Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-09 / 36. szám
3Ő- sz. 1911. szeptember 9. 9 •efdF’7 JíostHEuijopjj jbASejm iB^uaiuv A vakok intézete Bostonban. tCér-yelmesen ^'berendezett hálószobás ja vak gyermekek részére. , iA hirnevssé vált jvak leány, Keller Helén, egy alkalommal Bostont “a jó szivek városának’’ hívta azon sok jó intézménye miatt, a miket a város felállított. Ez a kedves név csakugyan nem is volt érdemtelen, mert nincs az Egyesült Államok területén még egy oly nagyságú város, mii^Boston, a melyik annyi jótékony (intézménnyel bírna. Egyes intézmények már csaknem a századik évfordulójukat is elérték. Az olyan nép, a mely ennyire fáradozik az emberiség nyomorának az enyhítésén, csakugyan méltó arra, hogy a Reformátusok Lapjának kedves olvasói is megismerkedjenek vele. Bostonban történt az, hogy először igyekeztek az emberek a vakok nyomorúságos helyzetét megkönnyíteni és igy, a mikor iá vakok szellemi és lelki mü- veltetéséröl beszélünk, nem lenne teljes a történelmünk, ha nem számolnánk azizial, miit tettek a vakokért pl. a hires Perkins-intézetben. Keller Helén, a ki vak létére egyike volt a legműveltebb női telkeiknek és a ki ragyogó tollal tudott írni, itt nyerte kiképeztetését. — Viagy még sokkal régebben dr. Howe Gridley Sámuel itt tanitotta meg ezer- és ezerféle dolgokra ama másik vak nőt, Bridgman Laurát, a ki korában egyik leghíresebb vak nő volt. El tudjuk- gondolni mi, kedves olvasók, hogy mit jelent az, ha valaki előtt e földi világ bezárul . .. ha valaki nem látja, mint vonul végig a jóságos Teremtő a tavasz ezernyi pompájában a világalkotmányon. Hiszen az lehet a legirtóztatóbb állapot, a mikor a gyermek nem látja meg az édesapját, vagy édesanyját... nem látja soha azt a szeretetteljes mosolyt, a mely a szülők ajkára rebben, a mikor a gyermek szépen fejlődik. Volt idő, a mikor a vakokat és a süketnémákat 'egy sorba helyezték a hülyékkel, mint a kiken már egyáltalán segíteni nem lehet. Pedig dehogy nem. Csak a jó szivek áldozata kell és ha talán a vakok előtt bezárul a földi világ, megnyithatjuk előttük az örökkévalóság eszményi világát, hogy lássanak és érezzék magukat sokszor oly boldogoknak, mint mi vagyunk. Ma jmár nem áthághatatlan akadály a vakság arra nézve, hogy a szerencsétlen teremtés életében valamilyen utón sikert elérhessen. Ma már nem is olyan rendkivüli dolog, ha hallunk és olvasunk vakokról, a kik egyetemet végeztek, vagy a kik az ipar fejlesztése terén igazán bámulatos s csodás eredményeket értek el. De hogyan? Minden intézménynek alapja a szivek bensejében levő áldozatkészség. Boston város is igy tett és ma már, mint képünkön láthatjuk, el lehet mondani, hogy az Egyesült Államok egyetlen városában sem tesznek a kicsinyke vak gyermekek nevelése érdekében annyit, mint e városban. Vigyázattal és gondosan felnevelik a kis ba- bykat és sok esetben az ilyen vak gyermeknek az állapota igazán megható. A ‘'jó szivek városában” állíttatott fel legelőször «a kis gyermekek részére a vakok intézete. Eleinte nagyon szerény körben mozgott a munkálkodási köre ennek az intézménynek, de később fokonként a világ egyik legnagyobbszerü intézményévé vált. Csak néhány év kellett hozzá, a mikor a jó szivek áldozat- készsége folytán a saját otthonuknak nevezhettek egy épületet, a melyet azelőtt csak bérelve használtak. 20—25 vak kis gyermek van az intézetben, a kiket oly gonddal nevelnek fel az ápoló nők, hogy a gyermekek még sokkal különb gondozásban részesülnek, mintha odahaza lennének. Ezek a kis vakok íamugy a legtöbbnyire szegény szülőknek a gyermekei. Vannak közöttük olyanok is, a kiket a szülők, ha jól ápoltak volna, nem kaptak volna vakságot. Ez a gyermekiskola jBoston városának Roxbury nevű városrészébe van egy magas hegyen felépitve. A gyermek iskola története sem lehet érdektelen olvasóink előtt. A munka egy kis vak gyermekekkel kezdődött meg, de a jótékony intézményt nem lehetett sokáig titokban tartani. Az emberek érdeklődni kezdtek eme nemes vállalkozás iránt. Azon szülők, a kiknek vak gyermekeik voltak, felkeresték e helyet, kérdezősködtek és igy a munka folytonosan növekedett. A gyermekiskola gondozza és ápolja a reménytelen vakokat és kiváló gondozásban részesíti azokat is, a kikhez még van reménység, hogy visz- szanverjék látóképességüket. A első oldalon láthatjuk a gyermek eÉpp oly vidámak, mint azok a gyermekeka kik látnak.
