Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-08 / 14. szám
14. sz. 1911. Április 8. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 9. oldal. A sáros czipő. Elemér sohasem taíkaritotta meg a czi- pöjét, mikor az iskolából hazament. Sokszor pedig igen esős idő volt és igy a sáros czipőj ével igen sok gondot adott az édes anyjának. Nap-nap után takarítani kellett Elemér után az édes anyjának. Hiába volt minden figyelmeztetés, Elemér soha sem tisztította meg czipőj ét, hanem sárosán lépett a szőnyegekre. Egy napon aztán Elemér anyja épen mikor ő ki akart menni játszani pajtásaival, ráparancsolt, hogy a szobát fel kell súrolnia. Elemérnek ez rosszul esett, de anyja parancsának nem állhatott ellen, mert az csakugyan jogos és igazságos volt. MásGYERMEKEKNEK. Elemér súrolása. nap a szőnyegeket kellett lesepernie a sártól, amit behozott. Harmadnapon a czipőit kellett megszárítani, mert a vízbe lépett. így ment ez napról-napra és Elemér, bár rendkiviil szeretett volna kimenni játszani, nem tehette, mert mindig volt annyi munkája, amit maga után végezni kellett, hogy az egész szabadidejét elvette. Egy napon aztán, mikor az iskolából hazajött, szépen megtöriilte a czipőit és igy szólt édes anyjának: Igazad van belátom tévedésem. Óh, mennyit játszhattam volna azon idő alatt, mit itt kellett a tísz- togatássl eltöltenem. A súrolás használt Elemérnek, mert máskor sohasem ment be a szobába, anélkül, hogy czipőj ét megne törölte volna. Az önzetlen Jenő szorosan összecsavarta a papírzacskó tetejét, hogy a kis Erzsiké meg ne lássa mennyi czukorka van benne. “Nem adhatok neked Erzsiké, mondotta Jenő ezek bői a czukoiikák- ból csak egy kis darabot.” “Jenő” szólt az édesanyjuk” adjál a nővérednek is czu- korkádból. Emlékezz vissza, hogy ő mindégadni szokott neked az övéből, anélkül, hogy megvárná mig te kérsz tőle. “Oh nem adhatok”, mondá panaszos hangon Jenő “hiszen ez az a czu- kor amit én legjobban szeretek és olyan kevés van belőle. Aztán adtam neki egy narancsot tegnap és úgy gondolom, hogy megkellene néki vele elégedni. ’ ’ “Jenő” szólalt most meg a János bátyja, ki épen azelőtt való este érkezett meg a családi hajlékba. “Ép most jövök egy hosszú útról, egy nagy erdőségből és el akarom mondani neked mind azt, amit ott láttam. Tudod, hogy azokban az erdőkben, a melyekben jártam csupa vadállatok vannak.” Jenő most elfeledkezett a czukor- káról és mindenről, mert nagyon szeJenő és Erzsiké. farkas, történetet.” A vezetőnk azt mondta, hogy a farkas nem lehet messze, mi is kibújtunk hát azt figyelni. Nem sokára meg is találtuk a nyomát és úgy gondoltuk, hogy bizonyára valamely állatnak az életére szaglászik, mert mint vezetőnk említette a kiáltás egy éhes farkas kiáltása volt. Egy darabig eltűnt a sürü bokrok között, de aztán hirtelenelő termett, magával vive az llatot, a melyet meg ölt. Lefektete azt a földre és aztán megint elkezdett többszörös|en kiáltani. “Miért kiabál most?” kérdé meglepődve. A társait hívja felelt a vezetőm nyugalommal. A farkas ugyanis soha sem nyúl áldozatához addig, mig össze nem hívja társait, hogy a lakomán megosztozzanak”. Jenő csendesen ült egy pár per- czig a történet befejezése után aztán szó nélkül általment asztalához, kinyitotta a cukorzacskót, mint aki jól megértette a történet tanulságát. “Kettő öt, hét, tiz, tizenkettő” számitgatta,” hangosan. János bácsi nekem tizenkét darab czukrom van és abból adok a kis Erzsiké testvéremnek hetet. Ugy-e bár én is megosztom a czukorkámat, mint a farkas tette. rette a mesét hallgatni és minden történet között a legjobban szerete azokat a melyek a vadállatokról szólották. “E er este, a mikor már elrendezkedtünk sátorunkban, messziről farkas kiálltást hallottunk,” kezdé a nagybátya a “Oh igen, felelte János bátga, “nagyon szép tőled kis fiam, de arra kérlek, ha még egyszer kisértetbe jönnél gondolj csak vissza az önzetlen farkasra?” Meg fogom próbálni mindég” szólt Jenő” és meg is tartotta ígéretét.
