Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-07-08 / 27. szám

6. oldal.

Amerikai Magyar Reformátusok Lapja

27. sz. 1911. Julius 8.

AZ AMERIKAI MAGYAR REF. EGYHÁZAK

Dr. Antal Géza “Tanulmányok” cirnü müvéből.

Ami pedig az első generációt illeti: e tekintetben sincs ütköző pont a két amerikai egyház s a hazai egyház között. A mily bizonyos az, hogy a második generációt nem sikerül megtartanunk magyarnak, éppoly bizonyos az, hogy a kivándorlótokat magukat nem sikerül teljesen elangolositani. Nem szólunk egyesekről, különösen a műveltség magasabb fokán állókról, kik az angol nyelvnek egész szókincsét uralják s éppen ezért összes fogalmaikat képesek uj hazájuk nyelvén kifejezni, de szólunk a zömről, a képzetlen munkások nagy tömegéről, a kik ha a munkájuk folytatásához s a naponkénti érintkezéshez szükséges néhány száz szót elsajátitják is, fogalmi világuknak legnagyobb része s főleg az, mely a vallással van összeköttetésben, egész halálukig magyar marad. Igen szépen mondja az ezer és ezer munkást alkalmazó Carnegie András, a bevándorlók egyik legalaposabb ismerője Watt életrajzához irt előszavában: “Az embernek csak egy mély forrása van, honnan üdítő vizet meríthet s az az ő anyanyelve.”

Ennek igazságától teljesen át vannak hatva amerikai testvéreink. Hogyan is feledkezhetnének meg erről éppen ők, kik a föld legkülönbözőbb nyelvű népei között folytatnak az evangéliom terjesztése érdekében páratlan áldozatkészséggel szakadatlan munkát? Amit a föld különböző népeinél oly sikerrel tesznek meg, hogyan ne próbálnák meg azt a föld egyes részeiből partjaikra özönlött s polgártársaikká válni akaró népek között? Az “American Tract Society”, mely evan- géliomi szellemben, de egyes denominá- cióktól függetlenül terjeszt mindenféle nyelvű bevándorlottak közt vallásos iratokat, axiómaként állítja fel, hogy “a bevándorlótokhoz azok anyanyelvén kell szólani; ha az első pünkösd hatását az Amerika partjaira özönlöttek közt megújulva látni akarjuk”. Ez az axióma vezette a Ref. Church és a presbiteriánus egyház belmissiói bizottságait, mikor a magyarokhoz hazai képzettségű lelkészeket hozattak s az evangéliom terjesztését minden tőlük telhető erővel — egy képes magyar evangéliomi hetilap kiadási költségeinek fedezésével is — eszközölni hajlandók. Ez az axióma vezette az Amerikai Traktatus-Társaság intézőit, kik késznek nyilatkoztak egy vallásos magyar hetilap kiadásának lehetővé tételére. De mit idézzük az amerikai testvérek ily irányú meggyőződésének kétségbevonhatatlan tényeit, mikor hazai példára is hivatkozhatunk, legmagyarabb nemzeti fejedelmeink példájára: az oláhok evange- lizálása érdekében tett kísérleteikre.

Nincsenek tehát ellentétes érdekeink. Az első generáció vallási művelésének munkáját, ha erre a magunk erejéből képesek volnánk s ha ez Amerika sajátos viszonyainál fogva lehetséges volna, minden aggódás nélkül reánk biznák. A sokat hangoztatott amerikanizálás alatt csak egyes túlzók értik azt, he gy a bevándorlottak néhány év alatt Amerika polgáraivá legyenek. A legtöbb az első és második papir kiváltását nem tartja az ame- rikanizálódás jelének. Az igazi amerika- nRálódás szerintük az, ha a bevár.dorlot- tak műveltség s különösen valláserkölcsi felfogás tekintetében asszimilálódnak. S ha elgondoljuk, hogy a bevándorlók között éppen mi magyarok szereplünk legkevesebb képzett munkaerővel (4.4 százalék) és legnagyobb zázalék- kal a nem képzett kezek (59.5 százalék) és foglalkozásnélküliek (39.9 százalék) között; ha elgondoljuk, hogy az irni, olvasni nem tudók között csak az olaszok és portugálok szerepelnek a mienknél nagyobb százalékkal, a részegség bűnében pedig a lengyelek és olaszok után a hun- garianok vezetnek 15.4 százalékkal, akkor az' amerikanizálás után felhangzó óhajtást annak tekinthetjük, ami —: óhajtásnak a kivándorlótok szellemi és erkölcsi színvonalának az amerikai puritánizmus megkövetelte színvonalra emelésére. Hogy pedig e tekintetben a mi ref. egyházunk, mely annyit áldozott a múltban és áldoz a jelenben is az oktatásügyre, s a mely éppúgy elismeri a puritán eszmény után való törekvés kötelező voltát, mint amerikai testvéreink, csak a maga törekvéseinek visszhangját hallja az igy értett amerikanizálás hangoztatásában, az természetes.

Nem ellentétesek tehát, sőt ellenkezőleg azonosak az érdekek, melyeket hazai egyházunk és a két amerikai ref. egyház a magyarok közt folytatott missziói tevékenységgel szolgálni kíván. Ha a kivándorlótok uj hazájuk földjén maradnak, a valláserkölcsi nevelés és vezetés nekik válik hasznukra; ha visszatérnek az óhazába, mi élvezzük az előnyeit annak, hogy nem hagytuk őket lelki gondozás nélkül. Amint a vallástalan s az erkölcsiségnek alacsony fokán álló kivándorló, mint métely hat családjára és környezetére, ha kint marad s megrontja a második s harmadik generációt is, úgy mételyként hat itthon is, ha visszajő s a maga szükebb, vagy tágabb körében tönkre teheti az egyház épitő munkáját. Más-más szempontból ugyan, de teljesen azonos érdek szolgálatában áll mind a három egyház, s igy kell, hogy az érdek azonossága létesítse a működésben is a harmóniát s a megzavart, de csak mulólag megzavart egyetértést helyreállítsa.

Mert most a viszony tényleg nem a békés együttműködés viszonya, hanem a meg nem értésé. Hogy hogyan fejlődtek ide a dolgok, azt ezúttal tárgyalni nem kívánom. Amerikai s magyar egyházi lapjaink, sőt magyar politikai lapjaink is többször hoznak tudósítást sajnálatos esetekről, melyeknek alapforrása éppen abban van, hogy a három egyház nem vállvetett erővel működik a lényegében teljesen közös ügyön. Hogy ennek a helyzetnek micsoda kihatásai vannak éppen a magyar ref. gyülekezetek valláserkölcsi életére, hogy a szennyes iratoknak és cikkeknek egész özöne mennyire lerontja azt a hatást, melyet az igehirdetésnek előidézni kellene, s hogy a magyar ref. lelkészek, a szeretet evangéliomának hivatalos hirdetői között dúló szeretetlen- ség mily rombolólag hat az evangélomi építés munkájára, azt bővebben fejtegetnem fölösleges; minden magyar s minden református, hazáját s egyházát igazán szerető ember csak a legnagyobb szomorúsággal s keserűséggel láthatja az amerikai lelkészek s gyülekezetek közt dúló zavarokat. Ezeken az állapotokon feltétlenül segítenünk kell.'. Ha hazai egyházunk intézői látják a tényleges helyzetet, mérlegelik a nemzeti szempontból is elérhető s elérhetlen eredményeket, vizsgálják, hogy az elérhető eredmények milv módon biztosíthatók legsikeresebben s különösen ha tekintetbe veszik a szétta-