Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-03 / 22. szám
22. sz. 1911. Junius 3, Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 3. oldal AZ ESERNYŐ Egy mindennapi használatban levő tárgy, egy ruhadarab, a legkezdetlegesebb kiviteltől a legfirfomabbig és előállítási árát tekintve, mint mellékes dolog tűnik fel előttünk. Keletkezése alkalmával — előítéletekkel keltvén megküzdenie — nevetség és gúny tárgya volt, sőt egyes helyeken, mint államveszélyes fényüzési cikket, be is tiltották a használatát. Keletkezésekor nagy, alaktalan, Ízléstelen tárgy volt. Lassan, javítások által mindig elegánsabb, Ízlésesebb lett és ma a feltaláláskorabeli esernyőket már csak mint értékes régiségeket mutogatják a múzeumokban. Az esernyő napjainkban már annyira el van terjedve, hogy talán épen csak a Szahara homoksivatagjain nem használják. És azért mégis szükséges rossznak tekintik, különösen azok, akik hozzászoktak, hogy kezeiket szabadon himbálják és kénytelenek borús időben esőre való kilátás miatt magukkal cipelni, mert nincsenek hozzászokva ehhez a ruhadarabhoz, épen ezért a legtöbbször kiváló pontossággal valahol ’’emlékül“ hagyják. Némely faja oly nagy, mint pl. az amerikai ’ ’ business ‘ ‘ kocsikon, hogy négyöt ember aláhuzódhatik,sőt van itt akkora is, hogy egy egész család kényelmesen elfér alatta, egyéb faja pedig épen csak olyan nagy, hogy a fejet elfedi és ilyeneket a legelegánsabb dámák hordanak. A vagyonosabb emberek esernyőinek nyele ezüst vagy araiig veretes és drága kövekkel van kirakva és haladásában már akkora rekordot ért el, hogy mint népviseleti tár gyük már a múzeumokban is megfelelő helyet vívtak ki maguknak. Nagyon csodálatos dolog, hogy az esernyőt csaknem a legújabb időkik rendkívül fölösleges tárgynak tartották. A forró égöv alatt lakóknál ezt nem csodálhatjuk. Ezek a napernyőt már évezredekkel ezelőtt találták fel és dacára ennek, mi már régi babilóniai képeken is látjuk. Az esernyőnek azonban itt nyoma sincs; lehet hogy esztétikai szempontból nem ábrázolták, mert feltehető, hogyha a nap sugarai ellen, diadalmenetek alkalmával, pl, egy Semiramisnak a feje felett napernyőt tartottak, akkor esős időben még kevésbé engedték az uralkodót a kellemetlen vizesség ellen óvatlanul járni. De a rómaiak idejében és a középkorban már akadunk nyomára. A 14-ik század leírásában is csak előkelő testvéréről, az umbrellino- ról, napernyőről van említés téve és csak az 1616-ik évben Angliában megjelent egy bizonyos vígjátékban van egy jelenet, a melyből az esernyőnek európai létezésére következtethetünk, mint Kinából átszármazott tárgyra. Az esernyő behozataláig úgy segítettek magukon az emberek, mint pl. Magyarországon még ma is mindig teszik azt a falusi parasztasszonyok, hogy esős időben szoknyájukat hátulról felkapva, a fejőkre téri tik; akkor még a legelőkelőbb hölgyek is igy cselekedtek, csakhogy azoknak a szoknyájukba halcsontok és ehhez hasonló tárgyak voltak varrva, melyek kényelmesebbekké tették a szoknyának a fejen való elszenvedését. Az első esernyők, amelyekből csak a legelőkelőbb, a leggazdagabb urak dicsekedhettek egygyel-egygyel, az egyszerű háztetőknek kisebbített hasonmásai voltak; nagy, négyszögletes deszkásablak vagy négyszögletű fakeretbe feszitett bőr, esetleg viaszkos vászon, a melyek sarkaiknál vékony faoszlopokon vagy pálcákon nyugodtak. Négy embernek kellett vinnie, akik bőrig áztak azalatt, mig az ötödik, mint valami papi fejedelem a baldachinja alatt, szárazon ballagott. Az ernyő közepében pedig egy kis tenger képződött és idönkint le kellett a vizet a szélein folyatni. Kevéssel később — és itt lép az alkalmasság az előtérbe —belátták, hogy ezeknek a baldachinoknak a teteje felette hasznavehetetlenek és azon munkálkodtak, hogy úgy készítsék az esernyőket, hogy az könnyebb legyen és egy ember maga is vihesse oly módon, hogy a közepén legyen a nyele. Egyidejűleg alakították olyanra a tetejét, hogy a viz könnyen lecsoroghasson róla. Az esernyő igy köríil- belől elnyerte mai alakját. Csakhogy akkor még a kinyitás és becsukás olyan kezdetleges volt, hogy azt csak odahaza lehetett elvégezni és ha valaki nyitott esernyővel ment el hazulról, addig le nem csukhatta mig ismét haza nem ért. Mint a postakocsit kiszorította a helyéből a vasút, épen úgy a megfelelően elkészített esernyő kiszorította helyéből a régi baldachint és vivői elestek keresetüktől. Az esernyő ellen Párisban fel is lázadtak, de mint látjuk, nem tüntethették el a föld színéről. A ki urat akart játszani, nem tartotta maga az esernyőjét. Ez lehetett az oka, hogy egy félszázadig az eser- nyöviselést nyárspolgárias dolognak tartották. Idők folytán azonban, midőn az esernyő mindinkább alkalmasabb és praktikusabb alakot és szerkezetet kapott, a legelőkelőbb körökben is tért hódított. Tudunk királyokról, akik esős időben sajátkezíileg tartották fejők fölött esernyőiket. Mostanában már csak a katonai egyenruha áll vele kiengesztelhetetlen hadilábon. De itt is van kivétel, mert ma már tábornokok sem tartják egyenruhájukkal össze- férhetlennek az esernyő használatát. Kovács Endre. A csillagjárást fürkészem. A csillagjárást fürkészem az égen, És figyelem a hajnalt, ha derül, Elhagyott tájon, partján halk vizeknek Méláz a lelkem egyedül. Messze kerülöm a lakott vidéket, Csábítanak a járatlan utak, Hol képzeletem szárnya ostromolja, A földöntúli álom-kapukat. Magamhoz emelek egy kis bogárkát A tenyeremen hordom, úgy megyek. És mintha csak a bogárkával élnék A határtalan föld felett. Úgy értem minden küzködését, vágyát, Megérzem, ha megunta a kezem, S mint ismerőst, egy zöldebb kis bokornál Lassan, vigyázva leteszem. És szembe jő velem egy embertársam, Mogorván szól rám: “itt tilos az ut” És poros országúira kell letérnem. Mely megkerüli a közel falut. S eszembe jut én parányi társam, Ki ott a fűben oly boldog és szabad: És fájó szívvel ó, úgy megirigylem Azt a kis igénytelen bogarat. Mert annak útját nem szabják meg csőszök Bármely fűszálon lenyugodhatik, És minden tájon őrzi a teremtő A kis bogárkák szent hajlékait. De nekünk sokszor nem jut vetett ágyunk, S idegen föld az, melyet taposunk, És szegénységben, itt e nagyvilágon Sem élni, sem meghalni nincs jogunk. Peterdi Andor.