Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-16 / 11. szám

10 ii. sz. 1912 március 16. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja Hazelkirk, Pa. Utána kérdezősködtür a dolognak s fogjunk értesíteni. Nem aka­rnak elhamarikodlva itélett mondani. Elő­fizetése rendben van. Üdvözlet. Lapunk barátait szives szeretettel kér­jük arra, hogy a magyarság és különöseb ben az egyház társadalmi életben végbe­menő eseményekről bennünket tudósí­tani és ekkép hírrovatunk változatossá tételéhez hozzájárulni szíveskedjenek. Valamint természetesen hálás köszönet­tel fogadjuk, hogy ha testvéreink az ál­tal is megmutatják lapunk iránti szerete- tiiiket, jóindulatukat, hogy ezt barátaik, ismerőseik közt terjesztik 'és bennünket uj előfizetők beküldésével megörvendez­tetnek- Mi minden erőnket megfeszítve, teljesen érdek nélkül, nem pénzért, nem fizetésért dolgozunk, hanem azért, hogy fáradozásunkkal Isten országának szent ügyét előbbre vigyük, magyar reformá­tus anyaszentegyházunknak minden ju­talom várása nélkül, szolgálatot tegyünk, és a hitéletet építsük, erősítsük. Méltán számítunk ez önzetlen munkánkban minden jóravaló magyar református test vérünk szives segítségnyújtására. * Tomko János urnák, Homestead, Pa. Igen köszönjük odaadó és nem is remélt szép sikerű fáradozását, melynek első eredményeképen 7 uj előfizetőt szerzett lapunknak. Valóban, ha oly messze nem volna New York Homesteadtól, elmen­nénk, hogy megszorítsuk lapunk ho.rnes- teadi derék képviselőjének kezét és az élő szó melegével Iköszönjük meg neki lápunk irányában való hű fáradozásait. Regény. Az elátkozott család. HASZNOS TUDNIVALÓK. Irta: Jókai Mór. Vasárnapi leckéinket a vasárnapi isko­la tanítóinak keresésére mindig egy héttel előre készit/ük el, hogy igy alkalma nyíl­jon mindenkinek arra, hogy a leckékre elkészüljön. Azért készítettük el most is a március 17-iki leckének megfelelő részeit. Tartsa azért meg mindenki a "Reformátusok Lapját”, ahol mi hétről- hétre kidolgozzuk a vasárnapi iskolák részére a bibliai magyarázatokat. Kérjük a vasárnapi iskola tanítóit, hogy pár sorban küldjenek be hozzánk tudósí­tásokat vasárnapi iskolájuk elhaladásá­ról. Ezzel hasznos szolgálatot teszünk, mert felkelthetjük az érdeklődést más egyházakban is vasárnapi iskoláink iránt. 1 Aki az AMERIKAI MAGYAR RE­FORMÁTUS EGYESÜLET tagja, az nyugodt lehet, mert családjáról becsüle­tesen gondoskodott. Az öreg atyafi egyre növekedő buzga­lommal bámulta a rendkivüli csodatéte­Í lket. Bámulatában egészen előre jött már a színpadig s egyszerre csak megszólalt: <— Hallod-e te muszka? Halod-e komé­diás ! Nyelje el hát engem, ha tudsz. A maguszok nagymestere nagy szeme két mereszte rá. — No nyelj engem, ha igazi ördöngös vagy; nyelj el engemet. A társaság kacagni kezdett e furcsa ötletre. — Avec piai sir- Igen szívesen. Vi- szonza az ezermester, megértve a naiv kivánatot. Tessék leülni ide a székre. Az érdemes atyafi elhízott ragyogás­tól mosolygó arccal mászott fel az emel­vényre, s vitéz önhittséggel foglalt he­lyett a mutatott széken, mint a ki dolgá­ról annyira bizonyos, hogy ellenfele tö- rekedéseit mind lehetetlenségnek tartja. — Megengedi ön, signore nobili, hogy e rendkivüli műtéthez némi kis előké­születet tegyek. Bar exemple: nem lenne ön oly kegyes, hogy előbb lehúzná a sar- kantyus csizmáit, félek, hogy