Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-12-09 / 49. szám

49- sz. 1911 december 9. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 5 AZ IGAZI ÁDVENTI ÖRÖM. Folytatás és vége.) Reménykedtek, Fogy éljö a Szabaditó, de egy Messiás, a ki a népet a római ura­lom járma alól megszabaditandja és vi­lági birodalmat ifog alapítani. És ennek dacára, Zakariás az ő népének megsza­badítását és megváltását reméli, uj éle­tet remél, melyben nincs emberektől va­ló félelem, de van Istennek tetsző szent­ség és igazságosság. Ilyen reményt táp­lál Tsten iránt, ki megigérte népének a megváltást és szent életet; s ez a biza­lom az a másik igyökér, melyből az ő ad­venti öröme származik. De vájjon nem csalódott-e Zakariás ezen ő bizalmában? Nemde az a nép, melyet a megjelent Messiás meg akart szabadítani ellensé­geitől, kötözte meg őt s szolgáltatta ki ellenségeinek? 'Nemde igazságtalan tú­rók mondtak igazságtalan ítéletet ő rá, az igazra és szentre? Igaz, úgy történt, de Zakariás az ő bizalmát Isten hivségé- ben igazán megtartotta. Az Ur Isten az ő egyszülött fia s apostolai által mindent megtett, hogy a kiválasztott népet a bé­ke útjára vezérelje. Ha nem követke­zett be a megszabaditás, nem Isten, de a nép maga az oka. De habár nem való­sulhatott meg az Ígéret Izraelen enge­detlensége miatt, Isten kegylemi ígérete teljes-illetlenül nem maradt, csak más­ként ment végbe, mint Zakariás gondol­ta. Az Á'brahám, Izsák és Jákob Istene az egész föld népei közül kiválasztotta az ő népét, mely az ő hívásának enged­ve, szent ékességgel s kész engedelmes­séggel szolgál neki. Bárhol prédikálta- tik a Krisztus ezen a világon, találkoz­nak olyanok, a kiik a megígért és földre szállott Messiást felismerték s ő benne igazi segítőt találtak. És hogy a magyar népnek — sajnos, ma még csak — ki­sebbsége ez uj testamentumi választott nép közé tartozik, nagy dicsőségére szol­gál. A ki az Ur Jézushoz, mint Idvezi- tőíhöz Ragaszkodik, -az benne és általa megnyerte az üd'vöt és a békét s a béké­vel — jóllehet sok külső elnyomatást kell is szenvednie — a megelégedést is s a megelégedéssel az örömet is, mely meg­marad és állandó a szenvedésben is. Per­sze köztünk is sokan vannak, kik eldob­ták az alázatos Ur Jézusnak igáját és istenifélelem helyett emberektől való ret­tegés foglalja el lelkűket. Persze, sok ke­resztyén házban még sok vallástalan lény és sok igazságtalanság található. Egy tekintet a bűnökre és vétkekre a mi ad­venti örömünket megzavarhatná és el­fojthatná. Solt ha meggondoljuk, hogy a tiszta evangélium éivről-éivre hirdettetik s mégis annyi szenny van köztünk és rajtunk, bizonyára kedvetlenül és elcsüg­gedve tekinthetnénk a jövőbe. És mégis bizniunk kell, mert a mi reményünk nem tőlünk is a mi hatalmunktól függ, hanem la nagylhüségü s könyörületes Istentől. A dicséret őt illeti azért, hogy mi velünk is jót tehet. Ő szabadíthat meg s meg is akar sziabaditani a mélységből; legna­gyobb ellenségünktől, a bűntől akar meg­menteni, de csak azokat, kik e segítséget hitükkel előmozdítják. Szent igéje által szénit néppé is akar tenni bennünket. Az ő igéje köztünk van és igéjében uj, szent életerő van elrejtve; és az uj egyházi év­ben igéjét hozzánk újra közelebb hozza. Legyen ez ige bensőleg is közel hozzánk! Fogadjuk szelídséggel is őrizzük meg hű­séggel ! Akkor élő ereje a mi szivünkben és életünkben is fog nyilvánulni. Ez le­gyen legfőbb gondunk az uj egyházi év­ben s nemcsak az, hogy előbb menjünk földi javakban, vagy tiszteletben és ha­talomban az emberek előtt, hanem hogy 'növekedjünk Istenben, Istennel! Ámen. Tlh. Seifert után: Székely Sándor, brownsivillei, Pa. ref. lelkész.