Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-03 / 22. szám
22. sz. 1911. Junius 3. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 9. oldd. A KURUC IDŐKBŐL. Zrínyi Ilona, a szépséges fejedelem- asszony, szorongó szívvel nézte sürü-ros- télyos várablakából, miként küzdenek hűséges szolgái Caraffa zsoldosaival, akik minden áron meg akarták akadályozni, hogy Munkács határán learassák és betakarítsák a termést, amely a Gondviselés jóvoltából igen szépen fizetett. Kellett !s vádat védő őrségnek, de kellett a falakon kivül levő lakosságnak is, hogy tovább állják a harcot, mig majd jó Thököly Imre megérkezik felszabadító kurucaival. A várur azonban késett. Igen messziről, Havasalföld tájékáról küldte mélységes sóhajtásait a bérces Erdély csucsain át sivitó szellő szárnyán: — Én édes asszonyom, életem mindene, várj, remélj és mindenek fölött tarts ki... Caraffának, Lipót császár generálisának leghöbb vágya volt azt a ’’gyenge,de dacos asszonyt“ kifüstölni, vagy ha másként nem lehet, kiéheztetni puha fészkéből. Erős csapatokat helyezett el Munkács rónáján, hogy az aratók kaszája alá kerülő aranykalászt, ha nem sikerül a zsoldos hadak részére learatni, úgy inkább dobják lángok martalékává, de egy acélos szem abból az életből < be ne kerülhessen a várba... A gonosz szándék világos volt. Ha a munkácsi nép nem láthatja el magát a jövő évre élelemmel, úgy minden költséges ostrom nélkül kézrekerülhet a vár, miután kettő közt kell választani:’’éhen hal, vagy kapitulál“. Ferzy tábornok, a vár kötülzárásával megbízott császári vezér azonban gazda nélkül számított. Zrínyi Ilona hős kurucai egyik kezűkben kaszával,a másikban fegyverrel lepték el a dús termést adó rónát. Suhintott, pengett a kasza és durrant a puska. Dőlta kalász, de hullott a labanc is. így folyt az aratás az Ur 1686-ik esztendejében Munkács határában. A császári zsoldos hadak igen sok kárt tettek gabonában és életben, de azért még sem tudták megakadályozni, hogy a várőrség betakaríthassa munkájának gyümölcsét, ha csak harmadában is. Fáradságos munka volt ez.Talán minden kereszthez vér tapadt, de a következő évre az őrség ismét biztosítva volt, hogy Ínség ne kényszerítse megadni magát. Sőt még azt is megtette Zrínyi Ilona, = Irta : KOVÁCS ENDRE. ------hogy a várt segítség helyett maga küldött az urának mintegy 160 főből álló jól felszerelt sereget. És ezzel épen nem okozott nagy hiányosságot a várvédők soraiban, mivel sok kenyéspusztitóval és egyben igen^kétes erényü vitézzel fogyatkozott meg a munkácsi kurucok tábora. Ezalatt pedig a török seregek, melyek győzelmétől függött Thököly visszatérhe- tése, lépésről lépésre veszítették a talajt lábuk alól s velők együtt távolodott el az ország határáról a kuruc vezér is. Eperjesen azonban erősen mükökött a vértörvényszék s jaj volt annak, akire ráfoghatták, hogy ”egy gyékényen árul a kurucokkal.“ Munkács vár nagyasszonya mind e szomorú dolgokról pontosan értesült. Lehet, hogy nem minden célzatosság nélkül juttatták el a várba a kedvezőtlen híreket. Zrinyi Ilona azonban nem esett kétségbe. El volt szánva a végsőre, az esetre, ha maga és gyermekei részére teljes szabadságot, sőt még az urának is amnesztiát nem eszközölhet ki. De bízott a francia király segítségében is. Bécsben azt hitték, hogy a vár csakis a franciák anyagi támogatásával tartja magát, pedig nem úgy volt. Onnan bizony nemhogy valami pénzbeli segítség, de egy mordályra való puspakor sem jött. Absolon Dániel, Thököly hűséges kancellárja legalább ezt sejteti Béthune- hez, a lengyel meghatalmazott követhez Írott következő soraiban: ”... A szentirásban olvastam, hogy zörgessetek és megnyilik az ajtó; kérjétek és adatik nektek. Hát én kopogtattam, de nem kaptam választ; kértem, de süket fülekre találtam... “ Caraffa generálisa, Terzy gróf pedig hovatovább szükebbre vonta a blokádot. Munkács lakossága is kezdett hangosabb kifejezést adni elégedetlenségének a céltalan ellenállás miatt. Hogy itt is hathatósan működött az a bizonyos ’’bécsi kéz”, azt talán felesleges mondani. Ilyen szorongattatások közt Zrinyi Hona a lengyel királyhoz fordult. Egyik hü emberét, Görgei Imrét bizta meg ügye képviseletébei a lengyel udvarnál, ügy gondolta, hogy Szobieszki János közveti- tésével felveheti az alkut a bécsi udvarral. Nem kivánt mást, minthogy gyermekei felett továbbra is anyai gonddal Őrködjék és hogy férjét illetőleg valami tűrhető modus vivendit találjanak... Már azon volt a nagyasszony, hogy gyermekeit a lengyel udvarba küldi, de Görgei staféta által értesítette, hogy ezt egyelőre még ne tegye s minden körülmények között várja be türelemmel az ő személyes ” referandumát”. Az 1687-ik év decemberében aztán igen válságosra fordult Munkács várasszonyának a sorsa. Az élelem, lőpor fogytán volt, a várvédők tömegesen hagyták cserbe a hőslelkü asszonyt. Caraffa Eperjesen a markát dörzsölte sikerének nemsokára bekövetkezendő örömére. Zrinyi Ilona pedig várta, szjvszorongva leste Görgei Imre jövetelét Lengyelországból. De nem jött sem ő, «ein tőle valamelyes vigasztaló hir. Ellenben a város és vár népsége közt futó tüzként terjedt el a hir, hogy Thököly Imre izenetet küldött a feleségének, mely szerint küldje udvari papját a pápához azzal az utasítással, miszerint jelentse ki a szent atya előtt, hogy Thököly kész katholikussá lenni, ha őszentsége Lipót császártól kedvező békefeltételeket eszközöl ki; sőt ez esetben még a lutheránusok letörésére is vállalkozik. Absolon Dániel kancellárnak írásban küldték meg ezt a hirt Eperjesről. A hithü protestáns férfiú magánkívül rohant a levéllel Radics várnagyhoz: — Hitelt ad-e tekigyelmed ennek a pletykának, — mondta színéből kikelve Thököly hűséges embere. Radics háromszor is átsilabizálta a német akcentussal írott levelet. Hol elsápadt, hol meg szigorúságot öltött az arca. Végül, hogy némileg kitérjen a nehéz kérdés elöl, száraz hangon igy szólt: — És tekegyelmed mit gondol? Absolon igen határozottan adta meg a választ. — Hogy én mit gondolok? Azt gondolom, hogy semmit sem gondolok... — Ez ugyan nem sok! — vágott a szavába a várnagy. — De elég arra, hogy tisztába jöjjünk az állapotunkkal ■— replikázott Absolon ur. Én ezzel a levéllel egyenesen a fejedelemasszonyhoz járulok és tőle kérdezem meg, hogyan áll a dolog ? — Helyén volna — bólintott Radics. — Csakhogy — folytatta Absolon
