Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-07-22 / 29. szám

29 sz. 1911. Julius 22 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 5. oldal. a EGY HITTUDÓS VALLOMÁSAI € Úgy érzem, hogy egész létem minden tartozékával az ő kegyelmének kifolyása. Ha tettem avégre valamit, mégis először tőle vettem azt. Igen, minden cselekvé­sem az ő akaratának van alárendelve, egy­szersmind az ő szellemének felvétele az én szellemembe- Tehát nincs abban ér­dem, bár nem érdem az, ha a táplálékot felvesszük, mely bennünket fentart. El­lenben sok mulasztásomnak és bűnömnek vagyok öntudatában, mely az öndicséret minden gondolatát eleve kizárja. És igy mindazzal, ami vagyok és amim van, az isteni kegyelem befolyása alatt állok s egész érzetem zavartalan háládatosság. E háládatosság azonban nem kizárólag általános, hanem kiterjed az egyes dolog­ra is, amennyiben érzésemet felgerjeszti. Tudom, hogy Isten nem érettem teremté szeretteimet, de ha a családi boldogság szivemet megindítja, hálatelten igy szó­lok: Te adtad őket nekem! Jól tudom, hogy Isten napja nem azért süt ma, hogy a szabadban sétálhassak; de ha a napfény ben a szép világ látása örömmel tölt el, dicséri őt az én lelkem. Azt mondom magamban, hogy ez vagy az a gyümölcs megért volna, akár táplál engem, akár nem, de annak élvezete a minden jó ado­mány adója iránti hálára int engemet- Hála nélkül nem élhetnék s nem szeret­nék élni. VI. Bizom Istenben. Jóllehet bizalmamban már nem egyszer csalódtam, de én voltam annak oka; mert hamis várakozásokra adtam magamat. Úgy véltem, hogy Istennek meg kell en­gemet óvnia a szenvedéstől és a köveket utániból el kell hárítania, hogy botránko- zás nélkül járhassak. Másként történt és e gondolatokkal felhagytam- Mindenre készen vagyok és még a legrettenetesebb sors felett se fogok csudálkozni. Látom, hogy egyik-másik atyámfiát megrendítő szenvedések látogatták meg. Van-e vala­mi előnyöm fölöttük, úgy, hogy hasonló sorsba jutnom lehetetlen volna? Nem várok jeleket és csudákat, nem hitetem el magammal, hogy Isten önkényesen bele­markol a dolgok folyásába, hogy értem valami különöset tegyen. Tudom, hogy ez nem lehet; azért nem is kívánom. Azért az ő kormányzását ismerem fel mindabban, ami történik. Minden egyest az egész tagja gyanánt fogok fel és azt mondom magamban, hogy az egyest nem értem, amig az egész felett nincsen átte­kintésem­Igen, lenne csak! Bizonyos vagyok a felől, hogy akkor se találnék hibát, hanem belátnám, hogy a tökéletlen csak emberi képzet, amelyet mi ugyan nem tudunk el­hagyni, ahol saját érzelmünkről és műkö­désűnkről van szó, de amelytől mentesek­nek kell lennünk a hatalmas Istenre való nézéskor. Mi megalkotjuk magunknak annak a képét, ami után szellemünk törekszik és ezt tökéletesnek nevezzük. Ehhez képest a jelenlevő tökéletlen és igy a tökéletlen képzete szükségképpen hozzátartozik elő- retörekvő szelemi életünkhöz. De az egészre nézve nincs tökéletlen, ez az én hitem. Amit Isten tesz, mindaz jól van- Ki tudná ezt másként gondolni? Nem tudom felfogni, minő jogon kételkedhetném a felett. Hisz akkor minden felett, legel- sőbben is önmagam felett kellene kétel­kednem. Óh, én lelkem,‘jól fontold meg, mit je­lentene, ha azt mondanád: az egész töké­letlen