Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-01 / 26. szám
26 sz. 1911. Julius 1 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 3. oldal. = JERUZSÁLEM. ■ Mindannyionk előtt történelmi neveze- tessséggel bir e város, amely egykor egyesittette, összpontosította a zsidó nemzetet. Mint valami üveglencse, mely á napnak szétszórt sugarait egyesítette) úgy összpontosult a zsidó nép szivének és lelkének minden vallásos érzése a "gyönyörű Jeruzsá- lemi templomban a mcjly valósággal büszkesége volt a keleti világnak. Ki ne emlékeznék közülünk Jézusnak az utolsó Jeruzsá- lemi útjára... amikor az elválás nehéz könnycseppjei peregtek le arcáról, lelkében ama sötét keresztet a Golgotán... amelyet mi érettünk szenvedett. Ez volt az a Jeruzsálem városa? a melyet képünkön bemutatunk. Ide höm- pölygött sokszor százezrével a nép. Idegenek (Görögországból, Olaszországból,1 Spanyolországból... aztán Afrikának sötét sivatagjaiból. Mind mind itt lehetett látni sokszor a különböző népeket és nemzetiségeket. Ebben a városban volt a Salamon csarnoka. .. a János tornya, ahol egykor a Sátán akarta eltántorítani az Ég és Jeruzsálem képe madártávlatból. Föld Urát. Ebben a városban terült el a gyönyörűséges Kidson völgye is? amely valósággal keleti szőnyegként terült el a szemlélő előtt, telve szebbnél-szebb keleti virágokkal. Ezreknek és Ezreknek ajka üdvözölte egykor hitünk fejedelmét) amikor a városba bevonult. Még a kis gyermekek is ég felé emelték kezeiket és úgy üdvözölték a angyszerü városban az íídvezitőt, aki olyan egyszerű volt és annyi szerete- tet mutatott mindenkivel szemben. >De ebben a Jeruzsálemben voltak a pharizeusok és Írástudók is, akik nem "tudták nyugodtan nézni Jézus hatalmát, amely az emberek lelkét magához vonzotta. Itt voltak csoportosulva azok is( akik halfáit kiáltottak ez isteni Mesterre, a galileai prófétára. Valóban különös hely volt ez a Jeruzsálem. Egyfelől Jézus ellenségeinek lakhelye, másfelöl az egyszerű tanitvá nyok büszkesége, a melyet Jézus egy napon meghódított. Akkor? amidőn Jeruzsálem népe mint egy völgybe szorított tengernek vize harsogva kiáltott feléje: Áldott a Dávidnak fia. Ez a Jeruzsálem csakugyan történelmi nevezetességű városa'azókornak a disznóhus vacsorára, de bizony neki csak káposzta-levet adtak. így történt ez néhány napon keresztül. Minden reggel elindították koldulni, de bizony ő soha sehova be nem ment egy falat kenyérért sem. Üres tarisznyával ment, azzal is jött. Lelke visszaborzadt,nem attól a tudattól,hogy ő koldus,hanem attól, hogy neki koldulni kell. Más kenyerét enni,dolog nélkül lézengeni, tűrni szívtelen emberek durvaságát,kutyák ugatását. Nem. Nem tudott belenyugodni soha. Egy éjjel aztán, mikor az egész háznép aludt, felkelt s elindult világgá. Reá nézve úgyis mindegy volt, nappal vagy éjjel vagyon; csak az nem volt mindegy, hogy a panaszos rokonok kegyelem kenyerén éljen. Ment mendegélt. Ö sem tudta hová, merre? Csak ment mint az üldözött vad, uttalan-céltalan. Most jobbfelől esett be’e a sáncba, majd bal felöl. Megbotlott kőben, hidban; árokból kibe bucskázott. Mezőkre, berkekbe tévedt. Reggelre aztán — ő tudja csak hogy miként—egy faluba ért — az Isten vezette ide, itt lakot régi gazdája — s a mint egyik-másik szembejövőtől kérdezősködve, tova halad, beleütődik egy a grófi kastély előtt a karfát támasztó s cigarettázó tiszttartóba. Ez látja hogy vak emberrel van dolga, belenyúl pénzzel duzzadó nadrág- z ebébe s néhány fillért oda ad neki. Ez volt az első alamizsna, amit kapott, ez azonban úgy zavarba hozta, hogy ijedtében-e, bámulatában-e, haragjában-e sem szólni, sem tovább menni nem tudott. Mintha lábai odagyökereztek volna. — No ne bámuljon kend, szól dölyfösen az alamizsna-osz- togató gazdatiszt, kapott kend, már mehet! — Nem azért jöttem Uram, hogy kapjak, hanem vak ember vagyok, elvesztettem az utat s ha valaki megmondaná, merre lakik az én régi jó gazdám: Török Samu? A tiszttartó Ur ezüstkampós botjával mutatott egyfelé, hogy erre ne. Domokos mintha csak látta volna, megköszönte — s ment egyfelé. Mint az ördög masinája forgott vele a világ s mint pokoli hang zúgott a fülében: kapott kend,már mehet!... Sokat bandukolt mig nagynehezen megkaphatta a Török Samu házát. ÖTÖDIK FEJEZET. Jobb a munka, m*nt a koldulás. Senkinek kenyerét ingyen nem ettük, hanem fáradsággal és nyomorúsággal.éjjel-nappal munkálkodván.hogy senkit közületek meg ne terhelnénk. (II. Thesz. III. 8.). Török Sámuel szives-örömest fogadták. Mintha csak otthon lett volna. Samu gazda, az a jó ember és Samuné asszony, az a talpig derék nő nem éreztették vele szerencsétlenségét, úgy fogadták, mintha csak szolgálatát folytatni jött volna vissza.
