántja magát a bűvész kezéből, hanem a mint aztán vette észre, hogy óriási erővel fogja meg kezeit, oda vonja magához, mint erőtlen gyermeket, a ki hiába rug-kapál mes tere térdei között, akkor elkzde ordítani torkaszakadtából. — Jaj nekem! Tekintetes alispán urambátyám, ne hagyjon. Ne engedjen enneka z ördögnek elnyelni. Nagyságos muszka ur, ne nyeljen el. Két gyermekem, feleségem van odahaza: ereszszen el, bizony soha sem jövök többet ide. Mentül jobban ordított a megrenttent atyafi, annál nagyabb hahotával kacagott a néző sereg. Valami hallatlan komikum volt egy vén bolond ember kétségbeeséséiben, ki attól fél, hogy saját kivánatára le- nyeltetik. Az alispán inte a bűvésznek, hogy szakítsa végit a tréfának; őt mégis sértette az, hogy egy Malárdyt, bármilyen szegény és ostoba is, a népség színe előtt igy csúffá tesznek; ő maga nem nevetett azon s jól esett neki észrevenni, hogy Viktor is mily megvetéssel nézi e histriói tréfát. A megszabadult atyafi bőgve jött le a színpadról s kezet akart csókolni az alispán nak, hogy nem engedte őt lenyelni. — Menjen kend, vén bolond, takarodjék ki innen! kiáltá rá haragosan az alispán. • mire a szegény ember nagy rivással sánti- kált ki mezítláb a szobából; csak odakinn kezdvén egy kicsit magához térni a nagy ijedtségből. — Hogy az Isten büntesse meg a pokolra valóját; bizony elnyelt volna, ha a tekintetes urambatyám meg nem tiltja neki.
