Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-28 / 43. szám
43- sz. október 28. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja. 3 a nép közé, ruhájuk alá rejtett fegyverrel. Midőn aztán a nép meg akarta támadni őt, jelt adott a katonáknak s ezek isszonyu vérfürdőt rendeztek, több száz embert, bűnöst és ártatlant egyaránt, felkoncolva. A másik vérengzéséről Lukács evangélista is megemlékezik a XIII: rész 1. és 2. verseiben ekképen : X. Jövének ugyanazon időben valami emberek, kik néki hirt mondának a Gali- leábeliek felől, kinek véreket Pilátus elegyítette vala az ő áldozatjokikal. 2. És felelvén Jézus, mondá nékik: .Gondőljátok-é, hogy e Galileabeliek bünöse'bbek voltak volna a több Galileabe- lieknél, mivelhogy ezeket szenvedték? 3. Nem, mondom nektek: Sőt inkább ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlatosképen elvesztek.” E sorokban foglalt események megértésére elegendő azt tudnunk, amit fön- nebb elmondottunk a Galileaiak vagy Zélóták politikai pártjáról. Galileában zavargások voltak, melyeket Herodes Antipas tetrarcha nem tudott elfojtani. Pilátus beleavatkozott a dologba s katonáit kirendelte az áldozatot vivő zsidók ellen. A légionáriusok aztán nem nézték, hogy zsidó templom-e az a hely, ahol a zendülőket megtalálják s berohanva oda, ■a fegyverteleneket ott koncolták föl az oltár körül s ezek vére összegyűlt az áldozati állatok vérével. Jézust a zsidók próbára teszik, hogy vájjon azonositja-e magát a Galileaiak pártjával s boszu- állást hirdet-e, ő azonban itt is a vallási kérdést veti föl és nem avatkozik a politikába, melyhez nem volt köze életében. A kinek szemei előtt a mennyei birodalom lebeg, melynek az egész emberiség egykor részesévé lehet, nem törődhetik apró politikai pártokkal. Hogy Pilatus kegyetlenségeket s még más oly vérontásokat is, melyekről a zsidók egyik szent könyve a Talmud s a zsidók történetének leghitelesebb írója, Favius Josephus megemlékezik, elkövethetett, annak magyarázata abban rejlhetik, hogy pártfogója Sejanus, Tiberius császár kegyence, határtalanul gyűlölte a zsidókat, kiket Rómából ösmert, hol körülbelül 8000-en éltek. Ezek ott kerekdök, üzérek, orgazdák, uzsorások, keritők és még rosszabb foglalkozásúak is voltak, de volt közöttük több kiváló ember is, mint pl. az a Fuscus, kihez Horatius e kezdetű ódáját intézte: ,‘Fuscus! A bátor s igazéletü ember Nem remeg ádáz maurok nyilától...” Sejanus önhatalmúlag megfosztotta őket az Augustus uralkodása alatt élvezett kiváltságuktól, hogy isten tiszteleteiket zavartalanul tarthatták meg, igen sokukat száműzte a városból, az ott maradottakat pedig mindig zaklatta. Pilatus tehát mesterétől tanulván a zsidók iránti bánásmódot, többet mert, mint szabad lett volna és ez okozta bukását is. Sejanus váratlanul meghalván, teremtményeinek állása megingott; azonban Pilatus bízott abban, hogy nem mozdit- tatik el. Kegyetlenkedéseit és zsarolásait tovább folytatta, hiszen csak zsidókkal volt dolga s nem rómaikkal. S igy történhetett, hogy valami ámító elhitetvén a samariabeliekkel, hogy a Gerizim szent hegyén Mózes drága edényeket rejtett el, melyek felásására a samaritánu- sok tömegesen vonultak ki, ott azonban Pilatus katonái megtámadták és nagyrészt levágták őket. A helytartó a tömeges kivonulást, melyre ezek engedélyt nem váltottak nála, zendülési Kísérletnek vette és azért Tirathaba helység közelében, ahol tanyáztak rájuk tört és ott történt a nagy vérengzés. A tömeg nagyobb része fogságba esvén, közülök az előkelőbbeket a helytartó lefejeztette. A megöltek összes vagyonát pedig elkobozván, magának tartotta meg. (iFolytatása kövétkezik.) jgyedül a bibliai leckekép az, amelylyel megörven deztetheti gyermekeit.