Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-04 / 9. szám
0. oldal. Amerikai Magyar Reformátuaok Lapja” Youngstown, 0. Február hó 22. LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ. Miért nem gyarapodik az Egyesületünk pénze? NAGTTISZTELETÜ SZERKESZTŐ IJR! Tessen megengedni, hogy e pár soraimmal alkalmatlankodok és ha valamit nem jól írok, tessen helyreigazítani, de már meg nem állhatom, hogy fel ne szólaljak az egyesület érdekében. Én az egyletnek alapitó tagja vagyok és figyelemmel kisértem az egylet egész múltakban valú működését, de most sajnos mindenfelől csak a zúgolódást és a panaszt hallani, mert nem úgy vezetik az egylete, hogy annak a haladását látnák, hanem csak iá hanyatlást. Eddig legalább a lapokban is olvashattuk az egyesületről, de most egy vidéki kis lapnak, a Pitts- burgi Híradónak adták ld bérbe az egyesület közlését, már pedig az a lap csak a Pittsburg környéki, legfeljebb a pennsylvaniai magyarságot érdekli. A Pittsburgi Híradó persze nem az Egyesület' iránti meleg szeretet bői, vagy iszives barátságból ad egy hónapban egyszer négy oldalú mellékletet az Egyesületnek, hanem csekély 800 dollárért. No hát kérem Szerkesztő ur, itt már meg áll az ember esze, mert kérdem oly túl gazdag ami Egyesületünk, ? hogy az egyetlen lapnak, a magán ember üzleti vállalatát képező vidéki újságnak 800 dollárt tud adni évente, hogy az a lap valahogy meg ne bukjon ? Hát 14 esztendő óta azért rakosgatjuk mi össze véres centjeinket hogy azzal a Pittsburgi Híradót felsegítsük ? Hát nem azt mondták nekünk a papok, hogy az Egyesületet az özvegyek ésárvák segítségére kell alapítani? Mi marad az özvegyeknek és árváknak, ha előbb Tomcsányi lopja meg a szegények pénztárát, s aztán a mi annak a fenekén maradt, azt meg ujságkia- dásra fordítják? És kérdem, melyik Szöv. ad Amerikában 800 dollárt a hivatalos lapnak? .............. 9. szám 1911 Március 4. tfszta szívből vagyok pártolója vallásom újságjának. A kinek züksége van a Pittsburgi Híradóra, rendelje meg azt a saját sebéből, de a tisztelt pénztárnok ur ne használja feli az Egye- ület pénzét arra, hogy abból lapot adjon ki. Igen, fordítson a vezértestület néhány dollárt m egyesület igyeinek hirdetésére, de szerintem 800 dolllár igen sok pénz, nikor E.tünk különben is nagyon gyengén áll anyagilag. Egy ez aztán itt van a másik, dolog a melyet meg akarok smlUeni. Igen sokónknak feltűnt az, hogy mikor convenció, vagy csak vezértestületi gyűlés van, hát a tiszteit lelkész urak, meg az egyesületi tisztviselők a rendes fizetésen és útiköltségen felül még napidijakat is számítanak fel maguknak. Régebben ez nem tudom hogy divatban volt e, de semmiesetre sem mutat valami önzetlenségre és szeretőire az E. iránt. Mert kérem p. u. a múlt év* pittsburgi convencion, a helybeli lelkész ur először egyházától húz szép fizetést, aztán megkapja az egyesülettől a pénztárnoki tisztességes fizetést és harmadszor már most mi címen veszi fel a napidijat, mikor neki kötelessége mint e .-ti tisztviselőnek jelen lenni azon a gyűlésen. Ez bérem annyi, mint ha valaki egy rókáról három bőrt húz le. Hát ugyan hogy kívánják az osztálytisztviselőktől az ingyen való nagy munkát, mikor a vezértestületi urak és pláne a lelkészek minden centet, a mit csak lehet kipréselnek az Egyesülettől? De megjegyzem, hoogy ezt nem csak éppen a pénztárnokra ho- 20m fel, hanem a többi tisztviselőkre is, de mivel éppen a con- vencio ott helyben volt. Ha ml munkás emberek napi bért kirónunk, hát az természetes, mert mi munkánkat veszítjük, de i tisztviselők éppen azért kapják a fizetést, hogy kötelességük egyen az egyesület dolgait elintézni. Én bár részemről megmondom; hogy ez nem szép dolog. Ugyan hogy haladjon ilyen módon a mi Egyesületünk? Volna még több szavam is az E. ügyeiben, de azokat szerkesztő ur engedelmével majd egy más alkalommal fogom elmondani. Egyesületi testvéreimet pedig fel kérem, hogy szóljanak hozzá ahoz, a mit Írtam. Egy régi Egyesületi tag. E sorokban közlőttekért a felelősség a beküldőt terheli. Bridgeporti Szövet, mely hatszor akkora mint a mi gyenge Egyesületünk fogadni merek, hogy nem ad 800 dollárt a hivatalos lapnak! De ha adna is, az teheti, de mi nem! Továbbá most már azt is kérdem, feleljen meg a Nagytiszt, ur arra hogy miért nem hirdet az Egyes.a Ref. Lapban is vagy talán a Ref L. is 800 dollár jutalékot kérne azért, hogy egy egyházi és jótékony intézményt felkaroljon? nem hiszem, hogy a Ref. Lap ilyen követelést tenne. Én a Ref. Lapot tartom egyedüli olyan újságnak, melyben az E. dolgait és hivatalos ügyeit közölni szükséges. Ezt a lapot csúnyaság volt mellőzni. Persze én azt is tudom, hogy volt olyan delegátus, ki előre tudta hogy a Ref. Lap nem is lesz a- jánlva. Én emlékszem arra, hogy mikor Kalassai ur szerkesztette a ref. lapot, egyik convencion miég azzal is előjött, hogy a convenció szavazzon meg az ő lapja számára egy haláleseti kivetést! De persze mot Harsányi ur szerkeszti a lapott — hát az megint más! .............. Mi azonban megmaradunk a mi kedvelt lapunk mellett és kívánjuk a vezértestülettől, hogy az Egyesü. hirdetéseit ebben a lapban is közölje, mert igy bérem mi vagyunk büntetve azért, hogy hűek vagyunk az egyházunk lapjához. Hát igazság ez ? Ne (kém mindegy hogy ki szerkeszti azt a ref. lapot. Én nem nézem személyt, nekem járt a lap akkor is, mikor öKalassai tiszt, ur, akkor is mikor Hankó tiszt, ur szerkesztette azt, és jár most is, s járni fog bárki legyen is annak a szerkesztője, mert éni —— TÁRCA, CSEREY ILONA. (Folytatás a harmadik oldalról.) * I „Édes atyámuram! Alázatosan kívántam ezen mostani állapotomat jelenteni; | mert rég föltett eélom vala, meggyőződtetvén, de eddig a I kénytelenség tartóztatott magamat kinyilatkoztatni, de utat nyiván a türelemről való királyi rendelések, az reformáta val lást választottam, melyben élni és halni akarok és ezen vallást az Isten beszédével megegyezőnek találtam; meggondolván édes Atyámuram, hogy ebben a részben az ember szülőinek is nem kedvezhet, azért alázatosan instálom hogy atyai és a- nyai szívókét el ne vonják én tőlem, mert én meg nem szűnöm engedetlenségemet megbizonyitani, melylyeli lédes asszonyia- nyám s atyámuram kezeit csókolom, alázatosan maradok. Édes atyám uramnak Zsibó, 1782. ápril 11. holtig engedelmes leánya Cserey Ilona.“
