Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-08-26 / 34. szám

IO

Amerikai Magyar Reformátusok Lapja

34. sz. 1911 augusztus 26.

“Maga a vendéglős”, felelt a gyerek. És elbeszélte, hogy a vendéglős egy hét óta minden nap berúgott. “Tenger pálinkát elemésztett, tengert!” ‘Hogy lehet az?’, csodálkozott a lelkipásztor, ‘hisz azelőtt sohse (szokott Ibecsipni.” “Hja”, sóhajtott a gyerkőc, “azért ivott, mert bányára talált. Gazdag immár, nem kell húznia az igát, ihatik kedvére, mondogatta. S tegnap este azon ittasan kiko- csizott, a kocsi felborult s a boldogtalan szörnyethalt.

— A lelkipásztor legott hazafelé fordította a szekere rudját. Igen elkedvetlenedett a hióbhirre. Hisz oly boldogan tért vissza, alig várva, hogy elbeszélhesse a nagy újságot. Pár lópséssel odábbhajtva, látta, hogy Izraels Per Persson közeledik. Nem vett rajta észre semmi különöset. S azt gondolta magában : jó, hogy öt is el nem kapta a szerencse. S mindjárt meg is akarta örvendeztetni a kedvező hírrel, hogy immár gazdag ember. “Adj Isten! — köszönt Per Persson. — Most jösz Falun- ból?” “Most”, felelte a lelkipásztor. — “Éppen tudatni akartam veled, hogy jobban ütött ki a dolog, mintsem hittük ; a bányakapitány azt mondta: ezüst a lelet!” Mintha a föld nyi't volna meg Per Persson előtt. ‘Mi az? Mit beszélsz? Ezüst?” — hüledezett. — “Az”, erő'si- sitette a lelkipásztor. “Immár gazdagok vagyunk egytől - egyig s élhetünk úri módon.” “Igazán? Ezüst?” — hebegte Per Persson s mindjobban elszomorodott. — “Az hát, valódi ezüst”, hangoztatta a lelkipásztor. “Csak nem gondolod, hogy rászedlek! Mit adod búnak a fejedet! Örülj!” “Örüljek? Hogy örülhetnék?” — dadogta Per Persson. — “Macskaezüstnek véltem s azt tartván, hogy többet ér ma egy veréb, mint holnap egy túzok, száz tallérért eladtam a bánya reám eső részét Olof Svaerdnek.”

— Egészen kétségbe volt esve. Még a lelkipásztor távozása után is ott maradt állva az országúton és zokogott. A lelki- pásztor hazaérve, elküldte a szolgáját Olof Svaerdhez meg a testvéréhez és megüzente nekik, hogy a lelet: ezüst. Úgy vélte, letesz a hirhordásról, elég volt belőle. Ámde, hogy este egymagában üldögélt odahaza, megint csak úrrá lett rajta az öröm. Kiment a sötétbe s megállt azon a dombon, melyen uj paplakot akart emelni. Az lesz csak a szép, pompás paróchia, a püspök palotája se különb. Sokáig állt odakünn a sötétben elábrándozva. És nem állapodott meg az uj lelkészlak építésénél, hanem elgon dolta, ha majd erről a vidékről. szétárad a nagy gazdagság, ideözönlik a nép s

végre egész város épül az erdőben a bánya körül. Akkor aztán uj templomot is kell emelnie a városban. Erre nyilván rámegy a vagyonának tetemes része. Ue még ez se lesz elég. Elképzelte, ha majd a templom elkészül, felavatására eljön a király is számos püspökkel. És majd nagyon megtetszik neki az istenháza. Csak az lesz a kifogása, hogy nincs illendő szállása a városban. És kénytelen lesz az uj városban királyi palotát is emelni.

Eközben a felséges urnák egyik lovagja kinyitotta a sekrestye ajtaját, jelentve, hogy kész a királyi batár.

A király eleinte fel akart kelni, de később mást gondolt.

— Csak végezze be kigyelmed az elbeszélést, — mondta a lelkésznek, -— de 'szaporán. Tudjuk immár, mint gondolkozik s ábrándozik az ember. Azt szeretnénk látni: hogy cselekszik?

— De még ábrándozása közben értesült róla a lelkipásztor, — folytatta a lelkész — hogy Izraels Per Persson en- kezével oltotta ki az életét. Nem bírta elviselni azt a gondolatot, hogy eladta a bánya ráeső részét. Nyilván azt hitte, meghasad a szive, ha teljes életében de- rüre-borura látnia kell, mint örül más annak a kincsnek, mely az övé lehetett volna.

