Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-11 / 10. szám
10. oldal. 10. sz. 1911. Március 11. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” hez, a inig utoljára fel nem szólalnak a samáriai nővel együtti. „Adjad uram nekem a vizet, hogy meg ne szomjuhozzam és ne .jöjjek ide meríteni.“ Ján. IY. 15. Azonban valóban csodálatosnak tűnik fel én előttem, a mikor a hires zsidó rabbinak, Hűiéinek iskolája lenézi, megveti a nőt és nem tartja képesnek arra, hogy dolgozhasson az egyházért ! .................. Olyan kevésre becsüli még a családi életben is a nőnek a szerepét, hogy a mózesi (V. Móz. XXIV. 1.) törvényre babirozva élesen kiemeli: „Bárkinek, ha nem kedves az asszony, adjon neki elválásról szóló bizonyság-levelt és bocsássa el. iMegborzadok, a mikor olvasom a hires francziai Írónak, Remán/nak ama könnyelmű felfogását, mely szerint Jézusnak eredeti mestere Hillél let volna. Soha a nőről Jézus ilyen tiszteletlenül nem nyilatkozott, hanem a családi életre vonatkozólag határozottan kimondotta, hogy „tiszteletes a házasság,“ (Zsid. lev.) És ha nem is találunk biztos adatokat arra nézve, hogy apostoli tisztséggel ruházta volna fel Jézus a nőket, mindazonáltal ott látjuk az első tanítványok között, a mint „mind egyetemben foglalatosak valónak az imádkozásban és a könyörgésben az asszonyokkal egyben.“ (Ap. csel. I. 14.) A szent Lélek némely esetben talán még sokkal hatalmasabban működik a nőnek a szivében, mint a féfiében, a mely körülmény csak azt bizonyítja, hogy a nő ép oly alkalmas az isteni eszmék befogadására és átadására, mint a férfi. Ha azért1 a mi egyházunk kebelében benső vallásos érzéstől áthatva valamely nő dolgozni akar az egyházért, vájjon van-é jogunk ahoz, hogy bűnös könnyelműséggel kioltsuk annak a nőnek a szivében Istennek mukálkodó lelkét? (I. Thess. Y. 19.) Nem! Sőt mindent meg kell tennünk, hogy a nőket minél nagyobbszámban megnyerhessük az Isten országa terjesztésére Én hiszem, hogy a mikor a Szent Lélek az első tanítványokra kettős tüzes nyelv alakjában leszállott, Bieter pünkösti beszéde nem csupán csak a férfiakat, hanem a nőknek szivét is örömérzéssel töltötte el. Nem tudom, de gondolom, hogy Izraelnek sok leánya is kereste a feltámadott Jézust Péter beszédére, hiszen világosan ki van fejezve, hogy beteljesedett Jóéi jóslata, mely szerint „prófétáinak a ti fiaitok és leányaitok.“ (Ap. csel. II. 17.) A mikor megelevenül lemkemben Saulus, a mint egykor pharizeusként' üldözni kezdte az első keresztyéneket .... látom, a mint az első jéruzsálemi gyülekezetnek tagjai szerte szóratnak, de azt is észre veszem, hogy Filep Samáriában hirdetni kezdi a Jézus igéjét és csakhamar „megkeresztelkednek mind a férfiak, mind az asszonyok.“ (Ap. csel. VIII. 12.) A vérengző Saulusból, később ’Krisztust dicsőítő Pál apostol lesz a mikor is ott találunk egy Lidia nevű pogány asszonyt „a kinek szivét megnyitó az ur, hogy figyelnjezne azokra, a melyeket Pál mond vala.“ (Ap. csel. XVI. 14.) Nem sokkal ezután az athenébeliek is Pál apostol szózatára Lukács értesítése szerint elveszítettek egy agreopagitát, Dienest és egy Damaris nevű asszonyt. (Ap. csel. XVII. 34.) így emelkedett1 az evangélium értéke, igy hatolt el annak világossága mindenkihez, nem nézvén, hogy nő-e vagy férfi, szegány-e vagy gazdag, király-e vagy koldus az illető. Jézus pedig haladt a megvilágosodott lelkek előtt buzdítva, bátorítva az együttes munkálkodásra a tiszta szivüeket, és keresve mindazokat az eltévedt juhokat, a kik ott haladtak az életmezőnek