Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-08-05 / 31. szám

XII. Évfolyam. « Megjelenik minden szombaton. « Published Weekly on Saturday. « 31. sz.

NEW YORK, N. Y. 1911 AUGUSZTUS 5

Entered as second-class mater Oct. 28, 1910 at the Post Office at New York, N.Y. under the act of March 3, 1879

Felelős szerkesztő: HARSÁNYI LÁSZLÓ, new yorki református lelkész.

A HONTALAN...

Pál apostol gyönyörűen Írja le a zsidókhoz irt levelének tizenegyedik részében azt, hogy milyen rendkívüli hatása és ereje van a hitnek. A történelemből idéz példákat, hogy megvilágítsa és szem- léltetővé tegye előttünk a hit erejét és értékét.

Ezek között emlékezett meg Ábrahámról, aki hit által engedett a Mindenható szavának és elindult arra a bizonytalan földre, hogy örökségül vegye azt a helyet, amelyet Isten jelölt ki számára. Mintegy kereste azt a várost, amelyről meg vagyon Írva, hogy fundamentuma volna és amelynek építője és teremtöje az Isten.

Ábrahám vándorlása mindannyiunkra nézve nevezetes tanulságot nyújthat, ha elgondoljuk, hogy bizony mi magyarok is csak úgy vándoroltunk ki az idegen földre, hogy nem voltunk bizonyosak, mit hoz számunkra a jövendő? Boldogok leszünk-e vagy boldogtalanok? Tudunk-e magunknak uj otthont alapítani és teremteni?

Bizony sokszor köny borítja orcánkat, ha a mi elhagyott szép Magyarországunknak ama kicsinyke házaira gondolunk, melyeknek belsejében az első éneket és imádságot megtanultuk. Most itt, a messze távolban, az Ígéret földjén, ha meg van is a mindennapi kenyerünk, sokszor érezzük a hontalanságot. Sokszor keserűség tölti el a mi lelkünket és igazán csupán a hit, a vallás az, amely felemel, megvigasztal és bátorít bennünket. Ez a hit tanít meg bennünket arra, hogy volta- képen nem ez az Ígéret földje, ahol mi a mi mindennapi kenyerünket megkeressük, hanem az a város, amely felé mindannyian törekszünk, amelynek fundamentuma van és amelynek teremtője és építője maga az Isten.

Akinek azonban hite nincsen, az nem láthatja meg eme mennyei várost és nem is élvezheti abban a földi életnek a jutalmát. Az ilyen embernek az élete örökös nyugtalansággal és küzdelemmel van tele bárhol legyen is.

Abrahám egykor hontalan ember volt, akit a sors kiszakított rokonai és barátjai közül, de aki oltárt épített Istennek, hálát adott a Mindenhatónak, mert érezte, hogy egykor, a midőn a bizonytalan felé indult, Istennek áldása kisérte lépéseit.

Mi is mindannyian ilyen hontalanok vagyunk az idegenben, a kiket valami belső vágy, vagy talán a hideg számítás vezérelt az uj hazába. Az évek azonban feltar- tózhatatlanul folynak vándorlásaink közben és csak akkor nem leszünk idegenek, ha minden időben hiszünk a Gondviselés Istenében. és törekszünk ama meny- nyei város elérésére.

E hit nélkül az életünk csupán az erőknek céltalan játéka, mely testünket majd forróvá, majd pedig kihűlt porrá változtatja.

Csupán Istennel van fejlődésünknek célja, azzal a Mindenható Istennel, aki ápolója, védelmezője és megtartója a hontalannak, az árvának és az elhagyottnak.