Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-07 / 40. szám
2 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja. 40. sz. 1911 október 7. AUSTINI KATASZTRÓFA. OKTÓBER HATODIKÁN. “Tizenhárom” hősünk, hazánk büszkeAustin, Pa. városában gátszakadás történt, a mely sok embernek a halálát jelentette. A hivatalos számlálás szerint 24 halottat találtak meg, kiket felismerhettek, ezenkívül 86-an hiányzanak, kikről még eddig nem tudnak semmitsem. 2i halottat fedeztek még fel, kik azonban felismehhetetlen állapotban voltak. Az összes hallottak számát i5o-re teszik. A kétségbeesett gyászolók követelik a holtesteket és elvannak keseredve, hogy Pennsylvania állam nem igyekszik a chaoszt megszüntetni és erélyesen közbe lépni a segély munkálatoknál. Valóban kétségbeejtő azoknak sirása, a kik hozzátartozóik holtestét követelik. Egyik katasztrófa el sem múlik, jön a másik, a mely 100 meg 100 ember életet követel. Ezen katasztrófáknak kell valahol az okát keresnünk kétségtelen, hogy ennek az oka abban a gondatlanságban rejlik, a melylyel az itteni építkezéseket végzik. Csak akkor eszmélődnek már fel a mérnökök is, mikor a szerencsétlenségek megtörténnek. Ez az oka, hogy Amerikában vagy jobban mondva az Egyesült Államokban több a katasztrófa, mint bárhol másutt a világon. Más országokban is vannak gátak, de alig-alig történik egy egy katasztrófa, mert azok legnagyobb részben úgy vannak felépítve és megalkotva, hogy szerencsétlenség ne történhessen. Mit susog a szellő ma a füleinkbe, Hallod-e én népem, itt az idegenbe?! Bércek és tengerek hazánk és közöttünk, Mégis mi e napra sötét gyászt öltöttünk. “Tizenhárom” hősünk — megannyi oroszlán, — Szabadságért halt meg a magyar Gol- gothán... Arra sötét mulra fátyolt bárha vetünk, 1 De e’ nap az, melyet soha nem feledünk! Magyarok hazája! Én szegény országom, El ne feled, ki volt az a “Tizenhárom”! A kinek te voltál hite, imádsága. S vakon rohant érted ezernyi halálba. Bárhol él a magyar, széles e világon, Szivében éltek ti, dicső “Tizenhárom”! — Arra sötét múltra fátyolt bárha vetünk, De e’ nap az, melyet soha nem feledünk! Október hatodik — szomorúság napja — Szörnyű gyászt hozott a sorstól vert magyarra. Iszonyú hír kelt a hűvös szellő szárnyon: Hóhér kéztől halt meg mind a “Tizenhárom.” Magyarok Istene! Hol voltál szavaddal, Latrokat elsöprő súlyos haragoddal!? — Arra sötét múltra fátylot bárha vetünk, De e’ nap az, melyet soha nem feledünk! ségc, (Miért jutottatok hóhérok kezébe?! Ártatlan szivetek minden csöppnyi vére Átokként szálljon a hóhérok fejére! Magyarok Istene! verd meg őket. Isten, Olyan büntetéssel, melyre szavunk sincsen '.... '— Arra sötét múltra fátyolt bárha vetünk, De e’ nap az, melyet soha nem feledünk ! Magyarok Istene! Bujdosóik imája Áldást kér tőled a vértanuk sírjára. Boríts szemeinkre fényes tündér álmot, Engedd álmodniok: Boldog az országod! Bujdosó magyar nép gyászolva kiáltja Barát s ellenségnek az egész világba: — Arra sötét múltra fátyolt bárha vetünk, De e’ nap az, melyet soha nem feledünk! Dayton, 1911. Kovács Endre gyedül a bibliai leckekép az, amelylyel megörven deztetheti gyermekeit.— 52 vasárnapra a bibliai képek ára a postai költséggel együtt csupán 20 cent. —írjon szerkesztőségünkhöz, 244 E.i4th Street, New York, N. Y. T A R C A. A hatvágás. Irta: Kecskeméty István.------0------I. Bodor Lula. Mikor a nagysága már a harmadik szomszédasszonyának panaszolta el, hogy milyen roszak ezek a mai cselédek: Bodor Lula, a szolgáló, épen akkor tete a törvényt javában a kutnál hogy azt mondja, milyen rosszak a mai nagyságák. Egész nap semmit sem csinálnak, csak a díványon hevernek, vagy magukat szépítik, meg a szegény cselédet kunérozzák. Mikor valami szerelmes levelet kell hozni vagy vinni, mikor az urat kell valamivel elbolonditani, akkor “édes Lulám igy, édes Lu- lám úgy”; hanem bezzeg, ha valamit rosszul tesz a cseléd, vagy ha későbbre ér haza, mint az asszony várta, van akkor hadd el hadd! A szeme kisül az ember lányának, olyan szavakat mondanak neki azok a finom módis nagyságák. Szó köztünk maradjon, van is ebben valami igaz. Hanem azért Bodor Lulát nem kell félteni. Megfelel ő magáért. Nyelvét nem szokta zár alatt tartani, sőt szorgalmasan gyakorolja. Szembeszáll a legsárkányabb nagyságával is. Valami nagy becsülete egyiknek sincs előtte. Egyért azért, mert magát valamennyinél szebbnek tartja. No, mert nem is épen az utoljából való fehérnép a Lula úgy ábrázatra, meg formára nézvést! Másrészt meg azért, mert sok aszonynak gonoszságát kitapasztalta már életében. Elvi erejű meggyőződése volt, hogy az asszony mind rossz, a mennyi van. —• Hej, ha azt az urak mind tudnák, a mit műk; beh repülnének a nagyságák kifelél Most épen azt magyarázza a többieknek, hogy ha a nagyságák mind ilyenek, miért legyenek jobbak a szegény cselédek? Egy húsból, egy vérből vagyunk mindnyájan, egyformán is élvezzük a világot mindnyájan. Ez az igazság! — Ez a’, feleltek rá a lányok egy szívvel és szájjal. — Az én, nagyságám a bőrömet is lenyúzná, szólt közbe a Nap korcsmárosék Zsuzsája, csakhogy neki több jusson a parádéra; de én meg kilopom a szemefényét is, azt az egyet megmutatom, még ha hétfejü sárkánynyá változik is! — Jól teszed Zsuzsa, jól teszed! Biz’ a műk se engedjük m a bőrünket lenyúzni! —1 lUgyan, hogy tudtok igy beszélni? — szólt most közbe a Vágóék Marija, a ki eddig szótlanul hallgatta a cselédek országgyűlését, iparkodván serényen a temérdek csebren áthatolni, hogy meríthessen, s menjen haza. —• Uhuhu, a kegyes Mári! kiáltottak a lányok kacagva. Ne ereszszétek a kúthoz, hadd kapjon ki ő is egyszer már! A hízelkedő, a cselédek megrontója. Ha te olyan hízelkedő nem
