Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-14 / 41. szám
12 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 41. sz. 1911. október 14. Regény. ■-----0-----Az elátkozott család.------o-----Irta: Jókai Mór. Merész férfiak előkeresték a romoik közöl az oltári szentségeket, a bucsujáró zászlókat, fölkeresték a legkisebb iskolai csengetyüt, mely egész maradt, annak csináltak kis haranglábat és ismét harangszó hivá a népséget Isten színe elé, és ismét hangzottak a buzgóság imái a nagy fagunyhóban, melynek templom volt a neve; ilyen aprócska templomok voltak minden szabadabb téren, mert a nép egyben úgy sem fért volna el, kivált most, a midőn mindenki sietett oda. Ah mint figyeltek az emberek arra a kis csengetyü szavára! hogy siettek minden utcából, imádságos könyveikkel kezeikben ! szólitak meg a szemközt találkozókat : “harangoztak már, mehetünk”. Ilyenkor olyan rosszul esett látni a buzgóknak, hogy itt-amott a házak, kapujában hallgatag emberek ültek, a kiket buzdított fel a harangszó; a kik zárt ajak kai, bánatos arccal néztek fel z égre, mintha nekik csak szenvedni volna szabad, és nem panaszolni. Voltak egész utcasorok, a honnan senki sem jött elő a csengetyüszóra, a honnan seki sem csatlakozott a bucsujáró menethez, ott volt legszomorubb a rombolt város képe. A szomszédok, az ismerősök gyakran beszólaltak e hallgató emberekhez: “hát ti mért nem imádkoztok? Miért nem kéritek az Istent, hogy e csapást elfordítsa rólunk?” Azok pedig feleiének nagyszomoruan: — Avagy hogyan imádkozhatnánk mi Istenhez, a midőn nekünk nem szabad templomot emelnünk ez helyen Miért nem volt nekik szabad templomot építeni azon kis városban. Ki parancsolta azt úgy, ki tartotta fenn? holott az uralkodók ezt egészen másképen rendelők, arra ismét tudatlan volna a felelet. Annyi mondható, hogy még akkor a kis urak igen nagy urak voltak hazánkban, s a mit helybehagyának a nagy királyok, e “kis királyok” gyakran hiúvá tették. No de azt én reám nem bizta senki, hogy én itt az országok sorsát intézges- sem, azért jobb lesz, ha folytatom a mi szomorú történetünket. Történt az ötödik napján az Isten látogatásának, mely nap épen vasárnapra esék, — szomorú vasárnap, — hogy azon a téren, s hozzá ékes fasorokkal s mind ehez illő szép névvel bir, Rozália-térnek neveztetvén, s melyet gyermekkoromban még disznópiacnak hívogattak, az én nagyapám gyermekkorában pedig régi rác temető név alatt ismertek, nem sokat gondolván a benne fekvők emlékezetével mint a mely helységből hordták a városba a fazekasok számáro való földet, tehát e históriai nevezetességű helyen két sajátságos csapat találkozók egymással össze, mely úgy látszik, hogy szántszándékos találkát rendezett itt egymás számára. Azok, a kik jövének a megyercsi utca felől, mind kék mente-dolmányba öltözőt férfiak; nagy massiv kerek kalapokban, széles szalagokkal, jó kordován, ráncba szedett torkú csizma lábukon; mentéiken nemcsak szép filigrános ezüst gombok, hanem azon felül egyik válltul a másikra kapcsolt függő láncok, nagy pengő szemekkel s roppant medaillonnal a közepén ; mind valódi tizenhat próbás ezüstből. És e nagy tekfntélylyel járuló személyek társasága nem más, mint az érdemes csizmadia-céh, a becsületes szekeres gazdák és a nagyon tisztelt hajós- legények, mint a kik képezék azon idő szerint a nemes város legszolidabb polgári osztályát. A