Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-03-11 / 10. szám

10. sz. 1911. Március 11.

Amerikai Magyar Reformátusok Lapja”

7. oldal.

KOSSUTH EMLÉKE.

Orosz iró Kossuth Lajosról.

Hetzen Sándor Londonban éő pubicista emlékiratait közölte egy berlini újság. Hetzen igen érdekesen emlékszik meg Kossuth Lajosról és Garibaldiról a múlt század két legnagyobb szabadsághőséről. Hertzen angliai tartózkodása alkalmával többször találkozott Kossuth Lajossal s egy ilyen látogatásári igy ir: ..................-Kossuth egy nagy asztal mellett ült és dolgozott. Fekete bársony kabát volt rajta, fejét pedig sötét házisapka födte. Kossuth sokkal szebb, mint a hogyan képei és mellszobrai ábrázolják. Fiatal korában bizonyára igen szép ember lehetett s az asszonyok rajonghattak érte. Különösen ábrándos, méla- bús tekintete gyakorol nagy hatást a vele beszélőre. Vonásai nem oly szigorúak, mint Mazziné, vagy Orsimé, de — és talán ezért szeretjük mi Észak lakói annyira, — jóságos tekintetéből nagy ész és az érző szív jósága sugárzik ki. Kedves mosolya -és megnyerő beszéde mindenkit egy pillanat alatt lebilincsel. Igen szépen beszél, jóllehet, a szavakat, akár francia, angol, vagy német nyelven beszél, erős akcentuállással ejti ki. Nem dobálózik frázisokkal s nem használja a szónoki fogásokat Nyugodtan meghallgatta a hozzá beszélőt, vele együtt gondolkozott s azután kifejtette gondolatait, melyekben mindig volt valami meglepő. Talán gondolkozásának módja az ügyvéd okoskodását árulta éli, de amit mondott, azt mindig jól megfontolta s csak komoly dolgokról szólt.

Kossuth kétségkívül vérmesebb reményekkel jött Londonba és kétségtelen, hogy volt iis oka rá, hogy illúzióikban ringassa magát. Csak vegyük tekintetbe azt a zajos ovációt, azt a fejedelmi diadalmenetet, melyben szárazon és vizen része volt. Amerika városai különös szerencséjüknek tartották, ha falaik között megjelet.n London két milliónyi lakossága talpon volt 'és kíváncsian várta a vonatnál, hol a lordmajor fogata állott rendelkezésére; aldermenek, sheriffek és a parlament tagjai kisérték bevonulásakor s az óriási néptömeg harsogó hurrá-kiáltással és kalaplengetéssel üdvözölte, mikor kocsija közöttük elhajtott. Leírhatatlan volt a nagy szabadságba a lordmajor kíséretében a Mansion House balkonjára lépett.

így nem ünnepelte az angol nép még saját nagy fiait sem. A büszke angol arisztokrácia, mely jószágára utazott akkor, mikor Napoleon feleségével Windsorban tartózkodott, kocsija körül szorongott, elfelejtette méltóságát, csakhogy láthassa a nagy szónokot. A legmagasabb állami hivatalnokok készséggel mutatkoztak be a hazájából száműzött menekülőnek s csak a ’’Times“ próbálta meg, hogy konkolyt hintsen az öröm földjébe, de a közvéleménytől úgy megijedt, hogy másnap már azzal próbálta kiengesztelni a fölháborodott népet, hogy Bonaparte Napóleonra támadt.

Családtagjai vonásaiban is valami nemes előkelőség látszik. Látszik rajtuk, hogy nagy dolgokat éltek át és éppen ez emeli lényük kiválóságát. Utoljára 1855-ben, Európa egyik legszebb pontján, a Wightszigeten láttam Kossuth Lajost. Elutazása előtt a gyermek ünnepélyesen találkoztam vele; ott volt két derék, szép fia is, mindketten táncoltak leányaimmal, Kossuth a terem ajtajában állott s szomorúan nézte a táncoló gyermekeket. Majd mosolyogva mutatott fiamra s igy szólt:

—Az uj nemzedék már hajlandó fölváltani bennünket.

—'Vájjon megérik-e, amire mi törekedtünk ?

—Erre gondoltam én. De addig csak hadd táncoljanak! — szól, s még szomorúbban nézett maga elé.---------o--------CSEREY ILONA.---------:o:--------(Folytatás a harmadik oldalról.)------o-----T A R C Z A

Hanem kifelejtettek valamit a számításból — egy nagy hatalmat, ki uralkodik a király fölött is, ki parancsolt a királynak is s a kinek nem parancsol senki: — a halált. Mintha csak minden parancsot, rendeletet ketté akart volna vágni, hogy emlékeztessen önmagára, hogy esnki sem uralkodik sokáig itt a földön, mintha csak figyelmeztetni akarta volnaa királyt kegyetlenségére, hogy ő is halandó hogy ő is elmúlik, ha a halál szele fuval reá, — bekopogtatott Oserey Ilona kicsiny családi hajlékába s előbb a legkiseb fiút Ádámot, aztán pedig máj. 24. az első szülött Istvánt magával vitte. De hát a király nem vette észre, hogy neki szól ez az intés. De nem hatotta meg az édes anya őrjöngő fájdalma sem. Az ő szive nem olyan volt, mint a többi emberé, nem ismert részvétet, kegyelmet ez alkalommal Wesselényinek még a legnagyobb ellensége is kiönyezett e megindító isteni végzés miatt s remegve gondoltak az isteni igaz ságosságra, mely vesszejével megfenyít. De a király nem szállott magába, nem gondolta, hogy kellene félni valamiért, az ő lelke nyugodt volt, nem félt a haláltól, nem az isteni igazságosságtól . . . Csak később, ott a halálos ágyán, a mikor a nagy végtelenség birdalma állott előtte félig megnyitva, a mikor látta messziről az Ur haragját, — késő fájdalmában, késő bánatában, akkor remegett csak az isteni igazságtól. — És mintha azt súgná nekem az a keresztvomás, a melyly-el minden életében tett Intézkedést, alkotást keresztülhúzott, megsemmisített a halálos ágyon, hogy akkor, abban a késő bánat órájában, eme kegyetlenségéért is meg kellett bűnhődnie ...

És az udvarnál nem engedték azt sem, hogy a vesztett szülők mély bánatukat elkesereghessék szivök szerint. Wesselényi a ref. prédikátorral temette el gyermekeit, a miért a nagyváradi püspök ismét fölfortyant, följelentette, mint a ki a Felség rendeletéinek nem engedelmeskedik s a Felség parancsolatját nyíltan megszegi. Erre aztán jul. 3. leérkezett a szigorú rendelet, hogy a parancs haladéktalanul hajtassák végre, a még életben levő gyermekek azonnal elvétessenek s Cserey Farkasnak adassanak át, az anya pedig hat heti oktatás végett nyomban zárdába zárassák.

A fájdalom azzal a két kis koporsóval nem végződött el, a mely annyi életet, örömet elvitt magával. Még nem tölt meg egészen a keserű pohár. Zsibóra nehéz bánatnak árnya nehezült, minden szemben a lemondás fájdalmas könye reszketett. Tudták, hogy most már mi lesz a vég, tudták hogy most már minden1 hasztalan, de azért bíztak és reméltek, hátha a király szive meglágyul. Wesselényi és felesége egy újabb kérvényt szerkesztettek s jul 9. föl is terjesztették azt' a királynak. Most már nem hivatkoztak jogukra, most már csak a szivére appel- lálitak a királynak: kegyelmet kértek.