Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-22 / 29. szám
29 sz. 1911. Julius 22. 3. oldal. gyünk és legcélszerűbb, legeredményesebb, ha elvégzett munkánk után, türelmesen várakozunk Istennek áldására. Nem azt jelenti ugyan ez a várakozás sem a társadalmi, sem a családi életben, sem az egyéni munkálkodásban, hogy ne tegyünk semmit sem és maradjunk tétlen. Nem. A földműves is, mikor elvetette a magot, egészen az aratásig ugyszólva mindennap dolgozik s minden órának leszakasztja a virágát s úgy várja a jó Istennek áldását. Nekünk is dolgozni kell egész a nagy aratás napig. Harcolni kell a hitért, a vallásért, hogy azok győzelemre jussanak és azután mikor örömmel elvégeztük munkánkat, betöltöttük hivatásunkat, Isten megjutalmaz bennünket cselekedeteink szerint. Ügynökök kerestetnekEgy megbízható ügynököt keresek a “Reformátusok Képes Hetilapja számára, Youngstoivn környékére. További felvilágosításért forduljanak a szerkesztőséghez, 244 E. 14th St., New York. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja vetelem a tisztessége^ jó ételt. Ha egy helyt elvégeztem a dolgomat, megköszönöm a munkát s Isten segedelmével tovább megyek. Istenbe vetett hitemet, bizalmamat, — ámbár felette nagy csapással látogatott meg ő felsége, — soha el nem vesztettem, s mindig áldom vezető kezét, ki a járni nem tndónak vezetője, a szegénynek gyámola, a világtalannak örök világossága, mindnyájunknak őriző pásztora. Most már Isten segedelmével, munkám után, néhány fo- rintocskát összegyűjtöttem, s még csak arra kérem az én jó Istenemet, hogy mentsen meg hosszas betegeskedéstől, s adjon időt és alkalmat nekem arra, hogy megtakarított filléreimből az’ eklézsiánál egy alapítványt tehessek, melyből aztán a hasonló testi félszegségben levő szerencsétlenek, bár némileg felsegit- tessenek. NYOLCADIK FEJEZET. Befejezés. Fénylik a setétségben is az igazaknak világosságok, a kegyelmes, irgalmas és igaz Isten által (CXII. Zsolt. 4.) Keresztyén testvkreim az Urban! Az előadott történet nem mese: élethü jellemrajza egy vak embernek. Marostorda vármegye Gernyeszeg községében lakik, s messze vidéken mindenki ismeri. Még pedig úgy és olyannak ismeri, a mint én megírtam: dolgos, becsületes, vallásos embernek. Akaratereje, vasszorgalma, tiszta jelleme, sokaknak szolgálhat intő például. Az evangéliumból azt olvassuk, hogy midőn Jézus és az ő tanítványai Jerikóba mentek: A Timeus fija Bartimeus, ki vak vala, ül vala az utón koldulván. No hát Domokos is megtehette volna Bartimeussal és más vakokkal, kik ülnek vala a jerikói utón, — hogy üljön és kolduljon, — s mint azod esengve kiál tozzák a feléjük közeledő Jézushoz: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtunk! — ő is, ha nem is épen magától Jézustól, — hiszen Ő már a mennyben van, — hanem az ő nevében csenghetett, kérhetett volna alamizsnát. Nem tette. Ez az ő egyéni jelleme. És pedig olyan jellem, mely bámulatunkra, tiszteletünkre érdemes. Méltó arra, hogy olvastassák minden keresztyén háznál az ő élete históriája. Fénylik a setétségben is az igazaknak világosságuk, a kegyelmes, irgalmas és igaz Isten által! (CXII. zsolt. 4.) Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Máté V. 16.) * * * Hallom, hallom az igét; neki szól a mennyei Gazda: Jól vagyon jó és hiv szolgám hiv voltál a kevesekben, többre bizlak ezután, menj be a te uradnak örömébe! (Máté 25., 21.) (Vége) Szülőfalum. Édes kicsi falum, Hogyha rád gondolok, A régi időkért Szivem fájón sajog. Akác soros utcád Hogyha eszembe jut, A fájdalom könnyei Bizony szemembe fut. Szép virágos réted S a sok édes emlék Hütelen fiadnak Mardossa a lelkét. A falu közepén Az a szerény hajlék, Oh bár most is látnám. Bár csak benne lennék! De sokszor álmodtam, Hogy már haza mentem; Addig voltam boldog, Mig ezt remélhettem. Hányszor felém csendül A templom harangja! Halk imára buzdít Hívogató hangja. De pokol lármája Zug felém a gyárbul, Zakatoló zajban Szivem összerándul. Szülőfalumat tán Már sohase látom... Zokogás közt száll, száll Haza imádságom. Hagymássy Béla. Hitvallásom. Hiszem, hogy az Ég Urának Igazság a pálya, H iszem, hogy az igazság az Egeket bejárja. Hiszem, hogy a hit a szívbe Terem üdvösséget, Mitől gyorsan fut a bánat S megújul az élet. H iszem, boldog aki nem jár, A gonoszok utján, Nem hajol a rossz tanácsra S nem nyög a bűn láncán. Hiszem, hogy az asszonyt Isten Jóra teremtette, Tündöklő szivárványul Gondok közepette. Hiszem, hogy a férfi karja Ledönt minden gátot, Ha az urban a bizalma S nem szór gonosz átkot. Hiszem, hogy az Isten minden Szépség, erő, pompa, Boldogság, ész, bübáj, kellem, Öt követi nyomba. Hiszem, hogy csakis a vallás Nemesíthet szivet, Mert ennek a hiányával Nincs emberszeretet. Hiszem, hogy ha én meghalok Szellemem fog élni, Mert az emberi szeretet. Sohsem fog elégni. Hoffmann Ede.
