Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-28 / 4. szám
3. odal. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 4. sz. 1911. Január 28. mi különbség ^an az elveinkben, nem hiszem, hogy egyetlen egy helyen is azzal a határzoott logikai okoskodással válaszolnának, amelyik bizonyos tudatát árul ná el annak, hogy nem csak azért presby- terianus missiok, mert véletlenül presby- teriánok vették fel közöttük először a munkát, hanem azért, mert ezt jobbnak tartják úgy magyarságunk megőrizésére, mint vallásunk föltétien ápolására s szegény elhagyott hazánk segítésére. Bizony legtöbb helyütt csaik ia harc, az elkesredés az egymással való dulakodás hatása alatt beszélnek. Be van e közöttünk hát csak valami összetartás is? Van e közöttünk csak egy szála is annak amelyik szövetségi fegyelem hatása alatt cselekedtet velünk s kényszerít bennünket 'az együttes munkár ra az együttes dolgozásra» az együttes nevelésre ?—iNincs! Vagyunk, mert megszer veztek, vagyunk mert segitiséget kapunk az egyház megyéinktől arra, hogy legyünk, vagyunk mert nincs senki, aki odahasson hogy ne legyünk. Semmi erő nincs bennünk, semmi összetartás. Egymást nem ismerjük, egymás dolgait nem tudjuk, egymásról halvány fogalmunk sincs, hogy ki kicsoda» ki hogyan dolgozik, hol milyen az eredmény, hol milyen a magyar nemzetiségi szellem, hol menynyi az elamerikaisodás s mennyi a faj magyarság iszáma. Még csak adatokban sem tudjuk, hogy hányán vagyunk s tagjaink száma mennyi, működésűnk milyen eredményű. Pedig tudnunk kellene, mert igy nem hogy kárhoztatásra nincs sza- ívunk amazokkal szemben, ellenkezőleg nekünk nincs létjogosultságunk beszélni, — élni. — íme a magyar missio már bét esperes- séget alakított. A magyar missio tervsze rüen halad előre» a magyar missio fentart ja az egységet egymásban s az Óhazában, fenntartja az összeköttetést, a rendi szervezetet, az egymás között való figyelmet, mi pedig most még csak miként a Csákok, Amadék, Záchok elsáncoljuk magunkat s úgy élünk, amiként jónak látjuk. 'Meglássuk rossz vége lessz ennek. Meglássuk hogyha mi is nem egyesülünk, kap csőt nem osináluk, erőt n„m teremtünk magunk között a Csákok sorsára jutunk. Pedig nekünk van igazunk» pedig minekünk van csak létjogosultságunk itt, pedig miénk a terület, miénk az igaz munka ha igazán dolgozunk. A mi programmunk vallásunknak föl- tétlen tisztaságában való megőrzése ápolása, terjesztése. Magyar nemzetiségünknek ezzel kapcso latban való fenntartása a fajunk védelme Magyar hazánk terheinek könnyitése. Aki ennek a programmnak az értelmében dolgozik jól dolgozik. De ha összetartást nem teremtünk meg lássuk elhullunk. A magyar missionak már két esperes- gége van, nekünk még csak egy hajszálnyi összetartó kapcsunk sincs. — Gondolkozzunk. — Gondolkozzunk. — Nézzünk a jövőbe. •-----o----TARCZA. AZ EZÜST SZÍV.-----o----— Megbolondult sopánkodott a főtisztelendő, valóságosan és igazán meegbolondult. Egész nap nem csúszott neki a spric- cer. Ez már baj. A fél füle meg mindig a muzsika szóra hajlott. Nem jól van ez. A lábával meg ütötte a taktust, Hm, hm, mondok. A hoszonegyesét is elfogtam. Hallatlan! De ez még mind semmi. Hanem végre felállt az asztaltól, és bement táncolni. Soha életében pedig nem táncolt- Valódi világgyülőlő ba rát. (Nem olyan ám, mint miás fiatal. Gyűlöli a táncot, muzsikát, meg a női társaságot. Pedig a fehér nép bolondul utána. De ő csak úgy kisebb társaságban szereti a fejüket elesavar- gatni. Hát most megbolondult. Ugyan édes uram öcsém, nem lenne szives a helyére ülni, a kompániát kiegészíteni? Nagyon kértük aztán a bocsánatot» de mi, tudunk ugyan, de nem szoktunk kártyázni, mióta annál jobb mulatságot is ismeerünk. A plébános ur egész boldogtalan lett erre a kijelentésre. A szép házi kisasszony vigasztalta aztán meg, a ki váratlanul megjelent köztünk, s ígérte, hogy majd hoz ő mindjárt negyedik kompánistát. (Kevés vártatva hozott is: az édes apját- A béke és nyugalom ezzel a kis szobasarok asztalánál ismét helyreállt, folyt tovább a megszokott módon a kártya meg a spriccer. Hanem a nagy szbában meg a nagy diófa alatt a szi vek hevesebben kezdtek dobogni. A nagy szobában azért, mert a szép barát is elkezdett táncolni, s valamennyi ifjú uron túltett ; a nagy diófa alatt meg azért, mert a szép házi kisasszony odaült hozánk beszélgetni. Azt mondta, belefáradt a táncba, s ma nem is akar többet táncolni. A ma történt sok érthetetlen dolog között még ez volt a legérthetetlenebb. Hogy Bárány Anna belefáradt a táncba! 'No jött is utána az anyja mindjárt, még jól bele sem kezdtünk a társalgásba. — Mi bajod» édes lányom? Mért nem táncolsz? Az uj gyiidi tisztelendő (falun az ember sokáig uj miarad) tűvé teszi lérted a szobát. Gyere lányom. Nem illik neki kosarat adni. Most Van először a házunknál . . . — Nagyon fáradt vagyok, bocsássanak meg, nem mehetek. Hát nem is ment- Különben is már .elérkezett a vacsora idő, a többiek sem soká ugrálhattak már. A falusi magyar társaságok tulajdonképen nem is társaságok szoktak lenni, csak csoportok. Külön csoportokba verődnek a kártyázok a kártyák különféle nemei szerint, külön ia fiatalok meg az öregek. Csák a társalgók csoportja nincs sehol. No, hanem vacsoránál végre együtt voltunk mindnyájan. Az ételek és a felköszöntők végtelen sora mellett helylyel-közzel egy-két szót is váltottak egymással a társaság tagjai. A gabonaárak hanyatlását, a legújabb sertés-betegséget, a helyi képviselő legu jabb viselt dolgait hamar letárgyaltuk, hamarosan megbeszéltük a legújabb női divatot is, s ezzel, úgy látszott, kikoptunk a beszéd tárgyából is. A vacsora végfelé egyszer volt úgyis» hogy mindenki hallgatott. Valaki erre szokás szerint kijelentette, hogy angyal repült keresztül a szobán. A kóródi segédjegyző azonban, a ki nyolcadfél oskolát kijárt nem hitt az ángy lók léteiében, és kötelességének tartotta a t. társaságot felvilágosítani, hogy angyalok nincsenek-