és Isten tökéletlenül működik; én azonban tudom, hogyan kellene lenni. Nem rettensz-e vissza e balga gondolat­tól ? Nem, én egészen nyugodt vagyok. Az én érzésem és törekvésem emberi, de Is­ten működése isteni- És az ő működése elöl jár úgy, hogy az én életemet is ma­gába foglalja és az az egészben saját he­lyén áll. Ami vagyok, kegyelme által va­gyok az és igy az ő kegyelme által leszek azzá is, amivé lennem kell. El fogom ér­ni célomat és saját pályámon akarok ha ladni, anélkül, hogy valami eltévelyithet- ne. Nem akarom ezt mondani: semmi szerencsétlenség nem ér engemet, hanem igy gondolkozom: bármiként alakul is sorsom, minden szenvedésben, sőt a halál ban is Isten vezet engem kézen fogva és ha ezt elismerem, boldog vagyok. Akkor hitem meg lesz őrizve rázkódta- tásoktól és bizalmam nem fog ingadozni; mert nem tapad hamis várakozásokhoz- VII. Könyörgök Istenhez. Ezt azonban többé nem abban a véle­ményben teszem, hogy azáltal valami be­folyást gyakorolhatok ő rá. Mióta az ő nagyságának sejtelmére és saját semmi­ségem ismeretére jutottam, e gondolat lehetetlenné vált előttem. És az isteni cselekvés sziikségképeniségének belátása eszközölte nálam e világosságot- így szól­tam : Hogyan befolyásolhatja a végtelent és tökéletest a véges és tökéletlen, kinek vágyai oly szétágazók, mint maga a vé­gesség? És az az Isten, aki magában nem ismer önkényt, mikép eshetik emberi ön­kény alá? Ekkor megfoghatatlan volt előttem, hogy hogyan is hitethettem el magammal, hogy hatalmam ő hozzá fel­ér. És egyáltalán nem szomoritott meg ez ismeret. Mert meg kellett vallanom, hogy ilyen képzelődés sok nyugtalansá­got okozott nekem. Gyakran mennyire megnehezitette nekem azt, hogy a kike- rülhetetlenbe bele törődjem, menyire hányt-vetett hiába való várakozások és leverő csalódások között, amelyek nem ritkán az isteni szeretetben való kételke­déshez vittek közel. Most sokkal nyugod- tabban és nagy gondtól mentesnek érez­tem magamat. Lehetne-e nyomasztóbb teher ránk néz­ve, mintha befolyást gyakorolhatnánk a Mindenhatóra? Ha nemzetemnek hábo­rút kell viselnie, teljes szivemből kívá­nom neki a győzelmet- De ha Isten igy szólna ohzzám: rajtad áll a döntés; kér lek, amint akarod, úgy történjék, — ak­kor reszketve térdre omlanék s ezt kiálta­nám : Nem én, Uram; egyedül Te! Mert egyszerre tudatára jutnék annak, hogy ez esemény következményeiért a felelőssé­get a világtörténelem egész folyásában el kellene vállalnom és e teher alatt menthe­tetlenül összeroskadnék. Igv lenne ez minden esetben, még ha a szóban forgó dolog egészen csekélynek látszana is előttem; mert a legkisebb összefüggésben áll a legnagyobbal. Óh, Istenem, tartsd fenn magadnak a minden- hatóságot és hagyj meg engem az előtted való megalázkodás állapotában! És mégis, nemde beleavatkozni igyek­szünk a dolgok menetébe? Rohanunk céljaink után, tanakodunk és cselekszünk és ezt nem ama véleményben tesszük, hogy az alapjában véve hiábavaló és min­den elkészülne a mi hozzájárulásunk nél­kül is. Meghódolás-e ez az Isten akarata előtt? (Vége) Felszólítás. Kérjük lapunk olvasóit, hogy ha az előfizetés árával hátralékban vannak, ne várják a felszólitást, hanem önként küld­jék be hozzánk az előfizetési árat.

Next

/
Thumbnails
Contents