— 52 vasárnapra a bibliai képek ára a postai költséggel együtt csupán 20 cent. —írjon szerkesztőségünkhöz, 244 E.i4th Street. New York, N. Y. III. KÁPLÁR UR BAKÓ. Hiába, városon csak vigabb az élet mint falun. Ott vannak katonák, a mi a legfőbb, és vannak finom korcsmák, komédiák, tánc, muzsika, szóval van minden, a mit szem száj kívánhat. Az igaz, hogy mind ehhez pénz is kell, még pedig sok; de hát városon az is több kerül, mint falun. Me hát a kinek épen nem kerül is sok, annak is csak jut a mulatságra egyiszer-másszor. A kevésből is sok. Mert van ott elég olyan, a ki nem minden nap eszik, de azért minden nap mulat. Lám Bakó Mihálynak is annyira megtetszett a városi élet, hogy azt mondja, ha kiszabadul is a katonaságtól, soha nem megy haza. Itt marad valamilyen urnák a városban. Hja, hiába, csak gyöngyélet a huszárélet, könnyen megszokni abban az uraságot! Kivált ha káplár ur Bakó valaki, a ki csak a firer- nél feljebb valóknak köteles szalutálni, neki meg szalutál valamennyi közlegény, de még a frájter is. Nem utolsó dolog az, mikor a bundás összecsapja a bokáját és szalutál: “káplár ur jelentem alássan”. Nem is csoda, ha Mihály öcsénk úgy bétölt a dicsőséggel, hogy ha kell, ha nem kell, mindenkinek beajánlja magát, már t. i. a ki rangbéli: “ajánlom magamat káplár ur Bakó.”’ Meg azt sem lehet csudálni ezek után, hogy Bodor Lula az ő káplárjának nevezte Bakót, és pedig nagyon is büszkén. Vasárnap délután, ha végig sétált vele a sétatéren, nem cserélt volna a muszka császárnéval. De talán a muszka császár nem is lehet sokkal különb huszár csakugyan, mint Bakó Mihály, már ha valamivel nagyobb sarzsija van is neki. Mert annak előtte sem volt utolsó legény a Mihály, most meg épen nem az, mióta Lula ily szépen kihizlalta, az úri manérra kioktatta. No meg a mundér is emeli. No, hanem dolgozik is ám Mihályiban, azaz pardon bocsánat: káplár ur Bakóban a virtus. De nem is lehet az máskép. Mert a Lula mindenkori gazdájának annyi csibecombot megeszik, a kinek a csontjával három kutyát felhizlalhatna. A lek- zsirosabb falatot, a legjobbat nem az urak kapják ám, hanem mindig ő. Már pedig ez feszíti a mellet. Bort meg szintén iszik eleget. A káplár urak lénungot is csak kapnak valamicskét, meg Bakóéktól is csak kerül valami a katona-gyereknek, és a mi fő, Lula bére is van Sírt minden hónapban. Ez mind káplár ur Bakó torkán csúszik le. Ez adja aztán a virtust! De nem is érti ám úgy senki a regementben a hatvágást, mint káplár ur Bakó. Mert mikor úgy vasárnap este leül a “Vig huszárhoz” cimzett fogadóba úgy igazában mulatni, hát jaj a cibilnek, ha ki nem tér előle. Meg ha kitér, akkor is jaj. Mert káplár ur Bakó a második liternél okvetlenül megmutatja neki a huszár hatvágást. Mikor aztán a cibil bagázstól megtisztította a fogadót, a harmadik liternél már a bakákra kerül a sor, a kik mint pocsétakerülők nem méltók arra, hogy a magyar huszárral egy fogadóban mulassanak. Az ilyen vxr- tuskodások közben káplár ur gyakran megüti a lábát, azaz gyakran megütik az ő fejét; meg az is megesik, hogy a kapitány urak másnap dutyiba dugatják, nem is egy napra; de mind ez csak emeli káplár ur dicsőségét Lula szemében. (Folytatása következik.)
