Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-07-02 / 26. (27.) szám

12. oldal „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ (Folytatás a 8-ik oldalról.) Keressünk azért céljainak megfelelő örök kincset s azt, a ki minket erre tanít: az Ur Jézust. Ő a mennyek országának ama drágaköve, ki az örökkévalóság ten­geréből jött a földre. Megtaláltuk-e őt ? Készek va­gyunk-e feláldozni mindent, hogy birhassuk őt? 5. Hasonló a mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz. Mindenféle tengeri állat együtt él benne, jó és rósz egyaránt. És mig a vízben vannak, nem tudni, melyik tartozik közülük az egyik s melyik a másik csoportba. De ez csak addig tart, míg a háló meg nem telik. Akkor a halászok a partra vonják, kiszedik mindazt, a mi jó van benne, a többit pedig elvetik. Könnyű ezt megérteni. Nehány szóval Krisztus maga is megmagyarázza e példabeszédet. A tenger a világ. A gyalom az evangélium által hirdetett Isten országa. Ma még nem jött el az ideje annak, hogy a világ minden népe halgassa az evangéliumot. De a gyalom mégis több és több halat gyűjt össze. Ma is vannak elegen, a kik hallják a beszédet: elközelitett a mennyeknek országa, térjetek meg ! — vagyis a gya- lomban együtt élnek az igazakkal, noha bűneikkel még nem szakítottak. A jó és a gonoszsziviiek együtt jár­nak a templomba és senki nem tud Ítéletet tenni közöt­tük, mert a szivekbe csak Isten lát bele. Sokan, a kik kegyeseknek látszanak, talán van bennük romlottság nagyobb adagban, mint gondolnék és a kikről alig tételeznék fel: tiszta lélekkel járulnak az Úrhoz. De majd eljő a különválasztás ideje. És sokan az elsők közül lesznek utolsók s az utolsók elsők. Még most nem késő. Vigyázzatok, hogy el ne veszítsétek a nektek Ígért örökséget. Mert sokan van­nak a hivatalosak, de kevesen a választottak. Tanulságok. 1. Az Isten országának növekedése mi bennünk hátráltatható és siettethető. Tőlünk függ, hogy mi­ként történik. 2. A mennyek országa is — mint más egyéb — csak annyi értékkel bir előttünk, a mennyi áldozatra méltónak tartjuk. 3. Találni és bírni valamit, két külön dolog. Ha megtaláltuk az Isten országát, még bírásának feltételeit is be kell töltenünk, ha áldásaiban részesülni akarunk. Kérdések. 1. Miről szól a mai leckénk ? 2. Mi az első példázat? 3. Miben hasonló a mennyek országa a kovászhoz ? 4. Hát az elrejtett kincshez ? 5. Mi a külömbség földi és mennyei kincs között ? 6. Megtalálhatjuk-e s hogyan a mennyeknek or­szágát? 7. Miben áll a mennyeknek országa ? 8. Melyik a 4-ik példázat? 9. Együtt maradnak-e mindig a jók a gonoszokkal? Midás legendája. Midás királynak a legendák szerint az volt a kí­vánsága, hogy minden, a mihez ő hozzányúl, változzék aranynyá. Vágya teljesült is. De nem tette őt boldoggá, mert ha le akart pihenni, nyugágya aranynyá változott s a kemény fekvés megtörte testének tagjait. Ételé is ugyanazzá a kemény érccé változott s nem nyújtott 27. szám. 1910. juluis 2. neki táplálékot. Végre karjai is ilyen élettelen érctö­meggé lettek. Szomorú tapasztalatából késő volt már megérteni azt, hogy okosabb kívánni valója is lehetett volna. Ha minden embernek és gyermeknek kívánsága megvalósulna, azok közül igen sok ilyen borzasztó végre vezetőnek bizonyulna. ,,Az Isten megmondotta az embernek, hogy mi legyen a jó.“ Mi a te kívánságod ? Milyen kincsre vágyói? Beaver-Falls, Pa. Bogár Lajos, ref. lelkész. EGYHÁZI ÉLET. Lackawanna City, N. Y. F. hó 12-én, vasárnap délelőtt is­tentiszteletet tartottak itt a hi vek, kik szép számmal gyülekeztek egybe. Ugyanaznap este ugyancsak istentisztelet volt, mely alka­lommal Nt. Schodle Gyula A., youngstowni ref. lelkész a nagy­számban egybesereglett lackawanna city-i magyar asszonyokhoz s leányokhoz, intézett beszédet. Az itten épitendő magyar református templomra és papiakra újabban a következők tettek kötelező Ígé­retet: Gelléri Pál $10.00-t, Kiss Ferenc és neje $25.00-t, Karsa Já­nos $25.00-t éo Záhorszky N. $30 00-t. Isten áldja meg a jókedvű adakozókat. (Tudósitó) Hamilton, Ont., Canada, Az e vidéken utazó Nt. Schodle Gyula A., youngstowni ref. lelkész az itteni hívek részére f. hó 19-én urvacsoraosztással egybekötött istentiszteletet tartott a német lutheránus templomban. A bivek szép számmal sereglettek egybe s látható örömmel vettek részt a szent alkalmatosságban annál is inkább, mert e városban ezideig még nem volt magyar református istentisztelet. A lelkész sorra látogatta a hamiltoni híveket s e munkájában nagy segitségére valának Szabó, Náthán és többen az atyafiak közül, kiknek ezúton is köszönetét mondunk. Lefkovics Lajos urnák, a hamiltoni magyarság kiváló tagjának is sok szives fáradozásaiért ugyancsak köszönetünket tolmácsoljuk. (Szerk.) Beaver Falls, Pa. A múlt héten nyitottuk meg nyári isko­lánkat, mely teljesen ingyen nyújt oktatást magyar irás és olva­sásban, számtan és földrajzban. Minden gyermeket felveszünk valláskülönbség nélkül. Az iskola szeptember 1-én fog bezáródni. Egyházunkban keresztel tetett: Becze Sándor és Józsa Mária szülők leánya: Mária. Keresztszülők: Becze István és neje Fűzi Klára. Esketteteit: Blizmán Bálint és Suller Eszter lakosok. Tanuk voltak; Juhász Benjamin és Görcsös Kálmán. Youngstown, 0. Eskettettek: Sütő József (Tiszaszalka, Be- reg vm.) és Udvarhelyi Teréz (Tiszaszalka, Bereg vm.) református vallásu youngstowni lakosok. Tanuk: Kiss Károly és Herceg An­drás. — Szarvas Mihály (Csicser) és Raski Borbála (Csicser, Ung vm.) református vallásu youngstowni lakosok. Tanuk: Moknács András és Hornyák György. Temettettek: Sándor György és neje Dézsi Anna szülők leánya egy éves Anna. — Dudás András és neje Kiss Erzsébet szülők fiai, Gyula és József, ikergyermekek. Juhász János Szikszó, Abauj vm. Ruszkai Julianna férje élete tavaszában elhunyt. Béke poraikra! Egyházi közgyűlés. Folyó hó 10-én, vasárnapon az istentisz­telet után félévi egyházi közgyűlés tartatik, melyre a híveket sze­retettel hívogatjuk. Nyári iskola megnyitás. Julius hó 5-én megnyitjuk a nyári magyar iskolánkat. A magyar nyelvet, Magyarország földleírását és történetét fogjuk tanítani a gyermekeknek. Tandij: havi 1 dol­lár, mely összegből fedezzük a gyermekeknek írószereit s könyveit.

Next

/
Thumbnails
Contents