----------o---------­HÁLAADÁSI IMA. (Beküldetett a bloomfieldi papnevelő in­tézetből.) Világnak ura, bölcs teremtője, édes jó Atyánk a Jézus 'Krisztusban! Nézz alá csillagtrónusodról mi reánk, sorsüMözött bűnös gyermekeidre, midőn hő imánk- ibaJra téged keresünk fel s elménknek szár­nyain székedhez emelkedünk, hogy kö­szönetét mondjunk néked a múltban s legközelebb ez esztendőben ráník ruhá­zott nagy áldásidént és kegyelmiedért. Te benined bíztunk mi eleitől .fogva, Uram! Téged! tartottunk hajlékunknak. Téged illet szivünknek hálája, mert Te teremtetted az eget és földet s Te igaz­gatod! hatalmas karoddal a világ folyását és annak rendjét Te tartod fenn. Te teremtették -beniniünket is és alkotád szi­vünket úgy, hogy tudjunk érezni és sze­retni; Te oltád Ibeliénk saját lelkedet, hoigy általa föl tudjunk emelkedni a föld porából 'hozzád, gondviselő édes Atyánk­hoz, mikor az öröm, a fájdalom vagy a keserűség sötét fellege borítja el szivünk derült egét. Neked köszönjük miniden örömünket és boldogságunkat s mindazt, amivel bí­runk, amit nekünk nagy kegyelmesen megadtál. Neked köszönjük azt is, hogy adtál szivünkbe olyan szeretetet, mely erős kapocsként a szülét édes gyermeké­hez, a gyermeket pedig drága szülejéhez szorosain egymáshoz fűzi; szeretetet, mely képes örömünket előmozdítani és­növelni, bánatunkat csillapítani és ke­vesbíteni ; szeretetet, mely által megőriz­hettük oly sok nehéz megpróbáltatás után is miagyar anyanyelvűnket, azt a drága szép magyar hazát, amelyet ős­atyáink drága vérük árán szereztek meg; és amelynek köbeién csontjaik porladoz- nak, szeretteink sinh almai domborulnak. Oh, dte elszorul a mi szivünk, édes jó atyánk s a fájdalom fogja el lelkünket a gondolatnál, hoigy: vájjon a mi si rhal- maink domborulni, csontjaink porladözni ott fognak-e ugyannak a ‘honnak a kebe­lén, ahol atyáink éltek-haltak, ahová visz- sza-visszavágyakozik a mi szivünk ked­veseink áldott körébe és amely hont mi hőn szeretünk é's szeretni is fogunk egész a Gol'gothóig; avagy elszóratunk a sors kegyetlen vihara által a világ minden részébe, hol nem fogjuk láthatni azokat többé, akiknek mindenünket köszönhet­jük és akiktől szivünknek mindlen neme­sebb érzelmeit nyerők?! De nem, oíh nem panaszkodunk nagy Isten ezért, mert tudjuk, hogy Te min­deneket a mi javunkra cselekszel. Ne tiltsd meg hát tőlünk, irgalmas atyánk, ha ifel-íeltörő fájdalmunknak hangot adunk szent színed előtt most, amidőn ez idegen földnek, fogadott ha­zánknak inépével hálával borulunk le me­nyei trónod zsámolya előtt; sőt amidőn igy öntjük ki előtted szivünk háláját, a rra kérünk: oh vedd kedvesen azt tő­lünk, 'bujdosó porgyermekeidtől és légy a mi őriző pásztorunk, úgy, miként a múltban voltál s akkor “semmiben meg nem fogyatkozunk.” Benned bízunk azért továbbra is, oh jó Atyánk! És a te szerető gondjaidba ajánl­juk hazánkat, nemzetiünket, kedveseinket és miimagunkat, kik elszakadva egymás­tól, egyikünk a sóhajtások gyötrő, mási­kunk a ibujdosás keserű kenyerét eszi. Ne engedjen, hogy mindezék dacára is vala­ha letérjünk arról az útról, melyet kije­löltél a téged keresőknek; iné engedjed, hogy hazánk iránti szeretetünk valaha kialudjék a mi szivünkből, — s engedjed, 'hogy szeressük ezt a hazát is, mely gyer­mekeivé fogadott s részelteti mindenne­mű áldásaiban!; juttasd eszünkbe, hogy nekünk két hazát adott a végzett s igy kétszer annyi kötelességünk van. A te szerető gondjaidba ajánljuk ezt a hont is, Amerika földjét, mely helyet ád népünk bujdosó gyermekeinek. Tartsd; 1 meg benne az iga.z szeretetet és békessé­get. Tarts meg mindlnyájiuhkat az igaz I hitben, hogy dicsérhessünk és magasztal- I hássunk tégedet most és mindörökké. ( Ámen.

Next

/
Thumbnails
Contents