velük szemközt jövő csapat férfiai ellenkezőleg zöld mentéket viselnek, zöld nadrágot zsinórral kihánytatva, helyJyel- közzel molnárszinü szürke dolmányokat, lapos ezüst pitykékkel és fekete bárány- bőr-süveget hozzá. Ezek pedig a nemes város takácsmesterei, szürszabói és molnármesterei, kiket eleitől fogva mindenki a legbékeszeretőibb polgárok gyanánt szokott elfogadni. Midőn e két szemközt jövő csapat e fenntnevezett téren egymáshoz mintegy húsz lépésnyi távolságra ért, ott megálla- podának mind a ketten, s zöldbeliek ki- vlva egy kitűnő egyéniség, fölemelt rezes nádpálcával inte a többieknek, hogy várjanak és hallgassanak: azzal kilépett a középre. Hosszú száraz férfi volt az említett, még soványabb az által, hogy öltönyének minden része feszesen állt rajta, prémes mentéje szinte megfeszült a hátán s lábait úgy szedegette fel, mintha minden lépésnél megégette volna a talpát; szikár orcáját rendkívül ékesité két hosszan lefüggő baijuszzsinor, olyan kacskaringósra csavargatva, mint egy-egy kígyó. Tudnuk kell pedig, hogy e derék férfiú a becsületes takács-céh atyamestere; érdemes Kanál Ignác uram kegyelme. Tudnuk kell tovább, hogy az érdemes takács-céh tagjai mind zöldben járnak, mind soványak és mind igaz katholiku- sok; az érdemes szürszabó-céh tagjai is ] zöldben járnak és kevés kivétellel katholikusok; a molnárok között már nagyobb a megoszlás hit dolgában, de öltönyük azért egyszínű. Határozottan kék azonban az érdemes csizmadiák ruházata, és ezek kivétel nélkül kálvinisták, túlnyomó e szin és hitvallás a szekeres gazdáknál s határozott a hajóslegények osztályánál. £ szerint e pillanatban két pártfeleke- tet látunk magunk előtt, mind megannyi testületekben. Ne feledjük el azonban, hogy a föld reszket alattunk. Nem is perlekedni jött össze a két felekezet; nem mint Konstantinápoly lakói, a végpusztulás napján a “que” fölött vitatkozni — hanem egészen más szándékból. A mint érdemes Kanál Ignác atyamester uram kilépett az őt követők közöl, a túlsó csoportozat közöl szintén előlépe nemes Bajcsy András uram, a csizmadiák érdemes céhmestere, ki nemcsak oly izmos vállakkal, oly gömbölyű termettel, még nagyolj^ ezüstgombokkal volt megáldva, miként tagtársai, hanem azonfelül nemes ember is volt; és diákul is tudott, sőt még szakállat is mert viselni az álla alatt körül, s a bajusza lőre volt hegyezve, mint egy villa. E két derék férfiú tehát egymás elé sietett, a tér közepén találkozának, ott Kanál Ignác uram előre nyujtá reszkető kezét, nemes Bajcsy András uram belecsapott abba barna tenyerével s ott rá- zogatták egymás kezét legalább öt percig folyvást anélkül, hogy valami szót tud- nnak egymással szólni; mind addig, mig a két derék férfiú szeméből megeredének a könnyek; s azután kénytelenek valának elővenni zsebkendőiket és szemeiket megtörülgetni s akként kezdeni a dologhoz. (Folytatása következik.) FIGYELEM. Tessék ezen címet kivágni és megőrizni, mert szűk* sége lehet reá. HITES ÜGYVÉD ÉS JOGTANÁCSOS HUNFAlLVY HUGÓ Irodája: 309 BROADWAY, NEW YORK. Polgári ügyek kártérítési perek és bűnügyi védelmek. KÖZJEGYZŐI HIVATAL. Irodai órák: D. e. 9-től d. 12. 6-ig. Vasárnap és ünnepnap zárva. Telefon: «73 Worth. SIMEK ANTAL közjegyző, egyedüli Harlemi magyar temetési vállalkozó 438 E. 117 St. NEW YORK Lakodalmakra és más egyéb alkalmakra kocsik rendelhetők. Telephone 2757 Harlem.
