Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-14 / 2. szám
2. odal. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 2. sz. 1911. Január 14. Petőfi, Arany, Jókai s a többiek a kiknek nevét mindenki tisztelettel említi; ezek mind ilyen munkások voltak, a kiket nem a hírnév és a dicsőség vitt előre, hanem az a szellem melyet az evangélium hirdet, a mely alázatosságra, szerénységre és igazi munkálkodásra tanítja meg az embereket A társadalom ezeket a nagy embereket lehet, hogy nem jutalmazta meg munkálkodásuk érdeme szerint, de azért mi mégis azt mondhatjuk, hogy csak az önzetlen s fefetbarátainíbért való munkálkodás emel bennünket és biztosíthatja számunkra a boldogságot. LEVÉL A SZERKESZTŐSÉGHEZ. Nt. Harsányi László urnák az „Amer. Magy. Reformátusok Lapja” szerkesztőjének, New York, N. Y. Igen tiztelt szerkesztő ur! Miután kedvenc lapomnak: az .AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA1‘-nak egy- két számát nem kaptam meg: engedje meg, tisztelt szerkesztő ur, hogy becses figyelmét erre fölhívjam. Bár tudom, hogy a Lapnak áthelyezése következtében több bonyodalmas ügy támadt, de hiszem* hogy rövid időn belül minden a lapot érdeklő ügy elintézést fog nyerni. És e helyen is nem mulaszthatom el a fölötti örömömnek adni kifejezést, hogy az amerikai magyar reformátusoknak egy olyan magas színvonalú lapjok van, mely úgy külsőleg, mint belső tartalmánál fogva igazi büszkesége lehet nem csak az amerikai magyar reformátusoknak, hanem az egész magyarságnak. Mert ez a lap igazi oktatója a népnek, melyben az olvasó csak szépet és jót talál, a mi a léleknek gyönyörűségére és hasz nára szolgál; mert ez a lap megvilágítja a Krisztus szellemét, azt a szellemet, melyet kell hogy minden ember magába szívjon melynek alapján áll a mai egész müveit világ. AZ „AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA” nak kell hogy minden magyar ref. ember előfizetője legyen, hogy ezáltal is építsük szivünkben az Urnák templomát s ápoljuk a hitet é igazi tudományt; s tudományunkkal és egész lelkűnkkel gyújtsuk meg nemzeti érzelmeinknek fellobbanó fák- lyatüzét* hogy megvilágítsuk a mi nemzeti nagyságunkat itt az idegenben, távol a mi kedves magyar hazánktól, attól a föld töl, a hol egykor bölcsőnk ringott és a hová a lelkünk mindég vissza-vissza vágy . . . Itt az idegenben ne feledjük soha, hogy az apáink magyarok voltak, kik érettünk és hazánkért éltek és haltak. S mi, habár távol is estünk e hazától, azért itt is kötelességünk azt szeretni és nagygyá tenni. És ezt úgy érhetjük el, ha egyesült erővel kitartóan dolgozunk és szorgalmasan - tanulunk; mert ne feledjük, hogy „elvész a nép* mely tudomány nélkül való”. Maradtam t. szerkesztő urnák mély tisztelője és igaz híve, Azary Pál. P. O. Box: 43, Nanty-Glo, Pa. E szép levélhez, mely a Reformátusok Lapjának nyilván a fejlődését mutatja, nincs is mit hozzá fűznünk. 'De a midőn számtalan helyről keresnék fel naponta bennünket és értesítenek arról, hogy a lapunk szellemével és tartalmával mennyire megvannak elégedve, Lehetetlen, hogy kitartásunk és buzgalmunk az ilyen levelek folytán ne nagyobbodna. Mi azért kettőzött szorgalommal fogunk a jövőben szép képes heti lapunk által református hittestvéreinknek javára lenni és a lapunkat nagygyá tenni.------:o:------TARCZA. AZ EZÜST SZÍV.-------o-----Ezzel belenyúlt a zsebébe, s kimarkolt onnan egy marok ezüst apróságot. Mutogatta kincseit. Reám nézve a vele való találkozás is, meg az ő társasága is nagyon kellemetlen volt, hát oda se igen teintettem a csörgő ezüstre, hanem biztosítva Misi urat, hogy mivel én őt a remete ruhában meg nem ismertem, s ha ő maga be nem vallja, el sem hittem volna, hogy ő az tehát tőlem ne is féljen, nem árulom el, — indultam kifelé. De a markában levő pénz és csecse-becse közt valami mégis fél- költötté figyelmemet. Szakasztott az az ezüst szív volt az, a kit valamikor a gyüdi templomban láttam— Mihály, ezt a szivet én a templomban láttam . . . — Csak ennek a párját, feleli sértődötten. Nem vagyok én tolvaj. Igaz jusson került az én hozzám. Szegény kis szi- vecske! Jaj* milyen lány hozta! Piros, mint a rózsa, szép mint a hajnal, friss mint a gyöngyharmat, szelíd mint a csillagsugár. Szegény kis szivecske! Fáj, nagyon fáj ez a szív: nem tud meggyógyulni . . . Papot szeret szegényke. A pap is őt. De nem merik egymásnak bevallani. A kis leány bele akar halni . . . — Ne regélj, Misi, honnan tudod te ezt? — Itt volt nálam tegnap is, szürkületkor. Mondta, hogy ennek a szívnek a párját ezelőtt egy vagy több évvel Máriának ajándékozta, mikor a Mária meggyógyította szivét. Elfelejtette szerelmét; de most megint kiújult a fájdalom. Tőlem kérdezte, hogy mit csináljon. Én nem tudtam neki egyebet mondani, hogy mint adja ide ezt a szivet, majd csinálok vele valamit.. Nem akarta. Mert ez az ő ajándéka. De erőltettem. Most itt van. 'Ezután a cimborák újra belemerültek a mulatozásba. De nekem az ezüst szív nem hagyott nyugtot. Oda somfordáltam Misi komához, s halkan megkértem, hogy mondjon nekem valami bővebb felvilágosítást* ha tud, erről a szívről, meg arról a kis lányról. Azt mondta mindent tud, de most nem beszélhet, hanem holnap reggel jó korán menjek el gunyhójába. Ebben megegyeztünk, s én eltávoztam. Még messziről is kihallott a csárdából a szent remete duhaj nótája: „Nincs mennyország, se pokol . . Másnap a rendelt időben ott is voltam a gúny hónál, de a szentéletü remetét igen bajos helyzetben találtam. Két zsan- dár vallatta. Épen akkor értem oda, mikor a zsandárok a három faedény tartalmát nyilvánosságra hozták. Egyikben fehér bor volt, másikban vörös, harmadikban pálinka. Ezzel élt hát a kegyes férfiú. A zsandárok ezzel rápiritottak nagyon- De azt mondta, hogy valami ellensége cserélte ki az ő kannáit az éjjel, mig ő nem volt itthon. Úgy, hát hol volt a szent atya? kérdezte az egyik zsandár. Erre nem tudott felelni. A zsandárok tehát szépen tessékelték ki. De nem ment ám. Hanem inkább még ő került a kert felől* hogy igy meg úgy a pápa emberét ne merjék bántani. Erre a zsandárok megkínálták szívesen lánccal. A mire