A király kissé kényelembe helyezkedett a székén. Felnyitotta mind a két szemét.

— Amondó vagyok, — szólt — hogy a lelkipásztor helyében tán még nekem is elég lett volna a bánya.

— A király gazdag — mondta a lelkész. — Mindenesetre van elege, sőt többje is a kelleténél. Nem igy egy szegény lelkipásztor, a kinek nincs semmije. Az ilyen látva, hogy nincs isten áldása a vállalkozásán, elkezd ekképp tűnődni : Nem ábrándozom többé róla, hogy magamnak húzzak hasznot abból a kincsből, s a saját tekintélyemet növeljem rajta. De csak nem hagyhatom a földben. Ki kell aknáznom a szegények meg a nyomorultak javára. Meg is teszem, hogy felsegéljem az egész gyülekezetemet. Átment hát a lelkipásztor Olof Svaerdhez meg a testvéréhez, hogy tudassa velük: valamit kellene tenniök, még pedig mentül előbb, az ezüstbányával. És az Olofék házának közelébe f>r- ve, kocsival találkozott, körűié kivont kardu emberek, mintha őriztek volna valakit. S a kocsin ült valaki, hátrakotve a kezei, bilincs a lábain. A mint odaért a lelkipásztor, megállóit a kocsi s megláthatta a foglyot. Feje be volt kötve, alig lehetett rá ismerni. De a lelkipasz» tor mégis azt hitte: nyilván Olof Svaerd az illető. Hallotta, mint könyörgött a fogoly a kisérő őröknek, hadd válthasson pár szót a lelkipásztorral. Ez hát közelebb ment hozzá. A fogoly feléje fordult. “Csak te magad tudod immár, hol az ezüsthegység”, szólitotta meg Olof. “Mi az Olof?” képedt el a lelki- pásztor. “Lásd, tisztelendő atyám, a mióta ráakadtunk az ezüsthegységre, az óta felbomlott a barátság köztem meg a testvérem közt. Örökösen civakodtunk Tegnap este is összeszólalkoztunk rajta, melyikünk fedezte fel az ezüstbányát s versengés közben agyonütöttem az öcs- csémet, ő meg itt hagyta a hatalmas keze nyomát a homlokomon. Most felakasztanak s te leszel az egyedüli, a ki tud a bányáról. Szeretnélek hát valamire kérni.” “Csak ki vele!” biztatta a lel- kipfilsztor. “Megteszem a kedvedért, ja mi tőlem telik.” “Tudód, hogy sok apró gyereket hagyok árván”, kezdte a katona, de a lelkipásztor a szavába vágott. “E tekintetben nyugodt lehetsz. A bánya rád eső részét megkapják, mintha életben maradnál.” “Nem”, vetette ellen Olof Svaerd, “valami másra kérnélek. Ne engedd egyiküket se részesíteni a bányában!” A lelkipásztor megrezzent. Némán állott a helyén s torkán akadt a 'szó. “Ha meg nem Ígéred, nem halhatok meg nyugodtan”, rebegte a fogoly. “Megígérem, teljesítem a kívánságodat”, nyugtatta meg a lelkipásztor halkan, szorongó szívvel.

(Folyt, köv.)

Ü HOLLAND AMERICA LINE j;

II New York Rotterdami szolgálat, j;

11 Ausztria, Magyarország, Romá- ; •

I I nia és Galíciából jövő és oda utazó ; ;

.. utasok részere- 11

ÍJ RÖVID ÉS CÉLSZERŰ VONAL II

■ • nagy és gyors postahaj ókkal- I I

■ • A magyar kormány és a Holland- . 1

■ ■ Amerikai vonal közt létre jött ■ ■

' » ^ 11

II egyezség folytán szállíthatunk uta- ■ ■ I; sokat a hatóságok részéről való leg- • j I; kisebb megakadályoztatás nélkül. ;;

11 Harmad osztály kényelmesen be- J J 11 rendezve házaspárok és családok J \ !I részére 2—4—6—8 ágygyal. 11

II Közelebbi felvilágosításért és hajó- II

■ > jegyért forduljanak e címre: II

II HOLLAND - AMERICAN LINE II ■■ 39 Broadway, New York.

;; és a helyi ügynököknél. «•