Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-21 / 42. szám
XII. évfolyam Megjelenik minden szombaton. Published Weekly on Saturday. 42. sz. NEW YORK, N. Y„ 1911 OKTÓBER 21. Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N. Y., under the act of March 3, 187g. Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorki ref. lelkész. HONNAN—HOVÁ ? Honnan jösz testvérem? s utad hová vezeti Ez az a két kérdés, a mikkel társadalmi életünkben olyan gyakran találkozunk. Ezekkel köszöntjük barátainkat és ismerőseinket. Az első kérdésre könnyű megadni a feleletet. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy honnan jövünk, mi volt utunknak a kiindulás pontja, hol állottunk meg és milyen utat tettünk. Sokkal nehezebb azonban a második kérdés: utad hová vezet? Vannak sokan, a kik homályos, bizonytalan és zavaros feleletet adnak, vagy ami még szomorúbb, igv eflelnek: magam sem tudom! Célja minden embernek van. Hég a vándor is, amikor elindul, kitűz maga elé egy várost, azt szeme előtt tartja és a szerint választja ki az utakat. Milyen sokan vannak, akik földi célokat tűznek ki maguk elé, akiknek legfeljebb csak arra van gondjuk, hogy jó kedvben és vidámságban töltsék életük napjait. Az ilyenek nem vonulnak el a világ zajától a csendes családi körbe, hogy feltegyék maguk előtt akérdést, yajon az én utam hová vezet? Szegény szánalomra méltó teremtések az ilyenek, akik elfelejtik, hogy ők Istennek a gyermekei, a teremtésnek a koronáiAmilyen a cél, olyan az ut is. Vajon te kedves olvasó tüztél-e ki magad elé valamilyen nemes és magasztos célt? Tudod-e, hogy te is tagja vagy annak az emberi társadalomnak, amely becsületes és szorgalmas munkát kiván te tőled is- Ha igen, úgy választani kell és határozni az ut felöl, amelyen elindulsz. A mi utaink sokszor zavarosak, homályosak és bűnösek. De az Üdvezitő Jézus, mint jóbarát, mint jó testvér megállít bennünket útközben s felteszi előttünk a kérdést: Utad hová vezet testvérem? Sokszor fájdalom és keserűség ér bennünket és a földi nyomorúság pillanatában szólít meg hitünk fejedelme s ragad ki bennünket a földi élet homályos zűrzavarából, 'hogy megmutassa nekünk magasabb életcélunkat, hogy megmutassa nekünk azt az egyetlen utat, amely sem jobbra, sem balra, hanem egyenesen az édes Atyánkhoz vezet bennünket. Kétségbe vonhatatlan igazság, hogy azon az utón, amelyen elindultunk, többé vissza nem térhetünk. Ez az igazság a legmélyebben ragadhatja meg lelkünket és komolyan figyelmeztethet arra, hogy olyan utat válasszunk életünkben, amely a legmagasztosabb és legszebb célhoz juttat bennünket. Gyermekéveinkben nem kellett sokat gondolkoznunk, mert senki sem vonhatott bennünket felelősségre. A szülei kéz kijelölte az utat és irányította lépéseinket. Azokat a köveket, amik lábainkat megsérthették volna, elgörditette és általában a veszedelmes helyektől megóvott bennünket. A gyermekévek azonban elmúlnak csakhamar, épen úgy mint azok a harmatcseppek, amelyeket a nap aranyos sugarai megérintenek. Álmaink is elfoszladoznak és elérkezünk ahoz a naphoz, amikor határoznunk kell életünk sorsa, boldogsága vagy boldogtalansága felett. Ki ne látta volna ilyenkor azt a két hatalmas utat, amely nyitva áll az ifjú előtt és amelyen csak úgy tódulnak az emberek. Az egyik a jobboldalon van, a másik a balon. Hatalmas, ragyogó arany- hetük jelzik az utat és az irányt. Az egyik az élvezeteknek, a másik a szerencsének az útja. Vajon ezeken az utakon kell-e nekünk is elindulni? Ezeken teremthetjük-e meg igazán lelki életünknek nyugalmát és boldogságát? Kern, kedves olvasó- A két ut között van még egy keskeny és rögös ut... amit alig-alig vesz észre a szemlélő... ez az ut az erénynek, a tisztességnek, a becsületességnek és a vallásosságnak az útja, amelyen egykor, geyrmekéveink boldog napjaiban a szülei kéz elindította a mi lépéseinket. ' - . Kedves olvasó- Ezen az utón vagv-é te is velem együtt? Ha nem ezen, úgy hadd tegyem fel a kérdést lelked előtt: Utad hová vezet?
