Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-10-14 / 41. szám

41- sz. 191.1. október 14. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja. 9 — EGYHÁZI HÍREK. — New York, N. Y. A 14-ik utcai ma­gyar református egyház vasárnapi isko­lájának vezetői október 7-án szombaton este gyönyörű szép setélyt rendeztek a templom mellékhelyiségében, a mely- estére sokáig fognak a jelenvoltak kelle­mesen vissza emlékezni. A lelkész megnyitó beszéde után Vá- rady Ilonka adott elő sikeresen egy ko­moly szavalatot. Utána a vasárnapi is­kola gyermek növendékei elénekeltek né­hány dalt Gáli Irénke vezetése mellett. A közönség szűnni nemakaró tapsai mel­lett többször megkellett ismételni a gyermekek énekét. Ezután Berec Viktor egyházunk régi buzgó tagja adott em egy vig szavalatot, a mely eleitől végig állandó jókedvben tartotta a közönségei. Majd (iSajtosné) Nagy Rózsi adott elő meghatóan magyar dalokat. Többszar megkellett neki ismételni a közönség- tapsai miatt. Ezután a színdarab következett "Ka­tonásan” címmel, melyben a rövididő da­cára is kitűnő alákitással játszottak Oro- vetz Endre, (a ki a Gárday szerepét ját­szotta), (Olga és Jolán), király Juliska és Gáli Irénke, (iLengey Emil minisz­teri titkár) Sárközy István (Huszar Elemér hírlapíró) Király Gusztáv es (Gyuri inas szerepében) Tóth László. A színdarab igazán derültségben tartotta a közönséget. Gyönyörűen sikerült énekszámot adott elő Palitz Erzsiké, kit zongorán kisért •Varga Etuska. Meg kell emlékeznünk még Tomory Endréről, a ki Bridgepon- ról keresett fel bennünket és egy kacag­tató monológgal lepte meg a hallgatósá­got­Az előadás után a vidám társaság az alsó terembe vonult, a hol az egyház női tagjai szolgálták fel a közönséget finom süteményekkel és teával. A vasárnapi iskola tanítói igazán szép estélyt rendeztek és ha figyelembe vesszük, hogy e mulatság anyagilag rs körülbelül 40 dollárt jövedelmezett az egyháznak, igazán dicséretet érdemelnek. Newark, N. J. A newanki ref. egyház­ban mint minden évben, úgy most is október 8-án délután négy órakor nagy kegyelettel ültük meg az aradi vértanúik emlékezetét. A lelkész Nt. Dikovics Já­nos Jeremiás siralmai V. rész 15., 10. versét választotta szent beszédének alapigéjéül. Simkó József kollégiumi ta- | nuló alkalmi költeményt szavalt el nagy hatással. Mihályi ur záró beszéde után elénekeltük a Hymnust. Az énekeket Zboray Etelka kisasszony az egyház or­gonistája kisérte orgonán. Úgyszintén megtettük a szükséges elő­készületeket a Reformáció emlékének megünneplésére. A Ref. Női Egylet dec. 2-án előadja “Felhő Klári” cimü nép­színművét. Mindezek után már most nagy az érdeklődés a magyarok között. Wharton, N. J. Az itteni magyarság a-z ar^di 13 hős vértanú emlékéhez mél­tóan ünnepelte meg október 6-át_ vasár­nap, október 8-án délelőtt a helybeli ma­gyar ref. templomban, 11 órakor kezdő­dött az ünnepi istentisztelet, de jóval ha­marább megérkezett a helybeli két be- tegsegélyző egyesület, u. m. a Kossuth Lajos Bs. és a Passaici Társalgó és Be- tegsegélyző Wíhartoni fiókja. Mind a két egylet gyönyörű amerikai zászlójá­val, jelvény esen, szép menevben közeié dett a templomhoz, melyet a már benn