azoknál fogva fennakad. Az öreg atyaifi neki feszité az egyik lába hegyét a másik sarkának s nagy tu­sakodással lehúzta az egyik csizmát. Még mindig mosolygott. A bűvész felvette tenyerére a nagy ba­gariát. — Void m’sieut et m’dam! egy csiz­ma. Spiriti miéi ubedite! A bűvész eltá- totta a száját s a csizma egy perc alatt eltűnt. A jámbor atyafi csak úgy nézett utá­na : vájjon visszakerül-e még s lesz-e be­lőle újra csizma? Ezt bizony lenyelte. — Kérem a másikat is- Ennek a lehúzása most még nagyobb iküzködésbe került: s a becsületes atyafi képe nagyon komoly vonásokba kezdett húzódni, a midőn azt is átadta a boszor­kánymesternek. — Allez, tournez! — Egy perc alatt az is eltűnt. A becsületes ember nagyon kezdett már feszengeni a széken. Ez nem jól megy. Egy kicsit izzadott a homloka. — No már most, revenons a nos mou- tons signore nobili. Tartsa ön magát nyu­godtan. A bűvész egy szabómértéket vett elő s tetőtől talpig megmérte az atyafi testi hosszúságát. —- Accurat! Épen elegendő. No már most mindjárt készen leszek. Csak még egy kis türelem, signore nobili; marad­jon ön veszteg. A jámbor ember kékült, zöldült; a mint a bűvész idegen bűbájos szavakat széórt feléje, s midőn háromszor körül­járta, ez mindig hordta a fejét körül utána, akár merre járt- Majd elejté az. állát, olyan hosszú lett a képe. Végre a bűvész mindennel készen lé­vén, elkezdte a fogait kiszedegetni: ter­mészetesen, hogy mikor ilyen nagy tes­tet lenyel,, útjában ne legyenek. Először egy pár zápfogát vette ki s letette az asz­talra, azután az első fogait szedegette ki. De már ezt nem várta végig a jámbor ember,h anem felpgrott a székről s iramo­dott lefelé a színpadról. — Hahó! signore; nem addig van az, ki­áltó utána a bűvész s egy szökéssel utolérve, megragadta gallérjánál fogva az iramodót; tessék csak itt maradni, tessék helyt állni, ha kívánta. A jámbor ur eleinte azt ‘hitte, hogy ki­rántja magát a bűvész kezéből, hanem a mint aztán vette észre, hogy óriási erővel fogja meg kezeit, oda vonja magához, mint erőtlen gyermeket, a ki hiába rug-kapál mes tere térdei között, akkor elkzde ordítani torkaszakadtából. — Jaj nekem! Tekintetes alispán uram­bátyám, ne hagyjon. Ne engedjen enneka z ördögnek elnyelni. Nagyságos muszka ur, ne nyeljen el. Két gyermekem, feleségem van odahaza: ereszszen el, bizony soha sem jövök többet ide. Mentül jobban ordított a megrenttent atyafi, annál nagyabb hahotával kacagott a néző sereg. Valami hallatlan komikum volt egy vén bolond ember kétségbeesésé­iben, ki attól fél, hogy saját kivánatára le- nyeltetik. Az alispán inte a bűvésznek, hogy sza­kítsa végit a tréfának; őt mégis sértette az, hogy egy Malárdyt, bármilyen szegény és ostoba is, a népség színe előtt igy csúffá tesznek; ő maga nem nevetett azon s jól esett neki észrevenni, hogy Viktor is mily megvetéssel nézi e histriói tréfát. A megszabadult atyafi bőgve jött le a színpadról s kezet akart csókolni az alispán nak, hogy nem engedte őt lenyelni. — Menjen kend, vén bolond, takarodjék ki innen! kiáltá rá haragosan az alispán. • mire a szegény ember nagy rivással sánti- kált ki mezítláb a szobából; csak odakinn kezdvén egy kicsit magához térni a nagy ijedtségből. — Hogy az Isten büntesse meg a pokolra valóját; bizony elnyelt volna, ha a tekinte­tes urambatyám meg nem tiltja neki.

Next

/
Thumbnails
Contents