külömbözŐ utain! Harsányi László, ref. lelkész. A VALLÁS EREDETE. A vallás eredetének kérdése visszavezet beninünbet az emberiség bölcsőjéhez. Ott, ahol az első ember ős született, ott jött létre az első család és annak körében a vallás eredete. Egy nagy régi háború, egy lecsapó és tüzet gyújtó villám, félelmet keltett a kezdetleges emberben már csak azért is, mert* megtörtént, hogy a hatalmas égi tűz néha állatot is ért. S ime az ősember ámulva látta, hogy a rettenetes dinoterium, a mainmut sokkal hatalmasabb elődje, melynek testéhez semmiféle fegyverrel nem tudott férkőzni, egy szempillantás alatt megszűnt élni. Természetes már most, hogy ekkora erő jelenléte nemcsak félelmet, hanem tiszteletet is ébresztett a kezdetleges emberben és pedig tiszteletet és félelmet egy ismeretlen valami iránt. Hiszen feltételezhető, hogy a legelső égiháboru s a legelső ember ős, mint teljesen ismeretlenek üdvözölték egymást. S ha ebben a tiszteletben és félelemben az ismeretlen iránt, a vallás eredetét még meg nem lelnék is, okvetlenül ráakadnánk benne az eredet alapjára. A kezdetleges ember tehát a villámban, az annak nyomában kigyuló lángban, egy nálánál hatalmasabb erő megnyilatkozását látta. Ezt az erőt felülről az égből látta jönni az ősember s ha addig talán nem is tisztelte az égen járó napot, holdat s csillagokat, most bizonyára feléjük fordult s akaratlanul is meghajolt elüttök, mint a hogyan ma is meghajtja derekát az erősebb előtt. Az ember ős azonban minden nappal, amelylyel idősebb lett, önkénytelenül előbbre haladt. Egyszer egy vihar elől kellett fedett helyre menekülnie s akkor megszületett benne a lakás eszméje, máskor hidegebb tájakon kalandozott s akkor betakarta testét egy leölt állat bőrével, létre jött az első ruha. Mihamarább megtanulta, hogy rengeteg fenevadjai ellen sikeresebben tud védekezni, ha fegyvere nem áll egyszerű fadarabból, botból, s ekkor egy követ addig csiszolt, mi§ éles lett s megszületett az első lándzsa. Ilyen alkalommal történhetett, hogy a mit sem sejtő barlanglaké addig dörzsölt egymáshoz bét kődarabot, mig az egyik szikrát fogott. Bizonyára futásban keresett menedéket az ősember az első önkészitette szikra láttára. De mikor észrevette, hogy a rettenetesnek ismert elem ez egyszer szelidebb formában mutatta be magát, visszafordult s megismételte a kísérletét. .......... Tüzet élesztett hát az első láng, mely e földről az ég felé szállott, már elvitte magával a magasba az ősember imádatát, ki öntudatlanul borult le a már régen ismert nagyságnak, hatalomnak földi megnyilatkozása előtt. Még a mi magyar hagyományaink is ismernek külön boncokat, akik a szent tüzet élesztették s ősi szokás szerint uj tűzgyújtó napján, mikor minden tüzet eloltottak, csak ők tudták az uj tüzet feléleszteni, ők tudták a módját, hogyan kell azt a két fadarabot úgy dörzsölni egymáshoz, hogy tüzet fogjanak. S bizonyosnak látszik, hogy ez az ember ős,' aki legelsőnek gyújtott tüzet önerejéből, társai által nemcsak tisz< telette] vétetett körül, hanem felisőbb, hatalmasabb lénynek is tekintette. Hogy embertársaival a tűzgyújtás módját nem közölte, az több, mint bizonyos. Tudományát örökölte a fia, majd ennek elhunytéval ismét a legközelebbi utód s ezzel az ut egy kiváltságos osztályhoz meg volt vetve, melyet ha akárhogyan is nevezünk el, lehetetlen bennük a mai papságnak eredetét föl nem találni. így a vallás eredete is oda vezető vissza, a hol az első emberős született, abol az emberiség bölcsője ringott. Kovács Endre, ref. lelkész. ----o