levő hivek nagy számával annyira meg­töltötték, hogy az iskola terem széken is használatba kellett venni. Az istentisz­telet kezdetén elénekelte a gyülekezet a Hymnust, s még két egyházi éneket. A bibliai textus felolvasása után az egyház énekkara alkalmi éneket énekelt négyes hangban. Az ünnepi beszédet Tiszt. La­ky Zsigmond, az egyház misszionärmsa tartotta. Miután az egyházi énekkar el­énekelte a “'Mester a Bősz vihar dü­höng” vallásos éneket négyes hangban, s a gyülekezet egy vallásos éneket énekelt. Az istentisztelet véget ért. A new brunswicki református egyház orgonaszentelési ünnepélye. Az elmúlt vasárnap október 8-án d. e. lélekemelő ünnepélye volt a new brunswidki magyar református egyháznak. Egy hatalmas orgonát szenteltek fel és adtak át a ren­deltetésének. a napnak sugarai rara- gyogtak a hatalmas templomra vasár­nap délelőtt, miközben a gyülekezet aja- kánmegzendült a zsoltárok éneke. Iga­zán megható jelenet volt, a mint a 200 főnyi férfiből és 150 nőkből álló reformá­tusok örömteljesen kezdtek énekelni az uj orgona mellett. A diszistenitisztelet a következőkép folyt le. Imát mondott Rév. Sámuel Mc­j Lanahan, mely után lapunk szerkesztő­je mondott egyházi beszédet az enenről és imádkozásról. Ezután egy szép da­lárda ének következett, a melyen az egy­ház jóhangu ifjú férfi és nő tagjai vettek részt. Majd Rey, Sámuel McLenanan mondott szép beszédet, buzdítván az egyháztagókat a további nemes munkál­kodásra s Istennek áldását kérve reájuk. Végül tiszt. Hámborszky Nándor Pál felolvasta a kegyes adományozók neveit. •Ezzel az orgona szentelési ünnepély véget ért s mindenki jóleső érzéssel és kedves emlékekkel távozott el a temp­lomból. Egyházi jubileum. A jóhnstowni ev. ref. magyar hitközség az elmúlt vasárna­pon tartotta alapkőletétélénék tiz éves jubileumát. Az ünnepélyes istenitisztele­ten Nt. Dr. A. Sanders missiói superin­tended és Nt. Virág István egyházme­gyei elnök mondottak szent beszédeket. A szép egyházi ünnepély után tarsas ebéddel fejezték be a nevezetes évfor­dulót. Bridgeport, Conn. Szépen folyt le az október 6-iki gyászünnepély az elmúlt vasárnap a ref. templomban. Nt. Lúd- man Sándor ref. lelkész mondott haza­fias beszédet. Este pedig a Rákóczy Hall­ban tartatott népünnepély, a melyen a megnyitó beszédet Bölcsházy Ferenc tartotta, rámutatva arra a hazafias köte­lességre, a melyet a bridgeporti magyar­ság sohasem szokott elfelejteni itt az idegenben. A beszéd nagyhatástkeltett. Az ünnepélyen még többen szerepeltek és mondottak beszédeket, megemlékez­vén az aradi vértanukról. East Chicago, Ind. Az east chicagói ma gyarság körében egy uj körnek a meg­alakulásáról számlikunk be, a mely szeptember hó 23-án alakult meg 27 ren­des taggal. A kör neve: Az East Chica­gói Magyar Keresztyén Ifjúsági Kör. Célja: könyvtár és dalárda fentartással, szinielőadásokkal, szavalatokkal, isme­retterjesztő felolvasásokkal ápolni a ma­gyar nyelvet és szellemet s az amerikai magyarság művelődését fejleszteni. A kör első tisztviselői: elnök Nt. Vécsey Jenő ref. lelkész, alelnök Ifj. Bartha Ist­ván, jegyző Balázs Béla, titkár Czikay Ambrus, pénztárnok Várady Dániel,

Next

/
Thumbnails
Contents